Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-12-17 / 52. szám

Vadász- és Verseny-Lap. 529 dár, szintén egyetlen szép sziven-lövéssel; ez í»gy derék fekete szőrű, 95 kilogrammot nyomó fiatal medve volt, fehér nyakörvvel. * * * Gr. Széchényi Béla czenki uradalmában a nagy téli vadászatot deczember 1—6 közti napokon tartották. Jelen voltak: Trauttmansdorff Károly hg., lord Algernon Gordon Lennox, gr. Erdődy István, gr. Széchényi Gyula, gr. Schönborn Ervin, br. Rothschild Náthán, gr. Zichy Rezső, gr. Erdődy György és gr. Széchényi Béla mint háziúr. Lövetett : 1106 fáczán, 129 fogoly, 1 erdei szalonka, 1782 nyul, 635 tengeri nyul, 8 őz és 19 vegyes, összesen 3680 darab vad. * * * n Gr. Forgách Istvánnál Nagy-Szalánczon deczember 9-től kezdve vadásztak sörtevadra, medvére stb. — Mindjárt az első napokban Sennyey Miklós br. egy erős medvét lőtt. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZ

TÉS^ A budapesti általános ló-kiállitás. (Folytatás és vége.) Zala megye, még pedig első sorban annak Muraköz név alatt ismert része, aztán Vas- és Sopron-megyék több, leginkább Ausztriával határos községei azok, a hol a földműves nép istállóiban a pusztán igavonásra válé), nori lovat találjuk. A ki nálunk kizárólag e czélra az ország határán belől lovat akart szerezni, ment a Muraközbe. — S akarták ezt régebben, akarják ma is sokan. Régebben a szarvasmarha közt óriási pusztítást okozó járványok, majd a gépek terjedése, utóbb a jó igavonó ökör nagy ára okozzák, hogy ilyen igen nehezen kapható; végre legutóbbi időben ez elsőrendű bus, tej és külünbözö tejtermékek nagyobb menynyiségben való előállítására irányuló törekvés és figyelem a jó igás-ló beszerzését és tartását indokolttá tették és teszik. Ez a körülmény, s az, hogy az emiitett megyékben, részben talán a bel- és külföldi túlságos kereslet, leginkább azonban az ily fajú jó mének hiánya miatt, a lóállomány nemcsak jellegében, de egyáltalán minőségében is megfogyatkozott, birta kormányunkat arra, hogy a Kisbéren régebb idő óta létező igás ménest megnagyobbítsa oly czélból, hogy az országos lótenyésztésnek nóri méneket neveljen. E ménes alapját az ötvenes években behozott percheronok képezték, majd norfolki, később ismét egy importált percheron mént használtak, utóbb pinzgaui és stájer kanCzákat, végre ardenui méneket és kanczákat hoztak s próbára két muraközi kanczát is kebeleztek a ménesbe. A percheron ló, nagyságához és tömegéhez mérten igen gyors, mozgékony és szilárd ló. Nagy baja, hogy a mint Kisbéren, Magyar-Ovárott s másutt is tapasztalták, nálunk nem tud meghonosodni, terméketlen s mihamarább elpusztul. Annál nagyobb baj az, mert a mellett, hogy tisztán tenyésztve is, viszonyaink közt egyike volna a legjobb igás fajnak, még, — talán, mert keleti vér van benne — kitűnően alkalmas lenne arra is, hogy hazai könnyű fajó lovainkból, a mint ezt a gróf Széchényi csokonyai ménesében elért kitűnő eredmények mutatják, a mi czéljainkra való közép nehéz, kitartó, sebes gazdasági munkás* és hámos lovat neveljünk. A mik Kisbéren e faj keresztezéseiből származtak, azok (akár a régi percheronoknak nóri, vagy norfolki, vagy mindkét vértől való vegyülékből eredt kanczákból, akár az ujabban behozott Atlas percheron méntől) jók voltak. Más kérdés, liogy az ily anyagból eredt mének, kisebb, szintén igen kevert vérű kanczáknál (mint a Muraközben) hogy örökitenek ? E ménes tisztán pinzgaui, vagy stájer, avagy csak ilyen méntől való lovat nem állított ki, de az ily fajú anyától bemutatott ivadék szintén kielégítő volt. Igen szépek és kemény, jól mozgó lovak a „Bijou" eredeti ardenni mén esikai, s csak helyeselhető, hogy ennek sikereitől indítva, e vérből nemcsak méneket, de néhány kanczát is hoztak Kisbérre; e ménektől is láttunk, még pedig egyik muraközi kanczából való, igen derék, sokat igérő két drb léves méncsikót. Egyáltalán a látottak után ítélve, biztosítottnak hiszszük ama törekvés sikerét is, hogy ménesintézeteink az ez irányban nyilvánuló szükségletet is képesek lesznek kielégíteni. * * * Igás lóban egyébként ez alkalommal a legszebb kiállítása határozottan az osztrák földművelési minisztériumnak volt. Tiz darab mént állított ki, s mindannyin látszott, bogy e faj tenyésztésére, a mint az Ausztria nagy részének összes gazdasági viszonyai között teljesen indokolva van, kiváló súlyt fektet és igen nagy gondot fordit; látszott a kiállításon továbbá az is, hogy a lehető legfényesebb eredmény elérésére milyen kísérleteket tesz, milyen eszközöket, milyen vért használ. Angol, burgundi, vallon, pinzgaui, végre cseb lovakat mutatott be. A legnagyobb feltűnést mindenesetre a „

Carter" nevü angol igás mén keltette, szép formája, szabályos alkata s jó mozgása mellett, hatalmas, gyönyörű csontjaival; egész testsúlya (tömegéhez arányítva) volt annyi, mint akár két pinzgauinak; nagyszerűek voltak különösen csánkjai és térdei; óriási lehet az a munka, melyet ilyen ló teljesíteni képes, annak daczára, hogy sem azt a nagyságot — 172 cntmeter — sem különösen azt a súlyt nem érte el, a ir

;t a roúíu nehéz igás lófajok elérni szoktak. A burgundiak között nekünk leginkább tetszett a 3é „Rhodus" nevü mén, az előbbinél nagyobb s főleg nehezebb, szintén igen jó formákkal. E ló törzséről — jó ménnél mindenestre a legnagyobb előny — mint kiváló tulajdonságot emiitik a kitűnő átörökitő tehetséget. A vallon mén (talán még nehezebb és nagyobb a maga nemében) szintén nagyszerű állat. Hogy „Darl", mint pinzgaui, remek mén, azt külön hangsúlyozni sem kell akkor, mikor a kormány s közegeinek módjukban van otthon saját lófajukból a legmegfelelőbbet kiválasztani. A most elősoroltak mellett egészen más fogalom allá esnek s más szemmel kell nézni a Csehországból származott méneket. — Már maga a katalógus nem igás, hanem kocsilónak nevezi, s amazokhoz mérten (de egyáltalán) igy lehet s kell is nevezni; hozzá tévén természetesen a kocsi-lóhoz a nehéz jelzőt. Különösen kitűnt a „Ber" nevű, Nonius apától s egy cseb kanczából származott, 175 centimeter magas, sga mén. Olyan gyönyörű állat, bogy a legelegánsabb hintós fogat diszét képezheti, melynek járásával, temperamentumával sem válik szégyenére. Kifogástalan, mint apaló is. — A másik két cseh mén, egyik ugyancsak Nonius apától, szintén igen szép lovak. — De igen jelesek a többiek is, melyekről külön nem emlékezünk meg. Egyáltalán (s azt ujra ismételjük) igásló-kiállitásával az osztrák földmivelési minisztérium messze megelőzte mindazokat, kik hasonló fajú lovakkal jelentek meg. Már előzőleg jeleztük az okokat, melyek nagybirtokosainkat arra birták, hogy az aránylag nagyobb mennyiségű igásló tartására s nevelésere nagyobb súlyt fektessenek. S a kiállításról Ítélve, igen sokan vannak azok, kik e czélra az egészen nehéz nyugoti, nagyobbrészt a nóri lovat választották. * * * Albrecht főherczeg féltoronyi méneséből egy clydesdalei-pinzgani keresztezést és egy percberont, gr. Festetics Tassilo egy suffolk mént és két kanczát, gr. Wenckheim Géza Csorvásról, Dreher Antal Tordasról, ifj. gróf Bombelles Márk Osekáról nóri tonyészállatokat állítottak ki. — A clydesdalei lovat gazdasági munkára a mi viszonyaink között határozottan nehéznek kell tartani, eléonehéz a clydesdalei-pinzgaui keresztezés is ; egyébkint mint ló ellen nem lehet ellené kifogást tenni. A percheron jó tulajdonságait előzőleg méltányoltuk ; ba meghonosítani sikerülne, kitűnő igás lovunkká válnék. A féltoronyi példány e fajban nem éppen a legjelesebb. A suffolki igás ló méltán örvend nagy hírnévnek eredeti hazája határain belől és azon túl is. A keszthelyiek igen nagyok, talán nagyobbak mint általában lenni szoktak. Ha megbonosittatik és jó tulajdonságaik megtartásával való tovább tenyésztésük sikerül, azt hiszszük behozataluk előnynyel fog járni. A nóri lovak nagyobb tenyészetei között kétségen kivül első helyen áll a csorvási, mely a szabályos testalkat mellett, ugy látszik, megközelíti azt a czélt is, hogy „elég mozgékony" lovakat neveljen. A mártonvásáriaknak a kellő kiegyenlítettség és megállapodottság elnyerésére még idő kell, a mi a muraközi alap mellett máskint alig is lehet. Az osekai csikók a maguk nemében jó lovakká ígérkeznek válni. Mielőtt a kisebb tenyésztők nóri lovainak ismertetésére térnénk át, csak néhány szóval óhajtjuk érinteni azt, hogy vájjon az ilyen fajú ló nagy birtokon egyáltalán helyén van-e? Mi e kérdés megvilágositásánál két pontot tartunk szem előtt: először azt, hogy e ló tenyésztése egyáltalán kifizeti-e és hogy fizeti ki magát ?, másodszor, hogy egyes példányok egyáltalán mennyire alkalmasak arra a munkára, mit nálunk igáslótól követelnek ? Az első tekintetben a jó nóri ló tenyésztése, kétségtelenül csak ugy kifizeti magát, mint bármily állaté. A csikó nagymennyiségű takarmányt kiván, de ebben nem válogatós. — Répa, tök, burgonya egy kis gabona alja, s némileg kielégítő szálas takarmáhy, csak mindez elég legyen, e kevés igényű ló szükségletének teljes mértékben megfelel. E mellett két éves korától fogva, már legalább dolgozik annyit, mint a mennyibe takarmánya kerül, s 4éves korában iparvállalatok részére, különösen külföldre mindig keresett, s aránylag igen jó árakon kel. — Nem akarunk ez állitásaink igazolására hosszú számadatokat felhozni, de igazat fog nekünk adni az, a ki ilyen ló tenyésztését és értékesítését megkisérlette. Meghonosításánál egy igen nagy nehézség merül fel: a behozott állatok tüdőbajoknak vannak kitéve. A további nemzedékekben e baj már sokkal kisebb mértékben lép fel. A második tekintetben, t. i. a mi az e fajú állatoknak, mint gazdasági igás lovaknak a mi viszonyaink közt való használhatóságát illeti, különösen az igazi nehéz, akár stájer, akár pinzgaui, már csak nehézségénél fogva is alig felelhet meg ama kívánalmaknak, melyeket csupán gazdasági igás ló iránt is (értvén kizárólag a földmunkálatok végzését) támasztani lehet és kell is. S legalább a mi tapasztalataink szerint, még sokkal kevésbbé felel meg e ló, a mint hosszú, kivált rossz, sáros, csúszós utakon, nagyobb távolságokra fuvarozásra használjuk. Igen rövid idő alatt, ily munka mellett annyira tönkre mennek a nóriak lábaikra, hogy azoknak nincs többé orvosuk, s gazdájuk egyetlen kárpótlása: az az ár, a mit érte a bécsi lómészáros fizet. — Lehet, hogy a könnyebb, kisebb nóriak szilárdabbak; ez irányban, nincs tapasztalatunk. De igenis van a nehéz pinzgauinak angol félvérrel való keresztezéseit illetőleg. Az ivadék már az első nemzedék-