Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885
1885-12-17 / 52. szám
534 Vadász- és Verseny-Lap. Deczember 17. 1885. A „ Vadász- és Verseny-Lap" el ófizetési ara: Eyész évre Fél évre 12 frt. 6 frt. Az előfizetési pénzek a szerkesztő Sárkány János Ferencz nevére, (Budapest, Nemzeti Casino. Hatvani utcza) intézendök. HIVATALOS. Meghívás. A „Magyar Lovaregylet" folyó 1885. évi deczember bó 12-kére hirdetett választmányi gyűlését elhalasztja, s deczember 20-án (vasárnap) este 10 órakor tartja meg választmányi gyűlését. Főbb tárgyak: 1. Jelentés az Egylet munkálkodásáról a lefolyt 1885. évben, s annak eredménye a zárszámadások előterjesztése mellett. 2. Költségelőirányzat 1886-ra. 3. Jelentés az Alapítványi és Tartalék-pénztárak állásáról. 4. Uj tagok ajánlása megválasztásra. (Ugyanazok, melyek nevei e lapok 42. számában közöltettek, — de az ülés nem levén elég látogatott — a választás nem történhetett meg.) * * Ezt követőleg ugyanazon este közgyűlés. Fő-tárgyak : 1. Az alapszabályok 7. értelmében Elnökválasztás (3 évre) és a 10. értelmében a választmány kiegészítése. 2. A megelőző választmányi gyűlésből eredő előterjesztések a lefolyt év eredményéről, és 3- Az 1886-ik évre szóló költség-előirányzat megszavazása. 4. Alapszabály-módosítás az újonnan ajánlott tagok nevének kifüggesztése és közlése iránt. Budapest, 1885. deczember 2-án. Elnök ő nmltósága megbízásából: Sárkány Ján. Ferencz, egyleti titkár és főpénztárnok. Nevezési zárlatok. Budapesten „Magyar Lovaregylet" versenytitkárság hatvani utcza Nemzeti Casino. Deczember hó. 31. 1887-ik évi Csikóversenv. 4000 frt; azonkívül 1000 frt a belf. magántenyésztőnek, 1000 frt a második lónak. Nevezés. A „Magyar Lovaregylet" versenytitkársága. Masjon. AGARÁSZAT és KOPÁSZAT, Rákosi falkavadászatok. A mult heti esős napok után egyszerre megváltozott az idő. A tél hirtelen beköszöntött havával, fagyával, egyidőre bevágva útját a parforce-vadászat sikerrel való lolytatbatásának. E körülmény annál sajnálatosabb, mert éppen e hétre volt jelezve király ő felségének a részvétele is, kit táviratilag kellett tudósítani, bogy vadászat jelenleg egyáltalán nem tartható a zord idő beállta miatt. A mult héten csak egy vadászatot sikerült rendezni Vecsés környékén, csütörtökön, e hó 10-én, hová a meet déli 12 órára volt kitűzve. A társaságot különvonat szállította ki a vadász-személyzettel, lovakkal és falkával. Kevéssel a déli órák előtt érkezett megr a vonat a találkozás színhelyére s a vadászurak legott lóra ültek. Éles, hideg szél fujt végig a vecsési sikságon és senki sem remélhetett egy „good scenting day" élvezetében s minden siker csak attól fiigött, vájjon a vue hajthat-e a falka? Előszűr is a kis nád-rejtbe eresztették a falkát s alig öt perczig tartott keresés után róka tört ki, azonban a pad scent anynyira elősegítette a ravaszdi menekülését, bogy a falka csupán ösztönére szorítkozhatván, kénytelen volt a hajtással fölhagyni. A társaság ekkor a nagyobb nád-coverbez lovagolt, melyben a falka körülbelől egy óra hosszat keresett hiába; rókát teljességgel nem ugraszthatott ki. Ismét visszatértek a kisebb rejtbez, honnan az első kereséskor róka suhant ki. Itt nem is kellett sokáig keresni; egy fiatal, de már jó conditióban levő róka hagyta oda a nádast, mely tiz percznyi sebes runra nyújtott alkalmat, a midőn is a róka lyukba menekült. Az előre baladott idő miatt ekkor a vadászatnak vége lett s a társaság négy órakor visszatért. Jelen voltak ez alkalommal: gr. Festetics Tassilo, gr. Andrássy Gyula, gróf Andrássy Aladár, hg Esterházy Miklós, gróf Esterházy Móricz, gr. Csekonics Eudre, gr. Zselinszky Róbert, Jankovicb Gyula ur, gr. Esterházy Mihály stb. Az e bó első napjain tartott vadászatokon az ujabban résztvevők közt említhetjük még : gr. Kinsky Zdenkót, bg Taxis Egont, br. Sennyeyt, br. Gagern vezérőrnagyot s gr. Keglevich Bélát. Gr. Esterházy Miklós ő méltósága kopófalka-vadászati equipageja az idén a következőkből áll: 46 pár róka- és szarvas-kopó; 11 pár harrier; 29 vadászló: 6 kocsis ló ; 2 ponnyr Egy istálló-mester, egy takarmányozó; egy falkár, két ostorász ; egy earthstopper ; két kutya-szakács, két kocsis és 15 lovászgyerek. A róka-kopók közül a legsebesbek és kitartóbbak (melyek nagyobb része szarvasvadászatra használtatik) mintegy 13 pár; névszeriut: Lawless Gossip Romulus Conjuror Susanne Cora Gamesome Decorate Accurate Cambridge Windsome Wishdom Sportsman Garland Bruiser Vulcan Duster Flyer Sancy Daylight Remus Dancer Ferryman Skilful Primrose Goldfinch. A vadászlovak közül az ismertebbek : Deutschländer id. sz. herélt, ismeretlen származázú; félvér, kitűnő whipp-ló. Fox, id. sga herélt, Angliából, félvér. Második idényben vadász. Mr. Beesőn, 6é. tv. sga h., apja Gamecock, any First Lady; 3-dik éve hogy vadászatra használják. A versenypályáról ismeretesek: Abracadabra, Dilettant, Attala, Idealist, Tremonia, Távirat, Abiturient, Millimeter, King Fu stb. stb. Szándékunk legközelebb az egész istállót, ugy az idén Magyarországon vadászatra használt összes lovak jegyzékét hozni, mint eddig is minden 2 — 3 évben egyszer szoktuk, hogy belőle a telivér és félvér honi tenyésztésű és importált lovak közti arányt láthassuk. Megyeren — a fent emiitetten kivül, most legtöbb vadászló áll ligarte grófnő (Baltazzi Hcktorné) istállójában, szám szerint 17, melyek névsorát és származását ezennel közöljük : Peluse, id. tv. sga k. apja Báron, anyja Pelerine, 5-dik éve vadász; nev. Angliában. Bocket, id. fv. sga herélt ap. Hot shot, 5-dik idényben vadász, angliai. Martha, id. tv. p. k. ap Coroner, anyja Martha, 6-dik idény, irlandi. Favour, 7éves félv. p. k. 2-dik idény, irlandi. Kitty, id. fv. sz. k. ap. Black Prince, 3-dik idény, irlandi. Picliance, 5é. fv. p. k. ap. Victor, első idény, irlandi. Paddy, id. fv. fék. herélt, ap. Massinissa, első idény, irlandi. Postmeisterin, 8é. fv. p. k. ap. Barométre, első idény, westphaliai. Maestoso, id. fv. sz. herélt, első idény, lipizzai. Munkás, 5é. tv. p. m. ap. Gamecock anyja Monligbt, első idény, kisbéri nev. (a Halász Gida hires gát- és akadály-versenyzöje). Kont, 3é. tv p. m. ap. Gunnersbury a. Contremine, első idény, (br. Üchtritz Zsigm. nevelése). Pearl, id. tv. sga k. ap. Laneret, anyja Goldendrop, első idény, kladrubi nev. Woodmann, id. tv. p. h. ap. Virgilins a. Matilda, első idény, kladrubi. Nelly. Aé. tv. p. k. ap. Prince Frederick, anyja Nello, első idény, buchlaui nev. Frederick. 3é. fv. p. m., első idény, buchlaui nevelés. Warrior, id. fv. sz. herélt. Lucy, id. fv. sz. k. * * , * Gróf Esterházy Ferencz és gr. Kiuskv Jenő lovait a legközelebbi számban hozzuk. Pardubitz! falkavadászat. A legutóbbi vadászatokban a társaságból részt vettek: hg Kinsky Ferdinand, hg. Auersperg Ferencz, hg Wmdiscb-Grütz i gr. Kaunitz Albert, Wilczek gróf és grófné', br. Vecseráné, gr. Kinsky Károly, br. Aehrentbal, gr. Larisch György, hg Lobkowitz, hg Auersperg E., stb. Decz. 4-én Hostowitznél volt a meet; az elbocsátott szarvas 40 percznyi runt nyújtva, Lhota fuluban egy parasztházba menekült. Egy másik szarvast Zminynél eresztettek el, mely másfél órai, többnyire erős paceben tartott iram után, Opocno faluban egy udvarban talált menedéket. Decz. 5-én Pobranownál volt a találkozás. Egy erős szarvas képezte a vadászat tárgyát. A talaj mély lévén, nagyon erős próbára tette mind a lovasokat, mind a lovakat, 20 perczig tartott run után a falka Rylitewnél megállította a vadat. Deczember 7-én Srebnél volt a meet kitűzve. A falka egy erős szarvas ősapájára lett vezetve, mely teli hanggal nyomult a legközelebbi erdőbe. A vad Kuneticzuél lépett ki a szabadba s az Elbébe rohant. Kétszer hagyta oda a vizet s egg órai vadászat után Sezemicz városnál halali volt. VADÁSZAT és LÖVÉSZET. Gróf Sztáray Antal zempléni és uugi erdeiben az őszi vadászatok alatt eddig lőttek 2 medvét és 10 sörtevadat. A vadászatok még folynak. Az első nagy öreg medvét (súlya 258 kilogram, hossza 2.10 meter volt korát 30 évre becsülik) Inkey László ur lőtte egyetlen mesterlövéssel, egy Kirner-féleEx pi^ss-Rifleből, a jászai erdőben. A másikat (a klivistyei pagonyban) gr. Széchényi Ala-