Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-08-02 / 31. szám

Augusztus 16. 1883. Vadász- és Verseny-Lap. 273 N.-Várad (Biharmegye) N.-Sz.-Miklós (Torontálm.) Jáin (Krassó Sz. m.) M.-Kövesd (Borsodm.) Miskolcz (Borsodm.) M.-Sziget (Mármaros m.) Temesvár (Temesm.) N.-Becskerek (Torontálm.) Lúgos (Krassó Sz. m.) Losoncz (Nógrádm.) Eperjes (Sárosmegye) M.-üvár (csikóv.) (Mosonym.) szept. október 10-én 16 án 19-én 22-én 23-án 23 án 23-án 23-án 30-án 1-én 3-án 9-én Változások a méneskar tiszti karában. Áthelyezések, aug. hó 1-vel. Duray Nándor főhadnagy a kisbéri ménestől a mezőbegyesihez. Somosy Zsigm. főhadn. a mezőhegyesitől a kisbérihez. Schweikovszky Gusztáv főhadn, a mezőhegyesi ménestől a bábolnaihoz. Bánfay József hadn., a mezőhegy esi ménestől a székesfehérvári méntelephez. Benne Rezső hadnagy a sepsi-szt.-györgyi ménteleptől a fogarasi méneshez. Fabianics Béla hadnagy a n.-körösi ménteleptől a kisbéri méneshez. Geramb József hadnagy a n.-körösi ménteleptől a székesfehérvári méntelep bábolnai osztályához. Markhot Gusztáv hadn. a székesfehérvári ménteleptől a n.-körösi méntelephez mint segédtiszt. Tárnok Alajos hadapród tiszthelyettes a kisbéri ménestől a székesfehérvári méntelep ozorai osztályához. Zana Péter állatorvosi segéd a kisbéri ménestől a fogarasi méneshez. Értekesitsük jobb ló-anyagunkat különféle versenyek által. „Budapesti ügetőversenyek" czim alatt a „Magyar Föld" folyó évi május 30-dik és 31-dik 121 — 122. számaiban két czikk jelent meg, melyek oly szakismerettel, szakavatottsággal vannak irva, annyi igazat és czélszerűt tartalmaznak, hogy mindenki, ki szivén hordja lótenyésztésünket, örömmel kell hogy magáévá tegye az itt elmondottakat. Szerény tollam nem is akar erre commeDtárt irni, csak egy kis kibővítését meri ajánlani ; még egy eszmével megtoldani bátorkodom, remélve, hogy a fentebb jelzett czikkek tisztelt irója ezért nem neheztel meg; hisz csak jó szándék vezeti tollamat, és ba nem jó a mit monmondok, elhangzik a pusztában, és se nem ártott, se nem használt! Magam is főpróbának tartom félvéreink tehetsége megbirálhatásánál az ügetőversenyeket, és én is ama reményben élek, hogy ha a sportot félvér - lótenyésztőink, kellő mérvben karolják föl, rövid idő alatt — jeles ügető lovakat állithatnak elő a versenytérre ! De csekély — teljességgel nem mérvadó — véleményem szerint, nemcsak a sebes és rövid időt igénylő ügetőversenyekre kell szorítkoznunk — hanem félvérlovainknál a kitartást is kell fejlesztenünk, mert hajdan is a külföldön félvér-lovaink azért álltak olly nagy becsbon, hogy oly roppant kitartóak veltak! Én tehát azt hiszem, hogy az igen czélszerű sebes iigetőversenyek mellett, a távversenyeket is négyes és kettős fogatokkal, távlovaglásokat, vadász- és gátversenyeket, nem. idomárok által előkészitelt lovakon kellene életbe léptetni, és miután a magas kormánynak is érdekében áll, hogy mentől több jó és kitartós félvérlovakat tenyészszen a magyar gazdaközönség, neki kellene az initiát megtenni, és ha nem is nagy, de államdijakat kitűzni! Ilyen távversenyeket és lovaglásokat lehetne hazánk nagyobb vidéki városaiban, melyekben nevezetesebb lóvásárok tartatnak, eme vásárok tartamaalatt rendezni, mert távol vidékről BudaI pestre felvinni a lovakat, sok költségbe kerül, sok időt vesz igénybe, és a tenyésztő nem mindig van abban a helyzetben, hogy ezt könnyen megtehesse. Lelkemből óhajtóm, hogy hazánk fővárosa mentől hamarább nagygyá nevekedjék, hol ez legyen gyülpontja minden nagynak, szépnek és nemesnek, de e mellett vidéki városainktól se vonnék el mindent, és ezeknek is szeretnék alkalmat nyújtani, hogy időről-időre mentől több idegent tudjanak körükbe vonni, és igy gyarapodni ők is képesek legyenek. Azért Debreczen, Székesfehérvár, Győr, Arad, Kolozsvár, Maros-Vásárhely városokban, lóvásáraik alkalmával rendezném az ily versenyeket, annyival is inkább, hogy ma már a külföldi lókereskedő nem csak Budapesten vásárol lovakat, hanem tömegesen jelen meg a fentidézett városok lóvásárára. De mentől több helyt tartatnának e versenyek, annál népszerűbbekké válnának — kivált ha a tenyésztő tapasztalná, hogy versenyt nyerő lovait, épen a külföldi lókereskedő, — menynyivel nagyobb árban vásárolná meg. Tenyésztésünk még nagyobb lendületet nyerne, mert a külföldi vevő szemtanuja lévén a versenyeknek, élő bizonylattal térne haza és dicsérné tenyésztésünket. Nagy baj és tenyésztésünkre roppant káros hatással biró tény az, hogy nagyobb része tenyésztőinknek nem próbálva ki fiatal lovait, még sok helyt hámba se tanítva be, nem tudja, hogy mi tehetséggel, kitartással birnak lovai; s igy kipróbálatlan fedezteti kanczáit, berendezi ménesébe, és igy tenyészt lovat; de soha sem tudja, hogy minőt? mert tapasztalt való az, hogy a legjobb kancza (szép, arányos, izmos és csontos) a legjobb ménnel fedeztetve, mégis néha gyenge, rosz lovat ad ! Hitem szerint, nincs oly lóismerő ember, ki határozottan meg tudja mondani (kipróbáltatás nélkül) hogy a fiatal ló mily menő tehetséggel és kitartással bir! Sehol sem csal a theoria annyira, mint a lóisménél! Szerény véleményem tehát oda irányul, mely szerint az ügetőversenyeket egészítsük ki távversenyekkel, vadász- és gátversenyekkel, nem idomárok által kezelt versenylovakkal!*) és határozottan merem állítani, hogy egy pár év alatt még jobb hirben fog állani a magyar ló a külföld előtt, de saját magunk használatára is oly szükséges, jeles anyaggal fogunk birni, hogy nagyuraink talán kevesebb vadászlovat fognak évenkint behozatni külországból mint jelenleg**), mert hát bizony nem minden vörösfrakkos vágtatott a pesti falka után telivéren, és ha több vágtatna magyarországi félvéren, bizony-bizony üdvös dolgot követne el. A félvérló tenyésztését, annak czélszerű kipróbáltatását, főkép Erdélyben óhajtanám a lehető legmagasabb fokra emelni. Az erdélyi viszonyok már maguk utalnak arra, hogy telivér-lovat tenyészteni (hasznosan) nem vagyunk képesek! Erdélyben a legnagyobb birtokosok sem elég gazdagok arra, bogy a telivér-tenyésztésbez oly szükséges költségeket hosszasan kibírják. — Ha végig tekintünk az erdélyi telivér lótenyésztők, illetőleg ménestartók során, szomorúan kell bevallanunk, hogy az oly parányi, szegényes, a ezélnak teljeséggel meg nem felelő, hogy azt igy tovább erőszakolni csaknem nevetségessé válik. Ma már a kolozsvári versenyekből a magyarországi telivérek is kizárvák, és ha a verseny-programmot átolvassuk, akaratlanul is mosoly ül ajkainkra, midőn az „Eduardo und Kunigunde"-szerű Wesselényi és Bánffy és Bánffy és Wesselényi küzdelmeket látjuk elősorolva, mert hát egész Erdélyben telivérló*) Mikép képzeli czikkiró, lovát idomitatlanul kipróbálni? nem csalatkoznék-e gyakran a lovak képességében s ez által a tenyésztésre való beosztás is nem szenvedne-e rövidséget. D. A. **) Ez már hála istennek ugy is kevés. Még csak ezelőtt 10—15 évvei, a pesti falka után lovagolt hunterek fele importált volt, most már alig egy negyede. Szerk. tenyésztés (oly mérvben, hogy versenylovakat állithasson elé) csak e két főúrnál található fel. Erdély s mmiesetre sem versenyezhet a külfölddel, de még Magyarországgal sem telivér lovaival, ezt bizonyítja éppen e két főúr által inditványozott ama téDy, bogy a magyarországi telivérlovakat ki kell zárni a kolozsvári j versenypályából; és miért?., mert évek óta minden állam- és nagyobb erdélyidijt ezek vitték el. Mit akarnak az erdélyi urak e ferde irányú telivértenyésztéssel elérni ? Hiszen ezáltal, illetőleg e két főúr által tenyésztett telivér anyaggal, bizonyosan nem fogják a félvértenyészetet magasabb fokra emelni! Tudom, hogy Erdélyben a legtöbb félvér-tenyésztő, és pedig igen jeles kis ménesekkel biró gazdák, az államtól bérelt telivérekkel fedeztetik Icanczáileat; nagyon kevés azoknak száma, kik akár Zsibón, akár Válaszúton fedeztetnének! Hagyjuk hát e két főúrnak élvezni azt a dicsőséget, hogy csak ők ketten telivértenyésztők, és mi szegényebbek tenyészszünk jó félvéreket; fejleszszük ezeknek képességüket a lehető legmagasabb fokra, karoljuk föl a legmelegebben a sebes ügető-versenyeket, de adjuk hozzá a távversenyeket is. Négyes és kettős fogatokkal ügessünk lehető legrövidebb idő alatt mértföldeken át; távlovaglás, gát- és vadász-versenyek által mutassuk meg a külföldnek, hogy az erdélyi ló ma is oly kitartó, mint hajdan volt. Szent hitem, hogy egy pár év alatt sokkal jobb lovakat állítunk elő, mint jelenleg, és hogy tökéletesen megfelelünk feladatunknak, mely határozottan az, hogy termeljünk oly lovakat, melyekkel egész Európában versenyezhetünk, és mely büszkesége lehet az erdélyi gazdának, de aztán egyik legnagyobb jövedelmi forrása is. A külföld bizony nem fog ide Kolozsvárra jönni telivér tenyész-lovat vásárolni, de félvér után ma is eljár, és ha kipróbált jó lovat tudunk elébe állítani, tömegesen fog ide jönni! Jobb és határozottan czélszeiűbb jó félvérlovat tenyészteni, mint rosz telivérrel csak szánalmat felidézni! IIa leküzdjük azt a kis hiúságot, mely ma a telivértenyésztést erőszakolja nálunk, ha lesz bátorságunk nyíltan bevallani (amit úgy en camera magunknak oly sokszor bevallunk), hogy hát bizony nincs módunkban jó telivért tenyészteni, de igen is van pompás anyagunk félvér-tenyésztésre, azonnal életbe léptetjük a fentajánlott versenyeket, távlovaglásokat, gát- és vadász-versenyeket; aztán fogunk rendezDÍ nem idomár által előkészített félvér-lovakkal, államdijakat igyekszünk kieszközölni a magas kormánytól, és én meg vagyok győződve, hogy méltóságos Kozma Ferencz miniszteri tanácsos ur a legmelegebben fogja e törekvésünket hatalmas pártfogásával előmozdítani, — és örömmel fogja üdvözölni e czélravezető elhatározását az erdélyi félvér-tenyésztőknek, és hiszem, hogy velem együtt el nem mondandja: bála isten, megjött Erdélybe is a helyes irány !*) Az erdélyi lovak munkaképessége. Fehérváry Károly sajószentandrási birtokos, gróf Bethlen Auréllel fogadott 1000 forintba, hogy két lovas fogatával egy óra alatt 30 kilométer és 344 méter (négy mértföld) hosszú utat tesz meg. A futtatás julius hó 4-én 6 és 7 óra közt történt meg a vidék népének nagy érdeklődése mellett. Mindenki két-égbe vonta Fehérváry győzelmét, ez azonban tisz*) Igen helyeseljük czikkiró eme nézetét, mert a legközelebbi kolozsvári államdijakra történt nevezések, ugy minőség, mint mennyiségre valóban igen szegényesen ütöttek ki. A Kolozsvárnak engedélyezett államdijak mindegyike csak erdélyi lakos birtokában lévő ló részére van nyitva, s mint használják fel ezt az eugedményt erdélyi uraink, legjobban kiviláglik abból, hogy nálunk még eladó-versenyek megnyerésére sem elegendő lovakat vásárolnak tőlünk, hogy azokkal az ottani államdijak kettejét megnyerhessék. D. A.