Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-08-02 / 31. szám

274 tában volt saját tenyésztésű lovainak képes­ségei felől, mert a fogadást legfényesebben megnyerte, a mennyiben a kikötött utat 59 perez és 57 másodpercz alatt a lovak legki­sebb megerőltetése nélkül hagyta bátra. A terület alakulása felette kedvezőtlen, az or­szágút igen kemény és homokos volt, e mel­lett rekkenő meleg uralkodott. A lovak köny­nyű kocsiba fogva az egész utat carriereben tették meg. Emez esetnél kevésbbé ismert er­délyi lovainknak nemcsak a gyorsasága, ha­nem kitartása keltett általános bámulatot. A nyert 1000 frtot Fehérvárváry ur, br. Bánffy Dezső kezei közé tette le, hogy ez jótékony czélra fordítsa. (Szeretnénk tudni, miféle fajta lovak voltak azok? trainirozottak-e? Mi úey hal­lottuk, hogy igen, mindamellett is kétlke­dünk : igaz-e a napilapok fentebbi hire a mértföldekre nézve, ha meggondoljuk, hogy a bécsi Prater Allee pompás utján, 4000 ölre, a legjobb ménesbeli és trainirozott ügetőknek 17—18 perez kellett.. . Az erdélyi fogatnak pedig alig 15 perez 1 mértföldre ! . . . Azután vágtában, hol a két ló egj mást ide-oda rántja — de meg tüdejük miatt is — sokat nem mehettek. Szerk.) ATHLETIKA, TESTGYAKORLAT­Br. Üchtritz Zsigmond tölkéretvén a budapesti ke­rékpár.egyesület tiszteletbeli elnökségére, szives volt azt elfogadni. Miután a sport minden ág az emberi test tökéletesítésének előmozdítója, a bicycle-sport pedig a báró ur által űzött lovaglási sporttal legközelebbi ro­konságban áll, ez egyesülésből a kerékpár-egyletnek, mely tevékenységében már is szépen haladt, a leg­szebb jövőt jósolhatjuk. VI Z I-S P ORT. Verseny napok. Valószínűleg vasárnap, aug. 5-én. Úszási versenyek A Magyar. Athl. Club által a Dunán rendezve, és pedig: Bajnoki verseny 4 kilometer, és Amatenrök versenye 2 kilometer. Feltételeik e lapok 21. számában. Augusztus 22—26. A Balaton-egylet sport-szakosztálya által B -Fü­reden rendezendő vitorla-, evező-, uszó- és galamb­lövészeti nemzetközi Amateur-versenyek. Programmjuk e lapok 26. számában. A Balaton-egylet választmrnya augusztus 5-én va­sárnap Balaton-FüredeD, az ott kitűzendő időben gyű­lést fog tartani, melyre az egylet elnöksége az egylet tisztviselőit és választmányi tagjait tisztelettel meg­hívja. hírharang­A br. Podmaniczky Géza által 2—3 évvel ezelőtt szervezett „Sport-Egyesület"-nek jelenleg már 18 ha­tárban 38458 holdnyi vadászterülete van, közte igen szép vízi-vadászatok a boldogi, hévvizi, mogyoródi területeken, azután részint a Mátrában, részint Gödöllő környékén mintegy 10000 holdnyi erdei vadászata, hol őz-vad, szarvas, vadisznó stb. gyakran szép szám­mal forog. Tagjainak nagy számánál fogva az Egye­sület legjobb ellenőrzője az orvvadászatnak, vadcsem­pészésnek, s a vad oktalan irtásának ; ugy hogy ennek folytán az egylet valóban igen nagy befolyással van az e nembeni correctség terjesztésére. * * * A „Sport Egyesület" által az idén másod ízben rendezendő vizsla-mezöny-versenyek szeptember 8-dikán fognak tartatni — mint azt a „Vadász-Lap" legutóbbi számából látjuk, mely a négy számból álló versenyek teljes programmját hozza hivatalos részében. Az 1. telivér-vizslák, a II. telivér-kölyök-vizslák-versenye, a III. használati ebek (bármily fajú és kom vizslák számára); a IV. egy eladóverseny ugyanilyenek ré­szére. Ugyan e lap közli a birálati eljárás pontozatait is. — A versenyek helye még nincs meghatározva. * * * Gr. Henckel Hugó 3éves „Morteratsch"-a újra ido­mítás alatt van s a boppegarteni őszi kötelezettségé­gének valószínűleg eleget tehet. * * * Vadász- és Verse ny-Lap. A kisbéri ménesbe a napokban 3 ardenni csődör és 3 kancza érkezett, melyeket a gazdasági igás-lo­vak kiegészítésére, illetőleg tenyésztés által fentartá­sára (van ott vagy 30 kancza) Tanffy Gusztáv oszt. tanácsos vásárolt Belgiumban. Eredetileg a hamburgi kiállításon kereste őket, de ott nem találván, egy bel­giumi lótenyésztési kerület kiállításán vásárlá. A hamburgi lókiállitás — mint mondja — nem birt nem­zetközi jelleggel. A belgiumi illetőleg liandriai lófaj­tákról és lótenyésztési viszonyokról — tekintettel (a nálunk ily fajta lovak iránt mutatkozni kezdő haj­lamra, legközelebb érdekes czikksorozatot leszünk sze­rencsések közölhetni az oszt. tanácsos úr tanulmányi jegyzeteiből. * * « Az olasz hadügyminisztérium ez idő szerint a hadsereg számára lovakat vásároltat, s a vásárló bi­zottság, mely áll Louis Coardi marquis tábornok, Leopold Gregoris inarquis lovassági őrnagyból és Felix Diana főállatorvosból, Székesfehérvártt kezdi meg működését, hová már ma (auguszt. 1.) hihetőleg meg is érkezett, — s azután valószínűleg vásárlásait az ország többi vidékein fog !a folytatni, mit tenyésztőink tájékoztatása végett közlünk. * * * A napilapok ama hire, hogy a mezőhegyesi mé­nesben és gazdaságban e hó 25-én nagy tűzvész pusz­titott volna, teljesen légből kapott és minden tényle­ges alapot nélkülöz. Három hét előtt volt ugyan tűz Mezőhegyesen, mely a ménistálló tetejét elhamvasztá, de semmi egyéb kárt nem tett; azóta pedig semmi legkisebb tüzeset nem fordult elő. * re * Az uj vadászati jegyek, csinosb, nagyobb alakban mint a tavalyiak, megjelentek, s augusztus 1-től jövő 1884. jul. 31-ig szólnak. Hátlapján a fegyveradóról s a vadászati adóról szóló 1883. évi XXIII. törvény­czikkből kivonatok vannak. Kár, hogy a tilalmi idők elmaradtak az uj jegyekről. a. * A vizi-vadászatok tényleg (kacsákra) mindenfelé elkezdődtek vagy legalább megkiséreltettek: vájjon re­pülnek-e már a kácsa-fiak ; ez azonban ugyanegy ha­tárban, s ugyanazon vizeken is különböző, mit erről a mult szombaton és vasárnap a bugyi és taksonyi (illetőleg a Szeniczey-féle birtok) nagy vizein és náda­saiban tett excursiónkon tapasztalhattunk. A kacsa, szárcsa, búvár-fiak legtöbbje még apró, nem tud repülni, s benn van a sűrű nádban; — Szeniczey Ödön orsz. gyül. képviselő és birtokos úrnál egy folt apró búvárt leptünk meg nyílt vizén, melyek egész közelre be­vártak, s melyek csak alig tudtak a víztükör fölé emelkedni s erőlködéssel tovaröpiilni; láttunk azon­ban egy pár folt kacsát, melyek anyjukkal jó magasra fölemelkedtek s a lövészek elől más tóra menekültek. A bugyi vadászat (kb. 1301O holdból 60C0—7000 nádas, de vannak sok apró tiszta foltok is) nagy­szerű; 8—10 hajtó ellenében kétszerannyi puskásnak is van dolga — hogy egy-egy sikerült hajtásban csak tizedrészét lőhesse annak, a mi puskája elé kerül. De hajtók nélkül, a magas nádban csak igen kevés ered­ményre számithatni. Ellenben a taksonyi vadászterüle­ten nagy foltok, nyilt vizek vannak, melyeket egymás tél csak övig érő sás mezők választanak el, s melyen sza­bad kilátás és lövés van a seregenkint röpülő vizi-vadra, hol ezelőtti években 15—20 puskás egy nap 400 450 drb vizi vadat lőtt. Most ez megváltozott. Szeniczey ur vizi-vadászata nem az már, mint csak két évvel ezelőtt is, midőn szintén szerencsénk volt ott vadász­hatni. . . A vizek nagy részét árkok búzása által leve­zette a szorgalmas gazda, — nem törődve a vadász zsémbelésével, mely kacsa-vadászatát féltette... E bir­tok (mintegy 1800 hold) midőn Szeniczey ur azt át­vette, valóban nem volt több mint egy nagy vadászó­hely, a hol a vendégszerető háziúr és fiatal urnő sze­retetreméltósága állal vonzva, a kacsázási idény meg­nyíltával közelről és távolról az egész gentry egybe­gyűlt. . Ritka vadászat is volt akkor, hogy 300— 400, néha 500 drb szárnyas, ne lövetett volna egy nap alatt. A passionatus vadászgazda azonban addig járta­járta apróra birtokát, mig annak nemcsak kacsázó he­lyeit, de minden kis darab földjét és az azokon éven­kint feltűnő változásokat kiismerte. A nedves évek után jöttek szárazak, midőn ott, hol azelőtt szárcsa, búvár és kacsasereg hápogott — a kövér fekete föld mimegy kínálta magát, a melyben most burgundi répa, takarmány, kukoricza 9 gyönyörű köles terem. . . Ily száraz időben puhatolta ki a vadász-gazda szeme, merre marad meg legtovább a viz, s arrafelé húzatta az ár­kokat. Igy rövid két év alatt több mint 600 holdat vett cultura alá, s mellette a kövér legelőkön gyö­nyörű svájezi tehén-gulya (mintegy 40 drb berni, möll­thali stb.) legelész, mig az igás ökrök nagy csapata a takarítás mellett, a kövér csalamádén delectálja magát. Igy teljesedik itt is az, mint Amerika őserdeiben, hogy a vadász kutatja fel legelőbb, hol mire hasz­nálható a talaj. . . Hanem ez, azt hiszszük, hogy csak oly élénk, oly derült kedvű és fáradhatlan gazdának és vadásznak sikerül. — A vasárnapi kis vadászaton, melyben a háziuron kivül Horváth János altábornagy ő excja, Sárkány Ján. Fer., Egerváry Gyula s még két környékbeli honoratior vettek részt, rövid 3—4 órai vizi-séta alatt lövetett mintegy 65—70 db szárnyas. * * * Augusztus^ 30. 1883. Az idei agancs-kiállitás érdekében, mely az őszi ló­versenyek alatt okvetlen meg fog tartatni, figyelmez­tetjük a vadász-közönséget, hogy a kiállítás az őz­agancsokra is kiterjed, minélfogva a most folyó őz­bak-cserkészetekről a szebb vagy érdekesebb agancsok jélmegőrizendők. * •» Beeves idomár, ki a hamburgi versenyek után né­hány napig Angliában időzött, a Kemptonpark-mee­ting első napján, a Walton Selling Welter-Handicap nyertesét egy 3é sárga kanczát (ap Cathedral a Queen Catharine, King Tómtól) 320 gtűneán vette meg. Azon­kívül vásárolt még Reeves a gr. Henckel számára két anyakanezát csikaival, u. m. „High and Mity"-t (ell. 1876. ap Parmesan a Noblesse, Stockvveltől, King­craft csikóval s fedeztetve Galopintől) s egy „Thun­derbolt"-kanczát (kancza csikóval Scottish-Chieftől, ugyanaz által újra fedeztetve. * * * A Montrose berezegné' tulajdonába átment Craw­furd-istálló lovai a jövő évben a herczegnő színeiben fognak futni „Mr. Manton" álnév alatt. * * * A Moszkvában először tartott tavaszi lóversenyek nagyon sikerültek, annyival is inkább, mert azok a koronázási fínnepélylyel összeesvén, élénk látogatott­ságnak örvendtek. Négy versenynap volt (junius 16­tól 26-ig) s mindegyikben négy-négy futam, melyek az urlovasok versen) én kivül mind jó mezőnyüket mutathattak föl. Igy az 1500 rubel értékű ezüst váza nyolez jó lovat hozott együvé a „Koronázási verseny"­ben, melyek közt Chilkoff berezeg versenyegyleti el­nök pej ménje „Achill" (ap Ligurian, Ncwminster-iva­dék) nyerte a szép tiszteletdijat. Ugy látszik, a Chil­koff-istálló lovai ez évben nagyon jó conditióban van­nak, mert a négy versenynap alatt nem kevesebb mint 7200 rubelnyi összeget arattak az értékes tisztelet­díjon kivül. A pálya meglehetős volt. Ennyi az, mit a moszkvai tavaszi versenyekről egy rövid tudósitás nyomán közülhetünk. * * A Krieauban a jövő évben „nemzetközi díjlovag­lás" lesz, melynek programmját ő felsége már hely­ben hagyta. A külföldi tisztek, kik e díjlovaglásban részt fognak venni, lovaik és ezek felvigyázói szá­mára szállitó-leveleket kapnak az osztrák határokról s ugy a lovak mint a fölvigyázók részére tiz Dnpra ingyeu-ellátást és elhelyezést Bécsben. A nevezési zárlat valamennyi versenyre 1884, márczius 31-ére van megállapítva. A mi a dijakat illeti, egyelőre két nagy dij van kilátásba helyezve, u, m. egy tisztelet­díj és 350 cs. arany s egy tiszteletdíj vagy arany érem 100 cs. aranynyal, azonkívül még egy tisztelet­díj vagy arany érem. A díjlovaglást intézendik gr. Pejachevicb Miklós lovassági tábornok elnöksége alatt Joelson Róbert lovag, vezérőrnagy a külügyekre, Homolacz M. őrn. a belügyekre s gr. Kálnoay Hngó százados a technikai szakra nézve. * * * Németországi egyévesek eladása. Folyó évi jun. 26-án julius 4-én és 12-én gross-strelitzi, harezburgi, raben­steinfeldi, zierowi basadowi és olschowai ménesekből összesen „harminezhét egyéves" került árverés alá ; ezeken kivül még 5 egyéves a hg Ilatzfeldt és Rohr­Dannenwalde ur istállóiból. A 42 egyéves 78,600 már­kán kelt, mely összegek kb. fele a hartzburgi ménesre esik (37040 márka,) s e szerint a 11 csikó átlagára 3367 márkának felel meg. A zierowi ménes 2 egyévese 7640 márkán kelt; átlagár 1910 márka. Rabensteiu­feld 8 egyévese 14220 márka eredményt mutat föl; átlagár i777'/ a márka. Gross-Strelitz ez évben 5 egy­évest állított ki árverésre, melyek 8400 márkán kelve el, átlagár 1680 márka, Basedow 4 egyévesét 9000 márkán vették meg, tehát egy-egy főre 1000 márka esik. A 23C0 márka maradvány a hg Hatzfeld-istállóra esik 460 márka átlagárral. A ménesek összes egyéve­seinek átlagára 2062 márka, vagyis kerekszám 100 guinea. Az elárverezett lovak közt legdrágább volt „Paul" és „Flatterer" édes testvére, egy mén csikó, mely 8500 márkán telt el. Különben 5000 írtnál egyik 6em kelt el többért. * * Möns. L. de Rigaud, egy franczia nemes (egy­úttal bányász-mérnök) ki a napokban Kurdistanból Fraricziaországba visszatérőleg (Virollay, Versailles mellett) Budapesten utazott át, egy kurdistani kanczát hozott magával, melyet ott s/erzett s melyet nem győzött eléggé dicsérni hegy-mászási tehetsége végett, melyre napontai alkalom volt begy-mérések, ércz-ku­tatások és vadászatok alkalmával. A kanczát Kon­stantinápolyban egy pasa telivér-ménjével hágatta meg, s most egy bulgár fiúval kisérteti haza; itt is vett egy szép pej kanczát, Dobieszky főhadnagytól (7éves kb. 161 centimeter), mely mind nyeregben, mind ko­csiban jól megy, s a bold. gr. Teleki Géza erdélyi mé­nesébői való, 450 frtért. — Láttuk a kurd kanczát, melyet a franczia 750 frankért vett. Formájára nézve hasonlit a gácsországi hegységi lovakhoz, a huzzulok­hoz ; roppant hoszszu hát, és szegényes partiek : de különben erős csoutos lábakkal, bár a hátsó csánkok igen keskenyek. Az egész lovon épen semmi nemes­ség; közönséges hegyi ló faj. * * *

Next

/
Thumbnails
Contents