Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-01-18 / 3. szám

•r " Január 18. 1883. Vadász- és Verseny-Lap. 19 Az idomároknak azonban két dologtól kell óvakodniok : először attól, hogy az illető lótulajdonosok elégedetlenségét magokra vonják, másodszor, hogy tudva, még nem versenykész állapotban levő lovat indítsanak. Mind a kettő nagyon kellemetlen ; azonban az idomár mégis okosabban cselekszik, ha az elsó'nek teszi ki magát, semmint hogy a lótulajdonosnak egyelőre hiú örömet szerezzen. Okaink a következők. Ha az idomár csak félig versenykész lovat indit, az, a verseny előtt csaknem mindenkinek tetszeni fog; ha aztán nyer, mert jobb classisba tartozik, mint ellentele, akkor győzelmét a conditiónak tulajdonítják s ennek következtében az idomár, mely azt — állitólag — eszközölte, rendkívül földicsértetik. Ha ellenben a ló, ccnditió hiányából megveretik, akkor nagyon valószínű, hogy az a ló egy másik idomárnak a kezébe kerül, ki azt talán akkép idomítja, hogy a többség Ízlését figyelembe sem veszi s meglehet ezáltal szembeötlő javulást idéz elő s ekkor az előbbi idomár jó hire szenved csorbát. Azonban, ha lovát tökéletesen elkésziti versenyre s az mindamellett sem győz, meglehet, megveszi azt egy kiválóan tudós ember, ama gondolattal, hogy a ló conditióján javíthat. Ez azonban csak azt éri el, hogy jobb külseje lesz a lónak, s ha versenyben indul, bebizonyúl, hogy nemcsak semmi javuláson nem ment az át, hanem tényleg rosszabbul f

ut — oly eredmény, mely az első idomárnak jó hirét állítja helyre. A közönség kiváló előszeretetet tanusit a sok izomzatot mutató lovak iránt s nem egészen helytenül; józan észszel megáldott idomár nem is iparkodnék valamely lovat „könnyü"-vé tenni, ha azt valamikép elérhetné, hogy húsos conditióban époly jól futna. Voltak és vannak azonban oly idomárok, kik noha igen jól tudják, hogy húsos lovak nem futnak jól, azokat mégis inditják s jó hirökkel va-banque játékot űznek. Igy cselekedett Mr. John Scott, kit tréfásan „észak bűbájos emberé

u-nek neveztek. 0 hízelgett a közönség ízlésének, félrevezette azt, elhitetve vele, hogy a lovak akkor futnak legjobban, ha húsosak. Valójában pedig ugy állt a dolog, hogy Mr. Scott csak az oly lovakat vitte húsosán versenybe, a melyekről nem sokat tartott, mig az igazán jókat ép oly „könnyüek"-ké idoinitotta, mint bárki más; igy Dervish, mely minf kétéves Epsomban, s West-Australien, mely va, lovasával együtt lábainkhoz hömpölygött. Én elkapám a ló kantárszárát, s mialatt lovasa visszás oldalról felkapaszkodni akarna, engem nem tudom miféle daemoni szenvedélye a lovaglásnak már a nyeregbe ragadt s tova vágtattam, pompásan ugorva az első sövényt, nem sokára a sárga nyomába érve, mely időközben nagy térelőnyt nyert. Útközben vettem észre, hogy a ló, melyen ültem, jól összeszedve, becsületesen tud menni, s hogy az árokba bukás semmit sem tett neki. Már három akadályon gyönyörűen keltünk át, pedig az utolsó egymaga kettős árok volt, melyben a vezető sárga majd elbukott . . . Tovább haladva, egy völgy végén magas földhányást láttam, tetején tüskebozóttal. A sárga sebes vágtában akart e tetemes szélességű bástyán átrepülni, de hátsó lábaival elakadván bukfenczet vetett, s lovasát messze kihajitá a nyeregből. Ellenben az én kanczám, az az a kancza, melyen én ültem, felkapott a töltésre, mint egy macska s onnan le a pályára, vigan tova száguldva s csak , két vetélytárs által követve. Még néhány akadályt baj nélkül ugorva, egy szántóföldre értünk. En vezettem s már azt hittem, hogy könnyű lesz a finish, midőn a sárga egyszerre csak mellettem terem s elhagy oly paceben, mintha mi csak lépésben mennénk ... Ez a szelesség azonban nemsokára torkára forrott, s az utolsó sövény előtt már hajtania kellett; én ha akartam volna, sem utánozhattam, mert mint hároméves Doncasterben futott, a legkönnyebb lovak voltak a minőket valaha látni lehetett s miodaketten nagyon szépen nyertek, igénytelen külsejök daczára is. Ama hires idomárnak bizonynyal oka volt, gyakran számot venni a közönség ízlésével; azonban ez engedékenység gyakran egy-egy jó lovába került, a mennyiben ezáltal néha lovainak minőtége felől maga sem jöhetett tisztába, ugy hogy egyiket-másikat készületlenül is engedte futni. Igy adatott el Adamas egy Selling Plate után 40 font sterlingért s megnyerte aztán a következő évben a City and Suburbant, s harmadik lett a Derbyben. The Era is követeltetett egy eladóverseny után s harmadiknak érkezett be a Goodwood Cup-ben, később pedig megnyerte a Manchester Cupöt s több más jó versenyt. Michael Scott, mint két és hároméves, nyomorultúl futott; utóbbi korában hét versenyben, gyakran rosz társaságban s néha a legkönnyebb teherrel; mindamellett egyetlenegy versenyt sem tudott megnyerni, mig a Mr. Scott kezében volt. Alighogy más kézbe került e ló, körülbelől egy hóval később, azzal kezdte pályafutását, hogy megnyerte a Great Northern Riding Handicap-et Hallertou-ban s abban az évben még hat más versenyben aratott diadalt. E mén később nagy összegért külföldre adatott el. Mit mondanának az emberek, ha ilyesmi történnék oly idomárokkal, kik lovaikat könnyűkké idomitják? Atyám mindig ezt mondogatta: „Én a lehetőségig idomitom a lovat, s ha valaki jobb módszerrel ismertet meg, kész vagyok azt követni." De miután jobbal nem ismertették meg, folytatta a maga módszere szerint, a legjobb sikkerrel. Ama hitben élünk, hogy soha a mi kezünkből ló nem került más kézbe, mely ily változás folytán javult volna. Csak egyetlen hasonló eset fordult elő s ez is más okokra vezethető vissza. A Toothill esete ez, mely kemény turfon nem tudott futni és a mely aztán — ugyanabban a conditióban, de lágy pályán — más kézbe kerülve, megnyerte versenyét. Számos ellenkező esetetet hozhatunk azonban fel, melyekben a lovak, systemánk alkalmazása által, megjavultak ; igy Dairy, Pounce és sok más ló. Mi csupán a tulajdonos határozott kivánságára tértünk olykor el idomitási rendszerünktől, s gyakran nyill alkalmunk az illetőt jobb meggyőződésre vezérleni. Egyizben azt kívánták tőlünk, hogy húsosán baeyva idomitsuk a kezünkre bizott lovakat. Ez volt a parancs s mi engedelmeskedtünk. A lovak látszólag a legszebb conditióban kerültek Ascotba; gömbölyűek voltak mint az alma, szőrök is olyan volt, mint a selyem. Ott aztán alkalmok nyilt állítólagos jobbulásokat megmutatni s bebizonyítani, hogy most már legnagyobb képességöket érték el; mindenkinek nézete az volt, hogyha jól indulnak s baj nem éri őket, egy versenyt sem fognak elveszíteni. Mind a hét ló futott' s mind megveretett; csupán egy tudott a harmadik heljre fölvergődni. Volt még egy oly ló velünk, melynek idomitására nézve semmi utasitást nem kaptunk s ez megnyerte a Queens-Vaset, jóllehet ennek a conditiója a verseny előtt nagyon csekélynek Ítéltetett. Hét héttel később e lovaknak Goodwoodban kellett indulniok s ezúttal szabad kezet kaptunk az idomitásra, nehogy ujabb fiaskót szenvedjünk. Mikor odaérkeztek a lovak, az átalános vélemény abban nyilvánult, hogy ezek nagyon is könnyűek; azonban az eredmény azt igazolta, hogy ekkor jó conditióban voltak. E lovak egyike megmert egy nagy mezőnyt 8 stone 4 font teherrel, 6 fonttal vive többet, mint Ascoton. Egy másik a Molecomb Stakest nyerte, egy addig győzhetlennek tartott kancza ellen s később még egy dijat vitt haza. A harmadik ló szintén két versenyt nyert meg, az egyiket igen nagy mezőny ellenében ; más két ló szintén helyet kapott s csak ép az utolsó pillanatban veretett meg. Emiitett lovak közül három indult Goodwood után Ayrban, s hat versenyben indulva, ötöt nyertek. Mr. H. Robinson azt szokta mondani, hogy lovait a sok munka daczára is húsosán szeretné versenyre vinni. Mi erre csak azt mondjuk, hogy az nagyon jó volna, csakhogy lehetetlenség. Hát miért vannak a lovak munkában? Azért, hogy kitartók legyenek s ledolgozzák magokról a zsirt. Mig ez nem történik, okosabban teszünk, ha istállóban tartjuk, mert a „kövér" vagy ha jobban tetszik: „húsos" ló mindig hamar kifárad s ez nagyon könnyen megmagyarázható. A kövér testen a zsir nem csak a bőr alatt van, hanem a belső szervek is meg vannak rakodva zsírral s lélekzetvételében épen ez a zsir akadályozza a lovat s azt csak kemény munka által lehet elhárítani. A nélkül hogy messze mensem sarkantyúm sem ostorom nem volt, s igy nem tehettem jobbat, mint hogy hagytam menni lovamat a hogy tudott . .. s ez jól volt igy, — mert mig az én paripám folyvást haladt, amazé mindinkább lassult, s 50 lépésnyire a czélpont előtt már annyira ki volt merülve, hogy minden galopszökéssel közelebb értem szívós kis kanczámon s pár ölnyire a czélponttól elfogva őt, másfél hoszszal előztem meg. Nagy volt a riadal és meglepetés , . . Én lovamat lehető hamar feltartva, visszalovagoltam a birói páholy felé, miközben egy jól öltözött lovász lépett hozzánk, kanczámat fékjénél fogva vezeté, nekem meg azt a tiszteletteljes megjegyzést tevé : „No ezt szépen tette; hogyan fog ennek az én uram örülni! Hisz annyi fogadást vett erre a lóra, hogy ... A lovász valószínűleg azt hitte, hogy most én lenyergelek és a mázsára megyek, hanem ebben csalatkozott, mert mielőtt odaértünk volna, leszöktem a nyeregből, s a ló nyaka alatt átbújva, eltűntem a tömeg közt, a groomra és tulajdonosára hagyva, hogy lovuk győzelmét érvényesítsék ahogy tudják; én többet nem igen tehettem; nem tartozván sem az ezredbe, súlyom pedig aligha távolról is közelitett ahhoz, mit a kanczának vinni kellett volna. » * * Ezzel azonban váratlan szereplésemnek a gyepen még nem volt vége, mert mialatt az ivó-terem egy félreeső zugában barátommal egy-egy pohár enyhe grogot üriténk, hozzám lép egy farmer, ki már lépésnyire illatozott a lószagtól, s megszólít: „Szabad volna egy pillanatra magánosan szólnom önnel, Sir! Ama hiedelemben, hogy talán az általam lovagolt kancza tulajdonosa részéről van valami mondanivalója, félreléptem vele. „Uram, nekem van egy csinos kanczám, „Tánczosnő" a neve, azért kereszteltem igy, mert átkozattul gyors lábai vannak. Ennek a kanczának a most következő vadászversenyben indulni kellene. De hát úgy állok itt most, hogy nincs lovasom, azaz, fiamnak Bill-nek (Vilmos) kellene lovagolni, de ő nem ért ehhez, — ellenben ön, Sir, olyan szépen nyerte meg az első versenyt, hogy arra a gondolatra jöttem : megkérded és megkéred ezt az urat, hátha megtenné neked azt a szívességet, s most itt állok ön előtt, Sir — ne vegye rosz néven, s kérdem akarja-e lovagolni „Tánczosnő"-met? . . . — „De hisz' nincs öltözékem se hozzá," — vetém ellen meggondolatlanul, a helyett, hogy visszautasítottam volna az ajánlatot. „Oh, az nem tesz semmit, — feleié ő, — Bili lábravalóit akár az úrra szabták volna, — pedig még nem is használta, — a selyem-ing pedig akár egy gránátosnak is elég bő volna. . .