Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882

1882-11-02 / 44. szám

399 Tisztelt Szerkesztő Ur ! Becses lapja okt. hó 19-én megjelent száma csak ma 24-én érkezvén ide, az „Audiatur et altura pars

u czimmel ellátott czikkre sem reflectálhattam elébb; ez, és nem más az ok, mely miatt eme levelem a „Vadász és Versenylap" 43-ik számában nem jelenhetett meg. Különben is, nem szándékom „magyarországi versenyző"-vei polemizálni. Csakis köszönetet kivántam mondani ama jó szolgálatért, melyet az erdélyi versenyügynek, habár akarata ellen is , tett. Köszönettel tartozunk, hogy meggyőzte Kozma Ferencz ő méltóságát arról, a mit éü elhallgattam, hogy mily ellenséges indulattal viseltetnek irányadó körökben Magyarországon minden iránt, a mi erdélyi. Ez ellenséges hangulattal szemben ő méltósága meglógja tudni védni az erdélyi érdekeket. Köszönettel tartozunk azért, hogy e czikk irása által elösmerte, hogy nekünk igazunk van. Nagy lármát kellett csapni, hogy ezáltal az igazság szava elnyomassák. Nehogy igaz tényeken alapuló állításaink meggyőzzék ő [^méltóságát, szükséges volt figyelmét azokról álokoskodások által elvonni. Szerencsére, ő méltóságának éles tekintete és szakismerete nagyobb annál, semhogy ilyesminek fölülne. Vagy mi egyéb indok lehetett volna ama czikk Írására, mint a félelem, hogy jogos kérésünket végre meghallgatják. Hisz én egyenesen Kozma Ferencz ő méltóságának irtain ; nem bántottam serkit a magyarországi versenyzők közül, sem pénzt, sem tanácsot nem kértem tőlük. Kizárólag minket érdeklő ügyben volt irva kérelmem ; nem volt helye semmi idegen beavatkozásnak. „Audiatur et altera pars," |ez a czikk elnevezése; elég helytelenül; nincs ott semmi altera pars. Sérelmes fél csak egy van, és az Erdély. Nem fordultunk mi panaszszal senki ellen ; mi csak részünket kérjük az államtól; ha van „altera pars," az nem „magyarországi versenyző", hanem az állam ; annak képviselőjétől kérünk és fogadunk el választ csak; és erős hitünk, hogy az másképp fog hangzani. Igy akart a farkas is a bárányba kötni, amaz ürügy alatt, hogy alulról felzavarta a vizet ; nekik is csak ürügy kellett, hogy belénk kössenek és aztán felfalhassanak ! Amaz állítását e czikknek, hogy a kolozsvári verseny látogatottságát az állatkiállitásnak köszönhette, épugy mint a többit, adatokkal tudom megczáf'olni. Mult évben kiállítás nem volt, láttunk azért elég sportsmant a gyepen és elég szép közönséget a nézőhelyeken. Ellenben igen sok kiállítót tudnék megnevezni, kik csak e kiállítás kedvéért jővén Kolozsvárra, feléje sem mentek a versenynek. Az erdélyi sportsmanek neveit czikkiró a marha-catalogusban kereste. Ha igaz birkatürelemmel szenvedjük is elnyomattatásunkat mindenben, nem ott kell neveinket keresni, hanem igen is a régi pesti-lovaregylet ötven egynehány évvel ezelőtti történetének lapjain ; ez is, mint sok más hazai intézet, létrejöhetését és fenállhatását nem kis részben köszönhetvén az erdélyi urak áldozatkészségének! Hogy volt olyan év is, melyben a mostaninál csekélyebb számú nézőközönség volt ; az tagadhatatlan ; megtörtenhetik , ilyesmi a fővárosban is. Hogy a figyelem az általam idézett számokról olvasson, állíttatott fel egy másik számarány. Nem arról van itt szó, hanem arról, hogy mi erdélyiek ama 28 ezer forinthoz, mely államdijakra évente megszavaztatik, ép ugy járulunk adónkkal, mint a magyarországiak ; rosszul mondtam ép ugy, mert egészen máskép, például : Biharmegye egyik legtöbb adót fizetője 7000 forinttal van megróva ; ugyanennyit fizet a szomszéd Szilágymegye legtöbb adót fizetője is, kinek jövedelme alig ér fel amannak egy tizedével. Tudom, hogy ennek itt nincs helye, nem is panaezképen hozom fel ; csak azt igazolandó, h ogy az erlemaradt ; Preáll idehaza valami jó ló himégis helyre szokott legalább délyiek nem fukarságból, mint azt a czikkiró mondja, nem hoznak áldozatokat, hanem azért mert nem tehetik ; rosz gazdasági viszonyaink mellett örvendünk, ha ki tndjuk csinálni nagy bajjal adónkat, azt az adót, melyből a 28,000 forint államdij kikerül. Nem jó ezt a dolgot oly nagyon élére állitani; azt a mit én csak kértem, mások még követelhetik, sőt még sokkal többet is. — Kár azokat a számokat sokat bolygatni, mert valahogy rá találunk jönni mindazokra a javadalmakra, melyeket a közös vagyonból egyedül a magyarországiak használnak ki a mi hátrányunkra, nehogy eszünkbe jusson azokból is követelni a minket jogosan megillető részt! Elfogyhat még az erdélyiek birkatürelme is. Csak ha a végletekig viszik, nyúlna az erdélyi lovaregylet utolsó remediumához, felkérvén az erdélyi képviselőket, hogy in corpore) szólaljanak fel az államdijak tárgyában a házban, ott pedig nem lesz tanácsos sokat feszegetni e kérdést: hogy miért, azt nem szükség mondanom. Daczára annak, hogy levelemben előre bocsátottam, hogy ezúttal nem jó tanács az, amire szükségünk van, czikkiró marékkal szórja nekünk a jó tanácsokat ; szórói-szóra azokat, melyeket előre jeleztem volt. „Importáljanak etc., készítsenek training groundokat etc., fogadjanak trainereket, jockeykat etc. etc." Anynyiszor hallottuk már ezeket, hogv könyv nélkül tudjuk, minden werklis ezt játsza, minden rigó ezt fütyöli. Tettük mi már azokat is ; volt is idő mikor nem oly fitymálva beszéltek rólunk és lovainkról; eléálloitunk mi akkor is „erélyesebb pártfogás" iránti kívánságunkkal. Elutasítottak akkor is! Galicziára való hivatkozásomat, hol a viszonyok leginkább hasonlitnak a miénkhez, jónak látta czikkiró egészen ignorálni, és azt irni, hogy én az exclusivitás szükségének bizonyítékául Romániát hozom fel. Én Galicziára hivatkoztam egyenesen, Romániát csak példaképen hoztam fel. Különben ha ugy tetszik, maradjunk Románia mellett, nem fogja ezt sem ellenem felhasználni ; történetesen ép ugy ösmerem ott a viszonyokat, mint idehaza. Ha nem is a szó teljes értelmében „az égből pottyantak nekik jó lovaik", de nem is „drága pénzen vették azokat." Ebben azonban mi nem utánozhatjuk őket ; ők ugyanis az év nagyobb részét Párisban töltik, hol a környékbeli számtalan meetingen kevés szakismeret és szerencsével, különösen a versenyidény vége felé, a mikor is a nagy versenyistállók sokszor anyagjuknak felén is potom áron adnak tul, igen jutányosán lehet jó lo vakra is szert tenni; azonkívül ott van egész éven keresztül a számtalan eladóverseny : az akinek alkalma van, azokon jelen lehetni, alkalomszerûleg igen szerencsés vásárokat csinálhat. Blaremberg ezredes Cayugát 4000 forintért vette Angliában, nálunk a lipizzai lovat fizetik igy. Nem annyi-e ez, mintha az égből pottyant volna ? mert ha nem is valami phoenomen Cayuga, mégis abban a versenyben, melyet ő nyert meg, Preciosa nem birván a pacet eleitől fogva, egészen ciosa, ha nem is rében, itt, futni oly lovak közt, mint Gyöngyvirág. Tenyészanyagukat is hasonló szerencsés körülmények közt szerezhetik be. Az alap pedig, melylyel telivér-tenyésztésöket kezdték, nagyrészt Erdélyből vett tenyészanyagból állott. A mult évi romániai Derby nyertesének Monarquenak anyját is gr. Bethlen Sándor nevelte ; és igy tovább minden egyes lovaknak élettörténetét el tudnám mondani. Nem lehet szó nélkül hagynom ama passust : hogy a románok az utolsó 6 év alatt több pénzt fektettek importált lovakba, mint a mennyit az erdélyi tenyésztők azóta, hogy az első telivér ló e Királyhágót átlépte!" Nagy szó ez! „Talán nem is tudja a „magyarországi versenyző," hogy az mikor volt; régen volt az már ! é pen a tájt, amikor az . első telivért behozták Magyarországra. Nincsen miért említsem a 1848 előtti éveket; mindenki, aki jártas hazai lótenyésitésünk történetében, tudhatja, hogy az virágzóbb volt aránylag nálunk, mint Magyarországon. Csak olyat említek, mit mások nem tudhatnak : a többi közt, csak egymagam több pénzt fektettem importált lovakba, mint az utolsó 6 év alatt az összes román tenyésztők együttvéve. Hát a többi erdélyi tenyésztő mit vétett?, azoknak a lovait sem a gólya költötte ám ! Az amit a végén czikkiró mond : hogy az Erdélyben nevelt telivérekből legjobb esetben csak „Landesbeschälerek" lesznek, arra mutat, hogy „magyarországi versenyző" is ama versenyzők közé tartozik, kik a versenyt czelnak tekintik, nem pedig annak, aminek lennie kell, eszköznek a telivérek kipróbálására. Sőt még a telivér-tenyéeztés sem czél ; a telivér ló is csak eszköz a félvértenyésztés dömotditására. Nem azért áldoz az állam százezreket, hogy egyes versenyló-tulajdonosoknak nemes mulatságot szerezzen, vagy azért, hogy alkalmat nyújtson szerencsés börze-speculatiókra, sem azért, hogy a lapok dicsénekeket zengjenek egy-egy magyar ló győzelme örömére a külföldön, mely magyar ló sokszor épen olyan kevéssé magyar, mint chinai. A czél, az országos lótenyésztésnek, nemzetgazdászatunk e fontos ágának tentartása és emelése, mely által emelkedik az adóképesség és jólét. Jó félvér anyag előállítására és fentartására egyedül az angol telivér bizonyulván alkalmasnak, lehetővé akarta az állam tenni az egyes tenyésztőknek telivér lovak kipróbálását és tenyésztését; erre a czélra adta az államdijakat. Nem én fedeztem fel, a tapasztalat mutatja és elismert szakemberek állítása : hogy félvér kauczákkal való párosításnál jobb eredmények érettek el a kevésbbé fashionable, mint a magas pedigreejű és perforonanceű mének után. Buccaneerhoz első években vezettek félvér kanczákat is, me lyek ivadékai legkevésbbé sem feleltek meg a várakozásnak. Nem egy, de számtalan példát lehetne felhozni annak bizonyításául, hogy olyan telivérménnek, mely semmi versenyképességet sem mutatott a pályán, jobb félvér ivadékai voltak, mint a nála sokkal nobilisebb pedigréjű és jó perfomanceűnek, pedig az már feltehető, hogy az utóbbi jobb kanczákat kapott mint az első ; természetesen mindig öröklő hibáktól ment méneket értve. Ha nem tudunk is Erdélyben olyan telivéreket nevelni, melyek a magyarországiakkal sebességre kiállják a versenyt, megmutattuk, hogy tudunk hibátlan, erős, győzős, kitartó lovakat nevelni, épen olyanokat, milyenekre legnagyobb szüksége vau az államnak ; választhat abból Landesbeschülereket és ha sok ilyet tudunk évente nevelni az állam számára, uzsora kamatra kiadott pénznek fog bebizonyulni ama 4000 frt államdij, mely által ez elérhető volna. Még az sem olyan nagy bűn, ha jó tiszti remondákat nevelünk; azokra is van szüksége az államnak, sőt háború esetén — nagyobb mint a versenylovakra. Hogy Erdélyben egyebet is lehet nevelni nemcsak székely és lipizzai lovat, azt már régen bebizonyították; azt is lehetett látni, hogy az erdélyiek nem nagyon lelkesülnek a lipizzai fajért ; mutatta az idei kolozsvári árverezés, melyen többnyire magyarországi vevők szerepeltek, és melyen sokkal magasabb árban keltek el a lovak, mint az eddigi, Brasssóban megtartatni szokott árveréseken, bol a nagy távolság miatt csak kevés magyarországi jelenhetett meg. Korán sem akarok a fogarasi ménes érdemeiből semmit is elvonni ; szükség volt reá, nagy hézagot töltött be, és ha valahol, ugy Erdély ama részében van annak helye. De azt sem kell hinni, hogy ezzel már mindennek elég van téve. Gondoskodva van a havasi vidék földrészének lótenyésztéséről, egyébről semmiről.