Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882

1882-11-30 / 48. szám

MEGJELENIK E LAP MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN VADÁSZ- ts VERSENY-LAP KGYSZEIÏ4M INI) AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A «MAGY. LOVAREGYLET», A VIDÉKI VERSENYEGYLETEK, S AZ ÖSSZES MEGYEI LÓTENYÉSZBIZOTTMÁNYOK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Pusztai ftüújjam uit j<" ELŐFIZETÉS: EGÉSZ ÉVRE 12 forint, FÉLÉVRE 6 FORINT A SZERKESZTŐSÉGBE (BUDAPEST, HATVANI-UTCA NEMZETI CASINO H. EMELET) KÜLDENDŐ. 48. SZ. Budapest, 1882. november 30. XXVI. évfolyam. HIVATALOS. A „Magyar Lovaregylet" választmánya gyűlést tart f. évi decz hó 10-én d. u. 1 órakor. Tárgy: Uj tagok választása. Az 1882dik évi számadások előterjesztése. „A Magyar Lovaregylet" f. évi decz. hó 17-kén d. u. 1 órakor közgyűlést tart. — Főtárgy az 1882-ki év eredményének és az 1883-ki budget előterjesztése. Budapest, 1882. nov. 22. Elnök ő nméltsga megbízásából a titkárság. Sárkány J. I. TELIVEREK és VERSENYEK. A verseny-ló idomítása. (Ujabb tanulmányok e térenJ V. Lovak betegségei. — Gyógykezelések. — Karórágás, — Ovrendszabalyok ezek ellen. — Valami a kötőfékekről. — A sípolásról. A vén lovak nincsenek annyiféle betegségnek alávetve, mint a fiatalabbak, de azért mégis könnyen meghűlhetnek, ba hideg szélben galoppoznak s azután canterben és ügetésben mozgást nem tesznek. Az oly meghűlés többnyire nagyon makacs szokott lenni, sőt, ba erős lázzal áll kapcsolatban, ragályos is lehet. Annálfogva nagyon óvatosaknak kell lennünk s mindenesetre jobb, La a bajnak elejét veszszük. Ha azonban az ily betegség bekövetkezik, a szenvedő állatot rögtön el kell ktilönözni, mert különben az egész istállóra elragadhat emez epidemikus baj. Légváltoztatás ilyenkor igen hatályosnak bizonyul, habár ama hely, a hová a beteg állatot vitték, nem messze fokszik is, gondos táplálási rendszer és gondozás mellett a javulás csakhamar beáll. Sok ló fájdalmat érez szárcsontjaiban s e baj ellen nincs védelem. Ez, kétségkivül, a munkától származik, de mindig hirtelen merül fel, anélkül hogy előjelei látszanának. Rendszerint akkor vehető észre, mikor a lovak már néhány hétig munkában voltak, gyakran még mielőtt a fiatal állatok dressurája bevégeztetett. Némelyek kétéves korukban megkapják, ba az idomitásban már meglehetősen előre haladtak, mások még később s ismét mások csak a verseny utáu. Az ok és a hatás azonban mindig ugyanaz, ugy a gyógykezelés is. A lábszárakra rendszerint húzótapaszt alkalmazunk, az állatnak egy adagiViwie-et adunk s egy hétig nyugodni hagyjuk ; aztán újra munkára fogjuk a lovat s a szerint, a mint a baj ismét mutatkozik, fölváltva pihentetjük, mig a betegség teljesen el nem mulilc; szerencsére, ritkán fordul elő másodszor. Néha mindjárt az első tapasznak hatása mutatkozik, de olykor, kétheti időközökben, többször kell azt alkalmazni. Ez idő alatt az állatot csak lépésben kell jártatni. Sok ló anynyira szenved azalatt, bogy a szalma ágyalácon is alig tud galoppozni, mig némelyeknek oly jó akcziójuk van, mintha semmi bajok sem volna. Utóbbi esetbon a baj jelenléte csupán tapogatás által vehető észre. Egy frappans példát idézhetünk erre nézve „Starter"-nél, mely már egyéves korában fájdalmat érzett a szárcsontjaiban s e baj csak akkor mult el, miután, mint hároméves, a Goodwood Stakesben futott. Munkája soha sem volt megszakitva s szárcsontjait a legcsekélyebb érintésnél is fájlalta. „Fugi- tive" pedig akkor kapta meg e bajt, mikor mint hatéves, mély talajban Eghamben futott. Ez elvesztette egész akczióját s alig tudott mozdulni. Neliány hétig pihentették, föntebb emiitett módon ápolgatták és csakhamar újra kiépült e betegségéből. Az eset azonban, mely szerint e baj oly idős lovat érjen, nagy ritkaság és az ilyen soha sem kapja azt hátsó lábain, mig ellenben nem valami szokatlaD, hogy fiatal lovak egyszerre mind a négy lábukra szenvednek benne. Mint emlitve volt, a lovak e bajt mély talajon való futásnál megkaphatják ; de a legtöbb esetben, a kemény talajon való galoppozástól származik az, melyen az állatok alig üdülhetnek föl, ha egyszer e betegség ezeket eléri. Ama veszélyekre nézve, melyek ebből eredhetnek, az angol szakemberek nincsenek egyetértésben. Igy Mr. Copperthwait azt mondja „The Turf and Stud Farm" czimű munkájában, hogy ő versenyben és idomitásban látott lovakat, melyek e bajban szenvedtek, a nélkül hogy tulajdonosaik és idomárjaik azt még csak gyanították is volna s ismert oly egyéveseket, melyek midőn e betegségbe jutottak, soha többé nem nyerhették vissza akcziójukat s igy tökéletesen el ! vesziték értéköket. Mi azonban soha sem láttunk oly lovat, mely ama bajban állandóan szenvedett volna s a legmakacsabb eseteknél sem észlelhettük ezt. Sok esetben maradhat ugyan némi daganat vissza, mely aztán megcsontosodik, ha a szenvedés elmúlt; azonban ez legkovésbbé sem gátolja az akcziót s a ló használhatóságát és csupán szépséghiánynak tekinthető. Igen gj akran előfordul még két más baj is a lovaknál, a munka következtében, — egyik: a dagadt csukló, melynek gyakran semmi komolyabb következése nincs, s a hajtóinak megtágulása, melynek gyakran rosz következése lehet. Nyugalom és huzó - tapasz ezeknek a gyógyszerei, de ezektől sem remélhetni sokat. Ha a csuklók a külső oldalon dagadtak meg, akkor, idővel megkeményednek, érzéketlenekké válnak s ez nem sokat árt ; az előláI bak belső oldalán azonban a dolog többnyire sokkal aggasztóbb. Kaptákat égetni kell; a bolttetemek ritkán okoznak sok kárt, rendszerint elmúlnak s könnyen eloszlanak mercurius bioxidatussal való bedörzsölésok által. A nyúltetem huzótapaszt vagy a legroszabb esetben erősebb marószert igényel. Az inpók vagy lágy pók igen gyakran meggyógyúl liiganyirral való bedörzsölgetések által, az őztetem ellenben égetést kíván, mig a valódi idült csontpók gyógyíthatatlan. Szükséges még fölemliteni, bogy a lovakat, minden kóresetben, lehetőleg melegen kell tartani, mit azonban, azáltal kell elérnünk, hogy a szokottnál több pokróezot rakunk rájok, nem pedig a fris levegő elzárásával. A lovat jól ventillált istállóban könynyen melegen lehet tartani. Ezek a legfőbb bajok, melyekkel az idomárnak küzdenie kell ; azonkivül vannak még a lovaknak némely betogségei és rosz szokásai, melyek többnyire hanyagságtól származnak. Ezekről is kell még néhány szót szólnunk, mert gyakran kis dolgok vonnak nagy eredményeket magok után. A lovak, lia tétlenségben vesztegelnek s magokra hagyatnak, köunyen rászoknak holmi helytelenségekre, mint a minők : a karórágás, ülcölődés sat. A karórágás könnyen eltávolítható, lia a lovak az otetés és az éjszakai idő kivételével rövid lánczon vannak a jászolhoz kapcsolva, ugy hogy se rácsot, se egyéb kiszögelléseket szájával el ne érhessen. Ha ez rendszeresen történik, egy istállóban sem fog karórógó mutatkozni ; mert ez mindig a jászolrács nyalásából, harapodálásából ered, lia ezt a lovaknál eltűrik. Ha ezt meg nem akadályozzuk, az a veszedelem merül föl, hogy pár bét múlva о helytelenséget az egész istálló utánozza. Nagyon szükséges az istálló-fékre is kiváló gondot fordítani. IIa ez nagyon szorosan csatoltatik, feszélyezi a lovat, ba pedig nagyon lazán van fölcsatolva, kikapcsolódhatik, vagy belebág a ló a hátulsó iábával; ilyeténkép már gyakran vesztek el lovak. Á fékezáraknak szabadon kell a karikában siklani s oly hosszúaknak kell lenni, bogy a talajat érintsék ; ekkor azután nyugodtan felehetnek az állatok. IIa azonban nagyon bosszúk, vagy a sulyok, melyek azokhoz erősítve vannak, nem elég nehezek arra, hogy azokat könnyeden feszülve tartsák, akkor a lónak a lába künynyen beléakad, fölhorzsolódhatik és e miatt betekig sántíthat, lia a lovakat a boxokban szabadon hagyjuk; mindig jó lia a féket egészen leveszszük. Még valami megjegyzendő. Nem egy jó lónak lett vége azáltal, hogy a kengyelt a szájába vette, ha a lovászlegény pillanatra magára hagyta. Ennek megakadályozása végett a kengyelt mindig föl kell hajtani s a szijat átbúzni. E fejezet végén szólnunk kell még a sípolásról, jóllehet ez, sem a betegségek, sora az accideusek közé nem sorolható.