Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882
1882-07-20 / 29. szám
259 minden hossz- és erőviszonyát, mint szintén az izmok és inak hosszának éa erejének csontokhoz való viszonyát relativ öröklöttnek tartom, mindenelőtt pedig a constitutiónak vele született erőit, gyöngéit és fogyatkozásait, szóval az egészséget. Mennél több nemzedéken át maradnak meg eme jó vagy rosz tulajdonságok, annál biztosabban öröklődnek azok. A többi közt Schwarznecker ama nézetét is (müvének 404 lapján) határozottan tévesnek tartom, hogy nem az öröklődik át, a mi nedvben és vérben jelen van, hanem csak az, a mi a sejtszövetbe átmegy és ott változásokat idéz elő. Az én tapasztalásom szerint pl. semmiféle csonthiba nem öröklődik oly biztosan, mint az anyának görvélyes és csúzos betegsége. A legérdekesebb, de egyszersmind leginkább elszomorító észleleteket lehet ezek felől tenni a telivértenyésztésnél, bol a SZÍVÓS egészség sokkal nagyobb mértékben határoz, mint a félvérnél. Különösen ajánlanám a tenyésztőknek, hogy figyelmöket az egészséges anyatejre terjeszszék ki s oly családból való fiatal csikókat, a melyben e legjelentékenyebb tenyészvegyréez nines meg, csak a legnagyobb bizalmatlansággal sorozzák be. Mennyire öröklődik a tej bőség pl. a szar vasmarhatenyésztésnél, átalánosan ismeretes, a tej minősége is legalább ép ugy, s rendesen sok évi töprengés után végre is ama határozat érlelődik meg bennünk, bogy az épen nem, vagy gyéren szoptató s egészségtelen tejű családokat a ménesből el kell távolítani. Arról is szereztem tapasztalást, hogy a nemi ösztön foka nagyon gyakran öröklődik, és pedig nem csupán az anyától, hanem ugy is, hogy pl. egy lombán fedező és gyöngén termékenyítő mén leányai csaknem valamennyien ritkán sárítnak, nehezen termékenyülnek és megfordítva. Az, hogy heves vagy nyugodt vérmérsékletek is átmennek az ivadékokba, átalán tudva van s különösen a telivértenyésztésnél jő szóba, hol eme szellemi tehetségek és idegtulajdonságok az idomítás és versenypálya izgató harczai által erősebben fejlődnek ki; azonban a félvérben is vannak pl. egész családok, melyek befogni nem engedik magokat stb. Sok iró azt állítja, hogy szokatlan hibák vagy szabálytalanságok az alkatban, bizonyosabban öröködnek át, mint a szokottak. Saját tapasztalaim az ellenkezőről győztek meg, hogy t. i. a mindennapi hibák, mint pl. kifelé álló szárcsontok, lapos bordák, hosszú szárcsontok, gyönge izülések, meredek csűdök, bevont paták stb., sokkal bizonyosabban öröklődnek át, mint pl. a kajsza fej, a kicsiny vagy a születéstől fogva hibás szem, ferde csipő stb. Ez egyébiránt nem is lehet máskép, mert ba a szokatlan idomulatok különösen átöröklendők volnának, épen nem maradnának szokatlanok, hanem mindennapiakká válnának. Minden átöröklési kérdésnél azonban nem csak a szülők, hanem a további elődök is figyelembe veendők, mivelhogy korábbi nemzedékekre (atavismus) való visszaütések, habár a szülők e tulajdonságokkal nem bírtak, nem tartoznak a ritkaságok közé. Bármily óvatos legyen is a tenyésztő az emiitett alkatbibákat vagy a görvélyes és csúzos bajok külsőleg észrevehető alakulatait illetőleg, — mint a minők pl. kötött (contrahirte) paták vagy izmok, csontduzzadmányok, időszaki szemlob, rosz táplálás stb. — mindazonáltal tenyészállatai megválasztásánál, a külhibákra vonatkozólag, könnyen töprengés szállhatja meg ; csekély alkati bajoktól való ; félelemből nevezetesen, nem szabad magát arra határoznia, hogy inkább oly állatokat alkalmazzon a tenyésztésre, melyeknél minden kiválóbb partiek hiányoznak ; ez a legbiztosabb ut a középszerűséghez, illetőleg jelentéktelenséghez. Én a párositásnál jobb szeretem, ha a ló valamely határozott hibával bir is, csak sok kitűnő pointja legyen, mint az oly állatot alkalmazni ama czélra, mely hibátlan ugy a n> de semmi oly kiváló partiéval nem rendelkezik, melynek átható örökítésére számit hatnék. Sőt csaknem mondhatnám, jobban szeretek egy-egy otromba Libát a párositásnál, mint több csekély partiét (természetesen cum grano salis) mert könnyebben megtalálom a várakozásnak megfelelő oly tenyész-álla- 1 tot, mely a rosz partiét bizonyosan megjavítja, mintsem az olyat, mely több hibát kiegyenlít. Egyébiránt valamely tenyészállat külsejében levő hibák mérlegezésénél szintén nem lehet valamennyi egyedet egy kalap alá vonni. Fiatal félvérménnél például, mely az édes mit sem tevésben nőtt fel, valamely hibának gyéren jelenkezését ép olybá veszem, mint az idomítottnál vagy a másképen nagyon igénybe vett telivér és félvé'-ménnél a már alakot nyert hibát, mert a folytonos erőfeszítés ama henye állatoknál bizonynyal határozott hibát idézett volna elé ; mert hiszen csakis a vele született tulajdonság öröklődik, nem pedig a munka által származott, tehát ugy kapott utójelenség. Igy például én ceteris paribus valamely mit sem tevő állat őzesontját (Griffelbein) ép oly jelentőségűnek tartom, mint a legfiatalabb kora óta idomitásban volt lónak határozott nyultetemét. Apró szabálytalanságok az előlábak járásában és állásában az erős munka által sokkal tisztábban előtűnnek s ezek a szerint is itélendők meg. Ez állítás helyességének legjobb bizonysága ama tényben rejlik, melyszerint számos, a nehéz munka folytán magas fokúvá vált hiba, a későbbi viszonylagos nyugalom állapotában, pl. valamely fefedező ménnek vagy kanczának évekig tartó méneséletében, annyira elapad újra, hogy az, a ki a zelőtt ama lovakat nem ismerte, azokat a hibákat többé észre sem venné. Még jelentékenyen sérült vonalaknál is többször észleltem ezt. Ez áll különösen a magaslábuságra és bordalaposságra nézve. Kiséreljük meg csak egyszer valamely félvér mént — mely fedező mén állapotának kezdetén némi magaslábuságot vagy merev csűdöt mutat, — komolyan idomitásba venni s elszörnyűködiink ama képen, a melyet e mén néhány hónap múlva mutat s meg nem foghatjuk, mikép lehet arról bármikor is szó, ily magas- és mankólábú (stelzfüssig) lovat tenyésztésre alkalmazni. Teljes munkában levő s viszonylagos nyugalomban veszteglő ló közt egészen más mértéket kell alkalmaznunk. Máimagában a munka által gyakran merevebb esűdállás a tapasztalatlan előtt a lovat gyakran magasnak tünteti föl, mely néhány évvel később, ba a csűdök a nyugalomban kisebbednek s a nehezebbé válttörzi néhány centimeterrel alább ereszkedik a föld színéhez, rövidszárúnak fogja látni. Innen van az, hogy látunk gyakran idomitásból ménesbe kerülő lovakat tapasztalatlanok által helytelenül itélni meg. Azt sem lehet kivánni, hogy efféle hibák a ménesben való néhány havi tartózkodás után tökéletesen elsimuljanak. Ily változásokhoz gyakran évek szükségesek s annál több idő, mentül tovább idomittatik valamely ló. A tenyészállatnak lehetőleg élesen jelzett kifejezése az izomzatban és tagokban, azt gyanittatja, hogy az behatólag örökíteni fog. A tenyészállat egész alkatábau szintén kifejezve kell lenni a nemi jellegnek is. A tapasztalás arra tanított engem, bogy e tekintetben esak ama ménekben bizzam, melyeknek nemét már távolról meglátjuk. Oly fedező ménnek, a melynek először a lábai közé kell néznünk, hogy meggyőződhessünk felőle, mikép az nem herélt vagy kancza, örökítő erejében nem igen lehet bíznunk. Ugyanezt állithatjuk a kancza külsején mutatkozó nemi jellegre nézve. Méneknek látszó kanczák ritkán mutatnak föl sikert a tenyésztésben. Első kelléke az anyakanczának, hogy bosszú, mély és terjedelmes legyen, hogy a csikó az anya testében a kiképződésére szükséges helyet föltalálja ; magaslábú rövid kanczáktól jelentékeny csikókat még, úgyszólván, soha sem láttam ; a tenyészkanczának sok hibát inkább meg lehet bocsátani, mint a két utóbb emiitett tulajdonságot. A tenyészló mélysége mai napság ép oly lényeges dolog a megitélésnél, hogy nem ártana szabatosan megállapítani ama batárt, hol vál el a magas a mélytől, jóllehet gyakorlott bírálónál a szemmérték a legbiztosabb lesz. Settegast (és az ő nyomain Schwarzneker) ugy ábrázolja paripa-, vadász- és katonalovait, hogy az egész magasságot, a talajtól marig 23 részre osztja s abból 10 részt a derékra, 13 részt a lábakra számít, vagy ba kissé előbbre nézünk s az egész magasságot 24 részre osztjuk, ll'/j a derékra, 12 2/, a lábakra számitandó. Már e méréshely bizonytalansága is utal az egész számitás bizonytalanságára. E mérések egyébiránt még más, különféle viszonyok által is befolyásolvák, melyeknek a tulajdonképi szögmélységhez semmi közük, mint pl. merev vagy lágy csűdök, magas vagy lapos, inkább előre mint bátra fekvő mar, bosszú szárcsontok stb. Megengedem, hogy az én mérésem is, a vállszögellés és telkarkoncz hosszától befolyásoltatbatik, nevezetesen a mel-kas laza váll-lapok közt mélyebben esik, mint a szorosan fekvők közt; mindamellett átalában az én methodusomat gyakorlatiasbnak tartom már csak azért is, mert a mértéket könnyebben meg lehet állapitani. En nem mondom azt a lovat magasnak, melynek melkas-széle mélyebben fekszik, mint a könyökcsont púpja ; ellenben magas, ba az utóbbival egyen magasságban vagy még magosabban áll. A mérték könnyen eszközölhető. Egy botot tolunk közvetlen az előlábak mögé, a derekat érintve, vizirányosan a szügycsontou keresztül. Ha ekkor a könyökök a bot fölött állanak, a ló nem mondható magasnak. Természetes, hogy szabálytalanul bosszú szárcsontoknál, vagy igen bosszú merev csődöknél egy ily módon mért mély ló a magas lábúnak a benyomását gyakorolja ránk. Azonban e körülménynek a mellkas tulajdonképi mélységéhez semmi köze sincs. Nagy diszül szolgál s nagy gyakorlati becscsel bir a szabályos járás, a vállból le hetőleg szabad kilépéssel, kiváltképen, ba ez már a lépésben mutatkozik. E tulajdonság rendesen a váll-hossz és szögeilés s a felkarkoncz hosszától függ s meglehetős biztossággal öröklődik tovább; legalább nagyon bajosan lehet kötött váll-lapmozgással biró mén után párosítás által szabad kilépésű cs kót nevelni, s ezért tartom én a tért foglaló lépést a tenyészmén főkellékének s a magasan hordott farkat annyival becsesebb d'sznek, minthogy ez meglehetős bizonysággal öröklődik át s az eladásnál sok oly hiányt kiegyenlít, a melyek a lovat különben kevesebbértékűvé teszik. Vennak a ló alkatában bizonyos dolgok, melyek a tenyészválasztás által való átalakulásnak erélyesebben ellenszegülnek, mint minden egyéb s az elsők közé számithatnám ama viszonylatot, a melyben áll a csontoknak az inak és izmokhoz való hossza, tehát pl. a kötött kilépés, a letapadó fark, csavart nyak, a hegyesen vagy tompán szögellő hátsó láb, a merev vagy görbe élőláb stb. Utóbbira vonatkozólag meg kell még jegyeznem, hogy én a csupán előre hajlott térdtől (igen gyakcsak erős munka köyetkezménye) nem nagyon félek mindaddig, mig csavarást nem látok az előlábon, vagyis mindaddig, a mig egy, a vállizület végétől leeresztett függentyü középen a térden, bokacsonton és patán átfut. Lényegesen rosszabbúl áll a dolog, ha az előre hajlott térddel a csűdben való csavarulat áll kapcsolatban s háromszorta bajosabb a javiték, ba még a térdben is van egy csavarulat vagy oldalelhajlás. A lábszárcsont erősebb vagy gyöngébbnek látszósága igen gyakran csupán annak
