Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-07-22 / 30. szám

JOLÍÜS 22. 1880. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. földes futamokra — hármat öt közül, meg­szakított futamokkal — kész, conditiója miatt bizonyára mehet a két mértföldes versenyekre. Természetes erő és kedv kell a hosszú futamú versenyekhez. Conditio nélkül nincs kitartás. A jó kedv azaz bátorság (pluck) nélkül a jó conditió sem ér sokat. Azért is, eonditió nél­kül a ló nem lehet kitartó, de kitartás és ennek okvetlen kísérője: a jó kedv nélkül is meg lehet a conditió. Azon közmondás: „a conditió szüli a kitartást" (conditio maker bottora) csak egy bizonyos pontig mond iga­zat. Az képessé teszi a jókedvű és a termé­szettől derék állatot arra, hogy felhasználhassa kitartási képességét s kifejthesse erejét a legvégső fokig. Azt is mondják, hogy a sebesség szüli a kitartást, de ez nagyon közeli rokonságban áll a „nonsens"-szal. Addig a mig hosszú se­bességgel nem kell küzdeni, a sebesebb ló megmaradhat szokott modorában s ilyenkor nincs szükség a kitartásra, mely a hason­sebességű ellenében okvetlen szükséges ha nyerni akarunk. A sebesség más szempont­ból véve nagyon fontos. Ez képessé teszi a lovat, hogy vezessen, a pálya legkedvezőbb oldalán mehessen s csak ezzel lehet a másik lovat boszantani s kifárasztani. Kevés lóban van meg az a bá­torság és hidegvér, hogy hátramaradva meg­maradjon legsebesebb járásábau s végig ki­tartson kitörés nélkül. Ezek szerint a kitartó ló könnyen pórul járhat, ha egy hosszú versenynek mindjárt az elején elmarad s az egész verseny alatt biz­tattatik ; ha pedig kocsisa visszatartja, amaz odább lopózik s a futam vége nehéz, úgyne­vezett „up-hill" küzdelemmel fog végződni, ha csak amaz ki nem fárad és „visszaesik." A sebesség hasznosan pótolhatja a kitar­tást, de kitartásnak sémim szín alatt sem ne­vezhető. A jó conditiójú lassú ló tovább bir menni az ő leggyorsabb járásában, mint a sebes ló az övében. Innét származik ama régi közmondás, hogy a „nem mehet elég sebesen, hogy elfáradjon." Miután lovunk már futott az első verse­nyen, s kimutatta, minő sebességet várhatunk józan észszel tőle, s jó conditióról tett tanú­ságot, a további versenyekre való előkészítés­nél nem követendő egészen az előbbi eljárás. A munka alábbszállitandó, mert ha visszaté­rünk a versenyelőtti kezelésmódra, majdnem bizonyosak lehetünk benne, hogy sebessége alább fog szállani. A fődolog, bogy a sebes­ségi képességet fokozzuk. A munka ne legyen nagyon sok, hanem annál nagyobb legyen az apró rohamok száma, melyek mindig fokoz­zák lovunk jókedvét és tüzét, mert kell, hogy a ló quasi önérzetes és önmagával megelégedett legyen, s jó kedvvel keresse fel itt a gyakorló teret. A midőn lovunkat a hárommértföldes versenyre készitjük elő, a munka hosszabb, de ne oly sebes irányzatú legyen, mint a mértföldes — hármat öt közül — és két­mértlöldes futamoknál. A kitartó képesség a hosszabb „jogging"-ok által fejlesztendő s aránvlagosan a rohamok száma lejebb szálli tandó. Ügyelni kell azonban arra, hogy a munka lassúsága, egyhangúsága és hosszú­sága ne legyen oly mérvű, hogy ez által a sebesség szenvedjen. Sok verseny lett akép megnyerve, hogy közbe-közbe egy jótékony roham lett alkalmazva, ami nem történhe­tett volna meg, ha a túlságos sétáitatások vagy „jogging" megölte volna a sebességet. Oly sok esetet tudok arra nézve, hogy a nagymérvű lassú munka elfojtotta a sebessé­get, hogy a kettőt egymással összeférlietlen­nek tartom, s ezt megállapítható szabálynak is merem kimondani. Ennek folytán a hároni­mértföldes versenyre való előkészítés ideje alatt is van helye az eleven rohamoknak, feltéve, hogy a lassú ügettetés nem használ­tatik oly mérvben, hogy tökéletesen elvegye a ló kedvét az ily rohamoktól. Az állandó jó conditió s a lehető legna­gyobb sebesség előidézése, az idomitási mester­ség helyes czélja. Ha lovunk bosszú utat kitart, de nem győzi ezt szokott sebességével: nem nagy tudományra mutat; — s viszont az sem valami hires dolog, hogy lovunk "kis távolra megy mint a szélvész, csak hogy annál hamarabb kidőljön, holott tudvalevő dolog, hogy azelőtt kitartó volt. E két dolognak karöltve kell járni. A hárommértfüldes versenyre való ido­mitás hosszabb időt vesz igénybe mint az egymértföldesre való előkészítés; s ha lovun­kat eme hosszú futamra állítjuk oda az osz­lophoz, a conditió legmagasabb fokán kell hogy álljon, melyet csak a tudomány adhat. A versenyt megelőzőleg három héttel tartsuk meg az e'ső próbaversenyt, és pedig egy­mértföldeset. Ez alkalommal a félmértföldes „trial" szüksége elesik, mert a czél az, hogy lovunkkal megismertessük a távolságot; a fél­mértföldes futam még tájékozást sem nyújt, legfeljebb kimutatná sebes e vagy sem a ló. Ha a mértföldes verseny kielégítőleg ütött ki, a trainirozás folytatandó; körűlbelől tiz nap megtarthatjuk a második és utolsó próbaversenyt. Előkészület gyanánt az előző estei széna és víz leszállitandó s a szájkosár alkalmazandó. A zabadag azonban nein szen­ved változást. A próba alkalmával egy teljes mértföld sebességgel futandó be. Ezután a takarók felteendők s köriilbelől 35 perczig tartó sétál tatás következzék. Most jön a két­mértföldes futam. Ha lovunk ezen szerencsésen túl van, sebesség és friseség dolgában jót mutat, meg lehetünk nyugodva az iránt, hogy oly conditióban van, miszerint kibírandja a versenyt. Több trialt tartani fölösleges; ezek bői mi jó sem keletkezhetnék. A próbaversenyek soha se legyenek oly hosszúak, mint maga a verseny. A bárom­mértföldesre való előkészítés közben van na­pontai 5—6 mértföldnyi sétáitatás, 3—4 mért földnyi hajtás, küzbe-közbo rohamokkal; de mint már többször említém, a munka nagysá­gára nézve szabályt nem lehet felállítani, ez a lótól függ. A fenebbieket approximative állitottam fel, mert az oly ló, mely ennél keveseb­bet sem bir kiállani, nem nevezhető három­mértföldes versenyre. Ha mégis nevezve van, úgy biztos a vereség, ha csak ellenfele nem hitványabb nálánál is. Az utolsó „trial" és a verseny közötti időszakban a munka akép végzendő mint an­nak előtte, lia csak a „trial" alkalmával nem észleltetett volna olyas valami, a mi válto­zást idézne elő. Ha a „trial" alkalmával a ló elég sebesen működött ugyan, hanem a vég­futamnál a csüggedés jelei mutatkoznának, ez hiányos conditióra vallana, s ez esetben a munka nagyobbítandó. Mindenesetre ügyelni kell arra, bogy a verseny napján a szuzz rendben legyen, s nem árt ha 4—5 nappal a verseny előtt egy két izzasztást megkísé­relünk. Égy kis „jogg": csuklyásan és nyak­kötővel, elég arra is, hogy egy kis izzadás álljon be, — s ennél nem is kell több. A lehűtés procedúráját már leírtam. Ha a ver­seny sulkyt kiván, ugy az idomítás tartama alatt a sulkyt felválthatjuk néha néha egy könnyű szekérrel; nem szabad a hátat foly­vást terheltetésnek kitenni. Ha a verseny szekeret kiván, akkor a sulky tökéletesen mellőzendő. (Folyt, köv.) TERMÉSZETRAJZI ADATOK. A ló értelmi és érzelmi világából. Egy felső magyarországi ismeretes sport ­mantől az alábbi érdekes kis levelet kaptuk, melyet sietünk közölni: „Egy érdekes esetnek voltam szemtanúja, melyet becses lapjával közölni érdemesnek tartok, annyival inkább, mert a lovak intelli­gentiájáról edd'g igen ritka példákat tudok. E napokban*) alkonyatkor hazafelé lova­golván, Cs. helység községi legelője esett utamba. Épen hazafelé hajtották a ménest, és csak egy vak ló maradt el, mely hasz­talan törekedvén társai után, csak is maga körűi forgott és kinjában nyerített, kapált első lábaival: szóval: az izgatottság legnagyobb jeleit adta ; a helyről azonban nem távozott. Nem messze haladván el, megállítottam lova­mat, hogy lássam, mi fog történni. A ménes már körűlbelől 1000 lépésre elhajtatott, mi­kor, kivált belőle egy ló, és ügetve egyene­sen a vabnak tartott. Oda érkezvén, melléje állott, mig ez megnyugodott, és azután előtte ügetett haza felé, itgy, bogy a vak fejével érintheté hátulját; a vezető helyenként visz­szanézett és sebességét ennek követése szerint módosítá. Futása a legelőn át egyenesen a ménes felé irányúit, azután egy ugarföldön, egy barázda mentén vezeté a szegény világ talant, mig csak többi társukhoz értek. Meg­jegyzendő, hogy ez esetet sem anyai, sem nemi ösztön nem okozta. Sz. A. gr. *) A levél f. évi julius 19-ről van keltez.ve. Szerk. VADÁSZAT és LÖVÉSZET. Vadtenyésztésünk állása. E rovat alatt — mint a Gazd. lapok a vetések állásáról — hozunk ezután tudósítá­sokat ugy az apró — mint a fővad állomány­ban tapasztalható szaporulat és fogyatkozásról. Hogy ez minél érdekesebb és tanulságosabb lehessen, felkérjük igen tiszt, olvasóinkat, kik saját vagy bérlett vadászterületekkel birnak, hogy bennünket a kaszálás és aratás alatt a fogoly, fürj és nyúlban tapasztalható szapo­rulat vagy fogyatkozásról vidékenkint tudósí­tani szíveskedjenek. E végből azonban az ország különböző részeibe közel 500 db levele­zési lapokat is küldtünk szét. A ki ilyest nem kapott is azonban, kérjük, bogy a közérdek iránti tekintetből szíveskedjék becses tudósí­tásával szerencséltetni. Elég annyi, amennyi egy 2 krajezáros levelezési lap hátuljára fér. Alább következik mintául egy-két tudósítás máris. * * * Ürrnény, julius 12. 1880. A fiatal fáczányok idei felnövelése igen jól sikerült; már kezdenek felgallyazni. Szapo­rulat vad fáczányban több, fogolymadár keve­sebb mint tavaly; fürj és nyúl sok van. A junius 20-iki nagy zápor ártott a szárnyas­vadnak, különösen ott, hol a gabona megdőlt; kevésbé a csenderesekben és az erdőben. A vadmennyiség e hónap vége felé jobnan meg­ítélhető lesz, mert most még a rozson kivől minden gabona lábon van. Pausar, fó'vadász. * * * Ráczkevénj 1880. julius 14-én. A fáczány és fogolytenyésztés sok eső által tetemesen szenvedett, miáltal sok tojás meghűlt és a fiatal vad tönkre ment, nyulakra nézve az első idénybe az időjárás valamivel kedvezőbb volt. Egyéb vad ezen uradalom­ban nem létezik. A cs. kir. uradalmit főtiszt­sége Both Igni'tcz, főtiszt.

Next

/
Thumbnails
Contents