Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-02-13 / 7. szám

FEBRUÁR 13. 1879. V

ADÁSZ- ÉS VERSEW-LAP. 61 A legtöbb közülük a szelencze-zárral (Tabatière), mások függőleges vagy vízszintes tönkrendszerrel (

Block-system) bimak. Me'gis ugy látszik, bogy a szeleneze-zárral birók, a hol ugyanis a mo/galmi rész felül vagy oldalt van alkalmazva — mint a Snider, Werndl, Wäntzel, Chassepot, Vetterli, Field, Soper, stb. katonai ezélókra alkalmasabbak a függőleges tönkrendszernél, a hol is a kulcs mindig a kengyelen vagy legalább a fegyver alsó részén van alkalmazva. Amannál ugyanis a katona bármely helyzetben kényelmesebben s több erővel működhetik ; ellenben emennél tisztításkor több az előny, mert a csövön a löporkamrából át lehet nézni, sőt innen lehet azt tisztitani is. C. T. Galand Lüttichböl, de a ki Párisban és Birminghamben is bir gyárakkal, alig-alig juthatott be a belga osztályba, mert a francziából mint külföldi gyáros, az angolból mint franczia alattvaló lett visszautasít va. Kiállítása pedig megérdemlette a megtekintést, mert' nem csak gazdag választékban nyújtott göbecs- és golyós fegyvereket s revolvereket, hanem egy uj repetáló »carabine Winchester« is szerepelt itt nouveauté-képen. E fegyver tárcsöve 14 töltényt fogad be, ugy hogy folytatólagosan tizenötször lehet tüzelni. A fegyver az ismert tönkzávárral s a Martiniféle alsó hosszú kulcscsal záródik ; hadi fegyver ez, de tulnehe'z, főleg lia a tárcsö meg van tömve. E bajon egyébiránt lehetne segiteni, ha 15 töltény helyett 8-ra apasztanák a tartalékcsövet, a mi okvetlenül elegendő lenne, miután úgyis minden lövés után is tehetni be uj töltényt, s igy a tárcsö tartalma csak rendkívüli esetre volna fentartandó. A kiállitott vadászfegyvereket Galand angol rendszerek és angol kiviteli mód szerint készítette, hogy vevőinek olcsó, habár az angolt csakis megközelitő árut nyújthasson. Tuitömött szekrényt mutatott be Vivario riombeur fils Lüttichböl, nem kevesebb mint 130 darabot, melyek a szerint voltak csoportosítva, a mint az egyes világrészekben keresik. Európára a kiállító legkevesebb gondot fordított, de Ázsia, Afrika, Ausztrália, mely világrészekben még erős előszeretet van az előtöltö sőt még a kovás puskák iránt is, számosabb ellátásban részesültek. A fegyverek egy része valóban nevetséges külsőt mutatott. Némely i köknek agya faragva volt s a legrikitóbb -színekre festve. Az olcsóság is megfelelő volt, mert akadt egycsövű fegyver 5 frankon, duplacsövű meg 13 frankon! Lepage Chauvot Lüttichböl, e régi hires czég a legkülönbözőbb rendszerű vadászfegyverekkel és »Flobert«-féle gyutacspuskákkal meg revolverekkel szerepelt ; de nagyobb s feltűnőbb dolgokat nem mutatott. E tekintetben Van Maele Brüsselböl, ugy látszik, ügyesebb munkásokat működtetett. Gyönyörű s művésziesen kivitt tárcsapisztolyt állított ki Julien Lüttichböl. Az agyak faragott ébenfából, a vésés cizelált és domború arany díszítéssel megrakva. Még müvésziebb kivitelű pisztolyokat állitott ki Watrin. Csöveik öntött aezélból valók, ízléssel és gazdagon vésve. Yésés tekintetében még Evrard tünt ki, néhány angol módon vésett igen Ízlésesen készült szerszámmal és kakassal. (Folyt köv.) Miért pusztulnak az erdők. A »V. és V.« lap f. é. 3-ik számában H. I. B. »Kárpáti hegység déli lejtőinek erdőségei tekintettel a vadakra és vadászokra« czimü érdekes czikkében az erdők pusztulásának okául az erdészek közönyösségét állitja. Pedig az okot másutt kell keresni. A magyar erdészek nem oly indolensek, mint azt a citátum után hinni lehetne. Az Erdészeti Lapok-ból elég bizonyságot lehetne fölmutatni, a hol az erdők pusztulása miatt igen de igen sokszor följajdultak a magyar erdészek. Az erdők pusztulásának okai első sorban az erdö-birtokosok. Hol látunk conservált erdőket leginkább ? Ott a hol hiányzanak a megfelelő szállító eszközök;! a hol uincsen folyó, vasút. De ott sem mindenütt, mert a birtokosok gondatlansága következtében a pásztorok már rég tönkre tették azokat. »Mért nem ügyelt rá az erdész?« Szinte hallom ez ellenvetést. Van is ott erdész ! Inas, szakács, kuktából recrutálta jágerjait az uraság ; értett is a szegény ahoz. Néha vedlett ki belőle jó vadász, — de az erdő-háztartás titkai mindörökre zárva maradtak előtte. Es »en fin« a legeltetés hasznot hozott ; befolyt a pénztárba a legelöbér, stb. A mely vidéken vasút épül, ott láthatjuk annak befolyását az erdőkre, s meggyőzödhetünk arról, ki pusztítja az erdőt. Télen át az egész vidék kong a fejszecsapásoktól, mert ezer és ezerekre menő fa adatott el dongának, shleepernek. Ezer és ezer holdnyi erdő telve a leütött fák esedékeivel, mint a csatatér, melyet a hősök hullái borítanak. És még az is, a mi lábán maradt, még az is összetörve, zúzva, tiporva. Pusztulás mindenfelé. S ha az erdész protestál, vagy alázatosan figyelmeztet: »pénz kell«; vagy »ez meggazdálkodott erdő, most folyóvá teszszük a mit megtakarítottunk, »— lesz reá a közömbös válasz. Menjen el II. I. B. ur Magyarország azon részébe, a hol circa egy évtized óta épült vasút, s foly nagyban a dongázás, s a mely a czikke tárgyát képező erdőktől uincsen igen távol s bizton tudjuk, hogy nem az erdészt, de a birtokost fogja hibáztatni. A gazda kit a mult sanyarú évek egészen közel vittek a tönk széléhez, csak egy remediumot talált még : bele markolni az Crdöbe. És mire tanította meg a tapasztalás ? talán arra, hogy jó lesz a jövőben is ily remedium, s tehát ápolni kell az erdőt? Ok nem. Kiirtatja és szántóföldet, rétet legelőt csinál belőle. És bölcsen. Ugy sem tudja már eladni gabonáját az amerikai, indiai, orosz román verseny miatt, de azért csak gabonát kell termelni. Feltöret mindent, erdőt, rétet, legelőt. Csak gabonát termeszteni. Ez a jelszó. No majd meglátjuk, meddig érnek. S lia csak az tenne igy, a ki rá van szoszorulva ! akkor hagyján, de széles Magyarországon alig akad, a ki ne tenne hasonlóképen. S azt mondja H. I. B. ur, hogy mi erdészek vagyunk okai az erdők pusztulásának. Üsse fel II. I. B. ur az Erd. Lapoknak mult 10 évi példányait, s mindenikben meg fogja találni, mint sürgette az orsz erdész.-egylet az erdőtörvény meghozását. De hiába sürget az erdész, ha az urak, az erdőbirtokosok, a kik ott ülnek a felső és alsó házbaD, nem bírnak érzékkel az erdő iránt. Erdekeiné csak őket az erdő, majd sürgetnék a Ministert ; de ők ugy gondolkoznak hogy : »No bizony, fa még van elég.« És miért halmozódnak föl a praevaricationalis ügyek a bíróságnál? mért kap a paraszt naprólnapra vérszemet pusztítani az erdőt? Mert a a szolgabirák, kik mind, vagy legnagyobbrészt birtokosok, nem bimak érzékkel az erdő iránt. »Van még fa elég. Isten neveli az erdőt.« Ha erdőbirtokosaink tudnák, mily értékes vagyonuk az erdő, mily biztos alapul szolgál az jövedelmeik számára, s lia ennélfogva is a sok élvezet okáért, melyet nyújt, szeretnék azt : akkor conserválnák, ápolnák, védenék érdekeit és semmit sem mulasztanának el, a mi azoknak jövőjét biztosítaná. Az erdő pedig csak urnák való, s a legconservativabb, igazi aristokratikus valami. Paraszt, vagy bocsánat, földész kezében az erdő tönkre megy. Példa rá az összes magyarországi úgynevezett községi erdő, melynek alig 1j

1

0 része erdő még. A többi legelő, paflagonia. Mennél nagyobb az erdő, annál jobban kezelhető ; nagy erdeje, csak nagy urnák lehet. A nagy ur aristokrata; az az erdő is, melynél majestetikusabb nem létezik. Az erdőgazdaság maga conservativ, s ha megszűnt az lenni, következik a Schwindli. Nyulasy Farkas. Néhány szó az ideiglenes magyar vadászeb-törzskönyv érdekében. (Nyilt levél, ajánlva gr. Forgách Sándor ur becses figyelmébe.) Mielőtt tárgyamra áttérnék, engedje meg méltóságod, hogy szives felvilágosításaiért a fogolytojás beszerzése érdekében meleg köszönetemet itt nyilvánosan nyugtázzam, és egyúttal, miután ön saját szavai szerint »melegen tud felkarolni minden vadtenyészte'si s ezzel összefüggő kérdést:« fogadja jelen értekezésemet szokott collegiális kegyességével, őszinte nagyrabecsülésem jeleül, a magyar vadászok prototypje »az egy öreg vadász« iránt — végül pedig legyen szabad a magyar vadászsport érdekében felkérnem, hogy élvezetesen tanulságos szavait a V.- és V.-lapban minél gyakrabban méltóztassék hallatni, hogy abból mi — az ifjabb nemzedék — tanulhassunk. S ezek után a dologra ! Vaunak oly SZÍVÓS természetek, melyek ahhoz, minek szükségességéről egyszer meggyőződtek, anynyira hozzátapadnak, hogy ha az ajtón kidobatnak — az ablakon által térnek vissza. Igy vagyok én, ki üres óráimban darab idő óta kiváló előszeretettel tanulmányozom a nemes eb tenyésztését, miután a V. és V. lap mult évi 39 számában megpendített, s addig, mig a magyar Ivennel-club megalakuland — annak alapjául szolgálandó ebcsaládi rovat-kimutatást — habár csak a vadászebekre szorítkozva is — hovatovább elkerülhetlen szükségesnek tartom. Meg vagyok győződve, hogy Mlgod ugy elméletileg, mint világlátott bő tapasztalásainál fogva gyakorlatilag is méltányolja ez eszme horderejét ; hogy ez a V. és V. lap. t. Szerkesztőjénél igy áll, az bizonyos, miután a fenthivatkozott számban megígéri, hogy lapjában a vadászrészt kiválasztja, s igy tért nyervén : okvetlen sorát keríti. Bocsánat — én a lap domesticalis részébe való avatkozástól tartózkodom — ez pex-sze noli me tangere ; de habár a különválasztás — e conditio sine qua non — meg nem történt is, mindazonáltal, sőt annak daczára ujolag bekopogtatok inditványommal, habár kissé megbővitett formában is, mert azt tartom, hogy egy lépéssel többet előre tenni nem árt, kivált ha a szóban forgó kérdés urgens, s annyival inkább, mivel jelen indítványom a lap berendezése és terével is jobban öszszefér, levén a felvételnek bizonyos megszorított feltétele, mely mellett épen azért, mivel nem mindenki igényelheti ebe bejegyzését, épen nagy igénybevételtől — sajnos •— a t. Szerkesztő ur nem tarthat. Lehet, hogy én e részben tévedek, de én a nemes vadászeb tenyésztését s a kifogástalan tiszta fajra való törekvést, akár mint természetbarát, ki a természet ősalkotásait respectálja ugyan, de nem tartja azokat oly »ne nyúlj hozzám virágoknak«,melyeket czéljaink szerint ok- és észszerüleg idomítani nem szabad, de kinek másrészt kötelessége az elfajzásnak gátat vetni, — akár mint vadász oly fontos és sürgős kérdésnek tartom a magyar sportközönség jól felfogott érdekében, söt— lássék bár paradoxonnak — nemzetgazdászati szempontból is, mert lényegileg attól fiigg, mire haladunk e téren is, és mennyire megbízhatók honi forrásaink, hogy mily mértékig legyünk a külföldnek e téren is adófizetői, vagy mennyire legyünk oly gyalázatos megraboltatásnak kitéve, mint alólirott tavai, Záhnában — hogy én itt minden halasztást mulasztásnak tartok, s megvallom, hogy ily lényeges kérdésnél nem egykönnyen riasztatom el magamat ama kifogással: hogy »a lapban nincs erre hely.« Helynek utóvégre is lennie kell és lehet is, mint ezt eclatánsan bizonyítja a »Hund« példája, mely hasonló alakban, de egyszerre csak felényi tartalommal, továbbá havonkint kétszer, mig a V. és V. lap hetenkint jelenik meg, ugy hogy előbbi ad egy évben 24 ivet, utóbbi száznégyet, és mégis a Hund nemcsak a családi jelentéseknek ad helyet, de ujabban közli a hannoverai Kennel-club1