Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-03-13 / 11. szám

V

adász- ês Yekskny-lap. De a társaságnak ugy tudom csak 50 ezer forintja van ! Ez nem ele'g — azért bocsásson ki még 1000 actiát. Kösse meg a vásár-szerződéseket a kijelölt városokkal, vegye át a kormánytól a pótlovazást, állítsa fel a tervezett »centraldepót« Budapesten, egy szóval vegye kezébe az adás és vevés mesterségét, és biztosítom, hogy az a »contremine« összedűl mint vályog-ház, melynek fedetlen falait a záporeső föláztatja. De ha titkát oly jól őrzi meg, hogy a tisztelt szerkesztő ur által jelzett kiviteli engedélyből a vidék, mely több ezer luxus lóval rendelkezik — semmit se tud: akkor nem képzelem, hogy a lótenyésztés emelését miként fogja eszközölni ? ! Ha pedig MÁRCZIUS 13. 187 8. mint régi lótenyésztő ezen társaságban részt nem venni ? vagy mint olyan, előbb gáncsolni — mielőtt alkotni próbált. Br. Podmaniczky Géza, a lót. em. al. r. t. alelnöke. Szalonkák ! A vándorlás csakugyan kezdetét vette ; — csak azért alakult, hogy ott fent Budapesten a ' hazánk több vidékéről ezen örvendetes hirrel résztvevő urak saját lovaikat jobban és hama- i

ep

nek meg bennünket. — De még eddig csak rább eladják, akkor mondjon le borzasztó hosszú győ

re

n húznak; — egy kissé hideg az" idő s nevéről, és nevezze magát »breviter« »ló eladó a

7,

ta

n meg hiába, az igazi zöme József napja társulat«-nak, és nekünk vidéki lótenyésztőknek elätt nem sz

0k

0tt itt lenni. — De a talaj puha, semmi közünk többé nem lesz vele, és soha többé s a i^g napr

ó) napr

a enyhébb, — sa tavasz is nem veszélyeztetünk egy árva kérdést se működése felől. Teljes tisztelettel az Öreg lótenyésztő. Tiszt. Szerkesztő ur ! Kérem szíveskedjék i »Lótenyésztés emelésére alakult részv. társaság« hoz »egy öreg lótenyésztő« által különös kihívással intézett kérdésre a következő feleletet felvenni: — »A lótenyésztés emelésére alakult részvény társaság« neve, habár hosszú, de teljesen kifejezi az irányt, melyet czélul tűzött ki. Hogy működésében sem fog hátra maradni, majd erről gondoskodni fogunk. De miután részvény társaság működéséről csak is részvényeseinek — kik az ügy iránt bizalommal, mondjuk áldozatkész támogatással voltak — tartozik számolni, s erre nézve a kereskedelmi törvény minden részvényesnek elég jogot ad : tessék felvilágosítás végett egyenest a társulathoz fordulni lia részvényes ; ha pedig tisztelt »öreg lótenyésztő« ur nem részvényese a társaságnak, ugy kár ma holnap beköszönt, legyünk készen, .... hogy megállhassunk a résen ! Alsó-Lendva márt. 7. 1878. A hosszucsörüek kezdenek szállinkózni ; s ha az időjárás zordonná nem válik, azt hiszem hogy rövid idő múlva a zöme is itt lesz. — Különben, erdőségeinket a kedves vándorok utjokba ejtik, s igy nekünk itt a Muraközben egyáltalán jó szalonka-sportunk szokott lenni, — A küszöbön levő idénytől azonban sokat várunk ; alapos volt-e a remény, majd annak idején megmondhatom. Lenk Ödön. A szalonkák f. hó 2-ka óta szórványosan érkeznek, de a korán beállott éjegyenl. szél és késői fagyok miatt sikeres húzásra alig van kilátás. Vnlkón 187 8. mart. 10. Hubert Béla k. főerd. 7 0 zet társulat 40 holdnyi terét egy öles árokkal körülvétette, s partjait az ültetésre elkészítette, a sok és nagy akadályokkal járó planiroztatási munkálatában a térnek tetemesen előhaladott több ezrekre való épitési tégla a helyszínére van szállitva, több száz kőből mész beoltva s ahhoz való kúttal ellátva, s ezer ölnél több korlát készlet kifaragva, melynek felállítása már meg is kezdetett. A fentebbiek igazságáról mindenki saját szemével meggyőződhetik, ha fáradságot veszen magának a debreczeni vásár tartására kiszemelt tér megtekintésére. Debreczen inart. 10. 1878. Egy ifjú lótenyésztő. Tisztelt Szerkesztő ur ! — Azon kérdésemre : hogy a »Lótenyésztés emelésére alakult RészvényTársaság« — tesz e valamit — s hosszú nevének megfelelően — egyátláhan lendit-e a lótenyésztés ügyében valamit ? Ön volt szives felelni és pedig azt: hogy — »Igen is, a társaság működik — de az ismeretes contremine-forma lókereskedőktől való féltében*) — titokban.« — Mondhatom ezt nem értem, hogyan lehet egy a lótenyésztés emelésére alakult társaság működését — titokban — vinni ! Ez ép olyan lenne, mintha én egy országos vásárt titokban akarnék megtartani. Az én szerény nézetem éppen az, hogy lépjen ki e társaság a nyilt térre ; — karolja fel a lótenyésztés ügyét, ugy a hogy azt alapszabályaiban igéri — és ne féljen a »contremine« — satelesseitől. *) Mi e szót nem használtuk ; mi azt mondtuk ; az ismeretes contremine miatt titokban ; s ezt — miután mindnyájan tudjuk hogy miről van szó természetesnek tartju^^enki sem fogja az ellentábornak téréit nyilvánosan kibeszélni. Szerk. Egy 6 lábnyinál bizonyosan magasabb rozsföld túlsó oldalán mutatták a dombot, melynek irányában fogunk másnap lovagolni s kis vártatva utunkat folytatván, rögtön a sikra értünk a nélkül, hogy az utolsó távolságról, mely az egésznek körülbelül Jj

Hda lehetett, a legcsekélyebb tudomást nyertük volna, miért is annak sem talaját, sem akadályait nem ismerők. Nimpotsch-el mint szakértővel véleme'nyemet közöltem s kimondám előtte, hogy nekem e bizottmánynak magaviselete éppen nem tetszik és csupán azon okból nem teszek további ellenvetéseket, nehogy azt találják mondani, hogy ez akadályokkali szembeszállásra nincs elég bátorságom, bár ez álltást könnyű lett volna viszonoznom azon igen udvarias kérdéssel : váljon a 2 2 porosz nevező miért húzódott egészen vissza? * * * Másnap tehát Nimptsch barátommal ketten indulánk. Az első ugrásnál Lion, mint már előre gondoltam, vonakodott ; a diszes, zászlókkal s szőnyegekkel ékesített és nézőkkel megtelt emelvény, a zene és általános mozgás, beszélés kiabálás, oly benyomást tettek reá, melyet magam könnyen észrevettem. Minden hatalmamban álló módot s eszközt arra forditék, hogy az ugrást meg ne tagadja ; de mert figyelme m>is tárgyakkal foglalkozott, csak habozva ugorván, a — több mint 5 láb magas — karzatba ütközött, s csupán az által, hogy még mielőtt földet ért, minden erőmet megfeszitém, valék képes őt első lábain fenntartani. A többi két ugrást igen jól tette. E három ugrás oly hamar következett egymásra, hogy az ember mig áthaladott rajtuk, alig olvashatott tiznél többet. Nimptsch egy sárgát lovagolt, mely külseje s jó hire után itélve igen gyors futó, valamint jeles ugró lehetett, s ez akadályokon egészen jól szökött át. A midőn e lovat megpillantám, azt hittem, hogy a versenypályán majd Liout megveri, s midőn Nimptschet az első gátakon szerenesésen átugratni láttam, már ama lehetőségre gondoltam, hogy Lion, mely nem egészen biztos ugró, ez egyszer könnyen rajta veszthet. A mint a 4-dik ugratóhoz, a már említettem, farkasveremhez érkeztünk, ott egy csapat lovast láttunk azon a helyen, melyet megelőző nap átmeneti pontul jelöltek ki. Magam e csapat felé tartottam, de ezek azon irányba küldöttek, hol a zászló ki volt tűzve ; tehát oda, hol átugratni nem lehetvén, egyébb nem maradt hátra, mint más módot keresni az átjuthatásra.. Rövid eszmélés után lovamat lassankint az árokbani tövisbokrok közé csúsztattam, s itt Lion elölábaival a talajon keresgélvén, az átelleni partot szerencsésen elértük. Ezután mód nélkül mocsáros talaj következett, melyen Lion kitűnően s a lehető leggyorsabban vitt keresztül. Nimptsclinek a farkasveremnél várnia kellett, mig én az ellenkező oldalon kimásztam, s a mocsáros tér, melyen én könnyűséggel haladtam végig, az ő lovát annyira kifárasztá, hogy az igen sok erőt veszített. A fönebb leirt sorompóhoz én érkeztem első, s пасу bámulatomra e sorompón egy négyszögüre fürészelt tengelyfát találtam, melyet az éjen át valószínűleg nagy ügygyei bajjal állítottak oda, miből ez egyszer már tisztán gyanitám, hogy a poroszok minket itt aligha rá nem akarnak szedni, s gondolám : ha Lion lábaival e fába ütközik, akkor bizonnyára csonttörés lesz a dolog vége — azonban mindenre kész valék, s szerencsésen a túloldalra értem. Most a hatodik ugrató következett ; a tengelyfát Nimptsch mögöttem szerencsésen átugratá, s lovát biztatva utánnam sietett, de az isméti ugrást elvétette, mert lova, a helyett hogy az ágak között szökött volna át, egy szilvafának rohant, minek következtében lovasával együtt visszasudamlott. Éppen a hetedik ugráson valék, midö n a roppanást hallván, hátrapillantottam, mialatt Lion az utolsó ugrásra nem ügyelvén, az alacsony sövényben megbotlott, s minthogy a szükséges segélyekkel elkéstem, orrára bukott. Csakhamar azonban felkaptam lovamat ismét, s tovaszáguldottunk egész а zászlóig, mely további utunkon mutatóul szolgált. E vonal kis vizvezető árkoktól átmetszett rozsföldön vitt keresztül, mely árkokat se lovas, se ló nem láthatván, ez ut éppen nem tartozott a kellemesek közé. A nagyon széles rozstöld végén töltés, s ettől jobbra domb volt, melyen ismét a verseny folyamát néző lovas-csapat állott. A töltésen gyorsan lovagoltam fölfelé ; a tér egészen ismeretlen volt előttem, melynek tetejére érkezve, a töltés lábjában meglehetős szélességű árkot találtam, hol Liont a lejtőn minden erővel visszatartám, s neki csúszva kellett szökésre indulnia, hogy az árkot átugorhassa, mi annyiban sikerült is, hogy átugarta ugyan, de ismét orrára bukott. Végre veteményes kerteken s igen mély talajon keresztül, hol az utolsó árok előtt még négy jelentékenyet kellett átugornunk, a nyerponthoz közeiedénk, s az utolsó ároknak, mely a rétet a nyerponttól, hol a pályabirák állottak, elválasztá, átugratását a rét felé eső oldalon levő felhányás rendkívül megnehezité. Nyertesnek én érkeztem be egészen egyedül. A boroszlói dij nagy ezüst serleg volt, melyet a lónak tulajdonosa emlékül nékem adott, a pénznyeremény az övé maradván. A serlegre a ló tulajdonosa e jelmondatot véseté : »veni, vidi, vici« ; mi igaz is volt, mert mikor megérkeztem 22 porosz versenyző volt aláírva, kik azonban mind visszaléptek, s csak én lovagoltam Nimptsch Kamillo gróffal. Gróf Sándor.