Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878
1878-02-20 / 8. szám
52 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 2Л. I 78. cserkészetek a hegyi vadászatok miatt félbe szakittatván, a legmagasabb udvarnak tizenkét nap múlva történt visszaérkeztekor erős agancsáraink már nagyobb részt elnémultak. Hogy pedig egy, magát a me'lázásnak átengedett erős agancsár a falka után ballagva mily nehezen ejthető el, azt tapasztalt vadászaink eléggé tudják, mert ez cserkészeten többé ritkán közelithető meg, hanem inkább a fiatal vágások, vsgy más éjilakmározásból fekhelyére vándorlásakor, akkor is elébb be kell várni az egész falka elvonulását, melynek élén a vezér suta fülelve és folytonosan észlelödvc halad, mig a pajzán fiatalság gondnélkül követi ; végre ha a vezérsuta a léget eléggé tisztának találja, rendes napi fekhelyük fele veszi egyenes irányát. Ha a talaj hullámos, tehát a gyakorlott vadász kiállott türelmes várakozását még egy ideig megtartja, aztán követi a bevonulási vonalt visszafelé, és néha sikerül az erős, de már kimerült agancsárt, mely vagy nagy bölcsen gondolkozva egy helyben áll, vagy pedig a napon sütkérezve és szundikálva siestát tart : meglepni. Oktober hó 1-én még jól bőgött egy ei ős 18-as, melynek agancsméreteit annak idejében megküldöttem. Ennek elejtésére Lajos bajor kir. herczeg О Fenségével már több napon át fáradoztunk, de miután lakodalmas helyét elhagyva, a Szentpálhegyi tarvágásba váltott, s ott nem volt födözet, — igen bajos volt megközelítése ; — azonban nevezett napon délután 4 órakor annyira jutottunk hozzá, hogy egy nagy falka körüli vitézkedéseit (hol egyeduri hatalmat gyakorolt), jól kivehettük. Eközben balra feltűnt egy suta, követve a megugrasztott 10-es által, ez lötávolból folytonosan felénk bőgött, és másfél óráig nem mozdult, mely idő alatt a nedves vízmosásban fekve vesztegeltünk. Val ahá ra irányt váltott és áttért a túlsó lejtőre. Ezalatt a 18-as, hangjáról itclve, már jól elhaladott ; most tehát, hogy még lövilágofeágban megközelíthessük — nem volt veszíteni való időnk, és sok bukdosás után annyira jutottunk, hogy a mélyedésben jól kivehettük gyönyörű koronáját, de miután mindég egy helyben mozgott, felállani nem volt tanácsos, mert ekkor is legfelebb a nyakát láthattuk volna, már pedig ily kitűnő vadnál kár lett volna a lövést koczkáztatni ; tehát vártunk — mig a kis Elég alkalmam volt megtanulni, hogy az ostobaság és előitélet elég nagy hatalmasságok, melyek ellen érvekkel küzdeni hasztalan fáradság : bevonattam a lobogót. Az eső azonban mégsem akart jönni. Néhány nap múlva légsuly-mérőm eséséből biztosan látám, hogy tetemes változás várható az időjárásban ; átizentem az öreghez, hogy az én vadázskönyveim elárulták nekem, miként az eső-szellemek azért haragszanak, mert 5 egy idegent udvara közelében szomjazni enged, holott halommal állanak sátraiban a kaffir sörös tömtök, küldjön tehát hamarjában néhány kancsóval s 24 óra alatt esni fog. A sör megérkezett s esak hamar utána az eső is. Az öreg ur megjegyezte magának, hogy én se vagyok roszabb időjós nálánál, s azontúl a lobogó zavartalanul lenghetett sátraink fölött. A hőség naponta magasb fokra hágott. Oktober 29-én reggeli 11-kor 20 R°-ot jegyeztem. Levelemet, melyben Hübnert visszatérésre kértem, a ravasz Matebele-k elfogdosták s azzal küldték vissza : maradjuk csak nyugodtan, a Victoria vizesések ugy sem szökm к el előlünk stb. — Tehát ismét várni és tűrni ! Mindkettő nélkülözhetlen erény, főleg pedig Afrika vadonjaiban. Egyik délután Ziesmann lép sátroml a újságolva, hogy egy sereg félig éhenholt erdőlakó jött hozzá, kik igen kérnek, löjjünk nekik valami ennivalót, hisz annyi vad bolyong szerte tanyánk körül. Nemcsak a huaianismus, az unalom is ösztönzőnek a kérelem teljestésére. Négy kaffiromat minden szükséges készlettel felpakkolva, másnap kora hajnalban Ziesman és a Mass\ra-k kíséretében vadászatra indultam. Szegény erdölakóink goncszul néztek k :. Szánalomból jól akartam elébb őket tartani. Zissvölgyet elhagyva, emelkedettebb irányban a fórrá- [ sok felé indult, itt azonban szelet kapott és felénk észlelt. Ámbár ily állásban kétes a lövés, de nem lévén más választás, a fegyver eldördült, és derék agancsárunk egy vállszög'övéssel a lejtnek botorkált. Ily lövés után nem tanácsos a vadat követni, mert messze elviszi, és több napon át elsinlödik. Besötétedvén, nyugton hagytuk, másnapra halasztván keresését; de miután egész éjen át dőlt az esső, tehát sebvérröl szó sem volt, sőt parlagi fehér bundás vér-ebem sem talált szimatot. Nem akarom a vadászur megható sajnálkozását ecsetelni, de nem vesztém reményemet, tudván azt : hogyha pagonyomból ki nem váltott, ugy a szarkák, a sebzett vad ezeu hü kísérői által feltalálom; — ugy is történt. Oktober 5-én nagy kelepelést halottam az Abroncsos vágásban, reá is akadtam csapájára a les-utakon és láttam, hogy csak három lábbal vág be, a negyediket pedig huzza. Miután nem várt be, tehát elbocsájtám bundásomat ; ez azonnal megállitá, és közelről intézhettem a kegyelemlövést. Volt most öröm, de méltán: mert ezen pagonyban 2 3 év óta nem került ily jeles vad teritőre. Jövő idényre, — minthogy erős agancsárok alig ejtettek el, ha a cserkészet kellő időben kezdetnék, szép eredmény reménylhető. * « * Becses lapjának egyik számában felemlíti t. Szerk. ur Dombrowsky R. lov. urnák a fövadról irott jeles müvét. Csekélységem, ki fentisztelt és a fővad Monográfiáját oly behatóan elemző szerzővel egy idő óta szellemi összeköttetésben állok, müve olvasásával töltöm magányos téli estéimet, és megvallom, lelkemből óhajtom : bár minden vadásztulajdonos ur birná ezen müvet, — melynek vadászati irodalmunkban párjr nincsen. Dombrowski ur oly beható mély tudományossággal fejtegeti a fővad sajátságait, hogy az mint olvasmány nemcsak élvezetet nyújt, de tanitva oktat is, és bizton merem állítani : hogy kik tanait, vadunk gondozásában követik, — kitűnő állományra tesznek szert. Igen nagy elégtételt találok azon körülményben, miként több év előtt utaltam fővadunk elsilányulásának okaira, és ezt eme jeles műben igazolva látom. Végre a sportnak egyik fökellékéről, azaz : lőfegyvereinkről valamit. Régi dolog — hogy mindennek mi külföldi — nagy előnyt tulajdonítunk, ez áll különösen a fegyvereknél. Főuraink külföldi gyártmányokra nagy összegeket áldoznak. Nem akarom én ezen fegyverek sok részt jelességét kétségbe vonni. Volt és van alkalmam különbféle szerkezetű fegyvereket tanulmányozni. Eddig én is legjobbnak tartom az Expresst; ismerek több ily fegyvert, de valamennyi közt elsőbbséget kell adnom egy — Kirner által kiállított expressnek ; láttam ezen fegyverből kitűnő, mind halálos lövéseket, de leginkább meglepett egy vállaplövés 185 lépésre, melyre a vad a tűzben életjelnélkül összerogyott. Nem érdek beszél belőlem, mert Khmer urat csak látásból ismerem, hanem csak is azon ösztönből emlitém fel : hogy ha honn olcsóbb és jobb fegyvert kaphatunk, kár a külföldre fáradnunk, és igy egyúttal pártoljuk a hazai ipart is. Val к ón l a78. febr. 5. vadász üdvvel Hubert Béla. koronái főerdész. Az én vadász-idényem. Csetneki B. kedves vadásztársamnak. Kedves barátom ! Midőn a mult évi augustus hó elején szerencsém volt veled néhány rám nézve igen kellemes órát tölteni, bár akkor még vadásztérül csak szobádat s terasse-odat használtuk, s a vadak üldözése helyett kellemes időtöltésül csak élményeink elbeszélései, terveink a beállandó vadász idényre s tapasztalataink kieserélése szolgált. Szóba jött vadászirodalmunk is, melynek felvirágzása örömmel észlelhető, mivel évről-évre több hivatott toll munkálkodik azon, hogy minél érdekesebbé s változatosabbá tegye kedvelt Vadász- és Versenylapunk hasábjait. Mi természetesebb mint hogy bele merülve t. vadásztársaink érdekes leírásai taglalásába, egy pillanatra mi is kritikusokká váltunk, ámbár csak egyoldalulag, mert bizony mi nem a referádák tán eshető hiányait, hanem inkább a nékünk tetsző részét taglaltuk valódi gyönyörrel s megelégedéssel, s emlémann azonban csak egy kevés reggelit engedett nekik adni, megjegyezvén, hogy az éhes erdőlakó sokkal jobban szimatol, mint ha jól van lakva. Eszembe jutott a deák mondás : plenus veuter non studet libenter ! Csakhamar alkalmunk nyilt újra megbámulni ez emberek ügyességét. A kilencz erdőlakó egy hoszszu lánczba feloszo'.va, egymástól 2—200 lépésnyi távban gyorsan haladt előre a bozótban. Egyetlen hang sem hallatszott, s ha valamelyik egy-egy nyomot talált, egy intés a hosszú lándzsával s mindannyian értesítve voltunk. Egyik a jobb szárnyon egészen friss Eland nyomokat talált. Valamennyien összefutottak s lándzsáikkal megjelölték az irányt, a merre a vad — melyről nyomai után itélve azt mondták, hogy jóllakva van — elvonult. Itt lesz nem messze! mondák, s kértek szálljunk le lovainkról, hogy zajt ne üssünk. A két legifjabb közülök nesztelenül lelapulva, mint a prédára leső párduez előre sietett s csakhamar eltűnt szemeink elől. Ép ily zajtalanul, — hogy csak a midőn előttünk álltak, vettük őket észre — tértek vissza alig öt perez után, jelentve hogy az Elan 1 itt közel egy fa alatt kérődzik. En és Zieítnann felültünk s gyors iramban előre. A terület sik és eléggé szabad volt, lovam kissé tul heves, ugy hogy kísérőmet elhagyva, a vad pihenő helyén is tulragadt. Mielőtt visszafordulhattam volna, egy lövés hangzik mögöttem, azután gyors robaj. Lovam, mintha villám érte volna, a lövésre megáll, ugy hogy csaknem fején estem keresztül. E pillanatban az Eland mellettem robog el, oly közel, hogy rövid kurtályom csövével elérhetém. Lőttem. A vad tovább rohan s egy sűrűben megáll, honnan szakad ozo, hörgő lélegzése kihangzik. Én a nyeregből leugorva, fegyveremet ujr.a töltöm s mintegy 50 lépésnyi távból tüzelve, a Bos elaphust lapoezkán találtam, s az éllettelenül omlott a földre. Körültekintek, Zie3mant keresve. Seholsem látom. Visszalovagolv i látszólag élettelenül találom a földön elterülve, őt is, lovát is. Egy hangya-bolyba lépve, a ló elbukott s az épen fegyverét kilőtt Ziesmann több ölnyire hajittatott a földre. Gyorsan vizet meritve a közeli mederből, megmostam fejét és arczát, mire a sebesült magához jött. Jó idő telt el azonban mig ismét nyeregbe ülhetett s lassú lépésben haza térhetett Szerencsére az elbukásnak mi utókövetkezménye sem lett. Mig én társamat gondozám, az erdölakók a zsákminyt zsigerelék ki. Az egész állat a tanyára szállíttatott. Bámulatos volt ez állatnak szive, mely az azt környező hus- és zsirtömeggel együtt két embernek adott munkát az elszállításnál. Képzelhetni az erdőlakók örömét, kikre a zsákmányból gazdag lakoma várt. Még késő éjjel is áthangzott hozzánk vidám zajongásuk. Ugy látszik az éhséggel babonás félelmük az éji csend megzavarása iránt is elenyészett. A zsákmány hirére az egész törzs összefutotta mint keselyük a vad fölött ültek vidám lakomát. Kit nem érdekelne egy ily lakoma szemlélete ? !... (Folytatása következik.)
