Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-02-20 / 8. szám

FEBRUÁR 20. 1878. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. 53 kezem hogy e részben ízlésünk találkozott, mert mindkettőnk tetszését leginkább azon vadásztársaink leírásai nyerték meg, kik az elért eredményeket nem csupán szárazon, számokkal kimutatva jelzik, de érdekesebb vadászataik mikénti lefolyását is leirják. Mert nem kell hinni, hogy csupán csak a nagy veszélylyel járó más világtáji, vagy honos és nagyobb vadjaink elejtése, de az apróbb szőrmés s szárnyas vadakra tett vadászatok leírása is érdekli az olvasót, feltéve ha az maga is vadász ; ilyenkor aztán nem szükséges az sem, hogy a leirt vadászatnak óriás eredménye legyen, mert többnyire pár vadnak elejtése, mely némi nehézséggel volt elérhető, vagy az a sokféle eredeti helyzet, a melybe vadászat közben oly gyakran jövünk, jól vázolva élvezetet szerez az olvasónak ! Van-e ki élvezettel nem olvasta a »felvidéki, szegedi, gácsi, hamvai, kecskeméti« stb. vadászatok leírásait? s pár évvel a gr. Lázár K. erdélyi fajd vadászatait, s jelenben a »kárpáti vadászatokat«, melyeket örömmel s élvezettel olvashat a nem vadász is, a valódi vadász pedig nem birja elfeledni ! A gyönyör, melyet e müvek olvasása szerzett nekem, s nem az utánzási vágy birt engem is arra, hogy ezentúl nem csak egy pár kiváló nagyobb eredményű vadászatomat irjam le, de az idény végén, a lefolyt eseményeket s vadászataim mikénti lefolyását kissé bővitve vázoljam. Talán pár vadásztársnak pillanatnyi szórakozást fog szerezni ?! — Te pedig kedves vadásztársam — méltányolni fogod legalább jó igyekezetemet! * * * A tavaszi vadászat legérdekesebb részét a szaíonkázás eredményeit pár sorban megírtam ; nem volt kielégítő sem az erdei, sem a sár szalonkák vadászata ; ez utóbbiakból én lőttem legtöbbet helybeli vadásztársaim között, pedig az én aggatékomra sem került több 6 darabnál. Kacsáink voltak, de nem állandóan, csak ugy vendégszerepelve, hanem azért szépen került puskavégre a panyiti halas tóban; de itt már minden vadásztárs megelőzött, mert én most sem birtam kettőnél többre puskázni, ebből egyiket elejtettem. Ha még felemlítem hogy néhány vizi tyúk s vizi seregély, vadgalamb s haris lövetett : ugy az egész tavaszi vadászat eredménye tudatva lesz veled. Most pedig kezdem referádámat a foglyászat beálltánál. Első kirándulásom foglyokra, augusztus17-dikén történt délután, vadásztérül a szőlők körüli csepléseket tüztük ki Szentmiklóssy Miklós barátommal, hol sokszor megfordulnak az erdei foglyok, melyek sokkal korábban fejlődnek legalább nálunk, s melyeknek lelövésével nem árt kissé iparkodni, mert később oly vadakká válnak, hogy a legjobb vizslával is igen nebéz őket lövésre kapni. Ez okból rendesen ezekre szoktunk legelőbb vadászni. Most azonban czélt nem értünk, mert egy falkát бет birtunk találni, pedig vizslám ugyancsak buzgón keresett. Alig léptünk ki kertem kapuján, a kukoriczában mindjárt megállott egy szép süldőt, melyet Miklós lőtt meg ; újra az én krumpli földemen egy másikat, ezt én ejtettem el. A harmadik a szőlők aljában egy kenderből szökött fel, s egy kis réten átvágva, az erdőnek tartott, de szándéka kivitelében jól irányzott lövésem meggátolta. Haza felé vadászva még 3 nyulat leltünk, de esteledvén, a kutyát már be nem várták s távolról szöktek fel ; s igy több lövéshez nem jutottunk. Másnap egy fiatal vadásztárssal a Miklós barátomkukoriczásában kerestük, s meg is leltük a foglyokat, egy 18 darabból álló szépen kinőtt foltot. Egy domb hajláson állotta meg vizslám ; felrebbentve első lövésemre egy öreg s egy fiók esett le, de másik csövemet már nem használhattam, mert a domb a foltot elfedte előlem; vadász társam első lövése nem talált, a má-ik pedig csütörtököt mondott. Még két egyes foglyot vertünk fel, de én a távolság, fiatal társam pedig meglepetése folytán lövés nélkül bocsájtá el. E közben vadász társaim kopókkal érkeztк ki, minek folytán vizslámmal innen tovább vonultam, de más falkát nem találtam. Ezután még augustusban vagy 5 — 6-szor voltam kint, hanem mindig délután, a mit bizony nem a legokosabban tettem, mert meg volt az a privát malheuröm, hogy a foglyokra mindig csak alkonyatkor akadtam, melynek ismét az lett a következménye, hogy bár vizslám a lehető legnagyobb óvatossággal húzott is rájok, már 200 lépésről felkeltek, ugy hogy az összes kint létem alatt csak egyszer lőttem fogolyra, s akkor is elhibáztam. Nyulat azonban találtam bőven; egyet kettőt, majd minden vadászaton lőttem, pedig bizony be kell vallanom, hogy néhányat el is hibáztam ; igaz, hogy kukoriczásban, főleg ily szép kukoriczában mint ez idényben volt, ez könnyen megesik, hanem az is igaz, hogy egy párt réten hibáztam el, pedig nem nagy távolról — magam ugrasztván fel szépem álló vizslám elől. Lőttem néhány fürjet, pár harist, s egy igen szép nagy parlagi sast, mely a réteken keringve felém tartott, s bár vagy 50—60 lépés távolra volt, oly szerencsésen találtam, hogy kettős lövésemre (bár egyik csövem 16-os, másik 14-es göbecsel volt töltve) magas regiójából szárnyszegetten földre zuhant. Szeptember elején Bornemisza László rokonom hivott meg foglyászni góbisi pusztájára, hol mint mondá sok a fogoly s nyul, hol már kétszer szép eredménynyel vadászott. Napot tüztünk, de ő rosszul lévén, csak egy fiatal vadásztárssal kocsiztunk ki, s a foglyokat azonnal meg is leltük, de még fegyverünk sem volt megtöltve, s e falkára többé rá sem akadtunk. E hely oly szép volt vizsla-vadászatra, a milyent a vadász magának csak kívánhat ; apró tábla bükköny, tengeri, krumpli földek, tarkítva itt ott bodzások, apró bokros helyek, nagy moharos tilos legelök, szakadásos, töbrös helyekkel, mely utóbbiak főleg a tapsiknak kedves mulató helyei. Volt itt is bőven, mert alig kereetük meg az első táblát, mindj irt állott a Castor; egy öreg nyul szökött fel, lövésemre bukfenczet vetve, de újra fel kapva s zúzott lábait húzva maga után ; más csövem czélt téveszt, Castort elragadja a tüz s a bakdácsoló után iramodik ; a nyul visszafut felénk, de fegyverem még töltetlen ; társam csak néz de nem lő, csak akkor midőn rá felhivom, de a nyul már ép egy gödör fenekén fut, nem is látható; onnan kiszökve az erdőbe ér, s nem is akadunk rá. Hanem találtunk még 8-at ezek közül; én még 4-re puskáztam, kettőt lőttem ; társam pedig még háromra lőtt, de eredmény nélkül. Fogolyra azonban nem találtunk, b ír itt 5 falkát mondtak hogy tanyázik ; esteledvén, le а völgyön az ut felé tartánk. Ekkor felettünk elkezdenek a foglyok szólani, a legkopárabb tarlókon, hol keresni érdemesnek sem tartottam. Nem restelltem a meredeken kimászni a puskázhatás reményében, de biz ezt a foglyok roppant távolróli felkelése megbiusitá. E közben kaptam azon kellemes értesitést, hogy kedves vadász-társam Szabó Ágoston, ki már néhány év óta, több vagy kevesebb időre részt vesz vadászataimban, minden nyár végén, Pestről a Száraz-völgyre érkezett, s csak engem vár, hogy velem azonnal a Balogvölgyre tegye át a főhadiszállást. Siettem azért mielőbb ideszállitani Guszti pajtást, s a vadászatot másnap azonnal meg is kezdtük, s folytattuk két héten át elég jó sikerre

1, s bár az előre meghatározott vad mennyiséget egészen nem bírtuk is kilőni, (minek egyik fő oka az volt, hogy folyton csak egy vizslával vadásztunk, s hogy fürjben nem volt meg a kellő bőség, s ezeknek is nagy része kukoriczákban tanyázott, hol sokszor felrebbenéskor meg sem láthattuk) : foglyot, nyulat lőttünk szép számmal. Guszti teljesen meg volt elégedve, hanem a siker elérésénél nagy tényező volt vizslám hősies kitartása, me'y két héten át száraz melegben, fárasztó hegyes, bozótos helyekeD, felhőkig érő tengeriben, mind végig a legjobb kedvvel keresett, habár lesántulva is, s ugy a szárnyast mint a nyulat a legszebben állotta ; ugy hogy a sürü kukoriczásokban, hol felugratva lövésről szó sem lehet, pár nyulat — a mint mereven állta, társaim fektén lőttek ki a vaczokból. Lehet hogy erre azt a megjegyzést teszi pár vadásztárs, hogy ez már nem valami igazi vadászhoz illő tény volt. — Lehet! — nem vitatom, bár nem osztom nézeteit, de azt jegyzem meg rá csak röviden, hogy sokszor j»a szükség törvényt ront.« Eleintén a panyiti, s hozzá közel eső pusztákon folyt a vadászat, gyakran igen szép eredménynyel nyul és fürjre, de fogolyra itt csak pár falkára akadtunk, s egy-egy vadászaton 2—4 darabnál többet nem lőttünk. Fürj azonban határozottan itt volt legtöbb ; ezek közül Miklós ejtett legtöbbet, igaz legtöbbször is puskászott, de az is igaz, hogy csaknem minden lövése után felhangzott a Guszti jelszava »aggatékra!« No hanem a »görbe puska« is gyakran megszólalt, s pedig többször sikeresen. Hanem mielőtt tovább vadásznánk, a »görbe puska« történetét kell röviden ismertetnem. Mint emlitém néhány éve annak, mióta az én Guszti barátom engem azon szerencsében részesít, hogy minden foglyász-idény alkalmával részt vesz vadászataimban. Mindjárt első évben örömmel ismertük fel benne a pompás joviális, s e mellett roppantul kitartó vadász czimborát; csak azt sajnáltuk, hogy jó igyekezetének s buzgó fáradozásának több eredménye nem lett, bár mindent elkövettünk, hogy mentül többször jusson lövéshez, s bár sorra próbáltattam, könnyebb s nehezebb, hátul- s elöltöltőimet : az eredmény bizony ritkán felelt meg buzgalmunknak, mit persze arra magyaráztunk, hogy t. barátunk hivatala végett keveset áldozhatván Dianna asszonyunknak, hiányzik két fő vadászkellék nála : a hideg vér s a gyakorlat; e nézetet ő maga is osztá, de a hibát nem egyedül ebben kereste, hanem mint mondá : fő oka az, hogy a mily kitűnő éles látású bal szeme, a jobbal — kivált távolabbra, az apróbb szárnyast nem veszi ki eléggé tisztán, s azért elbatározá egy hajtott agyú fegyvert készíttetni, a melyei jobb arcztól bal szemmel czélozva lőhessen ; e szándékát ez idényben valósitá meg, s bár ehhez ujabb megszokás kivántaték, mégis oly • sikerült az kedves barátunknak mindjárt az első idényben, mint tán maga sem remélte ; mert az bizony megtörtént, hogy nem csak a közel eső, de a már jobb csővel elhibázott vadat is balcsövével szépen levette, sőt egy foglyászat alkalmával a mikóházi pusztán egy oly foglyot kapott le második lövésével, a melyre már jobb csövével ő s Miklós pajtás is eredmény nélkül lőttek. Ezután ha állott a vizsla, igy szóltunk Miklóssal : »Előre Guszti pajtás; hadd szóljon az a görbe puska!« — Még mielőtt ily nagynimroddá vá4 kedves czimboránk, sikerült néki sok fáradság után egy gödrös helyen, az ugy nevezett hacsi temetőben, egy — néki itt a Balog-völgyön első nyulját elejteni; rá következő idényben újra fölkereste e helyet, ugratott is benne két nyulat, egyikét meg is lőtte, mely nevezetes eredmény folytán Miklóssal e helyet elneveztük »Guszti gödrének.« Ez idényben is rögtön felbitt, hogy menjünk az ő kedves revierjébe vadászni, de nagy sajnálatára ez most az ugarban esvén, legelőül szolgált, s igy a tapsik most nem tanyáztak benne. Miklós barátom azonban megígérte, mivel e nevezetes hely az ö tagjában fekszik, hogy jövőre ákáczczal fásitja be, hogy annál kedvesebb tartózkodási helye legyen а nyulaknak, s ott vadászni csak Gusztinak lesz megengedve. Hanem ha benne nem is, de legalább közelében most ez idényben is itt lőtte barátunk az első nyulat, egy alatta lévő kukoriczásban, pedig eredeti módon. A vizsla egész az alyban állott meg egy sürü töklevél között; Miklós alatt, Guszti középen, én legfelül mentem ; figyelmeztettük, hogy a vizsla nyulat áll, próbálja fektén lőni, mert ha felszokik, a sűrűben nem juthat lövéshez, a mi ugy is történt; a nyul oly furfangosan szökött meg, hogy egyikünk sem jutott lövéshez, a vizsla néhány ölre megugrott utánna ; ekkor Guszti felé tartva, látom bogy czéloz, lövésére egy süldő hempereg ki a tőklevél közül, mely nem követve furcsa példáját a szökésben, — áldozatja lett a »görbe puskának. E közben kápolnai pusztámról biztos értesitést nyertem, hogy tagomban két, s a szomszédom kukoriczájában a harmadik falka fogoly tanyázik. Másnap kocsira ülve s egész a góbisi pusztára ko-