Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878
1878-07-10 / 28. szám
204 8. A dij külön megnevezése, a lover neve és színei és a ló részletes leirása úgyszintén az államdijaknál a terhek megbízhatóan bejelenteni kéretik. 9. A handicapok terhei aug. 20-ig a »Vadászés Versenylap* a Wochen-Benn-Kalender és a Sportban fogDak közhírré tétetni ; a kisbánat jelentési határidő September l-ig. Az intézők megbízásából Sárkány János Fer. titkár. Országos lótenyésztés» Jutalom dijoaztások határnapjai Julius 21. Hont megye Ipolyság. Augustus 4. Baranya > Baravyavár. » 5. Veszprém > Devecser. September 8. Vas » Kis Czell. > 8. Nógrád » Szirálc. » 15. Komárom » Komárom. » 16. Bihar » Nagyvárad. » 20. Nyitra > Nyitra. » 21. Csongrád » Szentes. > 21. Zala » Csáktornya. > 27. Nógrád » Bal.-Gyarmat. October 3. Huuyad » Szászváros. November 4. Kolos » Teke. A lókiviteli tilalom»Quousque tandem abutere patientia Dostra Catilina ? ezt kérdezte jogos felheviilésében Cicero, a római köztársaság érdekei ellen összeesküvést szitó Catilinától. »Meddig élsz még vissza türelmünkkel — hadügyminisztérium? kérdhetjük mi magyarországi lótenyésztők — talán még több joggal, mert annyi bizonyos, hogy a hadügyi kormányzat által minden jogos indok nélkül jelenleg is reánk erőszakolt lókiviteli tilalom, az országos lótenyésztés életérdekei ellen irányzott konok összesküvésnek bélyegezhető. Két éve annak hogy ólomsulylyal nehezedik reánk a tilalom. Két év óta hiába való fáradság a tenyésztés, parlagon heverő s értékét vesztő töke a tenyészanyag. Nagy bajjal, költséggel és gonddal felnevelt csikainkat nem tudjuk eladni, vagy ha nagy nehezen sikerül elvétve vevőt találni ; fél áron vagyunk kénytelenek őket elvesztegetni. Feleslegessé vált idősebb lovainkra meg épen nincs vevőnk, ha csak oly árt nem fogadunk el, mely nem sokszor múlja felül a bőre értékét. Példa erre hosszú idő óta minden vásár ; hol ökröt, birkát, disznót eladhatott a gazda, de lovat ugyan nem ! Két csikó évjárat hever most már értékesithetlenül istállóinkban. Ötven hatvan ezer lovat adhattunk volna el a két év alatt külföldre, s kaptunk volna érte 15—18 millió forintot. De a mi ezen kivül még sokkal nagyobb nyereség lett volna, az hogy> a szabad lókivitel mellett a belforgalomban is meg lett volna a ló rendes ára, melyből e két év alatt legkevesebbet számítva egy harmadot elveszítettünk. Ki számítja ki azt: mily összegre rug e második vesztesség, mely országos lótenyésztésünket, a tilalom folytán érte. S mégis van még mindennél nagyobb valóban megmérhetlen vesztesség s ez a lótenyésztési kedv csökkenése. Ki fog tovább is előszeretettel lovat tenyészteni. ha folytonosan feje felett függ a kiviteli tilalom Damokles-i kardja, mely most már két év előtt leszakadva ketté metszette a lótenyésztés jövedelmének csatornáját? En szenvedélyes tenyésztő vagyok ; a jövedelem mellett passióm is telik a lótenyésztésben ; de ha ez még tovább igy tart: majd tenyésztek birkát, barmot, bivalyt vagy akár tyúkot; — de lovat bizonyára nem, mert a hadügyminisztérium által szükkeblüen fentartott kiviteli tilalom mellett még a struczmadár is könnyebben és jobban eladható, mint a ló ! Ne csodálkozzék tisztelt szerkesztő ur! elkeseredésből származó felhevült hangomon, de higyje meg szintúgy el volna keseredve, ha ugy járt volna tenyésztésével mint én.*) Elmondom az esetet — Ítélje meg ! Tavasz óta van hét eladó csikóm, 3 öt éves 4 pedig négy éves. Az öt éveseket külömben már tavaly óta árulom. A hét ló közül kettőért megkaptam volna azelőtt legalább is darabonként 500—600 forintot, a többi ötöt is két év előtt bizonyára egyre másra 350 forinttal könnyen eladhattam volna. Elvittem őket két vásárra is. Kettőt hármat kértek belőle, de a legjobbért is csak 300 forintot Ígértek, a többiről pedig azt sem kérdezték : mire tartom ? Megkínáltam velők a lókereskedőt, ki azelőtti években rendes jó vevőm volt. »Nem vehetem meg, nem is mondok árt az urnák; mert nem adhatom meg értékük felét sem. Nincs kivitel/« Ez volt felelete. Elviszem a remondázó katonai bizottságnak : gondoltam magamban, olcsón adom, majd csak megveszik ! A remondázó bizottság elnöke egy nagytudományu ezredes, a pápaszemes állatorvossal együtt aprajára megvizitálta az én hét lovamat ; a két legjobbat — az 5—600 forint értékűt — nagy nehezen alkalmasnak találta ; s kínált értök darabonként — 250 szóval kétszáz ötven forintot; a többi ötre pedig kimondta, hogy »untauglich« ! Mikor azután megkérdeztem miért alkalmatlanok ? azt felelték: mert most 250 forintért sokkal jobb, sokkal értékesebb remondát tudunk venni. Kínáltam azután az alkalmasnak talált 5—600 forintot érő lovamat 400, utóbb 350 forintért, de azt kaptam válaszul : 250 forint a megállapított remonda ár ; s igy tehát nem vehetjük meg mert drága ! Nem lett tehát a vásárból semmi, s a bét ló ismét nyakamon maradt, helyet foglal el tultömött istállómban, s fogyasztja minden haszon nélkül szük takarmányomat, drága zabomat. Mert hát még ezt a hivatalosan katonai czélolcra részint csekély, részint magas értéküknél fogva alkalmatlannak décrétait hét lovat sem szabad nekem külföldre eladni. Épen ez a legfurcsább része a kiviteli tilalomnak, hogy még a hadi czélokra, alkalmatlan lovat sem szabad kivinni ; mert hát ugy látszik elvész az ármádia, ha csak egy 15 éves sánta és vak lovat is kivisznek a határon ! Nagyon nevetséges dolog volna ám ez : ha oly végtelenül káros és szomoritó nem volna ! Igaz, hogy a saját káros esetem nagyon elkeserített ; de még jobban bánt az a gondolat, liogy ezer meg ezer tenyésztő jár igy az országban. S azután én, hála istennek, még el nem veszem e miatt; még az adót is megtudom valahogy fizetni ; de mit csinál a földmives tenyésztő, ki eladó csikajának árából családját házát fentartani, vetőmagját venni, adóját fizetni akarta ; s most rosz gabna termés mellett tönkre megy ? ! Közérdekű dolgot vélek tehát tenni, ha kíméletlenül felszóllalok mind — e bajok kútforrása : a lókiviteli tilalom, s annak fentartása ellen. Már több mint féléve, hogy a lapokban híreket olvastam a lókiviteli tilalom megszüntetéséről. Azután meg oda módosították a híreket, hogy a tilalomnak csak enyhítése, vagyis a *) Jogosnak tartjuk a panaszt, nagynak a bajt. Régen küzdünk ellene mi is — de eddig sikertelenül ; s igy csak helyeselhetjük, ha tisztelt »Alföldi tenyésztő« erősebb harczra fújja a riadót. Szerk. katonai czélokra akár hibás alkat, akár magas érték miatt alkalmatlan lovak kiviteli engedélye adatik meg. Beszélték, hogy a kiviteli engedélynek ily korlátolt megadása czéljából vegyes bizottságok alakittatnak az ország főbb lókereskedéssel biró vidékein. Két hónap előtt a »Vadász és Versenylapéban olvastam a lókivitelt sürgető igen figyelemre méltó közleményt, mely részletes számadatokkal bizonyitá a tilalom káros és felesleges voltát. Azután meg az országgyűlési tárgyalások örvendeztettek meg egy alkalommal ; s reményt nyújtottak arra, hogy végre is megteszi kormányunk a szükséges lépéseket, hogy a hadügyminisztérium tulbuzgalma folytán eddig fenntartott tilalom megszüntettessék vagy legalább enyhittessék. Mintegy hét hete lehet ugyanis annak, hogy az állami lótenyészintézetek budgetjének tárgyalása alkalmával tett interpellatio alkalmával oda nyilatkozott a kormány képviselője a házban, miszerint a magyar kormány is felette károsnak tartja a tilalmat, s addig is mig azt politikai okok miatt fen kell tartani, legalább a hadi czélokra nem szükséges lovak kibocsájtása által szándékozik rajta könnyiteni. Kijelenté továbbá a kormány képviselője, liogy e tekintetben tárgyalások folynak a bécsi hadügyminisztériummal, mely a hadsereg lószükségletének fedezhetése végett ragaszkodik háborús időkben a kiviteli tilalom fentartásához. Hogyan váltotta be azonban eddig a földinivelésügyi minisztérium képviselőjének ezen igéretét. Sehogy sem. Mert még mai napig is változatlanul íenáll a kiviteli tilalom ! De megtudtuk legalább azt, mit addig is lejtettünk, hogy egyedül a közöshadügyministeriumnál van a kiviteli tilalom megszüntetésének vagy enyhítésének akadálya. S váljon mi lehet oka annak, hogy a hadügyi kormányzat még most is oly makacsul ragaszkodik a tilalomhoz ? Nézetem szerint nem a közérdek, nem a magas politika, nem a honvédelem jól felfogott érdeke, hanem szűkkeblű, korlátolt szatócs-politika az, mely a hadügyminisztériumot erre ösztönző. Azt tapasztalják ugyanis a magas katonai tanácsban, hogy a kiviteli tilalom ideje alatt olcsón jó lovat lehet venni a hadsereg számára ; mert az eladó lován túladni nem tudó tenyésztő 200 forintért is oda adja 4—500 forint értékű lovát a liferansnak, kitől azután a 250 forinttal megszabott remonda áron megveszi a katonai comissió. Ez persze igen szép dolog; de azért, hogy évenkint 4000 ló vételénél legfeljebb fél milliót megtakaríthasson a hadügyminisztérium, mi lótenyésztők veszítsünk — talán százszor annyit? ! No de ha két év előtt, háborús világban talán jogos is volt a félelem, hogy esetleg harczba keveredhetünk mi is, s az ellenség legjobb lovainkat kiviszi, ha be nem tiltatik a kivitel ; ma már csak nem olyanok a constellatiók. A háború elmúlt, a béke-congressus befejezte művét, monarchiánk már mobilizálta a Boszniába bevonuló hadtestet, az oda szükséges lovak olcsón meg vannak már véve : s mégis mindé változás közepette egy marad meg mereven és változatlanul : a lókiviteli tilalom. Talán bizony azt akarja a hadügyminisztérium, hogy a bosniai occupatio egész tartama alatt fennmaradjon — akár még 3—4 évig a tilalom, hogy folyton potom áron lehessen megvenni a jó lovat. Mely törvény jogosítja fel ily eljárásra a hadügyministeriumot ? Hol van az a józan eszű ember, ki a nemzetgazdaság legprimitívebb elvét tipró ezen katonai bölcseség felett pálczát ne törne.