Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-07-10 / 28. szám

205 A mi zsebünkbe, minden egyes tenyésztő zsebébe nyul ez által az arany paszomántos "kéz ! Ne türjük el ezt ; tegyünk róla ! Hogyan?! Majd megmondom! Szóllaljunk fel a nyomasztó tilalom ellen a sajtóban, — a megye gyűlésén, a lótenyészbizottságok körében. írjunk alá tömeges petitiókat, s küldjük fel a kormányhoz, s lia ez sem segítene, menjünk tovább, — a trón zsámolyához. Menesszünk egy küldöttséget О felségéhez a koronás magyar királyhoz, ki az országos lótenyésztés érd elteinek amúgy is legfelsőbb, legkegyesebb védura. Adjuk elő jobbágyi hódolattal panaszainkat. Valljuk meg alattvalói őszinte hűséggel, hogy igy tönkre megy az országos lótenyésztés, az egyoldalú katonai körök korlátolt felfogásának uralma alatt ! Hiszem, — erősen hiszem — hogy segélyt nyerünk, ha más uton nem, felséges urunk hatalmas parancsszava által. Indítsunk meg az alkotmányos jogok szerint bennünket megillető mozgalmat ; — beszéljünk — Írjunk — tegyünk ! S ne nyugodjunk addig mig törekvésünk sikerre nem vezet ; mig a lókiviteli tilalom megszüntetve nem lesz. Néma gyermeknek anyja sem tudja baját ! Legyünk tehát férfiak, és szólaljunk fel ! Jussunkról, vagyonúnkról van szó. — Védjük meg azt ! Egy alföldi tenyésztő. Kérdések és feleletek. Tisztelt Szerkesztő ur ! — »Egy lótenyésztő« becses lapjában felhivja a többi lótenyésztőket, hogy nyilvánitsák nézetüket : váljon egy 18 éves mén, mely addig hibátlan volt (úgyszintén ivadékai is eddig) használható-e tovább mint apaló, ha a megerőltetés folytán inpókot és gyürütetemet kapott. Nézetem szerint: nem ; mert a kapta, bármikor és bármitől kapja is a ló, mindig annak a jele, hogy azon csontrész, melyen a gyürütetem támadt, nem szabályszerűen képződött. Az ily apalótól származott csikók ezen hibát szintén öröklik, s mihelyt erüsebben lesznek használva, a kapta azonnal előjön, inig talán mérsékelt hajtás mellett nem ütne ki lábukon. Lörinte julius 3. 1878. Ihász Lajos. (Igy most két ellenkező vélemény volna e tárgyra nézve — azon különbséggel, hogy a tallósi ménes igen tiszt, tulajdonosa és a kérdést feltevő tenyésztő (tehát ketten) azon véleményen vannak, hogy miután a kifogásolt hiba nem vérbeli átöröklés, hanem valószínűleg külbehatás folytán később támadt : az az ivadékra nem öröklődik át. — Egyébiránt majd hallani fogunk erről, mert a kérdéses mén az idén ismét fedezett s jövő évi ivadékain megfogjuk látni az eredményt. Szerk. Felelet. Egy síkságinak. Addig is mig vidékről részletesebb felelet érkeznék, szolgálunk annyival a mennyivel saját tapasztalatunkból tudunk. Császármadár meglehetősen van a liptói, árvái, zólyomi szepesi és marmarosi erdőkben, valamint Erdélyben ; e vidékeken majd mindenütt fürdők is vannak, s vadászati engedély könnyen nyerhető. A koritnyiczai fürdő körül bőven van császármadár s augusztusban szokják vadászni. — A tátra-füredi vendégek a julius és augustusban szokásos őz- és zerge-vadászatokban vehetnek részt, melyek minden héten egy párszor rendeztetnek. Mar marosban a kabolya-polyanai és viski fürdők szomszédságában igen sok a császármadár ; valamint a rabói, királymezei és ökörmezői erdősegekben ; vadászati engedélyt a kincstári uradalmak erdészeti főtisztjeitől nyerhetni. Megjegyezzük meg, hogy a királymezei uradalom erdeiben szarvas és őz is szép számmal van, s vadászati engedély az illető erdőmestertől Keller Valértől nyerhető. Szerk. Felkérjük a vadaskertek és fáczányosok tulajdonosait, nem különben a hazai erdészeket és lapunk olvasóit, hogy az apró vad, főképpen pedig a fáczányok és mezei foglyok ez évi tenyészetéről s az idei kilátásokról — miként napilapokat a vetések állásáról szokták — bennünket ha csak egy levelezési lapon is, legyenek szívesek tudósítani. A Szerkesztőség. Apróvad tenyésztésünk állása. A ráczkevei szigeteken — mint a koronái uradalmak ezen kies vidékéről bennünket tudósítanak — a folyó évi vadászatokra kedvezőtlen kilátások vannak ; _ a nyultenyészet középszerű, a fogoly szaporodás meg a tavalinál roszszabb. A fáczányos a Harmos szigetről — hol eddig folytonosan az árvíznek volt kitéve — a kis Kunságba tétetett át, de ennek is ez évi tenyésztése a mult évinél hálátlanabb. * * * Ürményből gr. Hunyady Imre uradalmából irják, hogy ott ez évben a kisvad általában nem szaporodott, s hogy főleg fogoly és fáezány ez évben jóval kevesebb mint azelőtt; a szárnyas vadnak ugyanis a mult hó 13—17-ke közötti hideg eső nagyban ártalmára volt ; a nyulakból meg a márcziusi kölykezés mind megfagyott. * * # Lengyeltótiból gr. Zichy Béla uradalmából tudósitnak, hogy a jó középszerű tél után, melynek a kis vad állományán semmi káros hatása sem maradt vissza : a legszebb kilátásaik voltak ; már február hóban nyul-süldöt s május 20-án fogolycsirkéket láttak. A szabadbani fáczány-tenyésztés is kielégítőnek Ígérkezett, 12 —18 csirke volt egy-egy fáczány-tyuk alatt. De e szép kilátásokat a jun. 24-iki zivatar és jég részben megváltoztatta, s azok után, hogy sok fáezány csirkét dögölve találtak, csak középszerű vadászidényt várnak, mig nyulvadászataikban — hogy sikeresek lesznek — teljesen biznak. # * * Általában a kis vad tenyésztésére kedvező időjárásunk volt, leszámítva a jun. 20-ika körül s e hó elején volt jégveréseket, melyek mint tudjuk Vas, Zala, Baranya, Bihar, s más megyékben sőt még Erdélyben is tetemes károkat okoztak. * Egyúttal megemlítjük itt, — mert a fáczánytenyésztőket érdekelni fogja — hogy Angliában, Hertford szomszédságában, hol évenkint 1000 dbnál is többet tenyésztenek, ez évben igen sok eldöglött s ennek okát egyrészt a hideg esőknek tulajdonították, de más oka a hangyatojásokban volt keresendő, ugyanis minden felbonczolt fáezány bögyében több emésztetlen fekete hangya találtatott. Sajátságos az, hogy sokan ezen fiatal fáczányok közül, pár nappal előbb mintsem, eldöglöttek semmi eledelt sem fogadtak el, és dysentheriában vesztek el. — Ehhez hasonló eset fordult elő gr. Széchenyi Béla czenki fáezányosában két évvel ezelőtt, mint akkor megemlítettük. * * * A gödöllői urodalomban — mint utólag halljuk — az idei télen sok róka pusztult el betegségben. Az elhullottak közül több felbontatván, ugy találtatott, hogy májuk van elrothadva. Az ily szenvedő rókák iszonyú vonitást követtek el kimulásuk előtt pár napig. Hogy mi lehetett e betegség szülője — nem tudni. Talán tapasztalt erdészeink felelhetnének reá. Hogy nem mérgezésből eredt, az a bonezolásból kitűnt. Felvidéki vadászlevelek. V. (Titkos és tilos vadászati módok.) Dobsina, május 31. 1878. Tisztelt Szerkesztő ur ! Utolsó levelemben tett Ígéretemhez képest szólni akarok egynehány oly vadászati módokról, melyek mint egyes kisebb vidékek sajátságai, csak szűkebb körökben gyakoroltatván, a nagy vadász közönség előtt ismeretlenek s a vadászati tankönyvekben — legalább a mi tudtommal a magyar vagy német nyelven Írottakat illeti — sehol nem említetnek. Német szomszédjaink, kik a vadászat mesterségét századok óta gyakorolván, azt tökélyre vitték s tudománynyá emelték, birnak ugyan oly jeles szakkönyvekkel mint kivülök egy nemzet sem; de lehetetlen volt hogy azokban — bármily számos szerző által s külömbözö időkben jöttenek is létre — minden vadászati mód — habár csak a közép Európában létező vadfajokra nézve — csak megemlítve is legyen. Lehetetlennek mondom, mivel ezen vadászati módoknak száma kikutathatlan. Ugyanis a vadászat általános fogalma alatt mindazon eljárást kell értenünk, mellyel szabadságban élő állatot — legyen az földönfutó, légben repülő vagy vizben úszó — támadó fegyverrel vagy más eszközzel s sokszor másnemű állat segítségével — hatalmunkba ejtünk. Miután pedig földünkön — de maradjunk szűkebb helyen, mondjuk hát közép Európában, temérdek oly vadon élő állat van, melynek elejtéséből a föld ura, az ember hasznot huz ; tehát a vadászati módok száma is temérdek sok ! A legjelesebbnek elismert német vadászati szakkönyv a Tschudi Jakab által átdolgozott Winckellféle Handbuch für Jäger etc. mely a Németországban előforduló vadakból 20 szőrmés és 54 szárnyas fajt sorol fel, mindegyik egytől tízig, sőt a vadkacsáknál 24-ig terjedő családdal (a zerge azonban már e kitűnő munkából kimaradott) s a vadászati módok száma nem csak annyi lesz, a mennyi a faj, alfaj vagy család, hanem tiz vagy tán ötvenszerte több, miután sok vadnál már a him vagy kakas is másnemű vadászatot igényel mint a nőstény vagy tojó ; s miután a nyert számok azonkívül az égalj, az évszakok, a helyi m körülmények, a vadászember egyénisége annak fegyverei és segédeszközei változatos számával sokszorozódnak, ugy hogy élő ember alig ha van, ki valamennyi vadászati módnak akár csak tudomásával is birna ! Igy nem csuda, ha imitt amott egyes vidékeken vagy bizonyos sajátságos viszonyok közt reá akadunk oly különös és sokszor igen érdekes vadászati módokra, melyekről egy Winckell, Hartig, Jester, Diczel, Döbel, Train, Ziegler vagy a német vadászatnak és vadászirodalomnak hasonló Corypheusa, egy árva betűvel sem emlékezik. Vegyünk példát magából Németországból. Még néhány évtized előtt — lehetséges hogy még most is — több németországi vidéken, bár félig meddig titokban de szokásos volt az úgynevezett éjjeli vadászat, mely alkalmilag borzra, de leginkább az apró ragadozókra mint sündisznó, menyét, görény, nyest, és házi macskára tartatott. Jól gondozott fáczányosok s más tilalmasok őrei, felügyelői kötelezve voltak e vadászatra, s az elpusztított apró duvadak után tetemes lödijakat, valamint az éjjeli vadászatra szükségelt sajátságos kutyák tartására külön havipénzeket nyertek. Gyakorolták e vadászatot titokban juhászok és más jogosulatlan egyének is, de csak borzra mint melynek zsírja, husa s csuhája a fáradságot kifizette. Fökellék hozzá volt a beoktatott két kutya, többnyire juhászebek, vagy legalább is az egyik, az úgynevezett kereső kutya (Finder) melytől megkívántatott, hogy éjjel leezvorkáztatván a borz vagy apró duvad nyomát keresse fel, azt akár mily messze és tekervényesen vezessen, csendesen kövesse s ha beéri, akkor hangot adjon ; különben hasznos vadat, nyulat, őzet, vagy akár rókát — ha orra előtt ugrik is — soha bántania vagy