Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-07-03 / 27. szám

198 VADÁSZ- ÊS YERSEKY-LAP. J

ULIUS 3. 187 8. is emlékszem. Podgyászul vittünk magunkkal egy sátort, több föző-üstöt, lisztet, rizst, kávét, becsinált zöldséget (Conserves), mindezt 4 bérelt lóra raktuk fel. Magunk számára mindegyikünk 2 uti és egy vadászlovat választott ki. M. kapitány ellátta azokat kényelmes californiai nyergekkel, s hatalmas revolverekkel. Én Henry-féle golyós fegyvert és egy göbecs puskámat vittem magammal. Karavánunk, janius 11-én reggeli 5 órakor indult el, és pedig észak-keleti irányban. A tájék nagyon egyhaDgu volt, csak a folyók partjain volt itt ott néhány csoport fa, melyek változatosságot mutattak e tájban, s bennünket az izzó napsugaraitól kissé védtek. Nem sokára a »Lodge Pole-Creecken« kellett átkelnünk s mintegy 40 ang. mértfdet lovagolnunk, mig délután 3 óra felé a nebraskoi területen folyó »Dry Creck« partjaira értünk. Vadból egész napi utazásunk alatt csak prairie-kutyákat láttunk, a mint barlangjaik előtt guggoltak. Lenyergelvén lovainkat, embereink sátort ütöttek, tüzet raktak, s az e mellett készített egyszerű ebédet költöttük el. A fárasztó lovaglás után igen jól aludtunk, habár néhányszor a tábor közelében szemtelenkedő farkasok (coyvte) ordítása kissé zavart bennünket. Másnap, junius 12-én, szintén reggel 5 órakor indultunk el. Átkeltünk a Platte River északi ágán, s aztán egy végtelen, kövecses pusztán találtuk magunkat, melyen a fünövésnek csak itt ott látszott egy kevés nyoma. A nap folytán, távolban néhány antilopot láttam, de nem tudtam őket belopni ; ellenben több darab prairie-foglyot sikerült lőnöm. A vadászat kissé feltartott bennünket, ugy hogy d. u. 4 óra volt, midőn 36 mértföldnyi lovaglás után a Red-Cloud Адепсу-Ъе értünk. Ez ügynökség néhány egyszerű deszka házból és egy földhányás forma erődből áll, melyben az ügynöknél megháltunk. Az Agency tele volt sötéten néző indusokkal; e vad alakok fel voltak izgulva azon hir által, hogy rokonaik, a Sioux indiánok, táborba szálltak a fehérek ellen. Komoly hangulat uralkodott az erődben. Junius 13-án gázoltuk át a Niobrara folyót, melyet a derék utazó Warren, 1857-ben járt be ; а folyam mély, sok vize van, s igy átkelésünk fáradtságos volt. M. kapitány lovastól egy mélységbe akadt, s csak nehezen tudott kiúszni. Átkelés közben a túlparton néhány antilopot pillantottam meg, melyeket ovatosan csakhamar megloptam, s közülök egy derék bakot le is lőttem, egy másikat pedig megsebesítettem. Erre Vilmost kiáltottam elő lovammal, s nyeregbe ugorva, a sebesült állat elfogásához láttam. Félórai lovaglás után csakugyan elfogtam a bakot, mely kizsigerelve 25 kilót nyomott, s az «ant'lope fortifer« törzshöz tartozott ; ezek igen csinos és gyors állatok, csak a prairieken élnek, és se az erdőbe se a hegységbe nem mennek. Egy unalmas 50 mfldnyi sikság átlovaglása után, d. u. 5 óra felé a Fehér-folyóhoz (White River) értünk, s partjain tábort ütöttünk ; magunk is örültünk a pihenésnek, de még jobban lovaink, melyek a hosszú ut és vadászattól igeu elfáradtak ; magam is egészen mereven szálltam le a nyeregből s minden csontom fájt. Junius 14-ke igen unalmas nap volt. Közel 45 mfldet lovagoltunk oly vidéken, melyen se egy fa, se egy élő lény nem volt látható ; csak sziklás, homokos talaj, melyet mély földrepedések (borrancas) szeltek át ; végre átkeltünk a fehér folyó egyik ágán és tanyát ütöttünk. A hátas lovakon elövigyázatból fát vivén magunkkal, tüzet raktunk, s ebédet főzhettünk, mely theából és az antilop pecsenyéből állt. Ez utóbbi igen Ízletes volt. Junius 15-én korán, a regg pirkadtával már felkerekedtünk, iparkodván minél elébb kiérni e földhasadékos vidékből, ez agynevezett mauvaises terres-böl ; de estig eltartott az ut, midőn homokos pusztaságra értünk ki, melyen igen sok sagohokor tenyészett. Egy magasb homok-domb tövében, néhány csoport fa árnyékában ütöttünk tábort. Pár perczczel előbb a környékben néhány vereses állatot láttam mozogni, melyekről Sutter ugy vélekedett, hogy szarvasok lennének. Én se voltam rest. s lovammal egy mély völgyület alján megkerültem őket, aztán leszálltara s négy kézláb és hason kezdtem őket belopni. Ez sikerült is; mintegy 150 lépésnyire beközelitettem, s láttam hogy egy Red-deerrel vagyis fehér farkú szarvassal (Cervus Leucurus) van dolgom. Miután a szarvas már megpillantott, hamar ezélzok, lövök, hallom golyóm bevágódását, s látom hogy szarvasom hatalmas szökésekkel azon cserjésbe fut, melynek szélén éppen táborunkat rendezték. Sutter ebe azonbaD, mely a lövésre elősietett, csakhamar nyomára akadt a szarvasnak, mely ezalatt kimúlt ; középnagyságú állat volt, 75 kilogramm sulylyal ; agancsa még —sajnálatomra — burokban volt. Pecsenyéje igen nagy örömmel fogadtatott, miután a három trapper mit sem lőtt. Érkezés után azonnal ledültünk, örülvén, hogy 50 mfldnyi lovaglás után jól kialudhattok magunkat ; ez azonban meghiusult, mert lovaink — a tábor körül ólálkodó vadállatok miatt, folyvást nyugtalankodván és horkolván, bennünket is felébresztettek ; mire lövések által iparkodtunk a háborgató vadakat elriasztani. Junius 16-ka. Mai nap a sziklás vidékre értünk ; roppant nagyságú gömbölyű sziklák vannak egymás hátára gurulva ; a Rocky-Mountain alatt elterülő fensikon vagyunk, hol a századok, ezredek óta leguruló sziklák egymás hátán hevernek ; több nap óta fölfelé haladunk már, s most 8000 lábnyira vagyunk a tenger szine felett, közel a Schermann-féle vasut-állomáshoz, mely itt kel át a Rocky-Mountain-en. A talajt mély völgyek, repedések (Cannons) és szakadékok (Quebradas) szelik át, s a lovaglás köztük igen nehéz, ugy hogy csak 40 mfdet hagytunk hátra ez nap. Estére a Belle fourche folyamhoz érünk, de nem találunk rajta átgázolható helyet ; le kell nyergelnünk, s a lovakkal csak ugy szőrén usztatunk át ; a nyergeket és podgyászt pedig azon bölény-bőrökbe burkolva melyek sátorul szolgálnak, úsztatják át trapperjeink. A sziklák közt több szarvast pillantottunk meg, de nem eikerült őket lövésre keriteni ; esak egyik trapperünk lőtt egyet. Mai táborunkat igen festői helyen ütöttük fel ; egyik felén a hegyoldal ereszkedik le a síkságba, számos cserjedező patakkal, mint ezüst szalagokkal csinosítván fel a tájat ; másik oldalról a fekete-dombok (BlackHills) emelkednek ; azon dombok, melyeken itt tanyázásunk után nemsokára azon vérengző csatározások támadtak a sioux-indiánok és az amerikai csapatok közt, s melyben Custer tábornok is legyilkoltatott. A következő napon junius 17-én utunk folyvást lefelé vezetett; estére már hátunk mögött voltak a sziklás-hegyek meredek ösvényei, mély szakadásai és völgyei, s leértünk a beláthatlan síkságba. Negyvenöt mfldnyi lovaglás után az ElekHorn-folyam partján ütöttünk tanyát. Trapperjeink ugy vélik, hogy e vidéken már találkozhatunk bölény-csordákkal, s igy elhatározzuk, hogy 2—3 nap itt tanyázunk. Patter ugy véli, hogy talán tehetünk egy vadászatot bölényekre e vidéken, biztosan azonban nem Ígérheti, mert a bölények zöme a nyári hónapokban messzebb északra szokott elvándorolni ; ott vannak az igazi bölény vadász-területek, melyeket majd mi is felkeresünk. Junius 18-án, napkeltekor vadászlovainkat nyergeljük fel, mert hosszú kirándulásunk végczélja: az első bölény vadász-nap, felderült. Két trapper már sötét éjben előre ment, hogy a keresett állatokat felfedezze ; abban egyeztünk meg, hogy délelőtt 10 órakor összetalálkoznak velünk a szélrózsa mutatásaként észak felé 30 mfldnyire vadásztanyánktól. Össze is találkoztunk szerencsésen ; de sajnálattal mondták, hogy bölényeket nem láttak, esak friss nyomaikra akadtak, melyek északi irányra mutattak. Azonnal elhatároztuk hogy követjük a csorda nyomait ; egyik emberünket azonban visszaküldtük a tanya őrzésére. Hosszas lovaglás után végre csakugyan nyomaikra akadtunk, melyet aztán egész besötétedésig követtünk. Aztán megállapodtunk, tüzet raktunk s rövid étkezés után magunkat takaróinkba burkolva aludni próbáltunk, de felváltva egyikünk mindig őrködött a farkasok miatt, kiknek nagy étvágyuk volt lovainkra, s egészen közelünkben vonitottak. Junius 19-én igeu kora reggel felnyergeltünk, s mindenikünk egy bőrzsákot — tele vizzel — akasztott nyergébe ; zsebjeinkbe pedig hideg szarvas sültet raktunk, aztán tovalovagoltunk, be a pusztába. Hét óra tájban, a könnyen kivehető nyomokat követve, a láthatáron fekete pontokat láttunk, bölények voltak. Tágas körben mindig közelebb lovagolánk a bennünket bámulva néző állatokhoz, már 400 lépésnyire jutottunk, midőn M. kapitány egy jeladására sebes vágtatva rohanunk a most már megfutamodott 10 db bölény után. Mindenikünk kiválaszt egyet; én egy erős, vén bikát, melyet félórai sebes vágtatás után — tüskén bokron keresztül — sikerült közelre beérnem. Most azon iparkodtam, hogy bal oldalára jussak, s igy jobb kezemmel tehessek reá lövéseket revolveremből. Néhány galopp ugrás után oldala mellett voltam és egy golyót röpítettem váll lapja mögé, melyre rögtön megállt, s a másik pillanatban egy villám sebes fordulással reám robant. Ilyenkor egy jó vadászló legjobb tulajdonsága, hogy még sebesebben tudjon sarkon fordulni mint a bölény s álló helyből sebes száguldásban menekülni a bősz állat elöl. Az én lovam igen ügyes állat volt; nem is kelle vezetnem ; vadász-szeuvedélylyel üldözi előbb a bölényt, s most mihelyt első lövésemet tettem nyil sebesen megfordulva, menekült. Az ily rohanó gyorsaságú váratlan megfordulásoknál vigyázni kell, nehogy az ember kibillenjen a nyeregből ; s ekkor érzém mily jó volt nekem a bécsi equitatioban ehhez szokni. Mindez gyorsan czikázott át agyamon, mig hátam mögött a bősz állat dübörgött mint egy vasúti mozdony, hanem lovam is megfeszité minden izmát és repült. Egészen uj, pezsgő érzést kelt az emberben, e fekete szörnyet háta mögött hallani, s szinte könnyebbnek érzi magát midőn végre a bölény felhagy üldözésével, mi a lónak csak egyetlen megbothísa folytán a legveszedelmesebb bukássá válhatnék. Kétszer kergetett meg ily módon a bölény, végre harmadik golyóm ledönté a bősz állatot, s ez hörögve mult ki. A trappetek kivágták aztán nyelvét és púpját pecsenyének, magamnak pedig egész fejét levágatám emlékül, s az ugyanaz a mit itt látnak. * * * Nemsokára M. kapitány is visszatért az üldözésből ; ő egy tehenet lőtt. Ezután délfelé fordítottuk lovainkat, hogy tegnapelőtti tanyánkra lovagoljunk. Még nem messze értünk, midőn egy völgyületben két bölényt pillantottunk meg. Lovamról leugrani, s a dombozat által fedve őket lőtávolra belopni, s egyiköket ledurrantani — néhány perez alatt sikerült ; az igaz, hogy ezek az ős-állatok kissé nagyon is együgyüek. Azért gyalog vadászni őket, semmi ingert sem ad; mert jó szél mellett, és ha az embert nem látják, egy csordából 30—40 darabot is kilőhetni, a nélkül, hogy a többi elszaladna; — hallják a durranást, de nem mozdulnak, hanem ostobán bámészkodnak meglőtt és kimúló pajtásaikra. Igy nem csoda, hogy a bölények igen fogynak s nemsokára egészen kipusztulnak ; hisz csordánként lövik le őket csupán a bőrük végett. A bőr és prémfeereskedő társulatok statistikai kimutatása szerint 1872, 1873 és 1874-ben 4% millió bölényt öltek meg s vitték ki bőrüket a keleti részekbe. A bölények főtartózkodási helye a nyári hónapokban több száz mértföldnyivel távolabb észak felé van ; mi tehát igen szerencséseknek tarthattuk magunkat, hogy e kis csordát még ily messze dél felé találtuk, különben aligha hozhattam volna haza a bölényfejet, mint azt a tanyán reánk váró hirből következtethetni. Késő este ugyanis