Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-01-10 / 2. szám

10 VADASZ- ÉS VERSENT-LAI\ JANÜÁR 10. 1877. Allegátám sarkpontja a torvény 16 §-án kivül főleg a 19 §. egy szaván forgott, hol az mondatik : ha a vadászatjogosult vadászebe idegen területre vált — felfogandó etc. Tehát ebből világos az, bogy a törvénynek nemcsak szelleme, mely szerint csak nem lehet ezél az orv ebét, orzása legtöbbnyire egyedül sikert biztositó eszköze't védeni, de világos szavai szerint is, melyek megkívánják, hogy a felfogás vadászatjogosult vadászebe ellen eszközlendő : tiszta dolog az, hogy a bírónak az ilynemű keresetek elitélésénél nem szabad a Liunéfélc ebosztályozást cynosurául venni, — de a kutya fajának s ennek folytán a vele való elbánás megítélésénél az általam hangsúlyozott dietinetiót kell szem előtt tartania — és a vadászatra nem jogosult ebe, legyen az százszor kopó avagy vizsla — mint ilyen idegen vadászterületen a törvény 16. §-ának szabványa al l esik és mint kóbor eb szabadon agyonlőhető. Es ezen felfogásomnak — kitudja mily intencióval — (mert meg kell ám vallani, bogy a mi vadásztörvényünk annyira democraticus, hogy világosan mindent jobban véd, mint a vadászati jogot) odaszart distinguáló szó mellett mind a jbiróság, mind a kir. tábla igazat adott. Lehet, hogy cz eddig magában som érdektelen és alkalmilag más vadásztársam is hasznát veheti ; de а java most jön. Ugyanis ellenfelen bölcs fiscálisa, hogy cliense ebének értékét igazolja, egy forma sz rinti községi bizonyítványt csatolt, melyben hivatalos hitelességgel az bizonyittatik, hogy F. J. kutyáj t megért 80 frtot, mivel ö előtte igen sok nyulat és foglyot lőtt. No ez azután kapóra jött. Hivatalos községi bizonyítvány teljes próba — tehát ezzel kétségtelenül igazo'va volt az, hogy ellenfelem gyakran orvvadászott. Kivettem tehát a vonatkozó hiiatalos bizonylatokat, melyek szerint F. J.-nak sein va lászterülete, sem fegyverjegye nincsen, és ezeknek, valamint a közs. bizonyítvány öszevetése'ből felülkerekedtem, a kincstárt tevén felperessé, melynek jól fog esni azon csekélység is, mely a bebizonyított species facti után a két törvény elleni gyakori vétség birságake'pen 150 frt képében ell-nfelemtöl konyháj ira jut. Hijjábau : ki mit főz, egye meg ! De, miután omne trinum pcrfcctum, mihelyt ezen második ügy is lebonyolódik (jellemző igazságszolgáltatásunk ólom szárnyaira, hogy még ott is, hol a kincstár — ezen foltoskabátu gavallér — van érdekelve, hónapok kellenek egy világos ügy végrehajtására) a község elöljáróit, kiknek hivatalos kötelességük lenne a jogosulatlan vadászatot megakadályozni, sőt esetleg a birság kiszrbhatása tekintetéből illető helyre bejelenteni, nem pedig kendőzni : saját, fényesen ellene szóló bizonyítványuk alapján megbüntettetem, s az eredményt a kebelbeli lapban közhirré tettem ; hadd lássák birák uraimék és a bölcs kupaktanács, hogy mégis csak lehet abból baj, ha a sógornak, komának, vagy talán önmagunknak is törvény ellenére mindent elnézünk. Második Ígéretem beváltása dugába dült, mint a hajdani farsang' poéma. Csakhogy oka nekem majd egy igen nagy bojtba került. En fájdalom ! fajdokra újból nem vadászhattam, meggátolván ebben és sok másban is nemesik a rendes akadályok, de főleg azon körülmény, hogy egy hál' Istennek szégyenét egy pisztolylövéssel megelőzött vörössipkás hadnagy és egy tisztességes uj honpolgár egy több ezer forintra rugó váltót hamisítottak nevemre — minek folytán én ezen szerencsére kedvezőn végződött cause célébré miatt akkortájt sportsman helyett ezen furcsa »Hetz« üldözött vadja voltam. Mit irjak vadászataimról ? E téren bizony kevés az érdekes, — annyival inkább, mert bár nem mondhatom, hogy a »dúdögész« lassan nem I fogy, — de én nem lehetek oly szerencsés, miszerint magamat azzal hitegessem (hijában, már én egyszer skeptikus vagyok és nehezen capiscálom, mit csak erős képzelettel lehet valónak venni) mint a »Vad.- és Vers.-lap T. ehiőre-ü t. levelezője, — mely jegy alatt ha nem csalódom az egri kir. ügyész ur, ezen szenvedélyes vadász rejlik, — hogy ezen kedvező jelenség a fegyverjegytörvénynek tulajdonitható. Bizony peccatur e téren intra muros et extra. Nem egy vadásztársamtól hallottam fennen emlegetni : »bizony nem csapok én ki 12 frtot, vadászom fegyverjegy nélkül, mint X. Y. és a többi ; ininek toldjam meg a különben is drága passiót még ezzel is —- ugy sem néz utánna senki.« Ez ugyan nem valami igen örvendetes conclusió tiszteséges törvénytisztelő honpolgártól, — de sajnos egyúttal nem mondható, hogy ne lenne logicut. Igy van ez az életben, t. collega ur s a vadászatban. Bizony az állam ez évben is mindenütt kevesebbet vett bo e czimen — de azért a vadász aligha fogyott — az azonban bizonyos, hogy azon tarisznya, melybe az e téreni kihágások büntetése meDné — aligha igen tele nincsen — ürességgel. Ha a való nem engem, de t. vadásztársunk szép theoriáját igazolná, aligha kellene annyi sok költséges gonddal feltartott fáczánost etc. kiirtani. Áttérek vadállományunkia. Özünk szépen van. O. G. sógoromnál Ráhón lőttünk hat d arabot. Volt olyan vadászat, hol egy napon magam nyolez darabot láttam. Róka koma nálam tűrhetően megfogyott. Oszi szalonkázásaim alatt hibiztak egyet. Lépre került egy — ez is csodálatosképen fényes nappal csikóim »rajtsurjában« költözött ravasz őseihez. Már akármint mondja az ánglius hogy »shocking« : mi csak lőjük Meister Reinekét a mikor és a hol lehet. Nyul volt annyi, hogy ennyit alig tapasztaltam. Elmosta-e azonban őket az öthetes eső, vagy mi lett velők ? én nem tudom, — de az igaz, hogy mióta a természet felöltötte toga candidáját — evaporáltak. Erdőn, mezöni prücskér •zésemnél — ma is more consueto hajtattam lábaserdöt, bórokást, vetést, tarlót, őszi szántást, északi, déli oldalt — alig láttam. Végre is igaza lehet az őreg Recsky Andrásnak, hogy a nyul nemcsak születik, de néha terem is, és ö azt állítja, hogy az utóbbi faj — én nem ismerem, talán te sem t. barátom? — sokkal Ízletesebb. Szalonkaidényünk szót sem érdemel. Bizony aligb t nem lenne tanácsos ezen nemes vadat nemzetközi óvintézkedés tárgyává tenni. Nemesebb lenne azon conferentia feladata, ha nem is oly nagyszerű, mint a jelenlegié, mely ha minden jel nem csal — szépen felül a — horribile dictu humánus moszkónak. Igaz, hogy tavaszszal a vadász nagyon is éhes. De hát uram fia ! annyi természeti báj ömlik el egy tavaszi szalonkalesen, hogy a vadász, ki egyszersmind természetbarát is kell hogy legyen — enchanteirozva lehet, ha puska helyett sétapálezája mellett üdvözli is a természet elragadó ébredésével visszatérő kedves vendégeit. Azután ezen áldozat — ha valóban annak nevezhető — bőven kárpótolva lenne a bizonyosan jutalmazó őszi eredmény által. Anonymusnak teljes igaza van. A vadkacsának talán magja készül veszni. Fogoly van sok. De a kukoricza igen magas volt, én pedig tudod t. barátom igen alacsony, elannyira, hogy olykor kétely lep meg, vajon boldogult édes atyám nem-e hijjában fizette meg az 1200 frt katonaváltságot. Igy én addig alig vadászhatom mig ezen pompás mulatság valóban az. Most, midőn egyszeri lövés után a szomszéd határba vált, találok eleget. Ma is baraczai erdőmön felvertem 3 szép foltot. Hanva és Lénárdfalvi birtokomon tudok 9-et. Költsenek szerencsésen. Vadászatok négy világrészben. CABIUDO NAPLÓJÁBÓL. Tigrisvadászatunk Kelet-Indiában. (Vége.) Kiégett djungle-k, elhagyott pusztaságok, s kiszáradt folyókon keresztül 10 angol mértföldnyi utat levén kénytelenek tenni, nagy örömünkre elértük végre a vadász-találkozót. Mi vadászok legelőször foglalánk állást, azután pedig a hajtók lehetőleg halkan keriték körül a meghajtandó djuugle-t. Állást a fákon foglalánk, melyek ágai közt rendeztük be a külömben meglehetős szellős s csak létra segélyével elérhető ülőhelyeinket. Mindenikünk két kötéllel láttatott el, hogy az ülésül szolgáló, s a fák ágai közé feszítendő léczet megkötözhessük, s aztán rajta ugy, a hogy elhelyezkedhessünk. Oldalról lőni, vagy megfordulni, arról szó sem lehetett, biztosan csak egyenesen előre lehet lőni, ha a gyönge fa a leggyöngébb szél által ingásba nem hozatik. Ily helyzetben kell néha 2—3 óráig a legnagyobb csöndességben, s a legforróbb napon 60" hőség mellett ülnünk; lemászni а fáról nem lehet, mert csak egy létránk, és az azon vadász fája a'att van, ki legutolsó mászott fel ; könnyen felfogható tehát, hogy a tigris vadászatot nem tartóin kényelmes mulatságnak. »Minek kell nekem ide felmásznom, talán azért, hogy a tigris elöl biztosságban legyek ?« kérdém B. ezredestől. »0 nem« válaszol emez; ha a'tigrisnek kedve vau, pompásan lehozza önt innen fölülről, hol csupán azért kell lenni-e, hogy a fübs láthasson, mert ha alantabb állana, nem látna épen semmit se«. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy emberhúst még nem Ízlelt, az az nem men-eater (ember evő) tigrisek rendszerint megfutnak az emberek elől, s csak megsebesítve lesznek nagyon veszélyesekké ; csak a minapában ragadt le a tigris egy tisztet h italmas szökéssel, meglehetős magas fáról; B. ezredest pedig, ki körülbelül 80 tigrist lőtt le, meghurczolta néhány lépésig egy meglőtt fenevad, nyakán és karjain láthatók lévén a tigrisfogak mély nyomai még mai nap is. Természetes, hogy Lancastereinket a legnagyobb elővigyázattal vizsgáltuk meg, s fegyvernökeink arczairól leolvasható volt a rémtörténetek hallása által mérsékelt vadászszenvedély. A hajtás soká tartván, az idő, daczára a hőségnek a legnagyobb izgalmak s várakozások közt, mégis kellemesen telt el ; néhányszor a vad páva hangját baliám, mi biztos jele, hogy a tigris útban van, mint minálunk a fáczánkakas dürög- [ gése biztosan jelzi a róka bujkálását. Láttam pompás pávakakast s számos, előttünk ' elvonuló majom családot, végre egy szép sötét szinü, zömök erőteljes alakú, széles kurta nyakú Sambert (Rusa Aristoteles В.) kurta, de erős szarvukkal, rövid lábak és hosszú farkkal, melyre, miután а hajtás csukrien végire járt, rálőttem, s teritőre hoztam. Már most egymásután lemászkálván a fákról, mindenikünk а tigris után kérdezősködék, mely csakugyan itt volt, és pedig a mérnök pillantá még egy izben ; de valószínűleg sikerült neki az elöbbeni, és Dr. W. közt lövés nélkül ellopódzni. A napon ülés lankasztó fáradalmai után hozzá láttunk a frissítőkhöz, s egynehány soda és pezsgő üvegnek, melyeket sós jégbe hűtve, hinduk vittek utánunk, jókedvűn nyakát szegtük. A legközelebyi üres hajtás után hazafelé indulánk, én egy vadá=z elefántra ültem, mely »Haudar«ral, t. i. bör cs fából készült, magas korlátú kettős ülőhelylyel volt ellátva; debi/.vást mondhatom, igen rosz ülésem volt. A többi vadászn ipok is csak nem ugy folytak le, mint az első, tigrist ugyan nem, de e szemtelen ragadozó friss nyomát láttam, s egy izben a hajtás csaknem sikerült; éjjel t. i. a tigris levert egy bivalyt, s a nyomok egyenesen a közel levő djungle-ba vezettek, a nélkül, hogy abból ki is vezettek volna. A vadászok és hajtók legnagyobb elővigyázattal állíttattak fel, s igen óvatosan másztunk a fákra. Mig mi a legnagyobb I vadászizgalom közt guggolánk fáinkon, feszülten i várva a történendöket, egy szerencsétlen elefánt ' eltrombitálja magát, mire а varjak és pávák is hangosan jelentkeznek ; az alatt pedig az elefánt által felzavart tigris, mielőtt valamennyi vadú sz