Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-08-08 / 32. szám

ATOUSZTS 8. 187 7. VADÁSZ- TIE V <*> RSENY-LAP. 227 tán nem lő agyő

D.« Kész Lancaster töltényeit most elővette s azokat kezdte bontani. »Te megSzolgabirócska tartsd ide markodat, hadd szórjam reá a lőport! Ez oda tartja széles markát, ura reá önti a puskaport s ekkor amannak szeme megakadt a tűzben levő zapek pipáján. »Jaj a pipára összeég,« kiáltással kikapja azt a tüzes parázsból,'szájába viszi s ugyan csak fújja a forró gőzt belőle. Egyszerre egy szikra tenyerére pattan, egy lobbanás s hátraveti magát a láng elől, mely kis hija, hogy szemeit ki nem égette, s csak bajuszát perzselte meg. »N o, adtateringette! — kiált ijjedten s bosszúsan az ura, — te ostoba szamár! »nem tudsz jobban vigyázni? ha »most szerencsétlenül jártál volna »szemeiddel, hát én volnék az oka!?« A többiek meglátván, hogy nincsen baj, hatalmas kaczagásba törtek ki ! A töltés azután a fél adag lőporral minden egyébb fenakadás nélkül elkészülvén, Jenő barátunk bal kezébe a világitó botot, jobbjával puskáját előre csúsztatván, bemászott az odúba, utána a másik gyertyával mindkét embereElérte a főkamra szük nyílását, s tul rajta látván a sziklahasadékban a borz fejét s nyakát, miután kissé kipihente magát, oda czélzott s lőtt. A lövésnek egyébb hatását nem látta, mint azt, hogy a borz az egyik hasadékból ki- s a másikba bele-ugrott, mely műtét alatt alig néhány araszszal Jenő barátunk orra előtt haladt el, ki hogy a dühödött állat valahogy meg ne marja, egy e czélra készen tartott kurta de erős fütykössel hadonászott a feje előtti szük nyílásban. Midőn a megkinzott állat a sziklarepedésben ismét lecsendesedett, akkor barátunk egész erős töltést tolván fegyverébe s jól megczélozván fejét, újra belepuskázott. A most már hatalmas lövés mind két gyertyát eloltotta s a földalatti vadászok teljes setétségben maradtak, mi alatt a fütykös Jenőnek feje előtt ismét védte a szorost. Azonban hamar észre vették a borz halálhörgését, melynek megszűntével a szolgabirócska felkiáltott : »No most adta ki lelkét,« gyufát és gyertyát gyújtottak s meglátták a meglőtt s már mozdulatlan remetét. A göbecslövés ily kis távolra formális lyukat ejtett nyakában melyen életnedve ömlött ki. Vadászaink most — a borzhoz hozzáférni, mert a szük nyíláson átbújni nem tudván, kifelé másztak s ismét a felett tanácskoztak, mi módon húzzák ki az ily keserves fáradsággal megejtett prédát ? Gyertyájuk fogyatékán lévén, Mihály az egy őrá járás távolban, az országút mellett levő gyártelephez küldetett, hogy onnan bárom szál stearin-gyertyát kérvén, rögtön siessen vissza ; mert, mint barátunk mondta, a borzt itt nem hagyjuk, ha holnap reggelig is kellene kiásni várából ! A völgyből most kürtszó hangzott fel, mire Csöntör Jóri, ki a hegyek közt vadászó urakhoz volt rendelve, elbúcsúzott, erősen lelkükre kötve vadászkése megkeritését ! Most ismét sok időbe kerül, mig Jenő barátunk zsebkésével egy másfél öl hosszú, végén horgas, bükkfarudat birtak levágni, melylyel hol az ur, hol a legény be-bemásztak, mig a maradék gyertya tartott, s a borzt kihúzni iparkodtak. Sikertelen volt az erőltetés, mert a vadból csak a fej s nyak levén kün a sziklarepedésből, abba a rosz faborog sehogy sem birt beleakadni. További két óra múlva — az idő délután 4-re járt — megérkezett a suhancz a gyertyákkal s vele jött Csöntör erdővéd 15 éves erős suhancz fia András is, szolgálatát felajánlani. Újult erővel láttak hozzá a bajoskodásnak, hol egyik, hol másik, hol harmadik mászott be a horgos rúddal, de mind hiába, s már féligmeddig lemondtak a reményről, hogy ily tökéletlen szerszámmal czélt érjenek. Nos hát legyen meg a legutolsó próba ! Elől bement a szolgabirócska, a rud horgos véget egy másik ágas bottal irányozván, utána a kis Csöntör András, a rud végét commando-szóra jobbra-balra, előre-hátra, fel s le igazítván mig nagy küszködés után a horog csakugyan a borznak lövés okozta sebébe belefogódzott. »H u z z a d !« kiáltja a szolgabirócska, a kis Csöntör húzza teljes erejével, s csakugyan kirántja a vadat beékelt helyzetéből, hogy az a kamra tág helyére s azután a szűk nyilás elejbe lecsúszott. Húzzad! ismétli az első meggondolatlan erőmében, ismét nagyot ránt a fiú, kinek esze folyvást valami pajkosságon jár, a horog kicsúszik a borz sebéből s beleakadt a szolgabirócska nadrágjába, testének legkényesebb helyére, hogy az fájdalmában felordít s minden szentjét áldja a fiúnak ! Azonban a legnehezebb munkán tul voltak. A szük nyilás megett heverő vadat már kézzel is elérhették, azt némi küzködéssel keresztül húzták, s a folyosón azután könnyebben végig csúsztatván, végre valahára az erdővéd vadászkésével együtt napvilágra hozták. Nagy volt az öröm. A hét óráig tartott munka di j ja, post tot discrimina rerum, egy kövér, 40 fontos Grimbart volt. Igy végződött ezen emlékezetes borzvadászat, mely barátunknak kitartásáért nem csekély vadászbecsületet, a többieknek ajándékot s kövér borzpecsenyét szerzett, azonkívül pe— Mondja csak, anyagi haszon köti-e Luxmoorel a turfhoz. Mi önnek a nézete ? — teve utána Richeton asszony. — Bizalmat bizalomért, drága lady. — Mondja meg nekem indokait s én is tudatni fogom kegyeddel saját nézeteimet. — Engedjen kissé gondolkoznom, — szólt az özvegy, hanyagul hátravetve magát székén. Kis szünet múlva folytatá : — jól van ; közlöm önnel az indokot. Mr. Luxmoore nősülni szándékozik s mint hallom, ez a versenyek sikerétől van függőbe téve. Röviden szólva, azt óhajtanám tudni, mennyire van ö lekötve e tekintetben ? — Sajátságos, — jegyzé meg Holt ; — s kegyed mégis fölvilágosítást óhajt tőlem szerezni. Engedje meg asszonyom, hogy mindenelőtt két kérdést intézhessek kegyedhez. Először is, tudja-e, mily föltételek mellett örökülte Luxmoore Harold a liddington-grangei birtokot ? — Nem tudok egyebet, mint azt, a mi a hir szárnyain járt, hogy t. i. nagybátyja azt ohajtá, hogy Luxmoore Harold mindaddig részt vegyen a versenyekben, mig csak egy Derbyt sikerülni fog megnyernie. Mi a másik kérdése önnek, Mr. Holt? — Ama hölgy nevét óhajtanám tudni, a kit Harold elvenni szándékozik. — Hát azt is én tudassam önnel ? Hiszen jól tudom, hogy ön arról már néhány nap óta értesült. — Nem csupa kíváncsiságból tettem én azt a kérdést. Egyszerűen azért, mert érdekemben áll, hogy ő meg ne nősüljön. — Mi érdeke lehet önnek abban ? — vágott közbe Richeton asszony élesen. — Megengedi-e nekem kegyed, hogy másképen tegyem föl a kérdést, megígérvén, hogy nem érzi magát sértve, ha az bizonyos személyre vonatkozik ? Teodora elpirult s keserű hangon válaszolt : — Ha ön azt hiszi, én vagyok az a nő, nagyon csalódik. Nem, uram, nem én vagyok az a szerencsés. — Pedig én azt hittem, — folytatá Berkley, élesen tekintve az özvegyre, — hogy kegyed e házasságot megakadályozni óhajtja. — Én semmiféle ilyest nem mondtam, viszonzá Richeton asszony, elébbi közömbösségét újra visszanyerve. — Bizonynyal nem. Én csak ugy vélekedtem, hogy valamely félreértés történhetett a Luxmoore részéről, melyről öt fölvilágosítani kegyednek érdekében áll. Most pedig, asszonyom, kész vagyok kegyedet mindarról fölvilágosítani, a mit csak óhajt. — Nos, legyen szíves; ön mindig figyelmes volt irántam s készséggel ele'gité ki tudvágyamat. — Nos, tehát röviden elbeszélem, Luxmoore Olivérnek a végakaratát. S Berkley elmondta mindazt, mit a minap Harold Mr. Layton-nak Liddingtonban elbeszélt. Teodora figyelmesen hallgatta Holtot s midőn ez elhallgatott, Richeton asszony néhány pillanatig elgondolkozott, mintegy mérlegelve a hallottak jelentőségét. — E szerint Luxmoore nem vonulhat vissza a turf tói, Liddington elvesztése nélkül. Az, hogy Ő a Derbyt megnyeri-e valaha, nagyon kétes ; ezt ép oly jól tudja ön is mint én. — Bizonynyal. Hiszi-e kegyed, hogy az illető hölgy hozzátartozói tekintetbe veszik Luxmoorenak e körülményeit ! — Azt nem állítom ; de azt hiszem, igen, — viszonzá Teodora. — Egyébiránt ki tudja, nem áldozza-e föl örökségét szerelmeért ? — Képzelheti-e kegyed, hogy Luxmoore oly szenvedélyes szerelemre gerjedt légyen, hogy saját érdekeit föladja? Nagyon is fiatal emberekkel szokott csupán ilyesmi a mai időben megtörténni. — Én legalább nem hiszem, hogy valaki józan észszel ily áldozatot hozhasson —jegyzé meg Teodóra. — Az igaz ; csak hogy Luxmoore Harold könnyen ráadja a fejét valami bolondságra. — Oh, ne higyjc ön, hogy unoka-fivére az ön kedveért valami esztelenséget kövessen el, — szólt az özvegy, látszólag közönyösen, nehogy elárulja ez ember előtt, hogy ő Luxmoore iránt gyöngéd érzülettel viseltetik. — Egyébiránt önnek érdeke azt hozza magával, hogy a Mr. Luxmoore istállója Epsomban diadalt ne arasson ; ugy szintén azt is, hogy akkor ama kérdéses házasságból semmi se legyen. — Nem áll jobban érdekemben, mint egy más valakinek, — viszonzá Berkley durva czélzással. Richeton asszony sötét szeme megvillant s méltóságteljes hangon kérdezte : — Csöngessek-e az inasnak, Mr. Holt, hogy önnek ajtót nyisson? — Ezer bocsánat ! — szólt Holt, ki észrevette, hogy nagyon is elvetette a sulykot. — Majd elfeledtem, hogy mi ama sajátságos házasság felöl beszélgettünk. ígérem egyébiránt, hogy jövőre tul nem lépek a határon s csupán a kérdéses tárgynál maradok. No, jól van. Mindakettönknek érdekünkben áll ama kérdéses házasságnak megakadályozása ; hogy önnek: az nagyon természetes dolog; a mi