Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-08-08 / 32. szám

226 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. AUGUSZTUS 8. L->7 7. csalni ; be is ment. ott is volt egy negyedóráig, de azután ö is nagy dübörgéssel kifelé iparko­dott, félvén a megmaratástól s csak azt jelen­tette, mit már társa az elébb elmondott volt. A tanakodásnak nem lett egyhamar vége ! Csöntör Jóri azt ajánlotta, hogy meg kell szúr­ni a borzt ; jó, de mivel ? szerszámuk nem volt hozzá, még késők sem s az erdövédnek kellett vadászkését felajánlani s megmutatni, hogyan készítsenek botra kötve lándzsát belőle. Midőn nagy veszödséggel ily módon dzsidát összetákoltak, a szolgabirócska bal kezében a világító botot, jobb kezében e fegyvert előre tartva s tolva, bemászott az odúba, de mit sem végezhetett s nem sokára visszakotródott mond­ván, hogy a kutya miatt nem fér a dzsidával a borzhoz. Kis szóváltás után a fiatal legény próbált szerencsét hasonló eredménytelenség­gel ; mire Jenő barátunk tűzbe jővén felkiál­tott : »Szamarak vagytok, bemegyek magam, sinnen addig el nem me­gyünk — h a itt kell éjszakáznunk is — mig borz uramat meg nem kapjuk!« Maga ment be tehát s oly sokáig volt bent, hogy a kintlevök már aggódni kezdtek felette. Végre kijött s utánna a »S z о г о s к a« is, mely több helyen megvágva s vérezve látszott. A mint barátunk kissé rendbe szedte magát, mocskos ruházatát leporozta, veres szinre nyo­mott mellét megdörzsölte volna, akkor megpa­rancsolta : »N о gyámoltalanok! most menjetek be mind ketten s húzzá­tok ki a borzt, melyet már agyon­szúrta m.« Midőn erre emberei jó hangulat­ban bemásztak, akkor Csöntör Jórihoz fordul mondván : »Várjon csak Jóri, hogy fogunk mi nevetni, ba azok nyakra-főre visszaretirálnak, mert a borznak semmi baja, sőt inkább ő vágta meg a Szoroskát, hogy annak az attakhoz minden kedve elmúlt ;én a lándzsával nem férte ír. hozzá, s döfésemmel csakaztn y ertem, hogy a vadászkése leesett s most oda­ben hever valahol.« Alig telik néhány perez, liât nagy lármával kieviczkél a két ember, veszekedve s egymást szidva, s beszélik, bogy a borz fogvicsoritva az elől kúszó suhaneznak ugrott, ki e mozdulatra oly hirtelen visszahúzódott hogy csizmájával az utána mászó szolgabirócska fejét majd szétdobolta, s e miatt veszett össze a két társ, a kint maradt vadászok nem csekély gau­diumára ! Ekközben haladt az idő, dél régen elmúlt, a gyomor is megkívánta a magáét s igy falato­záshoz láttak, közben meg tanácskoztak a to­vábbi teendők felett. Mert liogy borz uramat itt nem hagyják, azt már categorice megmondta Jenő barátunk, törik-szakad, kerüljön bár­mibe ! Csöntör Jóri is most gyakrabban hallatta szavát, de minden refrainje oda ment, liogy nem bánja, ba akármit kezdenek is, de az ö va­dászkését keritsék elő ! Most Jenő barátunknak jó gondolata táma­dott : »Bemegyek puskámmal s agyon­lövöm a vadat!« Helyes, de kissé meggondolni való dolog, ta­nácsos-e e sziklaoduban puskázni, liátha a göbecs visszapattan s a vadász magamagát sérti meg ? »Veszek csak fél adag lőport, ak­kora göbecs lia visszapattan is, hagyták tervét. Eg)- végén széthasított mogyo­ró pálezára égő gyertyát illesztett s ezzel maga elé világítván, becsúszott az odúba. Jó so­káig ben volt, mig egyszerre nagy sietséggel — a mennyire tudniillik a folyosó szűk volta miatt hasonfekve mozoghatott — kifelé jön s midőn kifújta magát elsápadtan beszélte, hogy szoros ugyan az alagút s csak hason fekve lehet benne haladni, de még is megengedi, hogy az ember kaijait szabadon használhatja, sőt néhol össze­zsugorodva ülni is lehet benne. A folyosó egy ölnyire kissé felfelé tart, azután kissé elhajlik jobbra s ismét egy ölnyire megint kissé jobbra, a hol egy szűk nyilás van, melyen ember át nem fér. E szűk nyíláson tul van egy tágasabb úr, bizonyosan a borznak főkamrája, s ott fek­szik a »S z о г о s к a,« folyvást hangot adva, de a borz e fökamrán tul egy sziklahasadékba hú­zódott meg, s csak feje látszik. A főkamra göm­bölyded alakú, mintegy hat láb átmérőjű s tul rajta még másik sziklahasadék is észreve­hető. Külömben az egész borzvár kemény kő­ben van s közönséges szerszámokkal nem tá­gítható. Midőn a belsőséget megvilágította, és a Szoroskát hangosan biztatta, hogy az jobbra-balra forogván attakirozui látszott : ak­kor a borz az egyik sziklahasadékból kiugrott s a másikba húzta meg magát, mely mozdu­latra a Szoroska is megugrott s ő maga is megretirált, nehogy a fenevad öt arezon ha­rapja. E jelentésből meggyőződtek, bogy a borz ki nem jöhet, mert előtte fekszik a kopó, ba pedig ezt visszahívják, akkor nincs mi a borzt ki­kergeti ; tanácskoztak tehát, hogy mitévők le­gyenek ! E közben Mihály is vállalkozott a bemene­telre, azon reményben, hogy tán ő fog valami módot kital álni, hogyan lehetne a remetét ki­fáÜt С2 L Kénytelen megnyerni a Derbyt­Irta : Hawley Smart. XIII. A szerződés. (Folytatás.) Richeton Teodóra sokáig elmerengett gondola­taiban, midőn öt Luxmoore Harold odahagyta. О legkevéibbé sem habozott tervét illetőleg. Első roh.una, melyet az ifjú erélye ellen intézett, meg­hiúsult, de ez épen nem esiiggeszté öt el any­nyira, hegy a további küzdelemmel fölhagyjon. Richeton asszonynak komoly száudéklata volt s oly nö, ki annyira korlátlan szahadsággal bir, mint Teodora, komoly törekvéssel és ügyességgel igen sokat kivihet. Annyit sikerült észrevennie cz utóbbi találkozásuk alkalmával, hogy Haroldnak egykor iránta tanúsított érzelme nem vált egészen közömbössé és igy remélte, hogy vetélytársnöjét, Gráciát, elébb-utóbb háttérbe szoríthatja. Kissé ingadozott, vájjon Laeeby Jim vagy Berkley Holtot vegye-e igénybe terveinél ; de aztán elgondolta, hogy Holt alkalmasabb lesz, mert szintén járatos Laytonékhoz s igy könnyen értesítheti öt a Laxtouban történendök felöl, mig Jim, ki Luxmoore Harolddal jó barátságban él, nem igen lenne megnyerhető czéljainak. A szép özvegy tehát Berkley Holtnál állapo­dott meg. О nines Luxmoore Harolddal semmi­nemű baráti összeköttetésben ; aztán meg azt is hallotta Teodora, hogy Holt urat nem igen nyug­talanítja a lelkiismerete semmi oly lépésnél, a mi neki hasznára válhatik és igy ez uri embert a legalkalmasabbnak vélte tervének eszközéül. Nem is késlekedett Berkleyt egy levélkében meghívni, ki is a kijelölt órában megjelent Teo­dóra szalonjában, hol a legszivélyesebben fogad­tatott. Teodóra igéző nyájassággal mutatott helyet egy karos széken. — Ön kétségkívül csodálkozik, ugy-e, hogy látogatásra kértem önt fel ? — szólt Teodóra mosolyogva. — Nem tagadom, kissé csodálkozás fogott el e nem remélt szerencse fölött ; azonban, asszo­nyom e csodálkozást a legnagyobb öröm váltotta föl, — viszonzá Berkley édeskés hangon. Könnyed mosolylyal jutalmazta Richeton asz­szony, elismerésül a bókért s azután igy szólt : — A végett kértem önnek a látogatását, Mr. Holt, hogy bizonyos körülmények felől tudomást szerezhessek magamnak, mert meg vagyok győ­ződve, liogy ön képes lesz engem egyről-másról fólvilágositani. — Egészen rendelkezésére állok, asszonyom, ha ugyan a kérdezendő dolgok felől tudomással birok. — Azt óhajtanám tudni, vájjon Mr. Luxmoore mily mérvben van a turfnál érdekelve, tetemes összegekbe fogadott-e ; szóval szeretném turf-vi­szonyait ismerni, ha ugyan ön nekem e tekintet­ben kimerítő fölvilágosit ist adhatna. — Vájjon mi czélja lehet e szép asszonynak ? — tűnődött magában Holt. — No de bármi legyen is, eszemen leszek, s tudvágyát előnyömre igyekszem kiaknázni. — Aztán röviden kérdé : — De miért ? — Mert szeretném tudni, uram, — viszonzá Teodóra büszkén. — Puszta szeszély az egész. — Megbocsásson, asszonyom, ha ily körülmé­nyek közt a fölvilágositással adós maradok. Más esetben tehetném ezt ; de mit gondol, asszonyom, adhatok-e kegyednek fölvilágosítást, mint unoka­testvére Luxmoorenak, ennek megrontására? Teodóra félrevonta ajkát e sajátságos feleletre. Nagyon jól tudta ő azt, hogy e férfi és unoka­fivére közt semmiféle benső összeköttetés nincs s hogy ők nagyon ritkán találkoznak egymással. — Koránt sem képzeltem, hogy önt és Lnx­mooret oly benső barátság lánczolja egymáshoz. Egyébiránt, azt. hiszem, többi barátja majd na­gyobb készséggel fog nekem fölvilágositással szol­gálni. Majd Mr. Lacebytől fogok kérdezősködni. Nagyon sajnálom, hogy önt Mr. Holt ide fárasz­tottam s ha netalán mulatságában megzavartam volna, — tevé utána a szép özvegy, könnyedén bólintva fejével, mintegy annak a jeléül, liogy Mr. Holtnak ki van adva a távozhatási engedély. Berkley azonban nem képzelte, hogy értekezé­sük ily véget érjen. Pedig ő e látogatáshoz sok­kal vérmesebb reményeket kötött, mikor e lakba lépett s hirtelen e határozta magát, hogy más húrokat fog pengetni 1 — Legyen mind en a kegyed akarata szerint — viszonzá Berkley, a nélkül hogy a legcseké­lyebb szándékot mutatott volna arra, hogy szé­kéről fölemelkedjék. — Nagyon kétlem, hogy Laeeby kegyednek oly szolgálatokat tehessen, mint én, ha egyszer bizalmával, asszonyom, megajándékozni kegyeske­dik. Azért kérdeztem: »miért?« — mert tájé­kozni ohajtám magamat, hogy aztán annál kime­rítőbb feleletet adhassak. Legyen arról meggyő­ződve, asszonyom, hogy nincs ember Angliában, ki jobban lenne, értesülve a Luxmoore Harold turf-ügyeire nézve mint én.

Next

/
Thumbnails
Contents