Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-06-13 / 24. szám

JUNIUS 13. 187 7. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. 181 'kezdenek a sorok ritkulni, s még inkább, ha agarászni kezdünk, s ezen felül azt már régóta tapasztalom, hogy ha a tél nagyon hideg, majd minden nyulunk az erdőre teszi át a főhadiszállást, s a mezőségen a vetésekre csakis legelni jönnek ki. Jóllakva újra az erdőbe vonulnak vaczkolni, hol inkább óva vannak a hidegtől. Hogy lesz-e mindvégig nyulunk? e miatt még azért is aggódtam, mivel agarász-társaim azon •része, kiknek szeptemberben az agarászostort a Corpus juris- vagy Ciceróval kell felcserélniük, a vadászidéüy beálltával az agarász. saisont elérkezettnek véleményezték, s azt ünnepélyesen megkezdeni el sem mulasztották. Értésemre osvén e szörnyű államcsin, előbb mielőtt drácói szigort kellene használnom, tréfásan в gúnyolódva igyekvém a nagyratörö fiatal társakat lebeszélni, hogy ilyenkor még nem passió agarászni, midőn még a kuvasz is fog nyulat. Ezt ők mind el is ismerték, de hivatkozván arra, hogy nekik a valódi idény beálltával el kell távozni, a nélkül, hogy kedvelt sportjokat csak megízlelhetnék, meglágyult az én szivem, de csak annyira, hogy revierem leghegyesebb részén olykor-olykor agarászni megengedtem. Még e tájt kevés nyul akad s elfogása a roppant meredekek s az erdő közelléte folytán igen meg van nehezítve; a jobb helyek, lapályok azonban »nebánts-virágokul« jelöltettek ki a fiatal hősök ^előtt. Nagy megnyugvással látszottak fogadni a határozatot, hanem azért a kópék kifogtak rajtam. Egyszer ugyancsak azzal a hirrel leptek meg, hogy a balogvölgyi agarászok egy érdekes taggal szaporodtak meg, egy kedves rokonom, a bájos D. L. kisasszony megtanult lovagolni, s alig várja, hogy mielőbb velünk jöhessen agarászni, még pedig reméli, hogy első próbáját mint dijagarász előttem teheti, én lévén itt az agarászat veterán mestere. Hogy e szives felhívásnak engednem kellett magától értetődik, csak magamban monologizáltam ekképen : »Nesze neked erkölcsbiróság !« most a köteles udvariasságnál fogva, melylyel hölgyek irányában viseltetni tartozol, veterán reguláris hadaetyán létedre abba a bűnbe fogsz esni, a miért ujonczaid gyakran kikapják tőled a lénungot a pirongatóriumból. Csakugyan megtörtént augusztus vége felé az agarászat, még pedig nem az ujonczoknak kijelölt terrenumon, hanem egyik legjobb helyünkön, pár óra alatt 4 tapsi került nyeregre igen nagy örömére kedves uj agarász társunknak, kinek bátor s csinos lovaglása nekünk nagy örömet szerzett, mely még a korán kimúlt 4 tapsi gyászos esetét is elfeledtette. Ez agarászatot megelőzőleg a fiatal agarisz urak egyszer csak azzal a hirrel leptek meg, hogy agaraim jelenleg nem oly jók, mint a mult évben voltak. Két nap egymásután szalasztottak nyulat, pedig volt hely elég, bár igaz, hegynek kifelé futott mindkettő, s egyik igeu is távolról kelt, de a másik egész jól ugrott, mégis alig birt rajta vágni az agár stb. Sehogy sem fért ez a dolog a fejembe, mert hisz volt alkalmam a mult évben hó nélküli fagyos talajon, völgyünk leghegyesebb részein kutyáim képességét kiismerni, nem egyszer leptek meg a csodával hatásos gyorsaságok s nem is képzelt fogásaikkal, s most ' szalasztanának, mikor nem 2—4 agárral, de egygyel bármelyikkel solo is biztos a nyul, ha csak helye van a futásra, sőt a mint a valódi agarász tartja, még olykor ily időtájt a kuvasz is foghat nyulat. Kérdőre vettem a lovászt, hogy mely időtájt voltak agarászni, s nagyot nevettem, midőn értesített, hogy az ifjú urak most rendesen délután mennek ki a teljesen jóllakott agarakkal. Most már világos volt a dolog, de fiatal barátimnak nem szolgáltam felvilágosítással, évődve azt feleltem, »hogy az lesz az oka, hogy törvényes szellemben nevelt agaraim genirozva vannak a rendes idény beállta előtt a nyulat elfogni ; mihelyt én kimegyek nem fognak szalasztani egyet sem. Csakugyan nagyba esudálkoztak, midőn még sep tember elején párszor velők agarászva látták, mily könnyen fognak kutyáim, sőt pár izben egy kutya is mily könnyen bánt el 2—4 nyúllal is. A bucsu-agarászaton aztán nagy nevetve elárultam az államtitkot, becses figyelmökbe ajáulván jövőre is a rendes idény beállta előtt az agarászatot a délutáni órákban gyakorolni. Szeptemberben magamban alig egy párszor, leginkább ugy gazdaságomat megtekintve agarásztam s ha pár nyul nyeregre került, haza felé forditám a kantárszárat. Egy párszor azonban Vendégeim kedvéért jó bőven kivettem a dézsmát. Octóberben már nagyon javultak a nyulak, s oly szép szőrben s conditióban egyszer-egyszer még nem láttam mint ez évben. Csaknem a hó végéig itthonn agarászgattam szép eredménynyel, aztán alacskai szüretemre menve, Losonczy Károly kedves agarásztársam szép revierjében saját s az ő jó agaraival, többnyire nagy társaságban. Gyönyörű futások voltak, bár a talaj nagy szárazság folytán csontkemény volt, a nyul csak akkor menekült, ha a véletlen szerencse egy nagy tábla tengerit elérni engedte, de párszor még itt is beadta a kulcsot. A siker minden agarászatunknál annyira biztos volt, hogy például az utolsó agarászatunkon a mocsonyi gyepen a 6-ik tapsit köté lovászom nyeregre. AgaI rásztársunk Kagályi F. azt a megjegyzést tette : »szép, az igaz, ez a nagy eredmény, de mivel három nap óta csak mindig azt látom, hogy hosszabb vagy rövidebb futás után hogy fogatjuk meg a nyulat, azt szeretném már látni, hogy miként viszi el már legalább egy a levelet ?« Ez óhajtása t. társunknak a 7-ik nyúlnál csakugyan teljesült, habár nem is ugy, miként kívánta, hogy lemaradjon az agár, hanem egy már soká erősen hajtott, zsinórba menni képtelen nyulat, egy gazos árokban, hol hihetőleg megbukott, csakugyan elvesztettünk. Itt első nap igen nagy társaságban agarásztunk, ifj. Sz. P. ur agarai is kint voltak. Több érdekes futás volt, főleg egy messzitől észrevett rókán, mely az őt még nem ismerő agarakat jól megfrizirozta, mig az én erős Sólyom agaram oda érve, egy biztos kapással ki nem szoritá belőle páráját. Itt öeszesen négyszer agarásztunk, egy izben egész sor kocsi kisért, hölgyek urak szá1 mosan jöttek ki részt venni a bevélyes sportban, jök mindinkább közeledett. Hallatlan megszentségtelcnitése volt ez a gyönyürü idylli estnek. Sietve kapta fői evező lapátját s elkiáltotta magát. — Ezek a részeg vadállatok bizonynyal sajkánk oldalához érnek ! Az ellenfél ügyetlen kormányosa is ugyanazt hitte, hogy már nem lehet a kis sajkát kikerülni. Az evező legények váltig törekedtek a menet vonalát megváltoztatni. De e hatás, melyet arra gyakoroltak, ellenkező volt. Csónakuk orral fordult a kis sajka felé s egy másodpercz alatt a legnagyobb erővel fúrta magát annak oldalába. A csónakban levő férfiak és nők sikoltozva, nagy zavarba jőve, mind a csónak elejére düledeztek egy tömegbe. A hajóslegények kiejtették kezükből az evezőket, káromkodva belyzetök fölött. Luxmoore Harold és Graezia a folyóba zuhantak. Szerencsére Luxmoore jó uszó volt s nem vesztette el lélekjelenlétét. Néhány másodpercz múlva újra a viz fölszinére veté föl magát. Megborzadva tekintett körül s csakhamar a fehér ruha mellett termett, mely a hölgyet a viz tükrén még mindig fóntartotta. — Az égre kérem, legyen nyugodt, Graezia, — mondá Harold, a mint karjával a leány derehát átkarolta. Kegyedet semmi veszedelem nem árheti. Azonnal ki fognak minket húzni ; addig én föntartom kegyedet. Graezia nem volt képes válaszolni. Idegei uralkodtuk fölötte. Azonban egész erejét összeszedve, igyekezett nyugodtságát megőrizni. A csónakon levő hajósok észrevették a veszélyt s egyikök azonnal hátra ugrott a kormányhoz, másik kettő a lapáthoz ült, mig a negyedik a hajó közepére állt s onnan osztá rendeleteit társainak. Alig telt el öt perez, midőn a csónak már Luxmoore oldalánál volt, ki csak oda törekedett hogy magát és Gracziát a vi

'.en föntartbassa. Jó széles fenekű lévén a ladik, künnyü volt ab ba Layton kisasszonyt beemelni, mig Harold, csekély segítséggel szinten fölmászott abba. A londoni nők ezalatt első ijedtségükből magukhoz térve, mind a ladik ama részébe akartak tolulni, ahol Graezia nyújtózott, részint kíváncsiságból, részint segélyt akarva neki nyújtani Harold azonban határozottan visszautasította őket. — Önök átkozott tudatlanságuk és vigyázatlanságukkal befúrták sajkánk oldalát. De én semmi egyebet nem kivánok önöktől, mint azt, hogy tegyenek ki minket a partra ott ama pázsitos kertnél, — mondá Luxmoore. — Ottan majd kapunk száraz ruhákat és mindent a mi szükséges. Siessenek önök, evezősök a mint csak lehet, mert láthatják, hogy a lady át van ázva. Magára nem is gondolt Harold. Oda fordult Gráciához. — Nagyon fázik kegyed ? — kérdé részvéttel, miközben vizes keztyüit lehúzta kezeiről. — Csak csendesen üljön ; azonnal otthon leszünk, néhány perez alatt. A hölgy válasza csupán egy gyöngéd kézszorítás volt. A csónakot sebesen hajták a part felé ; — Luxmoore fölkiáltott : — Ejh, hiszem már uçyis eléggé vizesek vagyunk s csekélységekkel nem törődünk, — s ezzel kiugrott a part mellett a térdig érő vizbe, s fölkérte Gracziát, bizza rá magát. Egy hajós segélyével lábát a hajó oldalára tette a hölgy, kezeit pedig Harold vállaira, ki őt kiemelte a partra. — Hála istennek, végre megmenekültünk ! — sóhaj tott föl Harold a mint a part felső részére ért, arczába nézve bájos társának. — Ugy van ! — szólt Grácia. — Ön az, ki életemet megmentette. Most tegyen le kérem; képesnek érzem magamat, saját lábamon menni. — Valóban ? — szólt Harold önkénytelenül, a mint leereszté a földre Gráciát. — Bizonynyal ! De, oh istenem, mily látványt nyujtunk mi, különösen én. Nézze csak szegény mousselinemet ! Ugy fonódott össze körülem, mint egy szemfödél — s ha ön segélyemre nem siet, akkor igazán azzá válhatott volna ez. Soha sem fogom elfeledni azt, Luxmoore ur. Nem vagyok ügyes az ékesszólásban ; de legyen szives emlékezetében tartani, lia nem is találok szavakat bálám nyilvánítására: tudom azt, mit tett ön ma én érettem. — Csekélység ez, — válaszolt Harold. — Kegyed az én felügyeletem alatt állott s az egész, a mit tettem, kötelesség és egoizmus 4'olt. Ugyan hogy jelenhettem volna meg a világ előtt, ba kegyednek valami baja történik ? Egyébiránt ba már bele dobott a vizbe minket a csónak népe, bizonynyal kifogott volna mindkettőnket. — De azért még sem fogja ön visszautasítani h ílámat Luxmoore ur. Most pedig siessünk föl innen a hátulsó kapu felé. Nem akarom az otthonlevőket megijeszteni, sem ily lucskosan megjelenni előttök. íme nyitva van a kapu s én a hátsó lépcsőn fölszaladok szobámba. Ne vegye rosz néven, de most megszököm öntől. Ezt mondva Grácia eltűnt. Néhány perczig komolyan elgondolkozott Harold a ma esti esemény fölött. Majd eszébe jutott, hogy ő is csurom viz. Könnyű volt Gráciának, szobájába fölhaladnia és száraz ruhát ölteni ; de Haroldnak erre nem volt alkalma. Nem volt mást tenni, mint vagy gyalog beíétálni a városba, vagy egy bérkocsit fogadni. Kögtön ez utóbbira határozva magát, bement egy a villához közel eső vendéglőbe s egy pohár brandyt megiván, kocsiba ült s Lonlonba hajtatott el. (Folyt, köv.)