Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877
1877-05-30 / 22. szám
J U NIU S 13. 187 7. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. 169 suk leshelyeinket, pedig még másfél órát is lehetett volna alunni, a nélkül hogy elkéstünk volna. Hanem mi nem szoktuk kedvét szegni az öregnek, mert ő csupa jóakarat s a megtestesült vendégszeretet ; kedélyessége s humora pedig ritkítja párját. A reggeli kacsales hálásabb szokott lenni mint az esti, mert mig ennél — bár az ébes kacsa alant huz, — a homály és sötétség, addig amannál a világosság növekszik, s ennélfogva a tónak tartó kacsa messziről megpillantható s készen várható, mig este csak akkor vehetjük czélba, ha már fejünk felett van s épen nyugat télé huz, merre az esthajnal legtartósabb. S mig este minden kis vizet, árpa és köles tarlót felkeres s ennélfogva elszéled, tehát megritkul : nappal mind a nagy viz felé tart, és sok kis víz kacsája itt pontosul össze s fit verődik csapatokba. De tavai nemcsak a tömérdek nagy viz és a kis vizek nagy távolsága miatt nem gyakorolhattuk sürün a kacsavadászatot, hanem főleg azért, mert 1872-től 1875 ig birt, s e részben leghálásabb vadászterem bérletétől egy másik és pedig »Spiessburger compánia« irigykedése és ceelszövénye folytán elestem. * Áttérek a nálunk mindig óhajtva várt augusztusi gerlehuzásra. Óhajtva várjuk, mert érkeztükkor kezdődik a tulajdonképi vadászidény. E lapok olvasói eddigi leveleimből tudják, hogy augusztus 15-ke után a Tiszavölgybe húzódnak le a gerlék milliói, s itt erősödnek meg a buza és köles tarlókon, bosszú déli nagy utjukra. Tavai azonban harmadrésze se jelentkezett a szokott mennyiségnek, minthogy a búzaföldek viz alatt állottak s köles is kevés volt. Lőszenvedélyünket tehát ki nem tölthettük a galambokra ugy mint máskor, midőn másfélnapi kirándulásaink eredményekép négyen-öten néha 160 darabig vittük fel. S hol buza és köles hiányzik, ott fürj se lehet bőven. Ezekből többet találtunk a homokon mint a fekete földeken, s inkább csak foglyászainkat tarkítottuk fürjezéssel. Fogoly az én társaságom által bérelt homokos vadászterületeken szépen volt, különösen a csöngelei és kömpöczi buezkák táján, s mindamellett hogy négy vadászaton száznál többet lőttünk, maradt elég arra, hogy ha valami zord tavaszi időjárás meg nem tizedeli őket, ez idén meg egyszer akkora zsákmányra számithatunk. — Ezen szép eredményt ugy a nyúlban mint a fogolyban mindenekelőtt barátunk Sas Lajos, városunk egyik erélyes pusztai kapitányának köszönhetjük, ki a gányókat tartja féken, de a koloncz nélküli kutyákat is agyonlövi és agyonlöveti, —- aztán a foglyok számára kedvencz cserjéseik mellett kölest is szoktunk vettetni s ezt lábán hagyjuk, hogy a fogoly tanyája mellett mindig találjon élelmet. Pohánkát is próbáltunk vetni, de ez itt a meleg földben meleg években nem szokott sikerülni, pedig a pohánkát a fogoly, de különösen a vadkacsa szereti, mely ha ilyenre talál, inkább jön rá éjente mint a kis vizekre. Nálunk augusztus második és szeptember első fele nyújt legélvezetesb vadászmulatságokat, minthogy kedvező időjárási viszonyok után, ha tudniillik az év s különösen a tavasz se nagyon nedves, se száraz nem volt, némely egy óra járásnyi tiszavölgyi területen szorgosabb keresés nélkül nyulat, kacsát, foglyot, fürjet, vadgalambot, batlát, lilét, sárszalonkát s egyéb vadat lőhetünk. Igy például az 1872-ik év szeptember b iva első napjainak egyikén H. J. tanyájára szombaton délután elindulván, miután ott öt órakor a kocsiról leszállottunk s löszereinket rendbe hoztuk, erősitöül pedig egy pohár bort megittuuk volna, mindhárman különböző irányban indultunk el. — H. J. a par excellence kacsavadász, egy alig negyedórányira eső lucskosra ment, mely nappal az apró, éjjel a nagy kacsák kedvencz tanyája s ott mindenekelőtt leshelyet csinált magának réti bokorfüvekből, kalapját pedig nád vagy kukoricza bajuszszal körülgarnirozta nehogy a fenthuzó szárnyas már mesziről fölismerje. Ezen fogásokat ö a világért se hanyagolná el, mert annak tulajdonítja sikereit, holott mi inkább példátlan türelmének s lőügyeeségének rójuk fel, mert órákig sőt fél napig is képes egy ily általa összetákolt leshelyen megmaradni, s legfelebb néha nyomul ki leshelyéből, hogy megmutassa vizslájának az irányt, melyben a kacsa leesett. Másik czimbóránk tőle balra fürkészte a fenekeket, én jobbra tartottam egy buzatallónak, ott a kukoricza szélén előbb fürjezendö. Alig lőttem le az első fürjet, a mint megfordulok, hogy tőlem kissé hátul jobbra revirozó kutyámat magam elé szólitsam, három kacsát látok epeu felém húzni. Mielőtt egész közelembe jöttek— fiatal, tapasztalatlan ruczák voltak még — meggondoltam, lőjek-e majd rájok, mert a fürjezés kedveért csak 13-as göbecs volt fegyveremben. De a kísértés ellenállhatlan, a távolság raisonnable volt, czélba vettem tehát a a legnagyobbat s ez lehullott, mint a rongy. Azután tovább fürjeztem, de mert a láthatáron többfelé láttam kacsát húzni, egy csőbe tizenkettest, a másikba tizest tettem. Alig lőttem le második fürjemet, kigurult a gazból egy jókora süldő s eapitulált. Fürjezés közbea nyulat czipelni meghaladja erőmet és szenvedélyemet, azért hát a legközelebbi buzakeresztbe temettem el nyulamat, azért, nehogy valami incompetens pecsenyész, például ölyv, vagy p iraszt annectálhassa. Erre aztán egy kukoriczatábla melletti buzatallón tovább fürjezvén, itt csak egy párt találtam, kárpótlásul azonban egy ötös csapat kercze rucza húzván el előttem, bár távolabb volt az elsőnél, minthogy »nicht geschossen ist auch gefehlt« lőttem s ismét nem hiába. Denique — gondolám magamban — mégis csak legjobban lövök én akkor, ha egyedül vadászok, s igy gondolkodik alkalmasint minden collegám, kinek csak annyi ideje van magát gyakorolnia, mint nekem. A kacsa után jött egy solo galamb, ez is esett. Tehát egy óra lefolyása alatt ötféle vadat gyűjtöttem össze. Ekkor a nap már leszállt, s ennélfogva az esti kacsahuzasra kellett gondolni. Meszsziről láttam, hogy két társam már rég elhelyezkedett ama mocsárban, melyen H. J. mindjárt eleinte épitkezettt. Összeszedtem tehát zsákmányokat s az utamba eső csősz kalibába vetém. Ugyanazon lucakosba, melyet pajtásaim elfoglaltak, hozzájuk közel beállani nem akarván, nehogy aránytalan közellétemmel egymás mulatságát rontsuk, a mocsár felső vége felé tartottam, ott valahol a mocsarat a kukoriczástól elválasztó nagy gazban elhelyezkedendő. Ez a gaz azonban oly rengeteg sürii volt s benne annyi szúnyog, hogy egyrészt ezek miatt, másrészt mivel attól kellett tartanom, hogy ha a lelőtt kacsa ezen gazba esik, abból miután az estharmat által megnedvesült azt kutyám is alig fogja előhozni: itt próbált állásomat elhagyva, a kukoriczában kerestem és találtam oly helyet, melyen elég kilátásom nyilt a láthatárra s a minden oldalról jöhető kacsára. Alig állottam meg, pajtásaim felől már sürün hallatszott a puskaszó s nekem se kellett várakoznom ; egymásután jött a kacsa s csaknem hiba és duplázás nélkül ismét hatot lőttem s bár az egyik az emiitett gazba esett, azt is sikerült megtalálnom, mert nem nagyon messzire esett s a helyet jól megjegyezhettem. Azaz, hogy kutyám találta s hozta elő valamennyit, mert biz én az esthomályb .n fü és kukoricza közepett alig akadtam volna egy re. Mikor a hat tőkés kacsa megvolt, az öreg este is beállt s ennélfogva haza kellett indulni. Ugyanezt tették czimbor.iim is. A tiszamelléki rétföldeken éjszika gyalogolni kevéssé regényes állapot, s minden gyakorlottság és helyismeret mellett nem könnyű feladat eltalálni a haza vezető utat, hát még az ily folytonos tapogatódzással járó egyenetlen, majd szántásos, majd gazos, majd nádas, majd sáros, vagy tüskés útban nyolez kacsát, egy nyulat és több apró vadat meg a puskát s a még nem egészen üres tölténytáskát vinni : vajmi kellemetlen állapot. De a vadász elviseli, mert ezt a szenvedély igy hozza magával. Persze néha sikerrel kell járnia a fáradozásnak, különben csakhamar megelégelné az ember. Olyan ez mint a hires aDgol szónok Fosnak a kártyajáték, melynél ő a legnagyobb élvezetet először a nyerésben, azután a vesztésben találta, ha igaz ! Más alkalommal alig három órai vadászaton bejárván egy mocsarat, azután egy tavat, melyen csónakázni is lehetett volna — de mi itt-ott hónig érő vizben gázoltuk — ezután vagy száz hold befásitott kubikgödröt, végre mintegy ötven hold tallót : egymagam három kacsát, két foglyot, egy nyulat, két galambot s tizenkét sárszalonkát lőttem, de ezeket ismét pajtásaimtól elszakadva, a miért ők aztán boszankodtak is, no mert irigyelték a tizenkét mórsnepfet, — már mi nálunk ez a neve, — hanem belátták, hogy ha együtt járunk, egyik a másikától se lőhettünk volna mindhárman annyit mint egymagam. — Ilyenek a mi tiszavölgyi vadászataink. Mig a hegyek és erdők közt a természet és a vad nagyszerűsége teszi élvezetessé a vadászatot, nálunk a sokféle chance örvendeztet és sokszorozza a mulatságot. Most egy rendkivüli vadászat jut eszembe. Ugyanis tavaly September 20-án azt jelentették E. M. makói első vadász-barátunknak, hogy egy csősz már látott egy erdő melletti kukoricza szélén két erdei szalonkát, s minthogy ö már rég megígérte, hogy engem és R. K. szokott czimborámat oly helyre fog kivinni, hol fáczánra is akadhatunk, — mindamellett, hogy én nem hittem, miszerint az erdei szalonkák már nyár végével vidékünkön jelentkezzenek, — September 21-én átrándultunk makói barátunkhoz s másnap reggel átkoesiztunk az apátfalui uradalomhoz tartozó egyik marosmenti erdőbe, mely a Nákó-féle torontálmegyei vagyis a Maros balpartján levő fáczánoe átellenében terül el. Útközben egy faluban hajtókat rendeltünk, mert gazdánk ezek nélkül csekély sikert jósolt ugy a fáczánok, mint a szalonkákra nézve. Mi azonban nem vártuk be a faluban a hajtókat, hanem előre mentünk s kocsinkat az erdőcsösz házánál hagyváD, gyalog mentünk a vad fáczánosba. Itt valóságos jungleben találánk magunkat. Nincs benne ugyan bambusznád, de van mindenféle alföldi gaz, bokorfü, nád oly roppant vegetatiója, hogy arról felföldi embernek fogalma se lehet, az ember sok helyt ki se látszik belőle ; a ruha pedig, ha egy darabon áthatolt az ember, felszed magára ezernyi koldustetüt s annyi bogáncsot, hogy utána órákig elpiszmoghatunk ezen élősdik eltávolításával. No de ezen vizzel, gazzal, cserjével, szálas erdővel garnírozott hely fáczánosnak látszott teremtve, azért bátran cserkésztünk benne ; s mert sűrűsége miatt irányt tartani lehetetlen, csakhamar el is vesztettük egymást, miben nem lehetett semmi veszély, mert ugyancsak fölfelé kell vala lőni, ha ugyan akad fáczán vagy szalonka. Jó félóráig semmit se találtunk. A fáczános dereka táján azonban lövés esett. Gazdánk fegyvere szólt s minthogy a lövés előtt én meghallottam egy fáczán röpülését, mely a lövés után megszűnt, nem kételkedtem benne, hogy jó lövész pajtásunk fáczánt ejtett. Ugy is volt. Nemsokára rám került a sor. Kutyám félfordulattal egy kis fübokor előtt megállt. Én a kutyát soha se ugratom az általa megállt vadra, a felriasztást magam végzem. Ez esetben is ugy tettem, előrelépvén fölrepült az óhajtva várt vad, s én 12-es göbecscsel lelőttem. Igaz, hogy lövés után még harmincz lépésnyire tovaszállt, de aztán lehullott mint a zsák. S hogy egy kielégítetlen se legyen köztünk, harmadik czimborám is és pedig ö maga, mert fiatal kutyája még keveset értett a dologhoz, fölzargatott egy szép kakast és nemes tüzébeu leduplázta, bár már az első lövéssel jól találta. Még egy negyed óráig cserkésztünk, de hasztalan s minthogy commuai consensu megéreztük, hogy dél van, a gazos szélén és a Maros partján levő szálas erdőben egy öreg nyárfa-óriás alatt telepedtünk s egy arra menő suhanezot elküldtük a csőszházhoz azon üzenettel, hogy a kocsis hozza el az elemózsiát. Nagy vártatva eljött l
