Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-04-11 / 15. szám

ÁPRILIS И. 18 77. VADÁSZ- ÉS VERSENT-LAP. 111 zok által tetemesen leapasztatott, a legközelebb múlt években ismét szép szaporulatot láttat s gyarapodása évről évre feltűnőbb. — A mult nyáron több évi általános lövetési tilalom után, szükségesnek mutatkozott néhány öreg bak le­lövetése, s pár esteli les alkalmával 8 db öreg 6-os bak lövetett le. Curiosumként emlitem itt föl, hogy egyik er­dővédünk a mult betekben egy rudli *) őzre bukkant, mely előtte a szállás erdőben egész nyugodtan legelészvén, általa megolvastatott s 23 darabból állott. Ebbeli állítását természete­sen kétségbe vonván, az erdészeti ellenőr az erdővéd kíséretében a helyszínére ment, s a friss havon a nyomokból, ha nem is lévén éppen 23 db constatálható, de annyi mint tény constatál­tatott, hogy a rudlinak legalább is 20 darabból kellett állania. Ezt azért emlitem, mivel még ily erős rudlit együtt látnom soha sem volt al­kalmam, noha tizenegy darabból állót már e télen is láttam s pár évvel ezelőtt egyik körva­dászaton hajtók előtt egy 14 darabból álló jött ki. A legutóbb esett friss hó alkalmával sikerült egy még eddig mindig szerencsésen megmene­kült öreg hiuzt hajtásba kapnunk s elejtenünk ; több ízben volt már e gonosz rabló kicsapázva s körülvéve, de mindannyiszor megmenekült, mig végre bőrével beszámolt. Rendkívül erős, kinőtt példány ő kerne s még a vadászat napján *) Bocsánatot kérek a »rudli« szó használatá­ért, hanem magyar kifejezését a »Rudel«-nek nem ismervén, kénytelen voltam a »rudli« szót acceptálni. F. S. — (Pák Dienes az ő »Vadászat tudományában «, mely e nemben még ma is a leg­jobb könyvek egyike magyar nyelven : Szarvas­csoportot és őz-csapatot emleget, ellenkezőleg Bér­czyvel, ki a »konda« szót alkalmazza, nézetünk szerint tévesen a »Rudel« kifejezésre. A konda és csürhe szót általában a sertevadnál szokás használni, s népünk a sertés pásztort mai nap is »kondás«-nak, kanásznak nevezi. Szerk.) sikerült neki egy őzet elcsípni, gyomra tömve lévén friss őzhus s szőrrel. A 15-ik darab ez, mely az utolsó 5 évben vi­dékünkön lövetett s ezen 15 darabból 10 löve­tett a szalánczi(erdőkben jegynek nyomai azon­ban még mindig észlelhetők, hol egyik, hol a másik revierben s ha még ezen egynek elejtése sikerül, reménylem ezzel az utolsó, még vidé­künkön barangoló liiuz halálát ünnepelhetni. Forgách Sándor. Felvidéki vadászlevelek. т. (Hanvay Zoltán kedves barátomnak válaszul.) Dobsina, márcz. 16. 1877. Újévi üdvözletedet, kedves barátom, a »Va­dász- és Versenylap« ez idei 2-ik számában szi­ves voltál hozzám intézni. Miután abban engem nemcsak De'mi válaszra szólítasz fel, hanem egy­úttal az egész vadászközönséget érdeklő ügyeket és eseményeket rajzolál : — én is kisérletet te­szek a tisztelt szerkesztő ur engedelmével egy­ről-másról jelentést tenni, mit Sz. Hubert véden­czeinek némelyike tán kedvesen is veend. Kettőn­ket Gömör vármegyének egész hoszsza választ egymástól : Te, a búzatermő, rónás, meleg alsó tá­jon, én a zabos, hegyes, zord felvidéken tisztel­vén Diana isten-lányasszonyságot — reménylem, hogy vadászati relatiónk, mint egymást sok te­kintetben kiegészitők — meg fognak állliatni, habár egy s ugyanazon vármegyéből keltez­vék is ! Kezdem az elmúlt 1876-ki vadászati esztendő­vel, még pedig a tavaszi vadászatokkal, daczára annak, hogy már ismét mártius derekában járunk s maholnap bent leszünk, sőt lia a muszka nem terorizálná egész Európát — már bentvolnánk az uj suepf-idényben ; — jelentésem tehát unalmasnak s elavultnak fog látszani, de mindegy ! lássátok ti boldogabb vidékek lakói, mily nehéz küzdel­mekkel halad előre e zord felföldön a kikelet, mily erőltetésre, hány vissza- s elönyomulásra van szüksége, mig a mogorva tél felett uralmát biz­tosítja ! Az 1876-ki január hava csikorgós, február első fele is kemény hideg napjaival távozván, ez utóbbi hónap második felében olvadás állott be, ugy hogy a február 12-én esett nagy hó mártius elejéig nagyobbára elolvadt s az elötavasznak minden jele feltűnt. Már mártius 4-én mutatkoz­tak itt örvös galambok, sőt hir szerint sárga [bil­legény is ; s mart. 9-én láttam az első éneklő pacsirtát égnek emelkedni. Azonban még ugyanaz nap nagy szélvész s hózivatar állott be « estig uj fehér lepel takarta az egész tájt. Ezen uj hó is elpusztulván, én mártius 14., 15., 16-án lestem az első erdei szalonkát, de hiába. Az ide a he­gyek közzé még meg nem jött, habár Csetneken az elsők már márt. 8-án mutatkoztak s a Balogvölgyén az első márt. 2-án már lövetett is. — Mártius 17-től 26-áig teljesen megakadt a tavaszodás s uj tél állott be, a februáriusinál na­gyobb havakkal, s a kimenetelről s szalonka ke­resésről szó sem lehetett. Végre márt. 28-án is­mét kimehettem s láttam esti húzáson az első szalonkát, s azontúl tartott itt a húzás april közepéig, a meddig én esténként többször láttam vagy legalább hallottam huzó snepfeket. April 14-én ismét 2 — 3 hüvelyk magas hó esett, s midőn ez távozott a szalonkát is magával vitte. Mi már saját élményeimet a hosszu-csörrel il­leti, ugy az csak is az esti lesekre való kimene­telből s az akkor élvezett tavaszi örömökből ál­lott, mert lövésre az erdők kedvezőtlen volta miatt ugy szólván mit sem kaptam s csak april 9-én lőttem az első s egyetlen egy snepfemet. Itt Dobsinán általában, az ujabb erdei gazdálko­dás, mely egyedül a fának, de korántsem a vad­nak tenyészetét tartja szem előtt, évről évre ke­vesbíti a szalonkalesre alkalmas helyiségeket, a mennyiben a bükkösöket s mogyorósokat ha fej­sze alá veszi, nem vágja tisztára, hanem bágy benne temérdek magfát, melyek a kilátást korlá­tolják, a szalonkát magas húzásra kényszeritik s igy a lövés esélyeit csökkentik. Azon oly erdők is, melyek régebben tisztára vágattak, felcsepe­rednek, évről évre magasabbra nőnek s a snepf­huzáera alkalmatlanabbakká válnak. Ez az oka, hogy tavaly tavaszszal itt 8 puskás mindössze csak 10 darab szalonkát tudott lekapni, habár e tavasz az időjárást s a huzó szalonkák mennyiségét te­kintve nem volt éppen a legroszabb, s csak fél­órával lejebb az oláhpataki pagonyban gróf An­me'rsékelt etetéssel és elégséges munkával —- ö hasznos és becsületes állat; de kettőztessék meg zab-adagját s ne dolgoztassák sokat : ugy megva­dul jobban sem kell. Mr. Calvert még egyáltalán nem feledhette el a Plutus-féle kudarezot, mit dr. Slocombe fölem­iitett. Eletének reménye és meggyőződése volt, hogy a Derby-nyérök a liddiDgtoni istálóból fognak kikerülni. Ép ugy volt ezzel, mint a bol­dogult öreg Squire. Mr. Calvertnek megvolt a saját nézete Plutust illetőleg, az epsomi versenyen ; de sokkal szeré­nyebb volt, semhogy azt nyilvánította volua. Mi­dőn azonban Luxmoore Olivér elhatározta, hogy Godfreyt szolgálatából elbocsátja, Mr. Calvert nem használta föl ama befolyást, melyet ö az öreg Squirre gyakorolt, hogy továbbra is tartsa meg szolgálatában. Ha valami bántotta Calvert ménesmestert, az volt, hogy képtelen volt megérteni segédtársát Darlingtont. Calvert kitűnő lóismerö volt, ha ugyan a lóhus ismerete vezeti be az embert a Lavater tudományába, mi a psycbológiának egy különös problémája. Az azonban áll a gyakorlat­ban, hogy azok, kik a lóhúst jól ismerik, .'italá­ban ügyesek az emberek megítélésében is. Darlington, Calverttel szemben titokteljes könyv volt. Persze, ők csak ritkán találkoztak; de mikor találkoztak, az idomár nyájas és szeretetremél­tó volt ; mig a ménesmester őszintén beszélt, és mihelyt átadta az iskola mesterének az egyéve­seket, jól megebédeltek, egy keveset a versenyek felöl is beszélgetlek: de Calvert a ménesre vo­natkozó dolgokat soha sem hozta elő, sem tulaj­don kiadásait. Darlington soha sem tett hibásabb észrevétele­ket, mint mikor azt állította, hogy : »van egy-két jóravaló állat a ménesben.« Calvert persze oly megjegyzést el nem hallgathatott, boszankodván ama vélemény miatt, hogy az ő kezelése alatt álló ménesből nem került volna ki az idomitásra tökéletes csikó. — Jól kezdődött ez év, — motyogott Cal­vert, — és csodálkozni lehetne, ha egy csapatot egyévesekből az év végével nem küldhetnek Bli­thedownba. Valóban különös, hogy Mr. Harold még le nem jött megnézni Veturia csikaját. Bez­zeg ugyancsak nyugtalan volt tegnap, velem együtt tartván tőle, hogy idő előtt történik az ellés. Ez a legjobb kanczánk a ménesben, s a Velocziped­del való keresztezésnek sikert kell fölmutatnia. De nini ! ép most jőnek ! Már látom. — Sa ménesmester előre sietett, fiatal gazdáját fogad­ni, ki vendégei társaságában közeledett. — Jó reggelt, Calvert. íme eljöttünk, kíván­csiak levén a tegnapéji phaenomenre, az előre meg­jósolt Derby-nyerőre. Tizezer írtban fogadtam rá, még mielőtt világra jött volna ; komolyan mondom. — Nagyon korán volt e fogadás, sir, nagyon korán. Elég idő lett volna rá később is fogadni, a mikor már láthatjuk, mi lesz belőle, — vi­szonzá Calvert, az urakat a padockba vezetve, hol Veturia az ő arisztokrata ivadékával látható volt. — íme itt van, — kiáltá Luxmoore, a mint az ajtót föltárták. — Az anyaló hátravetve fü­leit, egész ellenséges indulatot mutatva tekintett rájok. — Nem tanácsos közeledni hozzá, mert az öreg lady ily érdekes körülmények közt nagyon ingerlékeny szokott lenni. О nagyon szereti iva­dékait, — teve utána Luxmoore. — Mit gondol ön, Jim, Coriolán felöl ? — Hogy én mit gondolok, kedves barátom ? Én az tartom, hogy csecsemőkről véleményt adni, háládatlan dolog. Egy hónapig is elnézhetjük őket, a nélkül, hogy tudnók : szép avagy jó lesz-e. Csu­pán a nők azok, kik előre vérmes reményt szoktak táplálni, a csecsemők fölött. Egyébiránt ez a kis kópé nagyon élénk s miután tiz ezer fontot tet­tem ellene, valószinü hogy életben marad. Majd egy év múlva megmondom róla véleményemet. — Tehát ön fogadott ellene, Mr. Lacely ? — kérdé Calvert. — Természetesen én, — válaszolt Jim hig­gadtan. — Tizezer fontban ama Derby-nyerő ellen, mely a liddingtoni istállóban újév napján látott napvilágot. Mr. Calvert erre mosolyogva csak annyit jegy­zett meg : — Uram, ön sok ellen koczkáztatott ! — Talán csak nem azt akarja ezzel mondani, hogy egész falkát ellett e kancza ? — szólt La­ceby, Veturia felé fordulva. — Nem épen azt akarom mondani, — viszon­zá a ménesmester. — Azonban tegnap éjjel, va­gyis ma hajnalban egy második csikót is kap­tunk. Az öreg Tramp kancza is nagyon szép mén­esikót ellett, — veté utána, gazdája felé for­dulva. — Mi a manó ? Nos, akkor el vagyok vesz­ve ! kiáltott föl Jim. Arról nem is álmod­tam, hogy egy másik csikó is jött világra. Igy már öné az előny.

Next

/
Thumbnails
Contents