Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-04-11 / 15. szám

112 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁRCZIUS 28. 187 7. diássy Manó ur vasgyári tisztje egymaga 12 darabot lőtt. Az erdei szalonkák után a fajdok jönnének, de ezekről nem sok jelenteni valóm van. Tudod, kedves barátom, bogy e nemes vadak vadászata egészséges erős testet, ép érzékeket s a nem mindennapi strapaciókhoz, kitartást szükségei ; mind oly kellékek, mikkel jó magam nem dicsekszem többé, s én a mult évben, mint már több év óta egyszer sem vadásztam szárnyas vadaink e legérdekesebbjeire. A nyiifajdok dürgése márczius végétől május végéig tartott. Lövetett vadászterületünkön összesen 5 darab, t. i. 1 db 8-as s 4 db 6-os, vagy is köznyelven kifejezve — 1 darab derék vén kakas 8 görbe farktollal és 4 darab gyengébb, egy két éves kakas 6 görbe farktollal. Siketfajdokból, melyek márczius végétől május elejéig dürögtek, nállam tavaly egy sem lövetett, bár ezek a herczegi jó szomszédság mellett évről évre örvendetesebb számmal szaporodnak, s vadászterületemnek már most 3 oly pagonya van, hol siketfajd állandóan tartózkodik. Herczeg Koburg ő magasságának puszta-pólói több ezer holdnyi nagy pagonya — hol rendesen 30—40 db csattogó siketfajd-kakas van tavaszonként biztosan kikémlelve — azon szomszédság, Ьоипап dobsinai területünk siketfajd-állománya nagy részét kapta, s miután e nagy szárnyas nálunk hasonló óvásban — bár nem hasonló nyugalomban — részesül : évről-évre beljebb terjeszkedik oly hegységekre is, hol 10 évvel ezelőtt soha sem fordult elő. Én tavaly, sőt már harmadéve alig emlékszem nyári vagy őszi vadászatokra a Pusztopolo felé eső erdötestekben, hogy siketfajd, — néhol ege'sz fészekaljak — előttem ki ne rebbent volna. Ilyenkor nem csuda ha vadásztörvényünkre gondolok, mely őszszel, midőn a fiatalok megerősödnek s érettségüket érik, a fajdok lövetését erősen tiltja, holott az egész világon épp ekkor vadászszák mint legtermészetesebbnek ismert vadászati idényben. Bizony furcsa szent dolgozhatta ki a mi vadásztörvényünket, aligha Hubertus ? ! A mezei vadra térek állt. Fogoly ugy szólván kiveszett nálunk. Tavaszszal öt fészeknek elpusztítása jutott tudomásomra, kettőt füvet arató aszszonyok, kettőt gaz gyermekek, egyet házi macska rontott el, ez utóbbi a tojáson ülő tyúkot is megfojtván. Kérdezhetnéd, kedves barátom, bünhödött-e ezen gazságokért asszony, gyermek vagy macska? dehogy bűnhődött, hisz polgárosult jogI államban — mint nálunk — vadállat miatt mért szenvedne ember, vagy háziállat ? ! Ha ezekhez a május zoidonságát veszem számításba (10-én . hó borította a hegyeket, 19, 20, 21. országos ( fagyok voltak), nem csudálom, b,gy nyáron át sem én, sem városi főorvosunk — egy szenvedélyes vizslavadász —egyetlen egy falkát sem birtunk találni. Nyúlból, mely rendes években sines nagy számmal, mert az első ellés mindig elfagy — tavaly még ennél is kevesebb akadt s elejtetett valami 40 darab, többnyire a téli hónapokban kopó előtt. Fürj e hegyes vidéken mindig kevés telepszik le, haris vagy más gázló vad nincsen. Az erdei szalonkát őszszel serényen kereste főorvosunk vén vizslájával, de miután az erdőség felette alkalmatlan e vadászatra, mindössze is csak 6 darabot aggatott fel a 10-szeri kirándulás s temérdek fáradság eredményeül. A császármadarakra is rosz esztendő járt, a mennyiben egyetlen fészekaljt sem tudtunk találni, s tudtommal csak is én lőttem csalsipra 3 darabot, mindannyia vén kakas. Azt hiszem hogy az elszaporodott nyestek pusztítják a fészkeket s tojáson ülő jérczéket, mert egyébb szőrmés vagy szárnyas ragadozó nem igen fér ezen csak is sötét sűrűségekben tartózkodó óvatos fajdhoz. Róka aránylag sok mutatkozott. Lőttünk itt tavaly 13 veres komát, annyit mint máskor csak 5—6 év alatt. Özekből a mult évben — bár nem sokszor vadásztunk — mégis 11 bakot s 3 sutát ejtettünk s reménylem, az állomány e szép vadnemben nagyobbodni fog. Vaddisznó egész Dyáron mutatkozott, s a hegyi rétekből sőt a közelebbi szántóföldekből is néhány száz holdnyi téreket turt fel; de bükkmag nálunk nem lévén, mindig csak mint kóbor vad jelent meg. Néhányszor tartottunk kis hajtóvadászatot s kétszer ber.t is kaptunk néhány fekete kámzsást, de a lövéseket kikerülték. Egyedül a mezei őrök puskáztak meg egy mázsás emsét szept. 8-án, s ezt dermedten meg is leltek, a lövés helyétől mintegy 200 lépésre, de csak 20 nap múlva. Csuhája még használható volt, de húsa illatos volt már, a szegény emberek ennek daczára hordóba sózták. Osz óta a sertevad innen eltűnt s azóta nyomát sem láttuk. Farkas s hiúz ismét garázdálkodik szomszédságunkban gróf Andrásy erdeiben. E dűvadakra — No de ez nem számit, — válaszolt csöu- ] desen Luxmoore Harold. — Én meg azt hiszem, hogy nagyon is számit, — vágott közbe Hervick, — noha határozottan nem állitom azt. — Hogy számít-e ? — mondá Laeeby ; — persze, hogy számit ! Ha ezt a fiatal Coriolant elvetélte volna anyja, vagy nern jött volna ép testtel a világra, ez az én előnyömre szolgált volna ; ellenben ha önnek a fogadott határidőben nyolez-tiz csikaja ellik is, az mind az ön előnyére válik. No de nézzük meg a másik kis ficzkót. Talán még sem lesz az oly üde, eleven, mint ez itt! Nos, init szól hozzá Calvert? — Most legalább egészségesnek, erősnek látszik, Mr. Laeeby ! — válaszolt mosolygva a ménesmester ; de hát a csecsemőkről, — mint megjegyezni tetszett, — ennél többet nem is lehet mondanunk. — Ejh, be gyönyörű kancza ez; — kiáltott fel elragadtatással Jim, midőn egy közönségesebb paddockba sétáltak át, hol az emiitett anya kis virgoncz csikajával lakott. — Szép száraz feje van ; de csípeje nem a legjobb ; lábai kitűnőek s ámbár nem sokat mutatnak, mindazáltal az ilyenek jójárásúak. — Miféle származású? — Az ép a bökkenő, hogy nem tudjuk biztosan, — szólt a tulajdonos. — Olivér nagybátyám vette e kanczát évekkel ezelőtt, s mi élünk a gyanupörrel, hogy nem valódi telivér. Apja Tramp volt, de hogy ki lett légyen az anyja, nem tudhatjuk. — Nekem jobban tetszik, mint Veturia, rnon] dá Jim, elgondolkozva. — Kár, hogy nem telivér. Volt-e már tőle egy valamire való csikó. —- Nem volt biz ennek. Egyetlen csikajával is szerencsétlen volt, mióta nálunk van, mert az k

!adta a páráját. De azt csak nem akarja talán állitani, hogy jobban tetszik ez, mint Veturia. Calvert résen tartotta a fülét, hogy hallhassa, mit fog Laeeby Jim válaszolni. No mert Calvertnek szokása volt figyelni, ha a vendégek — lovait kritizálták, s ha kedven,-zei felől jó véle-! ményt hallott, titkos gyönyört szerzett ez neki. Ha Liddingtonb

г látogatók érkeztek, ezek rendesen az istállókat szemlélték n eg először, s ha valaki egy-egy csikót csinosnak talált, Mr. Calvert azt olybá vette, mintha a legkitűnőbb osztályzatba telték volna kedvenczét. A hölgyek — az Isten őket áldja meg — ugy látszik, a lovaknak a lábában és farkában gyönyörködnek ; a fiatal gentlemanek ellenben azt hiszik, hogy egy jó gyeplős ló akár Derby-nyerö is lehet. Mr. Calvert jól tudta, hogy Laeeby, lia egyszer megtekintett valamely lovat, azt képes is volt megitélni, s igy most nem csekély zavarba hozta, midőn e lóismerötől azt hallá, hogy neki ez a félvér-kaueza jobban tetszik ; holott Veturia a tökéletes anyakanczáknak oly kitűnő példánya volt, minő egész Angliában alig található s büszkeségéül szolgált a liddingtoni istállónak. Igen, nekem jobban tetszik, — mondá Laeeby gondolkozva s szivarja füstjét szemlélve. — Tartása, egész alakja tetszik nekem, s ha valahogy pedigree-jének nyomába jöhetnének, jót állok róla, hogy kevés foltot lehetne abban találni. A másik inind a gróf, mind saját magunk személyzete mérgezett falatokat tett ki, s idáig egy darab középnagyságú farkas találtatott dermedten. Hiuzokból azonban a mult héten már a 3-dik került vastőrbe, mind a 3 a grófnak Szulova alatti pagonyaiból. Miután e vadakat kitömetés végett ide Dobsiuára egyik e szakban jártas erdövédünkhöz szokták szállítani, van módunkban azokat megszemlélni s mondhatom, hogy az egyik hiúz hatalmas egy kan-példány volt ! Medve a mult évben erdőségeinkben csak mint kósza-vad forgott, kárt nenr tett s hajtásba sem jött. Szomszédságomban azonban 3 db lövetett, az egyik herczeg Koburg straczenoi pagonyában, az utolsó kettő az iglói erdőben, ez utóbbiak egyike egy bárom mázsás vén kanpéldány. Mielőtt a mult évi löjegyzékünket közzé tenném, szükségesnek tartom előre bocsájtani, hogy vadászterületünkben bár hogyan fognánk gazdálkodni, a vadlétszám mindig igen szerény fog maradni. Mert babár a vadóvást tekintve teszünk is, mit körülményeink közt tehetünk, de nem adhatjuk a vadnak azon báboritlan nyugalmat, mely szaporodásának fökelléke. Tízezer catastralis holdnyi erdőségünk nagy ugyan, de ebben alig vau három oly erdőtest, mely ezer holdnál nagyobb volna, a többi eloszlik ezer holdtól lefelé egy hold nagyságú, összesen 520 hegyi rétek által körülvett s átmetszett erdőrészletre. A hegyi rétek két harmada, mely t. i. ugarba nem esik, csendes szokott ugyan lenni, de csak mig a fü áll rajta, azontúl, valamint az ugarba maradott egyharmad egészen, marha s juh által legeltetésre jut. Magokban az erdőtestekben is a tüzifavágás évenként 4 — 6 helyen, a tőke-irtás s szenelés 6—8 helyen, a zsindelykészités 2—3 helyen, az épületi s tőke favágás 3—4 helyen űzetik, s a fennállókban is a marha s juh jár; kérdem, hol talál ily körülmények közt nyugtot a szegény vad ? Nincsen csendes hely az egész határban, egyedül csík a fiatal ültetményekben s vágásokban, melyek 15—20 évnél nem idősebbek, de ezek csak ritka helyen tesznek 2—300 holdnyi összefüggő egészet. Láthatni ebből, hogy erdei hasznos vadjaink szükségképpen nagy számra fel nem szaporodhatnak; a fogoly s nyúl meg e csekély mezőséggel biró hegyes vidéken tekintetbe alig jöhet. Mit tehát mi hasznos vadaink érdekében tehetünk, az egyedül az óvásra, a káros vadak ir——•—•—— tulfinomnak látszik véleményem szerint. Sajátságos tény az, hogy a legjobb lovak épugy, mint a legügyesebb és legjobb nők és férfiak soha sem feltűnő szépek. E tárgyra én, Herrick, nem akarok érveket fölhozni s nem is magyarázhatom meg e tényt, s csupán tapasztalataim eredményét adom elő. Hogy Laeeby Jim nagyon tapasztalt ember volt, azt senki sem vonhatta kétségbe. О még 35—40 eves lehetett s igy tapasztalatait nem a kor adta, hanem inkább élénk, megfigyelő tehetsége. — Nem értbetek egyet önnel mindenben Mr. Laeeby, — szólt halkan Calvert; — én ellenkezőleg ép a legszebb méntől és kanczától szeretek csikót nevelni. Ez egy esetben azonban igaza lehet, a Tramp kanczát illetőleg. Nem valami nagyszerű állat ez ; de a ki csak ismeri, be kell vallania, hogy sok jó tulajdonság egyesült benne. Anyja is rendkívül erős volt s szívós vér csörgedezett ereiben. — En részemről nem sokat törődöm vele, s ha Olivér nagybátyám nem tesz oly különös végrendeletet, ivadékát soha sem neveztem volna az epsomi versenyre, — szólt a tulajdonos. — Ily körülmények szerint azonban valamennyi tűrhető, reménykeltő csikót beíratok, mihelyt a nevezési batáridő bekövetkezik. — Mi lesz e csikónak a neve ? — kérdé Herrick. — En nem tartom ugyan magamat jó lóismerőnek ; de nekem e csikó nagyon tetszik. — Igaz biz az, hiszen e kis koldusnak névre is lesz szüksége. Apja Spendthrift (pazarló), anyj a egy Tramp káueza.