Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-03-22 / 12. szám

ÁPRILIS 19. 18 76. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 81 nicxky Géza, Ivánka Oszkár, ifj. gr. Almásy Kálmán s a házi ur Világhy, — egy hétig lesték és vadászták a hosszucsörüeket, de csak 14 darabot lőhettek. Legtöbb szalonka van most is — mint mindig — Somogyban. Gr. Festetich Pál böhönyei erdeiben, mint halljuk, f. hó 20-ig 107 db. szalonkát lőttek. Ellenben Vaiszkón, Gromon Dezső hires szalonkázó erdei, ölnyi viz-alatt vannak ; a kastély parkja is, a lovakat úszva vezették ki az istállókból. Borz-vadászat. Borzot lőni nem könnyű dolog ; azaz hogy meglőni nem valami nagy mesterség, ha egyszer puskavégre vehetni, — hanem miként vehetni puskavégre ? Tudvalevő dolog, hogy a borz többnyire lyukban tartózkodik, honnét nem egy könyen lehet őt kiczitálni. — Borzebek nem hajthatják ki, s csakis annyiban segitik elő a vadászatot, hogy a lyukba eresztetvén, ott alvilági birodalma leghátsó részébe szorítják, honnét — a borz tovább nem hátraihatván — kiásható ; — ennek mellőzésével megkezdődik a viadal, mely?"nem ritkán az ebek vereségével végződik ; a legjobb esetben a borz halálával. Kifüstölni szintén nem lehet azon egyszerű okból, mert füstöt érezve, orrát testének megnevezhetlen részébe dugja — honnét télen át is táplálkozik, —; ekkor azután bár meddig füstölünk is, ezélt nem fogunk érni ; — a lorz nem jön ki. — Hátra van még a kiöntés. Ott a hol a borzoknak nagyon szük és határolt odúik vannak — a mit azonban én még sohasem találtam,—ez czélra vezethet, de hot a borz egész domboldalakat alagutazott át keresztül-kasul, vagy valami rom-sirbolt maradványait választá magának lakhelyül — ami pedig igen gyakori — a kiöntés sem lehetséges. Az egyedüli mód, mely még hátra van — a les. A borz esti 10—11 óra körül hagyja el földalatti birodalmát, visszatérésének ideje pedig igen bizonytalan. Ködös őszi napokon — különösen midőn a vadgyümöles érik és hull fájáról — az is megesik, hogy a borz e kedves csemegében reggelig ellakmározik, s azon veszi észre magát, b"gy szürkül. Miután futni nem igen tud, ilyenkor — különösen messziről nem mer hazamenni, hanem valami bokor alatt huzza meg magát, s az egész napot ott tölti. — Innét magyarázható, hogy vele őszi időben az erdőkben néha találkozhatni. Az előadottakból kitűnik, hogy aki a borzot hazatérésekor akarja meglőni ; gyakran csalódhatik, mert a borz nem mindig tér haza ; de a legjobb esetben is, nagyon bizonytalan módhoz folyamodott, mert a lesben állás igen hosszú időre elnyulhatik. I Az egyedüli mód tehát a borzot esteli lesből vagyis akkor lőni, midőn éjjeli kalandjaira indul, ennek azonban szintén csak egyedül egy módja vaD, mit én egy öreg vadásztól tanultam, s mint mindig czélhoz vezető módszert, minden vadásznak melegen ajánlhatok. * * * 1872 év őszén felette sok borz mutatkozott vadászterületemen. Százakra ment a kár, melyet különösen a kukoriczában okoztak. Elhatároztam tehát kiirtásokra különös gondot fordítani. — Tanyájuk előttem ismeretes volt. Egy zárda romjai alatt levő sírbolt, melynek számos nyilasa közül a borzok kijáratul csak kettőt használtak, mint erről a nyilasok előtt elhintett homokban hagyott nyomok meggyőztek. Az egyik nyilást betemettettem. Kitűnő borzebeim lévén, első sorban ezekkel tevék kísérletet, czélhoz azonban a roppant főidalatti üregek és alagút-hálózatok miatt nem juthattam ; — nem sikerült a kiásatás sem, nem a kiöntés, s még kevésbbé a kifüstölés. Leshez folyamodtam tehát. Elálltam a kijirat körül több este 4 — 5 órán át, de egy borz sem jött ki. Hasztalan volt a legcsendesebb elállás is ; -— megyöződtem arról, hogy a csendes földalatti magányukban hallgatózó bor- j zok észrevették ottlétemet. Látva, hogy az esteli lessel nem megyek semmire, a hajnali lest kísérlettem meg. Éjfél után foslaltam el я leshelyet, — midőn a borz hazulról már távozott — öt a hazatérésnél lelövendő. Az első kísérletnél sokáig vártam, de eredményhez nem jutottam ; — alig birtam már jelölt helyét, én e's Gerard a folyam meredek partjához mentünk, szintén állást foglalandók. A fentebb leirt kőszálhoz érkezve, megmásztuk azt s megtekintettük, mielőtt alászállottunk volna. Teteje alig három lábnyi területet képez, s egyfelől a meredélyen a folyóhoz vezet le, mig a másik oldalon egy mély szakadásba. Alig tettünk itt öt lépést, midőn irtózatos orditással egy roppant tigrist láttunk egyenesen felénk tartani. Egy pillanat alatt vállhoz kaptuk a puskát, s Gerard épen -ennyit szólhatott: »Csupán bizonyosra löjjön.« Mind a ketten a fejét véve ezélba, váltuk, mig közelebb érkezik. Három szökkenéssel s folyvást rettenetes orditással tiz lépésnyire közelitett meg minket. E pillanatban egyszerre dördült el fegyverünk , s mi nem láttunk egyebet, mint egy árnyat a légben. A tigris egy óriási szökkenést téve, a tőlünk jobbra eső mélységben tünt el. A mit most elbeszéltem, mindössze is néhány másodpercz alatt történt, de izgatottsággal teljes másodperczek voltak ezek ! Jól tudtuk mi, hogy e keskeny téren, hol alig volt hely kettőnk számára, vagy mi gázolunk át a tigris testén, vagy az a miénken. A rettenetes vad oly szökkenést tett, a minőt soha sem tettem volna föl semmiféle állat felöl. A szakadás, melybe a tigris ugrott, legalább is száz lábnyi mély lehetett. Valóban nagyszerű látvány volt ez, s mi egymásra tekintettünk, mintegy kérdezve : nem álmodunk-e ? Végre ütött a cselekvés órája. A hajtások egymást érték, a nélkül, hogy azoknak legkisebb sikere lett volna. Mindössze is három szép tigriskölyköt láttunk. Tudtuk, hogy a nőstény-tigrisnek nem lesz ideje arra, hogy éjen át elhagyhassa a jungle-ot, s reméltük, hogy azt másnap lelőhetvén, a kölyköket is hatalmunkba ejthetjük. Másnap (máj. 30) már korán reggel elfoglaltuk állomásainkat. Ezúttal megkerültük ama mélységet, hol előttevaló nap a tigris eltűnt. En a folyam fölött helyezkedtem el, s alig voltam ott egy kevés ideig, midőn négy egymást követő lövést hallottam, mely után rettenetes orditás hangzott föl. Azonnal jelt adtam az egyik elefántvezetőnek, s fölülve, а helyszínére siettem. A nőstény tigris а jungle-ból kölykeivel kibukkanván, épen A. előtt haladt el, ki mindkét lövést elhibázta. Majd a közelében állott H. lőtt a tigrisre két izben, ki megsebesité a vadat, mely a szakadásban tünt el. Én egyenesen abban az irányban indultam, s majd fél óráig kerestem, а nélkül, hogy rátaláltam volna. Ekkor visszatértem a többiekhez, hol В. a másik elefántra ülve, csatlakozott hozzám s közös erővel újra átkutattuk a szakadást egész hosszában, egyikünk az egyik, másikunk a másik oldalon haladva. És B. végre is rátalált a jobb oldalán könnyedén sérült tigrisre, mely roppant ugrással rohant felé. Az első lövés leterítette ugyan a vadat ; de nem volt halálos a golyó. Újra fölkelt s ismét támadni akart. Ekkor mindketten ezélba vettük s végre ártalmatlanná tettük. Miután az anyatigrisscl ekkép elbántunk, a kölykök üldözésére siettünk. Embereink látták, a mint a bokrok közt bujkáltak a folyam mentén, s mi azonnal leszálltunk. (Folyt. köv.)| az álom ellen küzdeni, végre reggeli szürkületkor csak akkor kaptam fegyveremhez, midőn a lappangva haza térő ravasz állat már eltűnt odújában. — Boszúsan hagytam el helyemet, hol az egész éjet átvinsztottam. Két nap múlva újra kiálltam. Az első napi vávakozásnál rövidebb idő alatt még elég idején észrevettem a hazatérő borzot, s mindkét csövemet használva, lelőttem kastélya bejáratánál, mielőtt bebújhatott volna. Gyönyörű példány volt, alig birtuk ketten hazavinni. Az eredmény felvillanyozott, s ha csak tehettem, nem mulasztottam el egy éjszakát sem ; kimentem lest állani. Mily nagy volt azonban bámulatom, midőn több izben reggelig lestem, de borzot nem láthattam. Végre egyszer ismét jött egy, melyet ismét elszalasztottam, mivel csak lyukba sikamlásakor vettem észre. Elpanaszoltam sikertelen fáradalmaimat egy öreg vadásznak, ki mindezt nagyon természetesnek találva, azon csodálkozott, hogy hajnali lesen egyet is lőhettem. A hajnali les mit sem ér, — mondá az öreg vadász — esteli lesen kell borzot lőni, midőn odújából távozik.« »De hisz nem jön ki, — állitám én — ha az ember honlétében foglal állást ! »Azaz, hogy érteni kell az állás-foglalás módját, — veté ellenemben az öreg vadász — és mindig ezélt érünk ; hanem természetesen, hacsak egyszerűen helyet foglalunk a lyuk szájánál, hasztalan várakozunk, mert а föld "alatt hallgatózó állat mindaddig nem fog előjönni, mig távozó lépteink zaját nem hallotta. Meg kell tehát öt csalni. Ez észszerű okoskodás által kíváncsiságom és vadászszenvedélyem nem kis mérvben fokoztatott. Kértem az öreg vadászt, tanítana meg helyfoglalási módjára, mely szerinte mindig czélhoz vezet. Az nagyon egyszerű — szólt ő — és a következő : A vadász 5 — 6 embert vesz maga mellé, s ezekkel esti 9—10 óra körül a borzlyukhoz megy. A csapat pár száz lépésnyire a lyuktól katonalépést kezd tai-tani, s igy ér a lyukhoz, hol lépést tartva mindaddig körben mennek, mig a vadász állást nem foglalt, ennek megtörténte után pedig magállapodás vagy lépésváltoztatás nélkül a segítségül hozott emberek még néhány fordulatot tesznek ; azután távoznak. — Beszélgetni nem szabad. — Eme cselfogás által a borz rászedetik ; hallja ugyan, hogy valaki jött — lehet, hogy azt is gyanítja, hogy többen jöttek, de ezeknek távozó lépteit hallván, nem gyanitja, hogy ezalatt valaki kijáratánál állást foglalt, és amint ideje eljön, gyanútlanúl fog ódájából előjönni. — Ebből áll az egész ! Elhatároztam, a hallottakat azonnal érvényesíteni. Töszomszédomban lakott egy igen jó barátom ; a legszenvedélyesebb vadász, kit valaha ismertem; mester a vizslatanitásban, jó vivó, remek lovas és kocsis, de mindenek fölött kitűnő lövő, szóval sportsman »comme il faut!« Rögtön siettem hozzá s közöltem vele a h állottakat. Előtte szintén uj volt a módszer, de valamint én, ugy ö is átlátta észszerüségét, s elhatároztuk a kivitelt együtt megvalósítani. Október közepe felé járt az idő, s gyönyörű holdvilágos esték voltak. Az első kisérletet a legközelebbi vasárnapra halasztottuk. E napon esti 8 órakor megindultunk, 6 embert vettünk magunkhoz, kiket a cselédség katonaviseltjeiből rendeltem ki, hogy lépteik összevágok legyenek. Mintegy 400 lépésnyire a borzlyuktól, kettesével sorakoztunk ; mi puskások hátul maradánk. Egyenlő léptekben érkeztünk a borzlyukhoz, s miután azt egyszer körüljártuk, először barátom, azután én foglaltam el állásomat, a nélkül hogy csapatunk megállt vagy lépést változtatott volna. Ezután 6 emberünk még pár fordulatot csinált közöttünk, majd intésemre — előleges utasitásom szerint — eltávoztak. (Vége köv.)