Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-03-22 / 12. szám

ÁPRILIS 19. 18 76. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 81 nicxky Géza, Ivánka Oszkár, ifj. gr. Almásy Kálmán s a házi ur Világhy, — egy hétig lesték és vadász­ták a hosszucsörüeket, de csak 14 darabot lőhettek. Legtöbb szalonka van most is — mint min­dig — Somogyban. Gr. Festetich Pál böhönyei erdeiben, mint halljuk, f. hó 20-ig 107 db. sza­lonkát lőttek. Ellenben Vaiszkón, Gromon Dezső hires szalon­kázó erdei, ölnyi viz-alatt vannak ; a kastély parkja is, a lovakat úszva vezették ki az istál­lókból. Borz-vadászat. Borzot lőni nem könnyű dolog ; azaz hogy meglőni nem valami nagy mesterség, ha egyszer puskavégre vehetni, — hanem miként vehetni puskavégre ? Tudvalevő dolog, hogy a borz többnyire lyuk­ban tartózkodik, honnét nem egy könyen lehet őt kiczitálni. — Borzebek nem hajthatják ki, s csakis annyiban segitik elő a vadászatot, hogy a lyukba eresztetvén, ott alvilági birodalma leghátsó ré­szébe szorítják, honnét — a borz tovább nem hátraihatván — kiásható ; — ennek mellőzésével megkezdődik a viadal, mely?"nem ritkán az ebek vereségével végződik ; a legjobb esetben a borz halálával. Kifüstölni szintén nem lehet azon egyszerű okból, mert füstöt érezve, orrát testének megne­vezhetlen részébe dugja — honnét télen át is táplálkozik, —; ekkor azután bár meddig füs­tölünk is, ezélt nem fogunk érni ; — a lorz nem jön ki. — Hátra van még a kiöntés. Ott a hol a borzoknak nagyon szük és hatá­rolt odúik vannak — a mit azonban én még sohasem találtam,—ez czélra vezethet, de hot a borz egész domboldalakat alagutazott át keresz­tül-kasul, vagy valami rom-sirbolt maradványait választá magának lakhelyül — ami pedig igen gyakori — a kiöntés sem lehetséges. Az egyedüli mód, mely még hátra van — a les. A borz esti 10—11 óra körül hagyja el földalatti birodalmát, visszatérésének ideje pedig igen bizonytalan. Ködös őszi napokon — külö­nösen midőn a vadgyümöles érik és hull fájáról — az is megesik, hogy a borz e kedves csemegében reggelig ellakmározik, s azon veszi észre magát, b"gy szürkül. Miután futni nem igen tud, ilyen­kor — különösen messziről nem mer hazamenni, hanem valami bokor alatt huzza meg magát, s az egész napot ott tölti. — Innét magyarázható, hogy vele őszi időben az erdőkben néha talál­kozhatni. Az előadottakból kitűnik, hogy aki a borzot hazatérésekor akarja meglőni ; gyakran csalódha­tik, mert a borz nem mindig tér haza ; de a legjobb esetben is, nagyon bizonytalan módhoz folyamo­dott, mert a lesben állás igen hosszú időre el­nyulhatik. I Az egyedüli mód tehát a borzot esteli lesből vagyis akkor lőni, midőn éjjeli kalandjaira indul, ennek azonban szintén csak egyedül egy módja vaD, mit én egy öreg vadásztól tanultam, s mint mindig czélhoz vezető módszert, minden vadásznak melegen ajánlhatok. * * * 1872 év őszén felette sok borz mutatkozott vadászterületemen. Százakra ment a kár, melyet különösen a kukoriczában okoztak. Elhatároztam tehát kiirtásokra különös gondot fordítani. — Tanyájuk előttem ismeretes volt. Egy zárda romjai alatt levő sírbolt, melynek számos nyilasa közül a borzok kijáratul csak kettőt használtak, mint erről a nyilasok előtt el­hintett homokban hagyott nyomok meggyőztek. Az egyik nyilást betemettettem. Kitűnő borzebeim lévén, első sorban ezekkel tevék kísérletet, czélhoz azonban a roppant főid­alatti üregek és alagút-hálózatok miatt nem juthattam ; — nem sikerült a kiásatás sem, nem a kiöntés, s még kevésbbé a kifüstölés. Leshez folyamodtam tehát. Elálltam a kijirat körül több este 4 — 5 órán át, de egy borz sem jött ki. Hasztalan volt a leg­csendesebb elállás is ; -— megyöződtem arról, hogy a csendes földalatti magányukban hallgatózó bor- j zok észrevették ottlétemet. Látva, hogy az esteli lessel nem megyek sem­mire, a hajnali lest kísérlettem meg. Éjfél után foslaltam el я leshelyet, — midőn a borz hazulról már távozott — öt a hazatérésnél lelövendő. Az első kísérletnél sokáig vártam, de eredményhez nem jutottam ; — alig birtam már jelölt helyét, én e's Gerard a folyam meredek part­jához mentünk, szintén állást foglalandók. A fentebb leirt kőszálhoz érkezve, megmásztuk azt s megtekintettük, mielőtt alászállottunk volna. Teteje alig három lábnyi területet képez, s egy­felől a meredélyen a folyóhoz vezet le, mig a má­sik oldalon egy mély szakadásba. Alig tettünk itt öt lépést, midőn irtózatos orditással egy roppant tigrist láttunk egyenesen felénk tartani. Egy pil­lanat alatt vállhoz kaptuk a puskát, s Gerard épen -ennyit szólhatott: »Csupán bizonyosra löjjön.« Mind a ketten a fejét véve ezélba, váltuk, mig közelebb érkezik. Három szökkenéssel s folyvást rettenetes ordi­tással tiz lépésnyire közelitett meg minket. E pil­lanatban egyszerre dördült el fegyverünk , s mi nem láttunk egyebet, mint egy árnyat a légben. A tigris egy óriási szökkenést téve, a tőlünk jobbra eső mélységben tünt el. A mit most elbeszéltem, mindössze is néhány másodpercz alatt történt, de izgatottsággal teljes másodperczek voltak ezek ! Jól tudtuk mi, hogy e keskeny téren, hol alig volt hely kettőnk számára, vagy mi gázolunk át a tigris testén, vagy az a miénken. A rettenetes vad oly szökkenést tett, a minőt soha sem tettem volna föl semmiféle állat felöl. A szakadás, melybe a tigris ugrott, legalább is száz lábnyi mély lehetett. Valóban nagyszerű látvány volt ez, s mi egymásra tekintettünk, mint­egy kérdezve : nem álmodunk-e ? Végre ütött a cselekvés órája. A hajtások egy­mást érték, a nélkül, hogy azoknak legkisebb si­kere lett volna. Mindössze is három szép tigris­kölyköt láttunk. Tudtuk, hogy a nőstény-tigrisnek nem lesz ideje arra, hogy éjen át elhagyhassa a jungle-ot, s reméltük, hogy azt másnap lelőhetvén, a kölyköket is hatalmunkba ejthetjük. Másnap (máj. 30) már korán reggel elfoglaltuk állomásainkat. Ezúttal megkerültük ama mélységet, hol előtte­való nap a tigris eltűnt. En a folyam fölött he­lyezkedtem el, s alig voltam ott egy kevés ideig, midőn négy egymást követő lövést hallottam, mely után rettenetes orditás hangzott föl. Azon­nal jelt adtam az egyik elefántvezetőnek, s föl­ülve, а helyszínére siettem. A nőstény tigris а jungle-ból kölykeivel kibukkanván, épen A. előtt haladt el, ki mindkét lövést elhibázta. Majd a kö­zelében állott H. lőtt a tigrisre két izben, ki meg­sebesité a vadat, mely a szakadásban tünt el. Én egyenesen abban az irányban indultam, s majd fél óráig kerestem, а nélkül, hogy rátalál­tam volna. Ekkor visszatértem a többiekhez, hol В. a másik elefántra ülve, csatlakozott hozzám s közös erővel újra átkutattuk a szakadást egész hosszában, egyikünk az egyik, másikunk a másik oldalon haladva. És B. végre is rátalált a jobb oldalán könnyedén sérült tigrisre, mely roppant ugrással rohant felé. Az első lövés leterítette ugyan a vadat ; de nem volt halálos a golyó. Újra fölkelt s ismét támadni akart. Ekkor mindketten ezélba vettük s végre ártalmatlanná tettük. Miután az anyatigrisscl ekkép elbántunk, a köly­kök üldözésére siettünk. Embereink látták, a mint a bokrok közt bujkáltak a folyam mentén, s mi azonnal leszálltunk. (Folyt. köv.)| az álom ellen küzdeni, végre reggeli szürkületkor csak akkor kaptam fegyveremhez, midőn a lap­pangva haza térő ravasz állat már eltűnt odújá­ban. — Boszúsan hagytam el helyemet, hol az egész éjet átvinsztottam. Két nap múlva újra kiálltam. Az első napi vávakozásnál rövidebb idő alatt még elég idején észrevettem a hazatérő borzot, s mindkét csövemet használva, lelőttem kastélya bejáratánál, mielőtt bebújhatott volna. Gyönyörű példány volt, alig birtuk ketten hazavinni. Az eredmény felvillanyozott, s ha csak tehet­tem, nem mulasztottam el egy éjszakát sem ; ki­mentem lest állani. Mily nagy volt azonban bá­mulatom, midőn több izben reggelig lestem, de borzot nem láthattam. Végre egyszer ismét jött egy, melyet ismét el­szalasztottam, mivel csak lyukba sikamlásakor vettem észre. Elpanaszoltam sikertelen fáradalmaimat egy öreg vadásznak, ki mindezt nagyon természetesnek ta­lálva, azon csodálkozott, hogy hajnali lesen egyet is lőhettem. A hajnali les mit sem ér, — mondá az öreg vadász — esteli lesen kell borzot lőni, midőn odújából távozik.« »De hisz nem jön ki, — állitám én — ha az ember honlétében foglal állást ! »Azaz, hogy érteni kell az állás-foglalás mód­ját, — veté ellenemben az öreg vadász — és mindig ezélt érünk ; hanem természetesen, hacsak egyszerűen helyet foglalunk a lyuk szájánál, hasztalan várakozunk, mert а föld "alatt hallga­tózó állat mindaddig nem fog előjönni, mig távozó lépteink zaját nem hallotta. Meg kell tehát öt csalni. Ez észszerű okoskodás által kíváncsiságom és vadászszenvedélyem nem kis mérvben fokozta­tott. Kértem az öreg vadászt, tanítana meg hely­foglalási módjára, mely szerinte mindig czélhoz vezet. Az nagyon egyszerű — szólt ő — és a kö­vetkező : A vadász 5 — 6 embert vesz maga mellé, s ezekkel esti 9—10 óra körül a borzlyukhoz megy. A csapat pár száz lépésnyire a lyuktól katona­lépést kezd tai-tani, s igy ér a lyukhoz, hol lé­pést tartva mindaddig körben mennek, mig a va­dász állást nem foglalt, ennek megtörténte után pedig magállapodás vagy lépésváltoztatás nélkül a segítségül hozott emberek még néhány fordula­tot tesznek ; azután távoznak. — Beszélgetni nem szabad. — Eme cselfogás által a borz rászede­tik ; hallja ugyan, hogy valaki jött — lehet, hogy azt is gyanítja, hogy többen jöttek, de ezeknek távozó lépteit hallván, nem gyanitja, hogy ezalatt valaki kijáratánál állást foglalt, és amint ideje eljön, gyanútlanúl fog ódájából előjönni. — Ebből áll az egész ! Elhatároztam, a hallottakat azonnal érvénye­síteni. Töszomszédomban lakott egy igen jó barátom ; a legszenvedélyesebb vadász, kit valaha ismer­tem; mester a vizslatanitásban, jó vivó, remek lovas és kocsis, de mindenek fölött kitűnő lövő, szóval sportsman »comme il faut!« Rögtön siettem hozzá s közöltem vele a h ál­lottakat. Előtte szintén uj volt a módszer, de va­lamint én, ugy ö is átlátta észszerüségét, s elhatá­roztuk a kivitelt együtt megvalósítani. Október közepe felé járt az idő, s gyönyörű holdvilágos esték voltak. Az első kisérletet a legközelebbi vasárnapra halasztottuk. E napon esti 8 órakor megindul­tunk, 6 embert vettünk magunkhoz, kiket a cse­lédség katonaviseltjeiből rendeltem ki, hogy lép­teik összevágok legyenek. Mintegy 400 lépésnyire a borzlyuktól, kette­sével sorakoztunk ; mi puskások hátul maradánk. Egyenlő léptekben érkeztünk a borzlyukhoz, s miután azt egyszer körüljártuk, először barátom, azután én foglaltam el állásomat, a nélkül hogy csapatunk megállt vagy lépést változtatott volna. Ezután 6 emberünk még pár fordulatot csinált közöttünk, majd intésemre — előleges utasitásom szerint — eltávoztak. (Vége köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents