Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-02-09 / 6. szám

46 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 2. 187 6. riassága, az itteni vadászatok kellemeit fokozzák. Jelenleg a fővad vadaskertbeli állománya csekély ; apró vadra a vadászatok tisztán magánkörben tartatván, a vad nagyszerű kímélete a tulajdonosnő, hg. M. Paulina különös kívánalma folytán intéztetik. Az érsek-herczeg nagymérvű területein tartott kör vadászatok tűrhető, de épen nem kielégítő vadmennyiséggel díszlenek. Az ez évben tartott csenke-pusztai vadászatok felmaradt és be nem fogott fáczánra, nyúlra, sikerültek. — Részt bennök azért nem vehettem, mert másutt tartott vadászatokra voltam hivatalos. A baicsi, egykor igen vaddûs virányokon, térségeken ez idén a vad tetemes fogyása miatt nagyobb vadászatok nem rendeztettek. A berezegi udvar fő- és vadsertésbeli kelléke a börzsönyi és sok más területről szolgáltatik ; az állomás, mint hallám, tűrhető. A vadászati viszonyok azonban itt némileg primitívek, mi azonban a dolog természeténél fogva elhihető — sőt abban rejlik. A herczegérseki uradalmak kémendi, к övesdi határaiban tartott körvadászatokban, miután igen sok a nyúl, több izben igen jól mulattam, s a sors kedvezéséből majdnem mindenütt legtöbb nyulat ejtettem. — Fogoly igen nagy számban mutatkozott, hanem az 1875. XXI. t. czikk értelmében kíméletben részesült. Igen szép mulatságban részesültem Nánán. E nagyszerű uradalom a főmlságu fökáptalan egyik tulajdonát képezi, a község vadászatát Szalay urad. tiszt ur haszonbérli, ki számos foglalkozása közepette ráért a valódi sportsman nevét is kiérdemelhetni ; — pompás és szabatos berendezés, kellő rend, pontos és tüzetes beosztás és végül 50 nyúl teritéke gazdagon jutalmazták a 10 fok hidegben kiállott néhány órát. Herczeg Pálffy-féle bátorkeszi uradalmi haszonbérlő llazay Ernő ur területein évenkint igen szép körvadászatokon vehetvén részt, a két napi ez évi eredmény 130 nyulat mutatott terítéken. Itt, a mennyire tapasztaltam, a hasznos vad etetése, járdák csináltatása, a dúvad lövésének díjazása, irtása — Kobek Jakab ur kedvteléséről kezeskednek ; — hogy az estebédet általános jókedv, csattanós fel köszöntések, és mindenkép kielégítő viszonyok követik, bátran elmondhatom. A zselizi, gróf Breuner-féle uradalom ez évi vadászatai, mint hallám, igen sikerültek ; nyúl, fáczán, főleg igen szerencsés tenyésztésnek örvendvén, az eredmény rendkívüli volt. Újév előtt és utánna is, midőn a befagyott Dunán a közlekedés akadályait megszűnteié a kemény tél, Sárkányon Koller Antal urnái vadásztam két napig ; ezen vadászatok rendesen a legsikerültebbek, sőt évek óta élvezvén ezeket, csakis azt mondhatom, bogy kitűnő rend, és igen czélirányos beosztás uralkodik; itt nincs semmi tétova kapkodás. A hasznos vad nevezetes mennyiségben található, s vadászat után pompás estebéd, igen jó étkezés, a háziak fesztelenül szívélyes és előzékeny modora, az ott töltött napokat feledhetlenekké teszik. — Itt az érdemben is kivételt állítok fel, hogy t. i. az általánosan igen megszaporodott hasznos vad mennyisége nem kizárólag az 1875. XXI. , tezikk lenne keresendő. Tudtommal itt strych- 1 ninnel, rókák, kányák, kóbor kutyák ernyedetlen irtása napirenden van, s ez érdemben a sárkányi birtokos szomszédja, gyivai közbirtokos A—

y Gyula urban megbecsülhetlen baráttal dicsekszik. Ennyit e viszonyokról ; — sajnálkozva láttam. hogy a »V. és Vers.-lapokat« itt még a kaszinókban sem tartják; azt is sajnálom, hogy az e vidéken évenkint elejtett igen nagy számú vadról senki egy betűvel sem értesiti e lapot ; ellenben bizom abban, hogy még sokáig mondhasson vadászüdvöt, áldást, minden jó vadásznak az egy öreg vadász. Esztergom, febr. 4-én. Az én újesztendei ajándékom! Karácsony előtt pár nappal beállít öreg kerülőm, a falutól mintegy félórányira fekvő tölgyesből, s fontos képpel jelenti, hogy pár nap óta többször vette észre a vadsertések nyomait az erdei uton. Az asszony az apróság örömeinek előkészítésében, magam pedig a karácsonyt megelőző hét hivatalos teendőiben : a hidas kövér lakóinak miként leendő megperzselése iránt intézkedtünk épen, mikor az érdekes hirt vettem. Hogy magam leshessem ki a fekete vendégeket, megbíztam az öreg Tamást : hintsen a vad forgójára naponkint néhány marok kukoriczát, s ha észreveszi, hogy rákaptak, akkor adjon hirt azonnal. — Negyednapra jön az öreg, s elmondja, hogy a két első napon nem mutatta magát a fekete sereg, de a mult éjszakán egy szemig felesemegézték az elszórt tengerit. Jól van, estére künn leszek / Karácsony második napján volt. A hold fényesen megvilágitá a havas mezőt. Órámat megnéztem, már fél tizenegyet a utat, s a vad még sem jön. Kezdtem megunni a holdfényes, zúzmarás éji képet s szebbnek találni ősi ebédlőnket, melynek kandallójában pattogó hasábok terjesztenek barátságos meleget, s mely körül vendégeim, néhány nőrokon és egy pár régi jó barát kergetik а pagátot. Éjfél felé járt az idő, midőn állásomat feladva, hazatértem. Beléptemkor vendégeim üdvözlése fogadott, kik puncsos poharaikkal koczczintva, tudakolák : volt-e szerencse ! ? . . »Kern adják azt oly könnyen!« — lön kedvetlen válaszom, s azután magam is elvegyültem a társaságban. Másnap, harmadnap ismét künn ültem leshelyemen — nem kis boszuságára feleségemnek, ki a capaeitálásnak minden eszközét elővette : »meghűlsz, vendégeid megneheztelnek !« s igy tovább — de nem használt. Eközben az öreg Tamással fenyíiágakból egy kis rejtet tákoltattam össze egy vén tölgyfa alatt, mintegy harmincz lépésnyire a helytől, melyen a sertevadak már ismételten csörtettek át az erdei vágáson. — Bundámat sem feledve otthon, ezúttal már éjfélig kitartám a lest, — de ismét eredménytelenül. A hold is leszállván, haza indulék, de elképzelhető, mily mérvre fokozá már vadászhevélyemet a harmadszori sikertelen les. Ehhez járult, liogy vadjaim hajnal felé rendesen megjelentek ott, legalább a tengeri egy szemig fel volt legelészve minden reggelre. Most két napig szünetet tartoltam, s azután ismét egy sikertelen les következett. Már ebben az esztendőben alig lesz szerencsém, — gondolám, Sylvester napjára viradva. Délben ujabb vendégeink érkeztek, jókedvű fiatalok és bájos leánykák, erősen készülve, hogy vidám tort üljünk az ó-év sirja fölött. A mint az alkony beköszöntött, vendégeim a nagy ebédlőben gyűltek össze. Az idősb hölgyeket csevegés, az urakat a »tout les tiois« foglalkoztatá. — A fiatalság zongora-szónál egy-egy Strauss-keringö élveinek hódolt. Mig a vacsorát felhordták, én is kitartottam, a mint azonban a punchra került a sor, »köd előttem, köd utánam« megszöktem biz én. Félóra múlva már a csikorgó hidegben, leshelyemen ültem. Egy-egy róka iramlott el előttem. Bizonyosan sylvesteri vacsora után tekint be a falu szélére, s talán az én feleségem majorját is megdézmálja, de most mehetett tőlem. Az idő már éjfél felé járt s szinte aggódtam, ha nem ülök-e ismét hiába. Hátba épen ma mgg se teszik sétájokat a fekete vadak, s én újra üres kézzel leszek kénytelen hazatérni ? . . . Sokáig ültem ugy, fegyveremet jól kézügybe helyezve. Nem messze az erdő mélyéről egy ordas üvöltése köszöntgetett. — Bizonyosan reám fáj а foga a kópénak — gondolám ! Éjfél elmúlt, s már az újesztendő első órája közelgett, midőn egyszerre esörtetés és szuszogás zaja üti meg fülemet. Hubertus segélj ! — szólék halkan magainban, s dárdámat magam mellé helyezve, fegyveremet kezembe vettem. A esörtetés s a zaj sokáig hallatszott, de mit sem láthaték. Már lázban égtem, midőn, egyszerre a holdtól megvilágított szóró helyen két-három fekete süldő jelent meg. Utánuk két derék emse, s végül egy gyönyörű példány agyaras, mely mintha neszezte volna közellétemet, kunyhóm felé tekintgetett. Kissé szelesen emelém arezomhoz a puskát, s egy ágat megzörrenték vele, mit a finom hallású vad rögtön észrevett, de már későn : lövésem dördült, a vadkan felordított, s a konda szétriadva tűnt el az erdőben, mig az agyaras hátsó lábaira ülve, erősen rikoltozott. — Én jól lapoczkán véve, másodszor is belelőttem, mire aztán menten felfordult, s néhány hörgés és rángatózás után elterült a havon. Fegyveremet újra megtöltve, kiléptem leshelyemből s közeledtem a vadhoz. Gyönyörű egy kan volt. Néhány perez múlva lódobogás hallatszott. Az öreg Tamás jött, kit utasítottam, liogy ha lövést hall, a készen tartott szánkóval siessen rögtön hozzám. — Nem is késett soká. A vadat nem csekély fáradsággal a száma helyezve, vigan ügettünk a falu felé. Az udvaron csendesen bejutva, néhány cseléd segítségével leemeltük a derék zsákmányt, s az előszobában az ebédlő ajtó küszöbéhez odaállítottuk, mint valami testőrt. Odabent még szólt a zene, s a kihangzó vidám zaj tanusitá, hogy vendégeim még nem gondolnak az alvásra. Egy előre küldött szolga e perezben feltárta a szárnyas ajtót, s én kezemben a fegyverrel, mellettem a derék újévi zsákmánynyal álltam vendégeim előtt, kiáltva : »Adjon isten boldog újévet ! ' A hölgyek a hatalmas vadat megpillantva, sikoltozva ugráltak fel, s az urak huvráh-val üdvözlők szerencsémet ! Hogy a sylvester-éji mulatság folytatása másnap a vadkan tora lett, felesleges is mondanom ! S. F. Varjú fogás télen. A jelen idő ép alkalmas a sport egy oly uemére, mely részint bizzarsága, részint pedig azért is, mert ide nem kell »vadászati engedély« — tán sokaknak tetszeni fog, azért megpróbálandom azt leírni. Olvadó idővel, midőn már régóta hóleple fedi a földet, és a varjú/szarka és csóka sereg illendően trainirozva van az éhség által arra, hogy ne sokat vizsgálgassa orr fiutoritással, hogy mily eledelt talált, hanem azt hosszas tétovázás nélkül hamarossan meg is próbálgassa : csinál az ember fehér papírból egy pár tuczat kis stauiczlit, k. b. 1'2—15 centimeter hosszúságban és 5—7 centimeter felső nyilassal, melyeknek belső fala jól bekenetik madár euyvvel, vagy ha ilyen nincs