Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-02-09 / 6. szám

46 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 2. 187 6. riassága, az itteni vadászatok kellemeit fokoz­zák. Jelenleg a fővad vadaskertbeli állománya csekély ; apró vadra a vadászatok tisztán ma­gánkörben tartatván, a vad nagyszerű kímé­lete a tulajdonosnő, hg. M. Paulina különös kívánalma folytán intéztetik. Az érsek-herczeg nagymérvű területein tar­tott kör vadászatok tűrhető, de épen nem kielé­gítő vadmennyiséggel díszlenek. Az ez évben tartott csenke-pusztai vadászatok felmaradt és be nem fogott fáczánra, nyúlra, sikerültek. — Részt bennök azért nem vehettem, mert másutt tartott vadászatokra voltam hivatalos. A bai­csi, egykor igen vaddûs virányokon, térségeken ez idén a vad tetemes fogyása miatt nagyobb vadászatok nem rendeztettek. A berezegi udvar fő- és vadsertésbeli kel­léke a börzsönyi és sok más területről szol­gáltatik ; az állomás, mint hallám, tűrhető. A vadászati viszonyok azonban itt némileg primi­tívek, mi azonban a dolog természeténél fogva elhihető — sőt abban rejlik. A herczegérseki uradalmak kémendi, к övesdi határaiban tartott körvadászatokban, miután igen sok a nyúl, több izben igen jól mulattam, s a sors kedvezéséből majdnem mindenütt leg­több nyulat ejtettem. — Fogoly igen nagy számban mutatkozott, hanem az 1875. XXI. t. czikk értelmében kíméletben részesült. Igen szép mulatságban részesültem Nánán. E nagyszerű uradalom a főmlságu fökáptalan egyik tulajdonát képezi, a község vadászatát Szalay urad. tiszt ur haszonbérli, ki számos foglalkozása közepette ráért a valódi sports­man nevét is kiérdemelhetni ; — pompás és szabatos berendezés, kellő rend, pontos és tü­zetes beosztás és végül 50 nyúl teritéke gazda­gon jutalmazták a 10 fok hidegben kiállott né­hány órát. Herczeg Pálffy-féle bátorkeszi uradalmi ha­szonbérlő llazay Ernő ur területein évenkint igen szép körvadászatokon vehetvén részt, a két napi ez évi eredmény 130 nyulat mutatott terítéken. Itt, a mennyire tapasztaltam, a hasz­nos vad etetése, járdák csináltatása, a dúvad lövésének díjazása, irtása — Kobek Jakab ur kedvteléséről kezeskednek ; — hogy az estebé­det általános jókedv, csattanós fel köszöntések, és mindenkép kielégítő viszonyok követik, bát­ran elmondhatom. A zselizi, gróf Breuner-féle uradalom ez évi vadászatai, mint hallám, igen sikerültek ; nyúl, fáczán, főleg igen szerencsés tenyésztésnek ör­vendvén, az eredmény rendkívüli volt. Újév előtt és utánna is, midőn a befagyott Dunán a közlekedés akadályait megszűnteié a kemény tél, Sárkányon Koller Antal urnái va­dásztam két napig ; ezen vadászatok rendesen a legsikerültebbek, sőt évek óta élvezvén eze­ket, csakis azt mondhatom, bogy kitűnő rend, és igen czélirányos beosztás uralkodik; itt nincs semmi tétova kapkodás. A hasznos vad nevezetes mennyiségben található, s vadászat után pompás estebéd, igen jó étkezés, a háziak fesztelenül szívélyes és előzékeny modora, az ott töltött napokat feledhetlenekké teszik. — Itt az érdemben is kivételt állítok fel, hogy t. i. az általánosan igen megszaporodott hasznos vad mennyisége nem kizárólag az 1875. XXI. , tezikk lenne keresendő. Tudtommal itt strych- 1 ninnel, rókák, kányák, kóbor kutyák ernyedet­len irtása napirenden van, s ez érdemben a sárkányi birtokos szomszédja, gyivai közbirto­kos A— y Gyula urban megbecsülhetlen barát­tal dicsekszik. Ennyit e viszonyokról ; — sajnálkozva lát­tam. hogy a »V. és Vers.-lapokat« itt még a kaszinókban sem tartják; azt is sajnálom, hogy az e vidéken évenkint elejtett igen nagy számú vadról senki egy betűvel sem értesiti e lapot ; ellenben bizom abban, hogy még sokáig mond­hasson vadászüdvöt, áldást, minden jó vadász­nak az egy öreg vadász. Esztergom, febr. 4-én. Az én újesztendei ajándékom! Karácsony előtt pár nappal beállít öreg kerü­lőm, a falutól mintegy félórányira fekvő tölgyes­ből, s fontos képpel jelenti, hogy pár nap óta többször vette észre a vadsertések nyomait az er­dei uton. Az asszony az apróság örömeinek előkészítésé­ben, magam pedig a karácsonyt megelőző hét hi­vatalos teendőiben : a hidas kövér lakóinak miként leendő megperzselése iránt intézkedtünk épen, mikor az érdekes hirt vettem. Hogy magam leshessem ki a fekete vendégeket, megbíztam az öreg Ta­mást : hintsen a vad forgójára naponkint néhány marok kukoriczát, s ha észreveszi, hogy rákaptak, akkor adjon hirt azonnal. — Negyednapra jön az öreg, s elmondja, hogy a két első napon nem mutatta magát a fekete sereg, de a mult éjsza­kán egy szemig felesemegézték az elszórt ten­gerit. Jól van, estére künn leszek / Karácsony második napján volt. A hold fénye­sen megvilágitá a havas mezőt. Órámat megnéz­tem, már fél tizenegyet a utat, s a vad még sem jön. Kezdtem megunni a holdfényes, zúzmarás éji képet s szebbnek találni ősi ebédlőnket, mely­nek kandallójában pattogó hasábok terjesztenek barátságos meleget, s mely körül vendégeim, né­hány nőrokon és egy pár régi jó barát kergetik а pagátot. Éjfél felé járt az idő, midőn állásomat feladva, hazatértem. Beléptemkor vendégeim üdvözlése fo­gadott, kik puncsos poharaikkal koczczintva, tu­dakolák : volt-e szerencse ! ? . . »Kern adják azt oly könnyen!« — lön kedvetlen válaszom, s azután magam is elvegyültem a tár­saságban. Másnap, harmadnap ismét künn ültem leshe­lyemen — nem kis boszuságára feleségemnek, ki a capaeitálásnak minden eszközét elővette : »meghűlsz, vendégeid megneheztelnek !« s igy tovább — de nem használt. Eközben az öreg Tamással fenyíiágakból egy kis rejtet tákoltattam össze egy vén tölgyfa alatt, mintegy harmincz lépésnyire a helytől, melyen a sertevadak már ismételten csörtettek át az erdei vágáson. — Bundámat sem feledve otthon, ezúttal már éjfélig kitartám a lest, — de ismét eredménytelenül. A hold is leszállván, haza indulék, de elkép­zelhető, mily mérvre fokozá már vadászhevélye­met a harmadszori sikertelen les. Ehhez járult, liogy vadjaim hajnal felé rendesen megjelentek ott, legalább a tengeri egy szemig fel volt lege­lészve minden reggelre. Most két napig szünetet tartoltam, s azután ismét egy sikertelen les következett. Már ebben az esztendőben alig lesz szerencsém, — gondo­lám, Sylvester napjára viradva. Délben ujabb vendégeink érkeztek, jókedvű fiatalok és bájos leánykák, erősen készülve, hogy vidám tort üljünk az ó-év sirja fölött. A mint az alkony beköszöntött, vendégeim a nagy ebédlőben gyűltek össze. Az idősb hölgye­ket csevegés, az urakat a »tout les tiois« fog­lalkoztatá. — A fiatalság zongora-szónál egy-egy Strauss-keringö élveinek hódolt. Mig a vacsorát felhordták, én is kitartottam, a mint azonban a punchra került a sor, »köd előttem, köd utánam« megszöktem biz én. Félóra múlva már a csikorgó hidegben, leshe­lyemen ültem. Egy-egy róka iramlott el előttem. Bizonyosan sylvesteri vacsora után tekint be a falu szélére, s talán az én feleségem majorját is megdézmálja, de most mehetett tőlem. Az idő már éjfél felé járt s szinte aggódtam, ha nem ülök-e ismét hiába. Hátba épen ma mgg se teszik sétájokat a fekete vadak, s én újra üres kézzel leszek kénytelen hazatérni ? . . . Sokáig ültem ugy, fegyveremet jól kézügybe he­lyezve. Nem messze az erdő mélyéről egy ordas üvöltése köszöntgetett. — Bizonyosan reám fáj а foga a kópénak — gondolám ! Éjfél elmúlt, s már az újesztendő első órája közelgett, midőn egyszerre esörtetés és szuszogás zaja üti meg fülemet. Hubertus segélj ! — szólék halkan magainban, s dárdámat magam mellé he­lyezve, fegyveremet kezembe vettem. A esörtetés s a zaj sokáig hallatszott, de mit sem láthaték. Már lázban égtem, midőn, egyszerre a holdtól megvilágított szóró helyen két-három fekete süldő jelent meg. Utánuk két derék emse, s végül egy gyönyörű példány agyaras, mely mintha neszezte volna közellétemet, kunyhóm felé tekintgetett. Kissé szelesen emelém arezomhoz a puskát, s egy ágat megzörrenték vele, mit a finom hallású vad rögtön észrevett, de már későn : lövésem dör­dült, a vadkan felordított, s a konda szétriadva tűnt el az erdőben, mig az agyaras hátsó lábaira ülve, erősen rikoltozott. — Én jól lapoczkán véve, másodszor is belelőttem, mire aztán menten fel­fordult, s néhány hörgés és rángatózás után el­terült a havon. Fegyveremet újra megtöltve, kiléptem leshe­lyemből s közeledtem a vadhoz. Gyönyörű egy kan volt. Néhány perez múlva lódobogás hallatszott. Az öreg Tamás jött, kit utasítottam, liogy ha lövést hall, a készen tartott szánkóval siessen rögtön hozzám. — Nem is késett soká. A vadat nem csekély fáradsággal a száma he­lyezve, vigan ügettünk a falu felé. Az udvaron csendesen bejutva, néhány cseléd segítségével le­emeltük a derék zsákmányt, s az előszobában az ebédlő ajtó küszöbéhez odaállítottuk, mint valami testőrt. Odabent még szólt a zene, s a kihangzó vidám zaj tanusitá, hogy vendégeim még nem gondolnak az alvásra. Egy előre küldött szolga e perezben feltárta a szárnyas ajtót, s én kezemben a fegyverrel, mellettem a derék újévi zsákmánynyal álltam vendégeim előtt, kiáltva : »Adjon isten boldog új­évet ! ' A hölgyek a hatalmas vadat megpillantva, si­koltozva ugráltak fel, s az urak huvráh-val üd­vözlők szerencsémet ! Hogy a sylvester-éji mulatság folytatása más­nap a vadkan tora lett, felesleges is mondanom ! S. F. Varjú fogás télen. A jelen idő ép alkalmas a sport egy oly ue­mére, mely részint bizzarsága, részint pedig azért is, mert ide nem kell »vadászati engedély« — tán sokaknak tetszeni fog, azért megpróbálandom azt leírni. Olvadó idővel, midőn már régóta hóleple fedi a földet, és a varjú/szarka és csóka sereg illen­dően trainirozva van az éhség által arra, hogy ne sokat vizsgálgassa orr fiutoritással, hogy mily ele­delt talált, hanem azt hosszas tétovázás nél­kül hamarossan meg is próbálgassa : csinál az em­ber fehér papírból egy pár tuczat kis stauiczlit, k. b. 1'2—15 centimeter hosszúságban és 5—7 centimeter felső nyilassal, melyeknek belső fala jól bekenetik madár euyvvel, vagy ha ilyen nincs

Next

/
Thumbnails
Contents