Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-12-27 / 52. szám

DECZ. 2 7. 187 6. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 343 t I a mintegy 8 tagból álló társaság mulatságát jó kedvét, — sőt mint azt tudósítónk igen helyesen megjegyzi meg, nagy szolgálatot tett az eső, a mennyiben ebédnél a tányérokat kimosta. — A két napi vadászaton mintegy 10 jó kopóval elejtetett 4 darab őzhak és 1 nyul. Két bak igen erős, kettő gyöngébb. — Elhibázva nem lett semmi ! A vadászat este L. J. ur vendégszerető házában koronáztatott meg, most is mint mindig az ö páratlan szivessége által. — De már itt aztán csak az élezek sréteztek ; s a mint halljuk a legtöbbet kapta ebből S. ur ; egy nagy titkát sütötték ki: »hogyan akart egyszer rókát fogni ?« de ezen esetét, melyért méltán megcsipdezhették, majd máskor mondjuk el. — Még csak annyit a szilvágyi erdőről, hogy ezen vadászterületen a közel lefolyt 4 évben mintegy 80 drb őz, 10 róka és 20 nyul lövetett le ; kopók előtt mind ! » Erdélyben Nagy-Szeben határán nov. 26-án egy 9 darabból álló farkasfalkát láttak, mely 6 birkát jó étvágygyal költött el. — A tudósitás a honnan ezen hírünket vesszük, utánna t>'szi : »valószínű, hogy a kedves állatkák Nagyszeben körül Tisza Kálmán ur uj vadászati-törvényét lesik. Mi itt az esőről panaszkodunk, — s attól félünk, hogy a rosz idő a karácsony előtti nagyvadászatokat is megrontja ; — pedig ugy haljuk mindenütt erősen készülnek ; — Erdélyben meg a dus havazás ejt mindenkit aggodalomba, hogy a fiatal fák a hó súlyától le vannak hajtva s azok majd nagyrészt kivesznek, — hogy a vén fákról derék vastagságú ágak letörve hevernek a földön. — Tehát itt is ott is csak baj van ! Tavaszszal vagy őszszel kiméleniő-e az erdei szalonka. A német vadászirodalomban — az egész év folytán sok tintát fogyaztottak az erdei szalonka óvásideje miatt. Voltak sokan, kik részint nagylelkűségből, vagy inkább tán azon félelemtől ösztönöztetve, hogy elfogy a »Schnepf», hajlandóknak nyilatkoztak a tavaszi szalonkalesről lemondani ; — mások azonban, s köztük az ismeretes német vadásziró Dr. Quistorf is — nem akarták nélkülözni az oly szép tavaszi szalonkales estéket, s Magyarországból is volt egy haug ha j jól emlékszünk Rosnyóról, mely vele tartott. Ellenükben bizonyos »Anonymus« plaidirozolt a szaI lonkák kímélése mellett a tavaszi átvonuláskor. — A tudós urak meglehetős vastag gerundiumokat vagdostak egymás fejéhez, különösen az éjszaknémetek ; kik a »Wilddieb«, »Schlingensteller« etc. gyanusitgatásokkal az osztrák vadászvilág ellen éppen nem fukarkodtak. Legfőbb érvelésük volt, hogy mig a görög szigeteken — hol azok áttelelnek — el nem tiltják a szalonkavadászatot, addig égbekiáltó igazságtalanság kivinni a németországi s középeuropai vadászoktól, — hogy lemondjanak a hosszucsőrüek tavaszi vadászatáról ; inkább, mondja Dr. Quistorf — tegyék őket 10 esztendeig vadásztilalom alá.« — Érdekes ennek ellenében Anonymus érvelése, melylyel ugy látszik az egész vadászvilágot meggyőzé arról, hogy a szalonka tavaszi pusztítása nem egyezik meg a józan tenyésztési elvekkel. De im halljuk őt magát. »Ki akarom mutatni valóságos adatokkal, — igy kezdi ő — mily visszásán állítják az emberek, hogy csupán a délirészek népei pusztítják a szalonkákat. — Az erdei szalonkák igazi hazája ott van, hol azok közönségesen fészkelnek éa fiaikat kiköltik ; ez pedig Europa és Ázsia északi és legészakibb részei közönségesen olyan vidékek, melyek lakói : a lappok, tunguzok stb. még nem birnak oly mesterien irtó fegyverekkel mint mi, de a vidékek is sokkal lakatlanabbak, mintsem az erdei szalonka költési és növekedési idejében sokat háborgattatnék ; mert ha ott olyannyira üldöztetnék mint nálunk, ugy már rég kiveszett volna. — A hosszuesőrü ott tehát fölnövekszik s anyányi lesz augustusig, midőn a már ott beálló zord idő elől dél felé húzódik, szeptember végétől október végéig egész közép Európát ellepi, s deczember elejével a középtengerig, sőt ezen át Afrikába húzódik ; Ázsia felöl azonban Chináig, Japánig s az indiai-szigetekig elszáll. E délfelé vándorlása közben lehet a szalonkát igazán okszerűen vadászni, mert még nincs párosodva, s ekkor leghusosabb. Hogy az erdei-szalonka őszi vándorlásának valamikor s valahol végződnie kell, az természetes'; s hogy ez éppen a mi téli hónapjainkra esik, az kellene venni, hogy erdeink többet érnek egy kél meggondolatlan ember privát gyönyörűségénél. * * * Balogvölgyröl panaszkodnak, hogy a latyak idő miatt a tervezett vaddisznó vadászatokról egy időre legalább le kell mondani, — s hogy az eddigi néhány kísérlet is inkább csak kis vadra történt, — melynek, a mint szives tudósítónk irja a »Száraz völgy< ugyancsak bővében van, és daczára ezen körülménynek, Bornemisza és Szentmiklósi urak egy vadásztól kisérve a néhány kísérleten kopók előtt csak 2 rókát 2 drb foglyot és 17 Dyulat tudtak mindössze lőni. * * * Bereg-szt.-miklósról tudósitanak bennünket, hogy az ottani fővadász dec. 15 és 16-án medvére vadászott. Két kerülője a vacsi völgyben bukkant is egy medvére, de csak megsebezték, egyik pratzliját lővén el. — Másnap a fővadász azon vidéket hajtatta meg, a hol valószínűleg a sebzett medve meghúzta magát, és csakugyan ott is volt a maezkó, de már most rosz végzete épen a fővadász elé hozta, egyenesen feléje rontott, de ez egy szép golyólövéssel fejbe lőtte a bősz állatot, még a másik golyót is neki adta, a mire aztán a maezkó megszűnt élni. — Szerencse, hogy a két lövés halálos volt, mert a második lövés után a mint hirtelen tölteni akart: a Lefaucheux nem akarván kinyílni, azt erőszakkal a térdhez szorította s a fegyver agyban eltört ; — de ekkor már a medve halva feküdt ! Vaddisznókat, szarvasokat szintén találtak ; — még az nap ugyancsak a fővadász egy vaddisznót is lött más fegyverrel. Az elejtett medve 3 éves és 105 klg. sulyu, volt. — A vaddisznó 7 8. klgr. nyomott. * * * Hnjtóvadászat embe> ekre. A pozsonyi nimródok nov. hó 26-án egy hajtóvadászatot rendeztek az ivánkai határon, még pedig mint az alábbi eredmény mutatja — válogatott szerencsével. Vadat ugyan egyet se lőttek, de a helyett megduplapuskáztak négy darab emberséges hajtót, s kegyetlenül megsrétezték az egyik vadászó uraságot. * * * Tul a Dunán a hires felső-szilvágyi erdőben is f. hó 9 és 10-én hangzott először a vadászkürt. — Mindkét napon az eső esett, de ez sem hátráltatta Halálos Ítéletem megsemmisitetett, s csupán éltemfogytiglani fogságra marasztaltatám el. Ez mindenesetre kedvezmény vala a sorstól, mert az idők folyama alatt remélhettem alkalmat a szabadulásra. 4 Még is nagyon drágám fizettem meg szerelmeskedésemet, s hevesen szabadkoztam az Ítélet ellen, daczára hogy védangyalom csókokkal halmozott el. Tiz perczczel később az összegyűlt Olymp bámészkodott Mars és Venus fölött Vulcan hálójában. VII. Váljon fiatal szószólónömnek volt e kellő tudomása, hogy mért kelle a parkban tett látogatásaimért ily keservesen lakolnom, azt nem tudom. De a fogságom következtébeni dult kedély állapotomból rá nem jött volna, hogy a szerelemvágynak vagyok áldozatja. No de, el is mult a kedvem a szerelmeskedéstől, mint sólyomnak a vérengzéstől, ha valami csillogó érezdarab kápráztatja szemét. A legkomorabb hangulatban s nagy aggodalmak közt vonultam csúfondáros fogházamnak egyik sarkába, s helyzetem mindig ijesztőbb lön. Idegessé lettem azon gondolatra, unalmas gerlicze, vagy együgyű fáczán módjára kalitkában fogva tartatni ; s minden körülöttem támadt legkisebb neszre oly ijedtség fogott el, hogy az a nélkül is nagyon sérült testemet lapta módjára lóditám a kalit rácsozatának egyik oldaláról a másikára. Nem emlékszem többé, hogy sebem okozott-e fájdalmat akkor, de azt tudom, hogy a haláltól való félelmemben fejemet öntudatlanul halálig verhettem volna a rácsozathoz, épen ugy, mint az egyszeri sváb, ki eső előli félelmében a vizbe ugrott. Semmiféle láz örökké nem tarthat, s igy őrült rögeszmém is, a kalitot keresztültörhetni, végre elhagyott ; de minél nyugodtabb levek, annál borzasztóbbnak tünt elém mind a jelen, mind a jövő. Mindamellett legközelebbi környezetem nem vala épen megvetendő. Fogházam, szép arany rudas kalit, minden kényelemmel el vala látva. Volt elégséges tiszta eledelem, s mindig friss zöldségem ; a fürdésre szükséges pornak sem valék hiányában, sőt még ő is, ki után annyira ábitozám, jelen volt; de mind hiába, mindezeket semmibe se vettem. A természet leghatalmasabb ösztönei egyelőre kihaltak bennem. Lassan-lassan még is nyugodtabb kezdék lenni; ha meggondolám, hány ezer meg ezer madár kénytelen egész életét fogságban tölteni, sőt némelyike, mint a csiz vagy a tengelicze, különféle kényszermunkát is végezni, ugy helyzetem mégis kedvezőbb vala, mert szabadságomban állt, semmit sem tenni. Szégyenemre meg kell vallanom, hogy begyem hozott legelőször eszméletre, s csak aztán tért vissza újra a szerelem ; szóval, vadságom kitörései vesztettek ugyan hevességökből, de tökéletesen meg nem szűntek azért, mert már sokkal vénebb valék, hogy többi fajrokonim módjára az emberekben kedvemet leljem. Egy alkalommal, ép a lemenő, s a felhőket arany szinben fürösztő napot bámulám kalitkám egyik sarkából, a hová bánatomban húzódtam, I midőn a másik sarokból fogoly társnőm átható de gyöngéd édes hangon megszólal ; mint villany szikra hatott e hang szivembe, azt rögtön lángra gyújtva. Azt gondolám, álmaim eszménye szóllalt meg, pedig dehogy, ő vala az ördög, ki oly nyomorulttá tőn. Az igaz : csinos ördög volt, anyám a franczia tyúk szakasztott mása. Azonban én hallgaték. De ö ma egyátaljáhan nem akart néma maradni. Ismét rákezdett fölhevítő dalára, melyben annyi érzés feküdt. Tovább nem hirtam ; ellenállhatlan erővel tört ki belőlem a hívogató. Mire ő kecses félenkséggel jött felém, szép fejét hódolata jeléül meghajtva. Mi foglyok tudjuk, mit jelent ez. Tökéletesen le valék fegyverezve, és ez érdekes dáma iránti szerelmem ujult erővel tört ki. — Fiatal szeretetreméltó rab — szóllék hozzá — ki ön, kinek, ha nem osztoznám sorsában, szemére kellene lobbantanom saját szerencsétlenségemet. Mily szép ön, s mint hasonlít anyámhoz. — Képzelje magáit helyzetembe — válaszol a kedves — Szent-Domokos napja óta élek itt magánosan. — Augustus 4-ke óta ? — kérdem. — Igen, augustus 4-ik óta tartózkodom e helyen apácza módra, a nélkül, hogy jámbor érzemények laknák szivemet. — Csak egy pillanatra, aug. 4-én fogatott el ? — Igen, épen egy barázdában járkáltam, midőn holmi csúnya kutya elfogott, s urának — ki olyan külsejü volt, mintha ö találta volna fel a marha*