Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-12-13 / 50. szám

3-28 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. DECZ. 13. 1 876. Bár az agar.iszat nemes sportját itt is kellő erélylyel folytatja s mindannyiszor meglátogatja Szabolcs-Vajai agarász-versenyeinket ; de a helyi viszonyok két év leforgása óta szenvedélyes lövadászt is formáltak belőle. Alig ösmerek valakit, ki fiatal vadász létére rövid két év alatt annyiféle nagy vadat lőtt volna (medvét, szarvast, disznót, őzet) mint barátom. Okt. hó 10-én vettem szives tudósítását, hogy három db medve biztos tartózkodási helye tudva van Rakaszi családi erdejében, mely erdőség Marmaros és Ugocsa határszélein fekszik ; a miot azonban a következmények bebizonyiták, ott nagyon is bizonytalan volt a medvék tanyájának tudása. Ugyanez időtájban G. A. rokonommal vettük P. Sándor meghívását is, hogy a rakaszi vadászatok után hozzá Urmezőre rándulnánk, és Marmaros belsejében is próbálnánk szerencsét. Okt. 14-én az észak-keleti vaspályával TiszaUjhelybe G. A.-val megérkeztünk s másnap szíves házigazdánk truppjából a legjobb négy kopót s podgyászainkat előre küldve, mi pedig villás-reggeli után indultunk Rakasz helységig kocsin, onnan pedig gyalog, és setét estig tartott, mig a bércztetőn levő, fagalyakból készített sátorhoz, éjjeli tanyánkhoz eljuthattunk. Okt. 16-án kezdődtek a vadászatok, hajtó- és kopóval, inely Rákászon két napig tartott. Tizenkét urvadász vett részt a kissé fáradságos vadászatban. — Naponta 4—5 hajtás tétetett; az eredmény alig kielégítő, mert első nap G. A. lőtávolou kivül látott egy őzet, másnap I. J. egy álláson 10 pereznyi időközzel két őzre puskázott, a melyek egyikét lelőtte, a másikát hibázta. — Mindennek daczára igen kedélyesen töltöttük künn a szabadban az esteli órákat, az óriási tűz mellett, mely sátorunk előtt a maga eredetiségében lobogott. Másnap podgyászainkat előre küldve Husztra, a vonathoz gyalogolt a vadásztársaság. — Itt öten elváltak tőlünk, és hétre apadt le a vadászok száma, kik Bustyaházái-я, illetőleg Urmezőre, P. Sándor barátom vendégszerető házához megérkeztünk. Okt. 18-án házigazdánk, az előleges intézkedéseket tette meg a töle kissé távoli vadászatokra, de hogy a napot tétlenül ne veszítsük, két óra tájban a lakásához közel fekvő sürü cserjést (kerek-begyet) vadásztuk meg — U. A. négy és P. S. öt kopójával, rókákra, mely sportunk teljesen sikerült. A kopók kitűnően hajtottak késő éstig, semmi kifogás nem lehetett ellenük ; U. A. és U. M jágere hibáztak egy rókát, U. M. pedig a másodikat. — Az esteli órákban 8 — 9 darab fogolyt láttunk húzáson, U. A. lőtt is egy darabot, mig R. G. hibázott egyet, a többi a kopók folytonos csaholása következtében óvakodott közelünkbe jönni. Okt. 19-én villás reggeli után ültünk kocsira, és este felé érkeztünk meg a kis-uglyai erdészlakhoz, fő hidiszállásunkra, hol négy napig báró Schoeler ajánlatára Kollibay erdész urnái szives vadász-ellátásban részesültünk. Estebédünk alatt medve-kolbószszal kinált meg az erdészné ; mely medve, pár nappal elébb önmaga lőtte meg magát a csapásán fölállított fegyverből; de a kolbász túlságos »haut gout«-ja miatt alig volt Ízlelhető ; egészen más véleményben vagyok a medve »praezlikróU, melyeket frissiben — ha nem is találok valami inyencz-falatnak, de azért teljesen élvezhetők. Vadás-zterrenumunk Uylya község határához tartozott, mintegy 11.000 hold erdőség, mely északi irányban egy folytonosan szükiilö völgyet képez, s őzen egész hosszában az Ugolyka hegyi folyócska húzódik keresztül, két oldalt a partok mentében szép kaszálók és keskeny legelök te rülnek el ; az uglyai völgyet kelet és nyugot irányban igen meredek és sziklás (nagymennyiségű mészkő) hegylánczolat szegélyezi, s ez igen rövid ismertetése azon helyeknek, melyekre négy napi vadászatom utáu oly kellemetesen emlékezem vbsza. Az egyes hajtásokat orosz hajtóink, a nélkül hogy egyet is hibáztak volna, mesterileg végezték, 13 hajtó és 8 kopó állott rendelkezésünkre. Okt. 20-án igen kellemes időben kezdtük az első hajtást a klemokszai kettős völgyben. Mi vadászok egy meredek élen állottunk fel a tetőig. — Alig hangzottak fel a hajtók pár első kiáltásai, midőn hátunk mögül egy igen erős medve U. M. jágeréhez, saját vallomása szerint mintegy 30 lépésnyire közelitett, s a hajtásba igyekezett menni ; de а к ... a jáger megirtózva a szörnytől, czélszerübbnek tartotta nem lőni, sőt folytonos mozgással, s midőn ez nem sikerült, füttyentéssel igyekezett a medvét visszaterelni. Most a medve a hegy-él tulsó oldalán, látatlanul, de a száraz leveleken több izben hallatva nehézkes galoppját, négy puskást passirozott. Legszélről K. erdész ült, egy vén bikkfa tövénél, mellette 13 éves fia kissé oldalt húzódva, minden puska nélkül várva a sport kifejlődését ; midőn erős zörejre egy ledült rothadozó fához hátra tekint, s ott látja a medvét mintegy 40 lépésnyire, a mint első praezlijaivel a dűlt fára ágaskodva, merően néz a kis fiúra. — E nézésre szegény kis fiúcskát azonnal a hideg lelte ki ; mégis volt annyi lélekjelenléte, hogy atyjának rokkját meghúzva figyelmeztette; de már ekkor a medve visszafordulva galoppirozott s az erdész elhibázta. Öt perczczel kéíöbb szomszédjára, Román Mihály orosz puskásra ment egy igen erős anyamedve (350 fut); már 200 lépésről láthatta a szálas erdőben, a mint lassan lépésben felé közeledik, s folytonosan czélozva 25 lépésre várta a medvét, és oly szerenesésen lőtte kamarán, hogy ez a lövés után két lábra állva felszökött s maga körül kettőt fordult, aztán fájdalmas nyögést hallatva élettelenül rogyott össze. Említésre méltó, hogy az orosz puskája egy öles hosszúságú régi simpla, az oldalán két, meglehetős nagyságú lyukkal, és ezt két golyó, négy posta és két szem nyulsréttel töltötte meg; dc mind annyi benn is volt a medvében. Kevés idő múlva még egy duplázást hallottunk, azt hittük, hogy a hajtók valamelyike lőtt, de mint később kisült, a kriesfalusi parasztpuskások, kik tőlünk oldalt állottak fel lőttek egy medve-boesot. A második hajtásból az erdész által elhibázott medvét vártuk ; de ez tova illant. — Volt helyette 3 drb őz, melyek közöl egyet U. A. szépen lőtt. A 3-ik hajtásban semmi. Okt. 21-én. Két vadásztársunk elhalaszthatlan teendők miatt elutazott, s igy csak öten maradva vadásztunk a pohani és krinecsni erdőrészekben, daczola a hideggel s egész nap esős idővel. Az első hajtásban volt két drb. őz, melyet P. S. hibázott. — A 2-ikban semmi. — A 3-ikban egy szarvastehén, mely R. S.-re (szélső puskásra) ment, igen fi italos sűrűben. Ez azonban rosznak vélt állása miatt boszankodva elszunyókált, s csak későn lőtt utána. — A 4-ik hajtásban semmi. Okt. 22-én derült időben a Lozován vadásztunk. Az első hajtás végén R. S. lőtt egy rókát. A 2-ikban G. A. hibázott egy özet ; a 3-ikban volt négy drb. őz, ugyanegyet hibáztak G. A, G. B. és R. S. Megjegyzendő, hogy a liibázá. többnyire golyóval történt. A 4-ik hajtásban semmi. Okt. 23-ikán szép napfényes idő, a Nadm-laki és Redicsinszki erdőrészeket hajtottuk meg. Az 1-ső hajtásból K. erdészre, öt pereznyi időközzel, két őz ment, melyek mindenikét elhibázta ; később egyiket a kopók visszahozták és M. A. leBátyámat pedig valósággal az ördög szállta meg, s határozottan azt hivé, hogy mindig meg lesz menthető, ha mindjárt két lépésnyire a kutya orra előtt is űzi hóbortosságait. Egy délután folytonos lövöldözés közt pompásan ozsonnálva, kellő időben s szokott módon visszavonulni kezdtünk, inidőn a fiatal fenyvesből, mely fölött épen most gond nélkül liuzódtunk, hogy az erdőbe bevágjunk, két lövés esett. Azon vadászra ismerék, ki már kora reggel közelünkben szaglálódott és hallgatódzott, mellette pedig egy városi szörnyeteg, úgynevezett vasárnapi vadász, óriási csizmaszárral, tarisznyában sonkacsonttal, csutorában pálinkával, a mint illik. Az első lövésre egyike nénjeimnek mint darab kő hullott a földre. A második lövés után apámon heves rázkódást vevék észre, s gyorsan mellé repülék. — Kövess ! — szólt tört hangon, a csapattól elválva. — Meg van sebesitve apám ? — kérdém nagy aggodalommal. Válasz nélkül nyílsebesen tovarepült, s ez eleinte megnyugtatott. Csak nagy erőködéssel birtam utóiérni, kérdésemet ismételve. — Boszantó véletlen, egyéb semmi, melyre mindig számithatunk, — felelt apám. — Megsütve, káposztával pároltán, vagy lencsével, korunkhoz képest. Mindnyájunkra rákerül a sor. Menekülési elméletem helyes volt, de a kivételek által le kell győzetnünk, különben soha se volna vége semminek. Az én vadhúsom megboszuland. Fiam te egyedül vagy méltó csapatomnak káplárja lenni. Bátyád egy semmirekellő. — Gondoskodjál a családról — szeresd anyádat — mindig jó asszony volt, csak néha unalmas — isten veled. Csőrével többször levegő után kapkodva, a helyett, hogy vízszintesen tovább szállna, magasan fölrepült a légbe, mintha az egekbe akarna érni ; a mire nézetem szerint méltó is volt. Szemeim áhítattal s merően követék a szédítő magasba, de egyszerre csak élettelenül a földre zuhanni látom, mire a fenyvesből győzelem kiáltás hangzék fel, mely veszteségünket teljes horderejében tiinteté elénk. Gyorsan megfordulva, fölkeresém csapatomat ; mind együtt valának egy bokorba összeszorulva, igen sülyedt erkölcsi állapotban. Nénjeim mint bolondok futkosának ide s tova, bátyám pedig egyik helyről a másikra ugrott, teljes erőből kiabálva, mintha ezzel a drága halottakat életre liihatná ; még anyánk sem igen tudott számot adni magáról, ezen kivül a nagy zavarban egy sörét szem is tévedt a farába, s ez minden lélekjelenlététöl megfosztá. Magamtartása nem vala ugyan egészén elfogulatlan, de mégis az apámról rám szállt kötelezettségek nagysága lelket öntött belém, s parancsolólag »girlitt« »girlitt « riadót hangoztatva, az egész csapatot összegyüjtém. — Halljátok — szólék hozzájuk — nagy a minket ért szerencsétlenség ; de hogy még nagyobb ne legyen, cselekedni, nem pedig gyáván sopánkodni kell. Menhelyünk fel van fedezve, s hóhéraink nemsokára itt lesznek. Tanakodjunk tehát, anyánk, tied az első szó. — Istenem, mit tehet a szegény, elhagyott, vigasztaló nélküli özvegy ily helyzetben, — válaszolt tört hangon anyánk. Erősnek érezém magatn, mikor még gyöngék valátok, most ti vagytok az erösebbek, mig én szemben a veszélyekkel, gyámoltalan és gyöngének érzem magam. Legyen tehát ezentúl csapatunk vezére bátyád, mint legidősb, s határozzon ő, mi történjék. — Hohó — kiált azonnal bátyám. »Ilyen pillanatban kötelesség parancsolja ön dicsőségünket áldozni a haza oltárára. Eu alázattal kinyilatkoztatom, hogy a magas hadművészethez semmit sem értek, s ha öcsém : a szürke kakas ért hozzá, vezessen ő minket, én csak első' gránátosa leszek. Reménytelen helyzetünkben semmi kedvem sem volt bátyámmal nagylelkű huzavonába bocsátkozni, s elfogadva a parancsnokságot, jelt adék a felkelésre. Nagy ideje volt. Már a kutyák megszimatoltak, és csakugyan elkésénk, mert a mint tovább akaránk szállni, ránk tüzeltek, szerencsénkre azonban a lőtávlatot nem ismerő pálinkás vadász lőtt, s igy nem lett bajunk. (Folytat, követk.)