Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-11-05 / 44. szám

•282 Nov. 25. J 876. Prágai versenyek. (Távirat) Első nap, oktober 28-án. I. 60 arany dij: gr. Kinsky Okt. 4é. s. m. Constantin körüljárt. II. Első oszt. Csúszórdij : gr. Henckel 3é. p. in. Monthalon 1, graditzi me'nes 3é. f. m. Reichsadler 2, gr. Kinsky 0. Heródes 3. Kilencz futott. III. 300 arany államdij : gr. Henckel 4é. p. m. Talisman 1, Przedswit 2. IV. Triennial-Stakes : Conte Veith 3é. р. k. Frida körüljár. V. Lovaglók egyl. akadályverseny : gr. Kinsky Zd. 4é. p. k. Fleurette 1, Farsang kitört. Második nap, okt. 29-én. I. Princ L'.uis Rohan-Stakes : Monthalon e's Baby (Conte Veith) közt compromissum. II. Triennial-Stakes : Capt. Blue 4é. s. m. Bendigo 1, Conte Veith 4e'. p. h. Schmock 2. III. Kladrubi Critérium: Blaskovics Ernő Kincsem 1, gr. Kinsky Zd. 2é. p. m. Critérium 2. 4 futott. IV. Iparosok dija : gr. Henckel 4é. р. k. Konotoppa 1, Conte Veith 3é. p. m. Táborit 2. V. Kladrubi Akadályverseny : gr. Kinsky Okt. 4é. p. ni. Liverpool 1, Mr. Edmund 5é. p. h. Diéppe 2, 4 futott. Harmadik nap, okt. Зо-á n. I. Ivadékverseny dij : br. Bethman öe'. p. in. j Rococo 1, Capt. Blue 3é. s. m. Justice to Kladrub 2, Conte Veith 3é. p. m. Excellenz. 3. II. 600 arany államdij : Przedswit 1, Talisman 2, 5 futott. III. Észak- és délnémetországi dij : Captain Blue 3é. s. m. Justice to Kladrub 1, Ugyanez 3é. p. m. Secundant 2, 4 futott. IV. Ressource-dij : Br. Orczy Elek 3é. sp. k. Légyott 1. br. Bethman 2é. p. m. Pfeil 2, 7 futott. V. I.iclitenstein ij : gr. Kinsky 0. 3é. p. m. Heródes körüljárt. Akadályverseny : Fleurette 1, 3 futott. •ADÁSIATOK. A liptói szép napok. Gömöri Szentiványi József barátomnak. (Folytatás.) Azt már az alatt, mig én ismerőseimmel társalogtam, átszálliták a főhadiszállásra. De ha már meg nem lőhetém, legalább látni kívántam az őzet, kisérve egy ismerősöm L ... y liptói földbirtokostól, ki egyike az itteni szenvedélyes vadászoknak. Neki csak könnyű volt. Fegyverrel várta a vadat, elővevén revolverét, melylyel hát végre is, lia a jó szerencse kedvez, meg lehet az özet is lőni : de én csak ugy egy szál szivarral fegyverkezve vártam a folyton közelgő hajtást, megpillantva a kopót, de az őzet nem, mely az ut alatti sűrűn vágott által. Innen a tanyára menve, üresen találtam azt, eszembe jutva emez ártatlan parodia: »puszta volt a a villa tája ; most csak maga dominálta a sürgő szakács.« Az előszobába lépve örömmel pillanték a fogason függő fegyveremre ; azt tokjából kiemelni, négy töltényt zsebembe csúsztatni, pillanat műve volt. Daczára, hogy a talaj kissé nedves volt, ugy egy könnyű topánban, szivartáskával oldalamon siettem le a dombról, ki az útra, szerencsére állást foglalni, s a vadászat végiben részesülni, midőn siető lépteket hallva, visszafordultam, s egy vadász jött utánnam, kérdve, hogy akarok-e még állást foglalni, mert egy pár ebet ép most bocsátottak el a villa alatti oldalon; a többi urak már mind az állásokon vannak. Hogy akartok-e ? ... erre könnyű megfelelni. Rohamosan rugtattunk le a felvezető kocsi uton, találkozva az állásokon levő vadásztársakkal, és sietve a kijelölendő ut felé. A mint leértünk a dombról, az utat egy darabon üresen leltük; mert a társaság előbb kiment tagjai jóval alább foglaltak állást. A kisérő vadász igen megörült, hogy e h elyen ki sem állott, mert, mint mondá, épen ide szándékozott vezetni, ez levén egyik legjobb állás. Az úttól balra, mintegy kétszáz lépésre, egy a fenyvesek között eső kis halmon jelölte ki állásomat, maga pedig alább sietett. Helyemre érve, kíváncsi voltam a halomról széttekinteni, nem maradtam tehát hű egészben az utasításhoz, hanem ennek ellenére nem az oldalon, de fent a halom tetején, nagy szirt darabra ülve, egy jó vastag fenyő mellett foglaltam állást. Az ebek már hajtottak, de a hajtás az ut túlsó oldalán alól folyván, nekem arról tudomásom sem volt. Egész kényelmesen elhelyezkedve, gyönyörteljesen vizsgáltam a szép növésű sürü fenyvest, az alatta diszlő növényeket, s az apró szirt darabokon a sokféle mohot — midőn egy felettem történt robaj talpra ugrasztott. Két örvös galamb suhant el lövésre felettem, de kész nem lévén, mivel itt nagyon szük alátkör, üdvözletem nélkül vitorláztak el. Sajnáltam, hogy nem lőhettem rájok ; mert feltéve, hogy találom, örömömre szolgált volna, ha főleg itt e magasságban valamit lőhetek, nem is sejtve még akkor, liogy mennyivel nagyobbszerü meglepetés vár rám ! Még mindig nagy csönd lévén, egész kényelemmel támaszkodtam a fához, midőn tőlem jobbra, egy zörejre lettem figyelmessé; odatekintve ép a meredély szélén láttam csendesen haladni alig 35 lépésre egy roppant őzhakot. Bármily nagy vágyam lett volna rögtön odaloni, az okosság várakozásra intett, mert az őz ép egy töbör felett haladt ; ha neszt vesz, egyet lefelé szökik, akkor én vagy nem is, vagy pedig csak hihetőleg levegőbe lőhetek. Bevártam hát, mig az őz felém kerülve, előttem mintegy ötven lépésre haladt át ; s midőn a második fenyő csoportból kiszökött, az első ballapoczkára czélozva, elhúztam a ravaszt, s nagy örömömre felbukni láttam a derék bakot. Közöttünk azonban egy kis emelkedés, s azon tul egy töbör volt, s ennek külső szélén levő sürü fenyőcsoportnál bukott fel vadam. Mily kellemetlenül lettem azonban meglepetve, midőn a kis meredélyre felérve, őzemet felugrani, s a sürübe beszökni láttam, a nélkül, hogy időm lett volna másik csövemmel reá lőhetni. Az özet azonban csakhamar megpillantám, a mint a sűrűből kiérve, a felettünk levő meredeknek igyekezett ; örömmel vettem észre, hogy erősen van találva, mert igen lassan, ingadozva haladt, s mig a tetőre ért, kétszer összeesett. De ez is csak vékony vigasztalás volt — meg aztán önmagam előtt is szégyenlém, hogy ily szép esélynél oly fusser lövést tettem, hogy vadam helyen nem maradt, s aztán oly vigyázatlan voltam, hogy második lövésem elszalasztám. Hajh ! de késő bánat, Ez alatt a vadász is odaért, s duplázást nem hallva biztosnak hitte az özet, tekintgetett jobbra, halra, — s aztán mit sem látva, savanyu képpel kérdezte, hogy hát elment-e az őz ? megmagyaráztam neki a dolgot, s előbb ugy láttam, azt hiszi, hogy a szokásos vadászkifogást használom a hibázás felett, — annyival inkább, mivel a lövés helyén sem vér, sem szőr nem maradt — nem nagy kedvet mutatott a kerestetésre ; azonban tán arczkifejezésemnek sikerült meggyőzni a komoly valóról, mert azonnal intézkedett, hogy két erdővéd egy pár kutyával menjenek az őz nyomán. Mi pedig kisietve az uton foglaltunk állást, mert a kopók újra őzet vettek fel. Nem sokára újra egy pár örvös galamb suhant át fölöttem, s Miklós barátom fölött vágtak át, ö egy gyors kapvalövéssel üdvözlé őket, — de hirtelenébe golyós csővéből, igy nekik bajt nem okozott, csak az alattunk álló vadászokban keltett egy kis borzadályt, a fölöttük — bár magasan — sivitó golyó. E közben a hajtás is közeledett, egy lövés is történt az alsó szárnyon, Suskin inspector ur lőtt egy őzre, de roppant távolról s golyóval, s az őz megmenekült. E lövés után rögtön felkiáltott hozzám alattam álló M. I. barátom, hogy »meg van az őzem !« Meg is örültem, nem is, azt hive, hogy e lövés folytán esett el. Azonban csakhamar nagy lett az én örömem, midőn megtudtam, hogy őzemet még a lövés előtt meglelték a kerülők egy kö alatt, körül fogva a két kutyától — végvonaglásban. János barátom ép akkor pillantá meg, midőn felkiáltott hozzám, a mint az erdővédek a felettünk levő hegyről lefelé szálliták. Valóban ritka példány volt, mint a szakértők mondák, legalább 7 éves, gyönyörű szarvakkal, csak hogy kissé sovány. Lövésemből három göbecs érte, egy a lapoczkába fúródott, kettő az első ballábát két helyen törte el. A kutyák hajtása újra az állásra ugratott, nem sokára újra dörgött a fegyver, utánna roppant heves hajtás, s aztán mély csend következett, tehát uj vad került teritőre, nem sokára jöttek fel az alant álló vadászok is, már erősen alkonyodván, magokkal hozva egy kis zerát, melyet ugyanazon erdővéd lőtt, ki az előtti napon elejtett bakot lövé, ki egyike a vidék ügyesebb lövészeinek, s igen nagy tapasztalással biró vadász. Esteledvén, tanyánk felé igyekeztünk, csatlakozva a felettünk álló társakkal, kik nekem a szép eredményért gratuláltak, haladtunk tanyánk felé, midőn csak egyszerre a zergevadász atra hajtókul felrendelt hat tót atyafi az uton előttünk teremve, iszonyú comicus taglejtések között, roppant nagy lelkesedéssel szónokoltak, mit én ugyan nagy sajnálatomra nem értettem, az előadás tót nyelven tartatván : de taglejtésökből, melylyel az őz kiugrását, megbukását s végre elfutását szörnyű hiven utánzák, a dolog mibenlétét mégis kivettem. S csakugyan az volt a dologban, hogy egy derék bak a Guszti barátom állása felett vonult át, ott meg is állapodott,de ő akkor kissé beljebb ment a szomszédja állása felé, a tótok által figyelmeztetve, hogy az őz ott van, sietett is állására. Meg is pillantá még az őzet, de már későn arra nézve, bogy rá sikeres lövést tehessen. Haza érve, kedves gazdánk pár lionnmaradt, s a sétából visszatért vendégével nagy örömmel fogadott a jóeredményü vadászat után, — mit fokozott az, hogy épen én, a távolabb vidékről való, voltam a főhős, — még pedig ily véletlen szerencse folytáig mivel a vadászatról majdnem elkéstem. A nagy terembe csakhamar behozták az Ízletes vacsorát, melyen egyik fogásul a tegnap lőtt őzből a vadászrész szerepelt, egy pár pohár bor áldomásul, s aztán egy jó csibuk dohány vagy szi-