Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876
1876-01-12 / 2. szám
14 VADÁSZ- í:S VERSENY-LAP. JANÜAR 12. 187G. Pedig január eleje óta ezek eltűntek Pestről ; я magas fogyasztási vám miatt nem hozzák most kocsi számra a nyulat mint máskor, hanem a kisebb vadaspiaczokon vesztegetik. Különben Pesten sem igen volna kelete ; — a vadhúst — e legegészségesb eledelt, vagy nem kedvelik a főváros lakói, vagy nincs reá pénzük, — vagy, s ez a legvalószínűbb — a megszokott slendriánból, s az örökös beafsteak és bornyuszelettől nem tudják magukat emancipálni gazdasszonyaink, annál kevésbbé, mert szakácsnéiknek kijár meghatározott perczentjök a mészáros-boltokban. Pedig a fáezány-pecsenye ugyancsak olcsó az idén, mert tömérdek van. Dcczember utolsó napjaiban a monostori szigeten a koronái vadászterületen fáczán-vadászatot rendeztetett Ö fensége Rudolf, a trónörökös föhg. Miután akkor már erősen zajlott a jég a Dunán, az átkelésre egy nagyobb gőzös rendeltetett ki, s a dunakeszi parton, a kompok szokásos átkelési helyén (a hajdani római repülő-hidfö omladékinál), valamint a sziget szemközti oldalán, álló-hajók helyeztettek el, hogy a kikötést lehetővé tegyék. A vadászaton, melyben О fensége környezetéből egy pár ur vett részt, hallomás szerint mintegy 60 db fáczány lövetett. Ő fensége — mint halljuk a mult héten a lainsi vadaskertben ismét egy sast lőtt volna. Ez lenne mostanában a harmadik. * * * A mult héten Vacson, О kir. fensége Coburg Ágost hgnél tartattak meg az évenként szokásos vadászatok, melyeken József föhg. ö fensége, s Coburg Fülöp hg. ö fensége, továbbá br. Nyáry Adolf, Ráth Károly ur ö mltsága, Aebly és Loisch urak stb. stb. vettek részt. Lövetett összesen 13 db dámvad, circa 400 nyul, egy kevés fáczán és 1 róka. — О fensége József föhg egy különös nyulat lőtt, melynek 3 agyara nőtt ki, s melyet ritkaságkép a Nemz. Muzeumnak küldött be. * * * Nagy hajtóvadászatot rendeztek mult hó utolsó napjain gr. Károlyi Gyula és gr. Károlyi Tibor a sámsoni és nagyszénási urodalmakban. A sámsoni urodalomban 240 nyulat és 68 db fáczánt, a nagyszénási pusztán, hol igen szép erdő is van. 80 nyulat és 187 db fáczánt lőttek. (N. P. J.) * * * Gr. Nádasdy Ferenc z Borosjenöi erdeiben is próbáltak a mult héten vadászatot vaddisznókra — mint halljuk, — de eredménytelenül ; majd minden hajtásban voltak, de kitörtek. * * * Doboson, Kígyóson mint halljuk az idei vadászatok nem voltak eléggé kielégitök. * * * A dúvad is leküzdi félénk természetét, s az éhségtől ke'nyszeritve levonul az erdőkből a lakott tájak felé. Biharhói irják, hogy ott a farkasok rendkívüli módon elszaporodtak; s a vásárra járókat az országúton kisértgetik. * * Mármarosban a gr. Telekiék erdeiben vagy 8 medvét lőttek az idén, mint halljuk, de nem vadászaton, hanem az oláhok szokott módjára, t. i. a medve forgójában elhelyezett puskákkal. Gr. Hunyady Imre ő méltósága Urményi és tarnóczi urodalmaibnn lőtt hasznos és kártékony vadak jegyzéke 18 7 4-ben. Hasznos vadakból lövetett az év folytán : Nyul 1412 Túzok 3 Fáczán 24 75 Fogoly 1585 Fürj 310 Összesen: 5785. Kártékony vad: Róka 9 Nyest 3 Kóbor kutya .... 82 Görény 116 Kóbor macska ... 50 Menyét 73 Sündisznó . . , . . 110 Tengerinyul .... 33 Héja 114 Keselyű 19 Karvaly 173 Éjibagoly 94 Szarka 145 Kánya, varjú .... 690 Összesen : 1711 Együttesen: 7496. Az ürményi erdészeti hivatalból 1876. január 10-én Pausár József fő vadász. Egy rögtön megszelidült őzbak Devecser, 187 6. jan. 2. Tiszt. Szerk. úr! — A tél szigora, a roppant hidegség nagy kárt tesz őz-vadunkban. A megfagyott őzek (csak gyengébbek) feltiláhísa közt egy igen érdekes eset fordult elő. A napokban ugyauis a medgyesi kőgunyhó közvetlen közelében (mely az erdőkerülőknek éji tartózkodásul szolgál) egy élő özbakot találtam, de annyira megdermedve, hogy nem birt fölkelni. En a meleg kunyhóba vitettem. Pár óra múlva az őzbak felüdült s egész vidám lett, annyiia, hogy az ajtó felnyilásakor kiugrott. Másnap reggel az erdőkerülő az ajtónál találta a bakot, várva annak kinyitását, s a mint az kinyilotf, besietett és egyenest a kályhához tartott. Ez idő óta nem vagyunk képesek öt a kunyhóból kiterelni. — Gimvadnál ily rögtöni megszelidülés szokott előfordulni, de őz-vadnál még nem tapasztaltam. Tisztelettel L ö h 1 e i n. Elefántvadászát Dél-Afrikában. (Folyt.) A legvérmesebb reménynyel tértem vissza, alig várva a következő nap gyönyöreit. Epen bealkonyodott, mikor a »skerem«-hez visszaérkeztem. Jóizüen vacsoráltam s a kaffereknek megparancsolván, hogy zajt ne okozzanak, lefeküdtem. Nem sokára álom borult szemeimre. Épen elefántokról álmodoztam, midőn szolgáim egyike felköltött, fülembe súgva, hogy az elefántok lent vannak a viznél. Legott talpra ugrottam. A kafferek is oly izgatottak voltak, hogy nem alhattak. Leültünk a tüz körül, hallgatva a különféle vadak zsibaját. Egyszer csak fölkiáltottak a kafferek : — Nansia! (Ott van.) Mintha csak egy szájból jött volna e felkiáltás. A trombitaharsogáshoz hasonló hangot hallottunk. Ez annak a jele volt, hogy az elefántok nem messze tanyáztak. Tovább egy óránál hallgatództam aztán embereimmel, de az elefántok elnémultak s csak az orrszarvúnak röfögését lehető hallani a viz körül. Újra lefeküdtem, hogy erőt merítsek a jövő nap fáradalmaira. Viradatkor már talpon voltunk s miután a fegyverek fölött vizsgálatot tartottam, s mindenki táskájába tiz négy unciás golyót rakattam, a reggolizéshez fogtam. Először is erős kávémat ittam meg s aztán egy darab sült húst ettem. Majd a málhák őrizetére a két legfiatalabb kaffert hagytuk vissza s lementünk a vizhez. Ott első pillanatra meggyőződhettünk az óriási nyomokról, hogy csakugyan elefántok jártak ott akkor éjjel. A sárban hű lenyomatát láttuk lábaiknak. Figyelmes szemlét tartván, meggyőződtünk, hogy a dombról jöttek s a túloldalon, balra, az alacsonyabb dombok felé vonultak el. Rögtön utiínok küldöttem »Minyauiit«, a legjobb kaffer nyomozót. Az elefántcsapat vagy tizenöt himből állhatott s ezek közül 2 — 3 darab már nagyon üreg lehetett, m rrt nyomuk két láb átméretü volt. A nyomok északkelet felé vezettek, váltakozó alacsony dombokon át. Az elefántok, mint látszott, mitől sem tartottak, mert egész kényelemmel élvezték a zamatos machabel-fák lombjait, mindenütt nagy pusztítást köv tve el. A dolgok ily állásában nem volt valami nehéz föladat cz állatóriásokat fölkutatni. — Néhány órai gyaloglás után sziklás vidékre érkeztünk, itt már megszűnt a lombpusztitá=. Az állatok egy régi, általok vert uton a hegynek tartottak. Nagy nehézséggel követhettük őket, de végre is »minyamá«-nak a vérebekhez hasonló ravaszságával és kitartásával sikerült újra felfedeznünk nyomaikat. Tizenegy óra tájban az elefántok utja igen sürü bokrok közé vezetett, egy sziklás völgybe. Nagy óvatossággal haladtunk itt tovább, várva minden perezben, hogy elvégre rábukkanunk az elefántokra, miután nagyon hittük, hogy az ily kedvező árnyas helyet a déli siestára föl fogják használni. De csalódtunk. Az elefántok tovább ballagtak, újra hegynek menve. A hegytetőre fölérvén, egy mély völgybe néztünk le, mely minden oldalról meredek hegyek által volt elzárva. A völgyfenék sokkal sűrűbben volt benőve, mint az elélb emiitett bokros hely. Bizonyos voltam benne, hogy az elefántok utja itt véget ért s leheveredtek déli álomra, mert a déli forróság emberre állatra egyaránt elviselhetlenné kezdett válni. Itt a kafferek levetették bocskoraikat s mezetlen lábbal csúsztak vigyázva tovább. Leereszkedtünk a völgybe s itt alkalmunk volt meggyőződni, hogy rövid idővel azelőtt jártak a völgyben, mert hátrahagyott ganajuk még meleg volt. Vagy száz lépésnyire haladva odább, Minyama egyszerre megállott, lekuezorodott s felém fordulva suttogá : »Nansiai cubu,« (ott vannak az elefántok.) Képzelhetni, mily hatással volt rám e figyelmeztetés. Szivem eresen dobogott az izgatottságtól. Lehajolva kissé, megláttam az elefántokat a sürü bokrok között vagy harmincz lépésnyire. Mindnyájan egy sürü tömegben állottak egy fa alatt, álmosan legyezgetve magukat széles füleikkel, nem is álmodva, hogy a bokrok mögött, közelükben, halálos ellenség lappang. Elgondolván, hogy ha fölriasztatom az állatokat, a hegynek egyik vagy másik oldalán fognak menekülési utat keresni, hamarjában felküldöttem két kaffert, hogy ha az elefántok tova illanni törekednek, lármájukkal riaszszák vissza azokaL Ez egyébiránt nem mindenkor sikeres mód; mert gyakran megtörténik, hogy nem ijednek meg, hanem egyenesen a zaj felé rohannak, ha nem látják is annak okozóit. Miután szomjamat pár korty vizzel eloltottam, intettem az elefánt-puskákat czepelő két kaffernek, s átvévén tölök a fegyverek közül egyet, néhány lépésnyire közelítettem meg az alvó óriásokat, hogy jól szemügyre vehessem, melyiknek van legszebb agyara. Oly sajátságosan állottak azonban, hogy egyiket sem vehettem teljesen szemügyre. Egy balfelöl eső nagy hímet azonban mégis legkülönbnek véltem a csapatban s rálőttem. Azzal a reménységgel kecsegtettem magamat, hogy a másik puskával még egyet elejthetek ; de a bokor nagyon sürü volt s az elefántok vad rémületükben oly gyorsan robogtak el az ellenkező irányban, hogy kifogytam az időből. Egyébiránt rögtön intve másik fegyverhordómnak, a szökevények után rohantam. Az elefántok első elrohanásuk alkalmával öszszetartva, oly kényelmes utat törtek, akár egy kocsiút; de mikor a meredekhez értek, kénytelenek voltak lassítani lépteiket; mert az elefántok hegynek fölfelé nem tudnak szaladni, mig hegynek lefelé, bámulatos gyorsasággal rohannak alá. A sebesült elefánt mintegy százötven lépésnyire a lövés színhelyétől lerogyott. Szivén találta golyóm. Én tova rohantam mellette, üldözve a menekülni törekvő állatokat. Szerencsére az általam előre küldött kafferek felé szaladtak, kik éktelen zajt csapva, visszaterelték az elefántokat. Most borzasztó sebességgel robogtak alá, fákat,