Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-01-12 / 2. szám

JANÜÁ 12. 187 6. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 15 bokrokat döntve le э köveket görditve utjokból félre. A mint mellettem elszáguldtak, újra czélba vettem egy elefántot. Valahol a lapoczka táján találtam, de a bokor sűrűsége miatt ismét nem lőhettem figyelemmel ; azt azonban tudtam, hogy egy negyedfontos hegyezett golyó nem tréfa, még oly óriásnál sem, a minő egy afrikai him elefánt. Alighogy második elefántom lövést kapott, szemlátomást csökkent a futása ; nem volt képes menekülő társaival lépést tartani ; félre fordult s a hegy felé botorkált. Mindent elkövettem, hogy nyomát ne veszítsem, s ez nem kis fáradságomba került, mert ámbár a vad nehéz sebet kapott, de olykor ügetve haladt ; nekem pedig ovakodnom kellett s a bokrok között haladnom, hogy se meg ne lásson, se szimatomat ne vegye, mert ez esetben a sebzett elefánt rendisen ellensége ellen fordul. Háromszor akartam rá ujabb lövést intézni ; de e szándékomat a bokrok sűrűsége mindannyiszor meghiúsította. Végre, midőn az elefánt a völgyet már-már keresztülvágta, vagy valamely neszt hallott, vagy szimatomat vette, elég az hozzá, hogy egyszerre csak megfordult, nagy füleit kiterjesztette, orrmányát fölemelte s dühösen forgó szemeit felénk szögezve, rohamra készült. Azonban én kevés időt engedtem neki a gondolkodásra. Szügyébe golyót röpiteni egy másodpercz müve volt. L»gott térdre rogyott; de még egyszer összeszedve erejét, fölemelkedett s lépést tovább vánszorgott. Abban a perezben félretekintvén, azt vettem észre, hogy négy elefánt rohan felém, (melyeket Minyama hajtott hozzám). Elgondolva, hogy a két sebet kapott elefánt már nem igen távozik messze, elégnek tartoltam, egyik fegyverhordó szolgámat küldeni utána, hogy szemmel tartsa ; én pedig a mellettem tovaszáguldó négy elefánt közül, az utolsót és legszebb agyarút, mintegy negyven lépésnyiről czélba vettem s lapoczkája táján találtam. Rögt'n hátramaradt társaitól. Gyorsan megtöltve újra puskámat, követtem. Egy kis nyíláshoz érve elkurjantottam magamat: »Hej, öreg, itt vagyok!« A sebzett vad akár kíváncsiságból, akár boszúvágyból visszafordult, de vesztére, mert újra egy negyedfontos golyót röpítettem szügyébe. Most elkezdett kerengeni s aztán néhány lépést hátrált egy fa alá. Jónak láttam még egy golyóval üdvözölni, mely egyenesen a lapoczkájába fúródott. Megrázta fejét, csapkodott fülével s egyszerre inogni kezdett, s összeroskadva, kiadta páráját. Abban az irányban, a hol embereimet hagytam, lövéseket hallottam. Az utolsó lövésre most arra az oldalra siettem. Egyszerre, nem messze tőlem balra, fülliasitó trombitálást hallottam. Sejtettem azonnal, hogy embereim valamelyike vészéi) ben forog ; mert az elefánt csak akkor szokott oly borzasztó lármát ütni, ha nagyon közel van ellenségéhez, vagy már megfogta azt. Ilyenkor addig tart trombitálása, mig ellenségét agyaraival meg nem semmisiti s azt formátlan tömeggé nem tiporja. Mielőtt a helyszínre értem volna, teljes csönd állott be. Nevén kiáltottam emberemet, ki nagy örömemre meg is jelent, elevenen ugyan, de nagyon megpocsékolva. A puska nem volt nála ; összekarezolt arcza, keze véres volt, s szemei kimeredtek a nagy ijedtség miatt. Nem is csoda, ha meggondoljuk, mi történt vele. Még két lövést adott az elefántnak s aztán tovább ballagott, a nélkül, hogy gyaníthatta volna, hogy az elefánt visszafordul. Épen puskája megtöltésével foglalkozott, miközben elfeledte szemmel tartani a vadat. Majd előre menve, csak a nyomokat szemlélte s eközben majdnem az állat agyarai közé jutott, mielőtt azt észrevette volna. Alig volt ideje a meghökkent embernek a menekülésre. Vagy száz lépésnyire üldözte az elefánt, melynek sikerült is volna öt bizonynyal utóiérni, ha a lövések miatt nincs annyira elgyengülve. Futásában a kaffer eldobta puskáját. Életét csak a csodálatos véletlennek köszönhette, mert háta és lábszárai csupa véresek voltak s e vér csak is az elefánt orrmányából származhatott. Többi társai, kik megszöktek, midőn társukat veszélyben látták, most szintén elősompolyogtak. Fölvétettem velők az elhagyott nyomo*, hogy a fegyvereket s az elefántot megtalálhassuk. A fegyvereket megtaláltuk s aztán az elefánt után néztünk. Ez lassú léptekben váuszorgott odább. A vér csurgott orrmányából s nagyon kimerültnek látszott ; de azért ha észre vesz vala, újra megtámad bizonynyal ; mert az elefánt addig harezol, mig le nem rogy. Egy kört csinálva, elébe kerültem s vártam rá. Mikor vagy husz lépésnyire jött, rá lőttem. Ép a szivén találtam. Futott még vagy száz lépésnyire, miközben egy kis fát is ledöntött s aztán — összerogyott. A vizsgálat után ezt találtuk a lelövött elefántok közül a legkülönbnek. Egyik agyara 55, a másik 57 fontot nyomott. Az, a melyik térdre rogyott, szintén szép agyaras volt, csakhogy agyarai vékonyabbak voltak s egyik-egyik miutegy 42 fontot nyomott. Annak pedig, a melyet először lőttem, csak egy agyara volt. Ez nem ritkaság a délafrikai elefántoknál; de inkább észlelhető a nőstényeknél, mint a hímeknél. Ez egy agyar 53 font sulylyal birt. Minthogy már nem volt időnk a nap hanyatlása miatt mind a három elefánt agyarait kivágni, egyelőre megelégedtem azzal, hogy a legnagyobbikéit vágatom ki, a többiét másnapra hagyva. Másfél órai vesződség után végre készen lettünk a munkával s szivét is kivágtuk, miután én azt szeretem, míg mások az orrmányt vagy a talpakat tartják legízesebb pecsenyének. A zsírja igen finom; a vajhoz hasonlít. Fölkerekedve visszatértünk a skermhez, hová alkonyatkor jutottunk el. (Vége következik.) Körültekintések a németországi vadászatokon. Bajorországból a szarvasok elmúlt cserkészeti idényéről lamentábilis tudósítások érkeztek. Az ottani hegységekben az idény a legrosszabb volt, melyre emlékeznek. A kemény és nagy havu tél igen elsatnyitotta a fövadat, az űzekedés későn állott be s az agancsárok alig szóllaltak meg. Az időjárás is gyalázatos volt, hó és eső váltakozott egymással, s ha néha néhány óráig mutatkozott is a napfény ; akkor a rosz szél rontotta a cserkészetet. A szarvasok általjában csak oktober 10-dik után rigyeztek becsületesen, de ekkor fájdalom kutyaidő állott be és tartott 16. estvéig; és mit használt azután az, hogy october második felében az agancsárok már becsületesen jelentkeztek, ha 16-áu a tilalmi időszak kezdetét vette? Átalában igen rosz volt az idény. Oly erdőkörőkben, hol más években 20 — 60 db fejdiszes szarvas lövetett, most alig 3—18 db került teritöre ! * * * Vad-dús mezöségeken, lia rajta egyszerre sok ezer ember mozog, nem csekély rémületbe esik az apró vad s gyakran érdekes s komikus jelenetek szemléihetők. A németországi hadcsapatok idei öszi hadgyakorlata alkalmával Gotha mellett, a porosz 14-dik sz. huszárezred első s második százada, egy lóherés mellett volt felállítva. Midőn arra egy ágyúüteg elrobogott, felszökött a lóherésből egy őzgidó s az első huszárszázad sorai közt végig szökelt. A század szárnyára érve kissé körülkémlelt, azután egész bátorsággal a második századnak iramlott s itt az első sor lovainak lábai alatt végig bukdácsolt az egész század hoszszában, mig annak végén, a hadfiak örömére, sértetlenül elmenekedett egy erdőcskébe. Az özgidó egész viselete olyan volt, mintha a huszársorokat, ültetett csenderesnek tekintette volna. A Sziléziában tartatott öszi hadi gyakorlatokról írják, hogy ott a nyulak tömegesen szaladgáltak ide-oda, mint valami hajtóvadászaton. A támadó csapatok magok előtt kergették s nevettető ugrásokra kényszeritették a szegény füleseket, ha az ellencsapatok, őket közelre bevárva, szembe durrogták vaktöltc'seikkel. Egy nyul egy ágyú tüzébe kerülvén, mozdulatlanul fekve maradott, de midőn füleinél fogva fölemelték, akkor magához tért s egy erős rángatódzással kiszabadult s elmenekedett. Egy dombon, melynek oldalán meredek söt áthajlott partu kavicsbánya volt, nagy töm »g nézöség állott s a bányába az egyetlen bejáráson egy nyulat láttak berohanni. Nossza utána az ujjongó tömeg, már hitték, hogy elfogják, mert a magas és meredek partról a nyul ki nem szökhet, hanem mindannyiszor visszaesik. De ime, egy hatalmas ugrás felsegíti a kétségbeesett állatot a partra, de oh malheur! előtte egy háromszoros emberfal nevetve várja szegényt. Nincs idő tétovázásra, egy bátor ugrással egy férfi arczába repült, ki megzavaradottan rosszul kapkod a nyul után, az meg a többiek fejein keresztül, általános rivallás s nevetés közt szerencsésen megszabadul ! * * * A vadászkutya kiméletességéről szép példát emlitnek e német sporttagok. Szeptember 3-án két barát fogolyvadászatra ment. Az egyiknek vén, de kitűnő vizslája egy helyen mereven megáll, s biztatásra sem akar beugrani. A barátok oda mennek s tanúi lettek, a mint egy fias nyul 3 kis süldőit épen a világra szüli. A kutya meg nem mozdult, mig a műtét tartott, mely után az auyanyul rövid ugrásokkal elbaktatott. Ekkor a vizsla a süldőket köriilszagolgatta, megnyalogatta s bántatlanul ott hagyván, uraival tovább indult foglyot koresni. Cs. Róka-históriák. A róka szaporasága s pusztítása. Pomerániából egy tudósitó írja: 1873. juliusban Bőhu tábornok, birtokán fáczánost rendeztetvén be, erdészének a rókák irtását igen a lelkére kötötte. Egy kerülő borzebével pagonyát járván, egy rókabarlang előtt 3 kölyköt látott játszani, egyet közülök meglőtt, egyet kutyája fojtott meg, a harmadik bemenekedett. A kutya is becsúszott s nem sokára még két fojtott kölyköt hozott ki egyenkint , de ismét vissza akart térni a rókalyukba. A kerülő felfogja ebét, hazamegy, kijön 3 munkással s ásatni kezd. Három óra múlva elérik a főtömlöt s abban az anyókát s még 5 kölyket, melyeket agyoncsapnak. A kotorékban süldő nyulakból, fáczánokból, foglyokból, kacsákból temérdek, söt egy őzzérából is némi maradványokat lelnek, azonkívül két fél és három egész nyulat. * * * P. urvadász, hajtóvadászaton egy sürü fiatalos erdő előtt állott s még mielőtt lövés történt volna, a vén havat h illotta háta megett ropogtatni. Viszszafordul,. s lát egy vén rókát, szájában uyúlat hozva, egyenesen felé közeledni. Bevárja 20 lépésre 3 lelövi. A nyúl még fi is és meleg lévéü, P. egy hajtót küld visszafelé nyomozni, s ez megleli a vaczkot is, hol a róka a nyulat lefülelte. * * * Gróf R. dolgozó szobájában ült a mint hajtást hall, kinéz s lát egy házi komondort, a mint egy rókát az udvarra s előkertbe hajt. A róka egy sürü csalitba bujt, hol a komondor elvesztette s elhagyta. A gróf kapja puskáját, kiszalad s a rókával az ajtóban találkozik, hol lelövi, hogy az a kastély küszöbén kimúlik. Nevezetes esemény, a mennyiben a legközelebbi erdő innen félóra járásra van. * * * Poroszország wittenbergi kerületében, Bittenfeld városkában történt, hogy 1874. deczember 2-án szerdai napon, egy róka délelőtt 10 órakor nyitott ablakon át beugrott egy lakott földszinti szobába, hol az ágy alatt meghúzta magát. Itt volt ö kerne másnap csötörtök 10 óráig, tehát 24 óráig, a nélkül hogy észrevétetett volna, s csak akkor látták meg, midőn a nyitott ablakon a függönyöket széttépve, kimenekedett. Hogy e róka csakugyan szerdán délelőtt vette be magát ide,