Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-12-15 / 50. szám

December 15. 1875.

Vadász- és Verseny-lap.

337

IX. Gr. Klebelsberg Vilmos 75 kil.

1. Id. sga h. erdélyi származású.

2. de. p. h. mezőhegyesi.

X. Streicher hadnagy 60 kilóval :

1. Alert id. fék. h. irlandi.

XI. Gr. Bethlen László 82 kilóval :

1. Id. sz. k. erdélyi származású.

2. Pillangó 4é. p. k., ap. Virgilius, a. Azalea.

XII. B. Jósika Andor 7 3 kilóval :

1. Bűvész id. sga m., ap. Oberon, any. Esmeralda.

2. 5év. sz. k., ap. Wild Vire, any. erdélyi.

XIII. Czobel Béla 60 kilóval :

1. 5é. sga k. erdélyi származású.

XIV. Gr. Teleky Géza 87 kilóval:

1. Id. p. h. érd. származású.

2. Boomerang 5é. p. k., ap. Oberon, any. erd.

XV. Gr. Bolza Aladár 86 kilóval:

1. Lepke 5é. p. h. ap. Demi-Castov, a. erdélyi.

XVI. Jékey fohadn. 58 kil.

1. Kárpát 3é. p. m., ap. Zetland, a. érd.

XVII. Gróf Bethlen Gergely, 60 kil.

1. óé. p. k., ap. Conversano, a. erdélyi.

Nagy-Körös, 187 5. dec. 11.

Az országos agarászverseny ez évben résztvevők hiánya végett megbukott, azonban szeretem hinni, hogy annak igen tisztelt elnöke, ki eddig is meg tett mindent ez érdekben, ez ügyet végkép elejtettnek nem tekinti. Okát a részvétlenségnek egyrészről talán a kitűnő agarak nem létében keresem, másrészről pedig az Ínséges időnek tulajdonitom, sőt végre másokkal is történhetett az, mi velem, hogy útnak indulandó lettem volna, de közbejött betegségem megakadályozott, melyre oly egyénnek mint én is, ki már 40 év óta agarászik, számítani kell- Lehet, hogy én elfogult vagyok az agarászat iránt, mert én azt minden vadászatnak felibe helyezem. Az aga- rászati szenvedély nálunk fájdalom hanyatlóban van, másutt pedig mint például Angliába emelkedőben, mivel ott mint olvassuk egy verseny alkalmával 16 pár agár is versenyez, pedig a magyar agarat általános« >gban erősebbnek és jobbnak tartom, különösen m táti évszakban, midőn a nyúl leg* többnyire 1500 ölön tál fogarik meg, mert sok angol agarat láttam köztik legjobbat br. Wenck- heiinét, de a mely is 1400 ölön tál engedékenyebb volt, mint a jó magyar győző agár..

így lévén, valójában sajnálom, bogy nálunk az

agarászat kedvelők száma naponkint kevesebb. Nagy-Körösön mi még most is agarászunk, s merem állítani, hogy van olyan 4 agár, a melyek a régibb időben, az agarászatról irt könyvekben is említésre méltók lennének, mert ismerve azokat, melyek ott megemlítettek, még némely részét azoknak gyengébbeknek tartom, mert az említett 4 agár tudtomra nyulat agarászati szempontból Ítélve nem szalajtott el. És ha valaki az agará- szok közül a fentemlitett 4 agarat látni óhajtaná azokat bármikor szívesen bemutatom ; s ezen felül, ha a tisztelt vendég az agarászat on kívül vadászat kedvelő is lenne, ezen mulatságot is nálunk akár kópóval, akár szombatonkint tartandó karika vadászattal összekötheti.

Sőt végül még meg kell em'itenem, hogy Kriegshammer ezredes ur a napokban szives volt meghívni kopó Zalkájával való vadászatra, mely alkalommal dicsérettel kell emlitenem kopó falká- ját, hogy az első nyúl megfogatott, a második is, több mint egy órai erős lovaglás után. A harmadik csak úgy menekedhetett meg, hogy közbe fris nyúl ugrott. Vadászatunk sikeres eredményéről, — de szives magyar barátságos fogadásról is — megjelenő vendégünket biztosíthatom.

Mészáros Zsigmond.

Második sas fogásom, Rohrmoosban.

(I860., junius 13-tól—21-éig.)

— Arco-Zinneberg Miksa gr. vázlatai után. — (Folytatás.)

Junius 21-én. A három létrát reggel 5 órakor, a szükséges műszerekkel együtt 14 erdő őr által felvitetém a hegyre, s Webert, fent a szikbifokon 10 emberrel a kötelék igazgatására 1 agyva, Vogler és Baader vadászokkal a zerge utón ismét lejöttem a fészek alá. Innét a 25 lábnyira előre nyúló sziklafok miatt, a fennállókkal minden, akár szó akár jelzés utjáni érintkezés lehetetlen volt, s igy oldalt álló, mindkét részről látható ponton megérthető távirdáról kelle gondoskodnunk, mert bármely tévesen értett mozdulat létrákkal, élet és halál felett volt határozandó. Rendkívüli nehézségeket okozott mig a három létrát összekötöttük, és a kötelek segélyével fölállítottuk. Mind a hat ember, a kik velem voltak — kételkedett a kivitel lehetőségében, hosszú, terhes munkában eltöltött néhány óra után azon* ban, végre is sikerült, — s a 3 létra, 110 láb magasságban, szilárdan összekötözve függélyesen az erdő talajra nehezkedve fennállott. Most felhúzok a zergeutig, s két erős kapocsvassal, a már elébb említett kis fenyüfa tövéhez erősitém azt. A létra ..Íja tehát helyén állott, felső vége azonban, a kiálló sziklafal akadályozása folytán, önsúlyától nyomatva, egészen kifelé hajlott. F.jy kisebb kötél és kapcsok segélyével végre sikerült a létra hajtását befelé irányoznom, a midőn azután Weber dolga lett, hogy utasításom szerint a létrát a kötéllel mintegy 20 lábnyira befelé a fészekre hajítsa. Mily aggasztó helyzet volt ez : hátha az esésben a létrád önsúlya alatt összetörik, vagy ismét és ismét nem a kívánt helyre hull t Száz és száz kísérlet, újabb számítás s leirhatlsn vesződés után végre kellő helyen nyugodott az óriás létra felső vége is, a nélkül, hogy eltört volna. — Csak most láttam, hogy létrám csupán a fészek aljáig ér, s igy egy két lábbal rövidebb, mint kellene lenni. A létra egész hosszában szabadon függvén, é3 semmi közép támot nem nyervén, nem valami biztató látványt nyuj totL Az alsó, leggyengébb 34 láb hosszú létra köriilbelöl 60 öl hajtást mutatott, a középső, melyet az előző éjen készitteték, 36 láb hosszban függélyesen állt Ez volt a legerősebb, s erre várt a legsulyosb nyomás viselése.

A harmadik 34 láb bosszú, ismét oly hajtásban, mint a legalsó, ámde kifelé, úgy hogy fent legalább 2 lábnyira elhajolt a fészektől, s az azt képező, messze kinyúló ágakon, körülbe- lől a fészek magasságának közepén feküdt. Az egész napi munka eredményének — már d. u. 3 óra volt — megtekintése, természetesen nem igen volt csábitó. — Most a két vadászhoz és a négy erdőőrhöz fordulók, kérdve : vájjon vállalkozik-e közülök valamelyik a létrán felkuszni ? — Mindannyian, s azonnal határozottan nemmel vála szóltak, »hisz az lehetetlen, bárki másszon fel is a létrán, ha még oly könnyű volna is, felülről le kell neki zuhanni ; szóval ez kivihetetlen, írért a létra fent semmivel sincs megerősitve, s jobbra-balra könnyen elcsúszhat, miután a kötél a kiálló sziklafok miatt mit sem tart azon, s ha a herezeg Rhomoost n-kik ajándékozná is, vagy ha egy milliót kínálnának is, még csak meg s:m kisértenék a felkuszást!« — Látva, hogy a hat fiatal ficczkó közül egyiknek sincs bátorsága, sem annyi önbizalma saját ügyességéhez, hogy a feladatra vállalkozzék, felkiáltottam : Úgy tehát magamnak kell fel menni, mert ha már az öreget lelőttem, csak nem hagyom a fiokot éhen elveszni; le kell neki jőni minden áron, menjen bár még oly nehezen is.

A hat ficzkó elámultan tekintett egymásra ar- czaikon azonban olvasni lehetett a gondolatot : Ám legyen, ők nem bánják !« Legelébb a szükséges parancsokat adtam ki, netaláni szeren sétlen- ség esetére, s szigorun meghagytam, hogy mig én a létrán leszek, senki egy szót ki ne merjen ejteni ajkán, s még ha engem a létrával, vagy a nélkül 50 lépésnyire elhajítva látnának is, a fent

levőket ne hivják, hanem kizárólag az én parancsaimat teljesítsék csak. Csupán embereim határozott kérelmére egyeztem bele, hogy egy külön

— felülről lebocsátott — meglehetős ócska kötelet derekamra övezzek, melynek a létra eltűrése vagy elsiklása esetén kell vala mentőeszközül szolgálni. — Egészben véve ez a kötél nem sokat ért, a felhágásnál gátolt, s esetleges lezuhanásnál

— a kiálló sziklafok miatt meghúzható sem volt. mert úgy a fészektől egyenesen tovarántott volna — aligha szét nem szakad vala a roppant rándulás alatt, amúgy is eléggé elhasznált lévén ; — ennél az uj és erős kötél, mely a létrát tartá, kétségtelenül jobb szolgálatot tehetett, s biztosabban kiáll vala ily erős rúnditást. — E pillanatban rémitő zúgást baliánk a légben, s mindnyájan a magasba tekinténk. Én és a közelemben álló erdöőr mint villámtól érintett álltunk, mert egy roppant, mintegy mázsányi sziklatömb, — mely valószinüleg a fészket alkotó ágaknak a létra által történt megmozgatása folytán vált le — zuhant lábainkhoz, oly sebességgel, hogy a légnyomás egy pillanatra lélegzetünket is elfojtá. s a vér felforrva buzgott ereimben. Alig volt köztünk 3 lábnyi táv, s a kő még csak nem is érintett bennünket. A körülálló ifjak megrettenése — láthatólag — nagy volt, reám azonban az eset azon benyomást tévé, mintha mondatott volna: »még nem ütött utolsó órád le Ez eset után egy — pillanat múlva — a létrára hágtam.

Az első oly gyenge volt, hogy meglehetős en recsegett, s én örvendtem, a mint túlhaladtam rajta ; a mint a függélyesen álló középsőre léptem, s az elörebajló legfelsőre tekinték, nem tagadom : csendesen, magámban teremtőmnek aján- lám lelkemet, e mellett mégis nyugodt valék, s minden félelem vagy habozás nélkül, bizva karjaim erejében s testi gyakorlottságomban, mintha legkisebb életveszély sem környezne, haladtam felfelé. így értem a függélyes létra végéhez, s ámbár a legkisebb szédülés sem környezett, mégis az ismételt fel : és lenézés után meggyőződtem, hogy harmadik, visszafelé kihajló létra megmászása csakugyan kötéltánczosnak való feladat, és — nőmre és 13 élő gyermekemre gondolva — egy pillanatig gondolkoztam: nem jobb lenne-e visszatérni. — Eközben eszembe ötlött, hogy ha a létra még kijebb nem hajlik, addig az én, a belső odalon függő testem súlya is csak befelé vonja azt ! E számításra támaszkodva, annak hátsó oldalán függve, elkezdtem egész ki hivó merészséggel mászni fölfelé, a mi az alant állókra nézve — ezek nyilatkozata szerint a legborzasztóbb látvány volt. Végre elértem a pontot, a hol a létra már a kiálló galyakat érinté, s még vagy 10 —12 fok volt hátra. Csak ekkor fedeztem fel, hogy a fészek, a sasok által ősidők óta összehordott gályák következtében, nem mint alólról véltük 2, hanem közel 8 láb magas, és igy létrám is, körülbelül 6—8 lábbal rövideb , semhogy róla a fészekbe léphessek. Mit tegyek most ? ! A visszatérés nem volt Ínyemre és a reménység, hogy a fészekbe valahogy mégis betekinthetek, végre is győzött !

A legnagyobb elővigyázattal tehát tovább léptem, s c közben kezemmel a létrán át a kinyúló ágikba kapaszkodván, lábammal a létrát a fészek felé nyomtam. A létra utolsó fokát elértem már, s még 5 lábnyi táv választott el a fészek szélétől. E helyzetben testem egész súlyát a fészek ágaira kellett bízni ! Kezeimet és karjaimat a mily mélyen csak lehetett, befurtam a nagyszerű galyszövevény közé, gondosan megpróbálva minden szálat, s csak abban fogódzva meg, melyet sem eltörni, sem megmozgatni nem birtam. Ezekbe fogódzva kúsztam mind fölebb, inig nem lábam a 110 láb magas, szabadon álló létra legfelső fokán nyugodott, úgy hogy államat a fészek szélén egy galyra szorítva, két kezemmel a fészek karimáján fogódzva függtem ! Egy kar távolságra ép előttem egy félig elrohadt hulla hevert, millió féregtől nyüzsgve, s oly miazmát terjesztve, mely maga elég leendett, hogy a létráról leszéditsen ; válságos helyzetemben azonban nem volt időm ez undorító illatot kellőleg méltányolni. A midőn vé-