Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-10-27 / 43. szám

Október 27 1875.

Vadász- és Verseny-lap.

289

szabad ég alatt háltunk meg ; ha pedig eső i setr, az egész társaság elfért a sátrak alatt, bár a kíséret nem igen menekült ezek alá, hanem hevenyében gunyhót ütött össze.

Útközben öt medvét és számos őzet, \ad pulykát ejtettünk el, de fris bölénynyomra nem akadtunk ; hanem egy szép verőfényes reggelen, midőn a Big-Hom folyam mentében haladtunk, az egyik vadász egy indián fris lábnyomait fedezé fel; követtük e nyomokat és egy sziklapárkány- hoz értünk, a honnét tágas kilátást nyertünk a táj felett, me’yen hullámos dombok és kis ligetek váltakoztak. Szarvasnyomok meglehetős sünin voltak és miután néhány fán meglátszott a medvetalpak nyom', azon kilátás nyilt meg előttünk, hogy már most megindulhat a hajrá ; egyszerre két ellünk csaholni kezdett és csakhamar egy indián fiú került elő egy szomszéd bokorból és kezdte keresni, hogy merre tágasb. Slade ezredes azonban eléje került és ráismert, hogy a Blackfoot-ok törzséből való. Vadászaink, kik értették e törzs nyelvét, a fiú felszólítására bementek a közelben elterülő sünibe és egy második indiánt hoztak ki onnét, ki nyilván egész gyámoltalan állapotban volt ügy látszott, hogy az öregebb a másiknak atyja, mindketten bölénynyomokat keresni jöttek ide, de ekkor lova csúnyául ledobta az öreget, mert ballába cl volt törve és másik térde súlyos sérülést szenvedett. Miután első tekintetre is meglátszott, hogy borzasztó kinokat szenved és teljesen tehetetlen, két emberünk elvitte a folyampartboz, a hol megállapodni szándékoztunk. Le Messurier itt megigazította hevenyében az eltört csontot és kényelmesebb helyzetbe fektette az ereget.

Az indián látva, hogy a feliérek mily váratlan szívességgel fogadják, nagy-tan hálálkodott és tudtunkra adá, hogy törzsének egy része t lünk vagy két napi járásra tanvázák. a Wind folyam mellett, hol a bölények sűrűn fordulnak elő. l’gy állapodtunk tehát meg, hogy a fiú előre megy, a törzsrokonokat értesíti atyja állapotáról és tudtul adja nekik, hogy meg akamók látni tanyájokat és részt akarn mk venni a vadászatban.

Csak lassan haladtunk előre, másodnapra előőrseink több lovas embert láttak, kik nyilván feléik lovagoltak és ránk várakozhattak. Az vi- ur. volt, hogy in liánok, de s Akai messzebb voltak még. semhogy meg tndtnk volna külötnböz- t.-tni, Blackfoct k, Hornok vagy másfélék-e.

Mindig igen óvatosan haladtunk előre, hogy minden eshetőségre el lényünk készülve, a pod- gyász a négerek felügyelete alatt középen, a csapat többi emberei előőrsre, szárnycsapatokra és utócsapatra voltak elosztva. Meghagytuk embereinknek, hogy együtt maradjanak és résen legyenek, Slade, Yillehois, Pét*r és én pedig előre lovagoltunk kémszemlére.

Egy kis tisztásra érve megláthattuk az indii-l nokat ; körülbe ül húszán voltak, kopjákkal és pu=- , kákkal fegyverkezve ; midőn feléjük kiáltottunk, megállották, a fiú, kinek atyja velünk volt, és két föember hozzánk jött és kezet szorítottak velünk.

Sebzett társuk sorsa már igen nyugtalanította őket, és miután egyik főemberük volt, oda vezettük őket azon rögtönzött fekhelyhez, a melyen letérhettük ; mihelyt meglátták, hogy társuk jó he- j lyen van, áradoztak a háládatosságtól és meghívtak bennünket, látogatnék meg tanyáikat a völgyben, melyen a Windfolyam egy mellék- ; ága folyik végig. A tanya vagy húsz kunyhóból állott és miután sok asszony és gyermek is volt ott, meggyőződhettünk, hogy békés szándékkal indultak, mert a fehércselédek sohasem kisérik uraikat, ha ezek csatára kelnek. Igen szivéíyesen fogadtak bennünket a tanyában s meghívtak, oszta- j nók meg velük wigwamjaikat, de ez nem igen taná'sos dolog lett volna. Kifeszitettük tehát sátrainkat és egy kis fensikon a folyamtól egy mértföldre, hol víznek és fának bőségében voltunk, felállítottuk a kunyhókat. Kötélistállóról is gondoskodtunk, hogy lovaink éjjelnek idején ki ne törjenek. Mintán a vidék, melyen vadászni szándékoztunk, ez idötájt számos kósza indiáncsapatnak szolgált tartózkodási helyül és ezek mindenfelé csavarogtak, bölényeket keresve, úgyszólván hadilábon kellett lennünk. Éjjel-nappal éber őrszemek voltak kirendelve, a csapat egy harmada folyvást talpon állott. Mi magunk és kísérőink igen pompásan voltuk felfegyverkezve kétcsövű puskákkal és revolverekkel s nagyon ügyetlen lövészeknek bizonyultunk volna, ha még egy nagyobb csapat indián előtt is megijedtünk volna.

Táborunk igen festői látványt nyújtott, a háttérben a hótakarta Freemont csúcs, mely 13,000—14.000 lábnyi magasságra nyúlik ; csúcsait sötétkék ég és bárány felhők környezők, távolból a Rocky-Mountain-i hegyláncz árnyas magaslatai sötétedtek ; a prairiea és a parton verőfényes legelők, sudár fenyvesek, gyapotfa-cso- portok váltakoztak, s a smaragdzöld bokrok, tor nyosuló fatörzsek tarka lombozata fakult sárga őszi szint öltöttek, az alkonyat halványodó sugá- rin azon gyönyörű szín ömlött el, melyet Claude Lorrain annyira szeretett lefesteni. Óriási fák alján, melyekről számtalan mennyiségben hul’ott a gyümölcs, kis tanyánk terült el, a sátrak közt vigan lobogó tábori tüzek mellett heveredtünk le és igazi vadászmodorban végeztük a főzést. Az elejtett vadakat, pulykákat nyársra szúrva sütöttük meg, termész' tes zamatjuk és izük igy megmaradt és megcdklandozt i volm akár egy polgár- mester inyjét. Egyáltalán azt találtam, hogy a I vadhús, vagy a madárhus soh sem oly zamatom, mint mikor ily egysz rü módon sütik meg ; megvallom, hogy nekem ez az Ízlésem és az ilyesmit sokkal jobb szeretem, mint a Mansion House válogatott el-' léiéit. A doctor és a vadászok serényen 1 -fejtették a megejtett állatok bőrét, Slade körüljárta a tanyát és a lovak után nézett,

I mintha c sak a veszély harsonája megszólalt volna. Moore a vacsora után látott és ösztökélte a né- lgereket, kik a folyam vizében fehérneműinket mo-ták. Yillehoi-t, a mi tolmácsunkat egy csoport indián vette körbe, kik nyilván igen jól mu'attak azon, a mit nekik beszélt, mert noha j rendesen Íren stoikusak és hallgatagok, most ! egvre röhögtek és sajátságos gutturalis nyelvü- I kön igen élénken fecsegtek, közbe-közbe hanyatt vágt k magukat és oly hahotákat csaptak, hogy csak úgy rengett bele a liget. Villebois ugyancsak kedvükre való ember volt, folyékonyan be- szé t nyelvükön valamint a d.cotah és sionx nyelven is: megfeledkezdtek szokott komolyságokról és nagyokat kaczagtak ügyes élezein és bohó elbeszélésein, melyeket a férfiak a wigwamokban elmondtak az asszonyoknak, s csakhamar bejárták ! az egész tábort. Villebois éveken át élt az indiánok közt, a canadai r-'ngetegi kben és a Rocky Mountains alján elterülő pusztákon, és miután nem egy harezban állott meg emberül emberek és állatok elten, tiszteletben állott, mint hires dalia, mindenkinél a ki ismerte.

A környék bővelkedett vadakban, a mi táborunk, valamint az indiánoké is^ övén volt ellátva eleséggel és igy szakadatlan ünnepet ültünk. Alig képzelhetek életet, mely gondtalanabb és kellemesebb volna, mint a jól felszerelt és tapasztalt vadászé, ki néhány megbízható bajtárssal egy sokféle prédával kínálkozó, majdnem korlátlan kiterjedésű vadon felett uralkodik. Az erdei kalandor élete szabad a társ idalom conventiona- lismusától, s ő nem bajlódik a városi lakók által megkívánt routine-nal és már kora ifjúságában szerzi meg azon férfias magatartást, azon egyszerű jellemet, melyet mindenha bámultak a történelem legnagyobb férfiaiban. Valamint a divatos ruhák esztelen szabása akadályunkra van minden mozgásunkban, úgy van az a társadalom feszes szabályaival is : megnémitják, elhallgattatják szivünk legjobb sngallatit És ha val. ki egyszer ezt a vadéletet élvezte, nz soha sem érzi magát többé oly szabadnak, oly valóban otthonosnak, oly boldognak, mint hogyha ismét a rengetegben, a prairie-n van, távol a czivilizatio határaitól.

Társaságunk úgy volt felszerelve és ellátva, hogy a szó legszorosabb értelmében függ tien

volt, nemcsak megvédeni, de fenntartan is tudta magát. Mindegyikünk akármikor kész volt talpon állni, akár ember, akár állat ellen ; mert volt megbízható puskája, revolvere, jó lova és elegendő lőszere.

A legközelebbi reggelen Péter, egyik vadászunk és két indián azon régóta várt értesítéssel állítottak be hozzánk, hogy fris bölénynyomokra akadtak, és hogy néhány darab az éjjel átgázolt a folyón. Ezen hir az egész táborban nagy izgalmat keltett és általános feszültséget okozott. Az indiánok elküldték legtöbb vadászaikat min- mindenfelé, ahol csak remélhető volt, hogy találkozni fognak a csordával, de vagy egy féltuczat még ott maradt a tanyán ; ezek hozzánk csatlakoztak és igen haszonvehető vezetőknek bizonyultak. Yagy hat mértföldet lovagoltunk, midőn egy hullámos prairie-re jotottunk, hol a hervadozó száraz füvön fris bölénynyomokat vevőnk észre.

A prairie első látásra oly hatásos látványt nyújt, melyet egykönnyen el nem feledünk, egy végtelen, hullámzó zöld tenger, mely minden oldalon a leereszkedő égboltozattal határos, csak itt-ott szakítja félbe az egyhangúságot valamely törpe facsoport, vagy alacsony bokorcsoport, m -Í v valamely vízfolyás irányát jelzi.

Yalami kimondhatlan egyhangúság van abban, ha az ember napokon át lovagol e végtelen területen és nem talál az emberi élet egy jelére sem. Ilyenkor a látvány már elvesztette az ujdon- 1 ság ingerét, s fárasztó kezd lenni ez a rettene- ^ tes magány. De ezúttal a bölény vadászat előké- I születei mindenkit résen t irtottak.

A nap már magasan állt a láthatár felett, s j arra kezdtünk gondolni, hogy valami barátságos I cover árnyát keressük fel, midőn vadászaink, kik I már kora reggeltől fogva egy magaslaton foglal- I tak helyet e's szétnéztek a tágas sikságon, egyszerre jelt adtak, hogy valami mozog, s kopjáik- I kai egy bizonyos irány felé mutogattak. Eleinte semmit sem láthattunk, mert mélvedésben állót- ! tunk ; de nemsokára hét fekete farkas futott at a ! sikon ; mihelyt bennünket megláttak, a sűrűbe I törtek és ott kényelmesen lehevertek.

J »Ezek is azt a vadat hajhászszák, mit mi,

I mondá Yillebois, most elbújnak és lesbe állanak, hogy egy-egy elmaradt darabot lefogjanak.« Mind- ! annyian figyelemmel kezdtük kisérni mozdulataikat. midőn a láthatáron porfelleg kelt, mely vagy indián csapattól, vagy bölénycsordától eredhetett.

— Uraim ! — mondá Villebois, — jó lesz a nyereghevedert kissé meghúzni s aztán nyeregbe !

Szíjainkat egy-két lyukkal szorosabbra fogtuk, fegyvereink után néztünk, hogy el legyünk készülve, azután lóra szálltunk ; kevés vártatva egy vadászunk, kinek ép oly kifejtett éleslátása volt akár egy sólyomnak, kissé előre lovfgolt és nemsokára azon értesítéssel tért vissza, hogy a sikságon nagy bölénycsorda közeleg.

Erre egy völgymélyedésbe mentünk és ott bevártuk egy kémünket, ki hirt volt hozandó, hogy a csorda mily irányt vesz ; rövid haditanács után úgy állapodtunk meg, hogy embereinket két csapatra osztjuk, s mindegyik oldalvást fogja az elhaladó csordát megtámadni. Slade. Le Messurier és négy vadászunk előre lovagoltak és egy halom megett foglaltak helyet, nem messze a farkasok rejtekétől ; miután fel lehetett tenni, hogy a bölénycsorda, a vezetői által kijelölt irányt követve, ezen hely mellett fog elrohanni, Villebois Péter, két indián és én egy bokorba rejtőztünk a legelőn. A csorda sebesen vágtatott, nemsokára közelibb is jutott, meghatározatlan számú tehén és bölény borjú volt a csordában, melynek szélein néhány vén bölénybika czammogott.

»Bocsássuk csak az előcsapatoí egész közel, előbb ne mutassuk magunkat, suttogá Villebois, azután bátran lőhetünk.«

Elfeledtem megemlíteni, hogy fegyverem egy Westley-Richard-féle hátultöltő kurtacsövü puska volt, mely különösen lóháton való hesználatra alkalmas, a revolverek Adams-félék voltak, szé- lestetejü gyutacsot és lehető sok lőport használ-