Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875
1875-07-14 / 28. szám
190 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. A UGU S TUS 4. 1875. juk, hogy egy úgynevezett »papi hét« mindig 13 nap s inkább több, semmint kevesebb.) Nos, ilyenkor látható a pap a nem klerikális vadászkabátban s széles bugyogóban Rautley vidékén. A városi kereskedő soha sem zárja be a főkönyvét, — nem ! ezt ő a világ minden kincséért sem tenné, — de azért ő is siet a főkönyvet fösegédjének különös figyelmébe ajánlani s hátat fordítani boltnak s embereinek. De miért is ne ? Ott az ő helyettese, ki a nehéz munkát elvégzi helyette évi ötven font sterlingért. О maga pedig kapja magát, utijegvet vált és elruszszan az »Arany keesegéhez« Fisbertonba, ott a slopshirei határban, a hol barátaival találkozhatik. (Az igaz, hogy ezek nem sok halat fognak s alig tudják oda hagyni a saktáblát s rendezni a különbözetet.) A korcsmáros azt állítja, hogy ezek a legjobb vendégei és hogy a mult év ugyanazon hetén megittak 25 tuezat üveg szikvizet s egy nagy láda C'hica regalia szivart pöfékeltek el. Csak az a nehézsége volt a jámbor korcsmárosnak, hogy e finom szivart magukkal szálliták onnanbazulról s az ö »De la Reinns«-át sphogy sem akarták színi. Hiszen ő csak 35 száztólit akart rajtok nyerészkedni három hónap alatt. — Hát aztán hogy tölték azok az emberek az időt? — kérdém. — Egész éjjel fönt dőzsöltek reggelig, — sokszor d. e. 11-ig is. Meleg reggeli után lementek a folyóhoz s néha fogtak egy vagy két halat és néha egyetlenegy fiát sem. Nyolczkor újra ebédhez ültek s folytaták a poharazást reggelig. No — gondolám — ezek is szépen töltik a horgászat, idényét. Mikor aztán hazatérnek, kárhoztatják még a kirándulás eszméjét is, mert nem érezték magukat jól ! Persze hogy nem ! Nem, mert kétszerannyit ittak, kétszerannyit dohányoztak és éjszakásztak, mint otthon egész éven át. Hanem a forgalomnak hasznára váltak s a korcsmáros nem panaszkodhatik, hogy sherryjét s punehát nem fogyasztották bőséggel. Május havát egyébiránt Albionnak minden sportkedvelő fia fölhasználja a kirándulásokra. Ed, mint minden évben, most is Winchesterbe rándultam ki, s ugyan e helyet, ha a gondviselés akarja még sok éven át föl fogom keresni. Amint megérkeztem, gazdám Spriggs — ki ép az ajtóban állt, -— szivesen fogadott s ha bár kiterjesztett karokkal nem szökött is elém. mégis elmondhatom szárazföldi kedélyes szomszédainkkal .• »avec effusion !« Ott hevertek a folyosó egyik szögletében a közönséges halászó veszők. Szállásadóm a derék, közlékeny emberek fajához tartozik. Ot perez alatt az érkezett már megtudja, liogy Mr. A. ma este jő meg ; Mr. В. már tegnap megérk 'zett ; Captain С. átment Huntingíonba s azt is megtudja, hogy — az öreg John állítása szerint — soha sem volt még annyi bal, mint az idén. Es ebben az öregnek igaza is volt ; mert Worthy Winneiben és St. Crossban a viz csakugyan hemzsegett a baltól. Valóban a tökehal bámulatosan megszaporodott, mióta ott jártam. Csakhogy meg kellett őket még elébb fogni. Ugy tapasztaltam, hogy az idén ravaszak s a horgászati tudomány minden fortélyát érvényesiteni kellett rajtok, hogy megejthessük őket, az idő és szél segélyével. Több tulajdonos vizében halásztam, de mindenütt nagyon vadaknak találtam e halakat. Ügyes halász meglehetős szerencsével tehetett kísérletet a hammondi vizeken a »Mayfly« végéig. Egy nap alatt 5-—6 párt is ki lehetett horgászni, még pedig igen szép példányokban. Nem lehet állítanunk, hogy itt kis legyekhez kis belek kellenek. Én részemről nebézkaru vagyok, mert a bosszú, kettős markolata vesszőhöz szoktam, s nem tudom hány legyet fogtak el tőlem a pisztrángok, csak egy bét alatt is. Itt közmondássá vált, hogy én több halat rántok ki és több legyet vesztek, mint bárki is Winchester körül — s tartok tőle, hogy ugy van. Annyi áll, hogy kevesebb szerencsével sehol ssm horgásztam, mint itt az idén. A szél mindig északkeletről fujt s végre délnyugatnak fordult. Hurrah ! Délnyugoti szél ! Felszöktem a pályára s ki, egyenesen Worthyba. De mi ez ? A folyam medre megtelt ; a viz szine vörös, agyagos, tele füvei ! A zsilipet javítják. Tessék már most pisztrángot halászni ! íme itt van három patak. Úgyde az egyiknek a vize szennyesvörös, a másiké lecsapolva a zsilip végett — s a harmadik? Telve van sárral, mert a lusta molnár nem csapolta le. S mit tettem az nap ? Hát jajgattam, zúgolódtam egykeveset, szivaroztam egykeveset s bánatomban iddogáltam egykeveset s délután rábeszéltem a molnárokat, hogy egy kevés vizet hozassanak a legjobb patakra s elkezdtem horgászni. Meglehetősen keltek, de roszul fogtik. Legalább is egy tuezat kelt, mielőtt egyet foghattam. Ez szép példány volt, csak az a baj, hogy megszökött, midőn a viz fölé emeltem. Ekkor a jó üde légen a gyomor is követelni kezdte jogait s én leültem ozsonnázni. Egyszer csak felpattan egy hal a túloldalon. — Nem kelek föl ; megfoghatom én ezt innen is, — mondám szolgámnak ; — add kezembe csak azt a vesszőt. És csakugyan, a harmadik hajításra feljött s horgomra akadt. Gyönyörű, másfélfontos példány volt, a mint kivehettem szemeimmel. De még azt partra is kellett szállitani. Hajh ! de halam a növények közé bujt s én a misfélfontos hal helyett egy vizinefelejtset vontam a szárazra. De a csüggedés nem szállta le'kemet meg. Nagysokára fogtam újra egyet — s ez is megszökött. Idő múlva egy kétfontos akadt meg horgomon. Véletlenül a csigát honn feledtem és a kosárban csupán egy kis lady-játékvesszöm volt. Ezzel fel nem gömbölyíthettem hamar a zsinórt s e szerint kézzel kisérlém meg a zsinór húzását, de ez lógott s halam újra megmenekült. Most pihenőt tarték a többrendbeli kudarcz után. Ezalatt tisztult a másik patak. Atballagtam oda. Egyiket a másik után fogtam és szalasztottam el. Volt köztük kétfontos is. Igy vesztettem el nyolezat egymás után, a nélkül, hogy számot tudtam volna magamnak adni arról, hogy miért. Végre fogtam hármat, pedig igazság szerint tizennégynek kellett volna zsákmányom számának lennie. Szolgáin azt állitá, hogy nagyon sok zsinórt használtam ; de hiszen mások meg keveset használtak s mégis megszöktek halaik. De hát néha az embernek végzetszerű szerencsétlensége van. Másnap újra fölmentem szerencsét kisérleni ; de a halak nem haraptak jól. Azonban mindemellett is sikerült az nap három pár gyönyörű pisztrán got fogni. Innen Test felé vettem utamat (Newton Steny mellett) egy barátom vizéhez. Ez a hely tele volt nagy halakkal. Négy, öt, sőt hatfontosakat is rántottam szárazra. Horgászati élményeim közül ez idén az itteniekre emlékezem legédesebben vissza. (Vége következik.) Vadászati leczke. — A régi jó időkből. — A jelen század első tizedében történt, midőn a hazafiúi erények egyik legünnepeltebb páldánya a magyar tenger vonzó partjához gyiijté a múzsák ihletettjeit. — A keszthelyi Helicon balhatatlan alapitójáról van szó. A dicsöültnek egyik legkedvenezebb szokása volt incognito vegyülni az emberek közé, s nagy örömére szolgált ha az uton egy-egy érdekes incidenst idézhetett elő. — Emberei már ismerték, és soha sem zavarták tisztelgéseikkel kedvteléseit. Egy szép őszi reggelen behajtat a sümeghi vendéglőbe. A bérlő rövid üdvözlet után magára hagyta menni fel az étterembe. A terem egy asztalánál egy csinos fiatal ur ült , előtte gazdag reggeli feltálalva. Az öreg ur, mély meghajlás után egy sarok asztalnál foglalt helyet s egy pohár tejet és egy zsemlyét kért. Az idegen ifjú szinte szánakozva nézett az öregre, s midőn az szerény reggelije elköltéséhez fogott, hetykén oda szólt hozzá : — Hát csak tejecskét. öreg ur, tejecskét ? ! — Igen is kérem alássan — volt az alázatos válasz — csak tejecskét szoktam reggelizni. — Biz az nem sokat ér — veté oda az ifjú — no de szegény embernek az is megjárja. — Meg biz az, kérem alássan — feleié a jeles férfiú, — szegény embernek az is megjárja. Midőn a reggeli elköltetett, az idegen újra oda szólt az öregnek : — Hát édes öregem, hova utazik ? — Keszthelyre kérem alássan. — Keszthelyre, no cz derék ! lássa én is oda megyek — viszonzá amaz, — hát aztán mit akar maga ott Keszthelyen ? — Szép öszi idők járnak, vadászgatni akarok egy kicsit ott a környéken. — Vadászni ? hát szokott vadászni, s bol vadászik, s mire szokott vadászni édes öregein ? — kérdezé sebesen az ifju. — A mint jön — kérem alásan a tekintetes urat, mindenre, nyúlra, őzre, meg vizi szárnyasokra. — No, ez jeles, hát vizi szárnyasokra is szokott vadászni. — Ezt magam is szoktam tenni, de hát tudja-e édes öregem, miként lehet legolcsóbban vadludat vagy kacsát fogni ? Mert ám szegény embernek a puskapor is sok pénzbe jön, s nem' árt ám azt megtakaritani, — veté utánna gúnyos szemhunyorítással. — Nem tudom biz én, kérem alássan, s lia a tekintetes ur szives lenne megmagyarázni, igen lekötelezne. — Jól van, édes öregem, szivesen elmondom, csak azután jól megjegyezze a mit mondok. — Figyelni fogok, — feleié a jeles férfiú, ki már bensőleg örült, hogy aligha érdekes tréfája nem lesz az amicevel. — Hát édes öregem, vegyen egy olyan nagy tököt, mint például a maga feje, érti ? — Ertem igenis, kérem alássan. — Ennek a töknek messe ki a magját, s csináljon rajta lyukakat a szemek és orr irányában, s ezt a maszkot huzza a fejére. Érti e ? — Értem, igenis ! — No ekkor épen ugy fog ön kinézni, mintha tök feje lenne. De hát hisz ez nem baj ! — Nem biz az, kérem alássan. (Vége köv.) Vadászkalandok a Belle France-búl. В . . . E ni az 187°/i-diki porosz-franczia liáboru alka'mával egyik lábát elvesztette s most a Sologne egy helységében lakik ; azonban e baleset n m akadályozz! őt a vadászatban, fő kedvtelésében. Nem barangolhat] i ugyan be mostan az erdőt-mezőt, de azért el-eljár lesbe kacsára, vagy az idény szerint szalonkára, sőt hajtóvadászatokban is megállja helyét. Tavaly septemberben egy barátja látog.atá meg öt és töltött több napot nála; egy izben kedve lett volna a veüdégnek vadászni, de ugyanakkor észrevette, hogy vadász-engedélyjegyét elvesztette. — Az ne akadályoztasson, — mondá neki B. Ernő, — vedd az enyémet. A franczia engedélyek azonban névre szólnak, s mint a pasius vagy currentáló-levél, személyleirást is tartalmaznak; de B. ez utóbbi körülményt elfeledte, s csak a következő utasítást adta barátjának : — De jó lesz, ha Motte Beuvron felé mégy, ott van egy uj csősz, a ki engem nem ismer. Ugy is lett; a vendég elindult, lött is egy pir foglyot; azonban a balsors cstkhamar útjába vetett egy csőszt. — Szabad engedélyjegyét kémem, uram !
