Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875
1875-06-23 / 25. szám
166 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. A U GU S TUS 4. 1875. lábnyi, a mellett hatkörmll volt, olyformán hogy kettő alul, a fölött másik kettő, s legfelül szintén kettő egymás mellett. Ebből látni lehet, mikép lábszerkezet : olyan volt, hogy az állat mocsárokban is lakhatott. Az utókorszaki ló már csak négy kör mű volt és azok között is a két felső köröm aránylag igen kicsiny volt az alsókhoz képest. Ebből az következtethető, liogy a körmök évezredek folytán egyre mindig kisebbedtek, mig utóbb egészen megszűntek. Az állat nemesedett és nagyobbodott s már a négykörmiinél is észrevehető mgvobb csontállományuk. Ismét látunk korszakot kétkörmü lovakkal s ezeknél a második már hátul van és nem ér le a földre. A mai ló csüge fölött a lábszárakon látható szőrtelen var az egykori felső köröm jelzője. Idáig nyomozták az amerikai ló történetét. Látható ebből, hogy a ló fokozatosan alakult át és nemesedett. Egy másik expeditio a kormány által megbízott G. Stanley vezérlete alatt már a mult nyáron bevégződött. Jelentésük e tekintetben szintén sok érdekest tartalmaz, melyet ha átolvastam, tudósítom felőle a t. szerkesztőséget. Kelt Budapesten, 1875. jun. 17. Láng Henrik. -—^^—-rrzz^z: Ménes- és gyepujdonságok. Birtokváltozás. Zsibó 2é. fek. m. ap. Zetland, any. Carronade báró Wesselényi Bélától megvette Gyürky Béla. * * * Eladó : egy derék valódi newfundlandi kutya. Kan, közel 3 éves. Fekete, igen megbízható hü állat. Ara 150 frt o. ért. Bővebb értesítéssel szívesen szolgál e lap szerkesztősége. Siketfajd-vadászatok Marmarosban. (Folyt, és vége.) Eközben a hajnal szürkülni kezdett, s én mozdulatlanul ülve vártam kísérőmmel együtt vagy tiz perczig, merre szólal meg a legelső kakas ; de hiába. Erre kissé magasabbra felmentünk, honnan magam jobbra fordultam, emberemet pedig balra küldém, azon meghagyással, hogy lia valamit ball, adjon jelt, az ölyv vijjogását háromszor ismételve, s jöjiön utánam tudatni, de vigyázva, nehogy az ezalatt talán általam felfedezettet elriaszsza. A talaj egy mélyedésén áthaladva, a túloldali nyeregre kapaszkodtam fel. s alig álltam tíz perczig, midőn az ismeretes jelt — igen jó természetességgel adva — hallottam, s visszafordulva, emberemet látom, a mint a farkast czipelve, sietősen jött. Jó liirt remélve, feléje siettem, és csakugyan azon hirt liozá, hogy egy kakas a hegy túloldalán megkezdé reggeli nótáját. Vigyázva tovább mentünk, mig azon lielyre jutottunk, hol emberem a kakast hallá; s csakugyan egy pár percznyi várakozás után tisztán hallani dürgését, de még nagyon messziről. Tovább haladtunk még egy darabig, s egy tisztás szélén megálltunk. Itt már tisztán hallâm a kakas hangját s szinte kineszezhetém, hogy a szemközt terülő lejtő mily környékén van. Itt emberemet vissza kellett hagynom, de liogy tájékozhassam magam, hol találom őt, három egymás mellett emelkedő roppant fenyőt jelöltem ki, hol megvárjon. Azzal vigyázva, a hogy csak tudtam, közeiedém a kakas állása felé. A maI gas szál fenyők, biikkök közt könnyű volt a haladás, de nehéz volt a mélységekben fekvő havon át, mely igen laza volt már. s térdig sülyedtem bele, mi igen hátráltatá a gyors menést. Végre félértem a partosra, melyhez közel kellett már lenni a kakasnak, s honnan már csak a legnagyobb vigyázattal mehettem tovább. Világos is lett már, s a fák közt haladva minden lépés előtt lábam elé kellett néznem, hogy száraz ágat ne recsegtessek szét lábaim alatt. Mintegy 50 lépésnyire lehettem már tőle, s egy bükkfa mögé húzódva, iparkodtam át az előttem emelkedő hegyoldal valamelyik fáján kiismerni, de nem akadtam reá. Pedig e közben kétszer hallatá concertjét. A legközelebbi megszólalás alatt sietve még közelebb férkőztem hozzá, de csak pár ugrással. mert az oldalban még fekvő hó, lépéseim alatt kigurulva, lesietett a mélyedésbe, s lia nem is erős, de egy mindig óvakodó fajdkakasnak elég haliható neszt okozott. — Ki kellett tehát számitanom, liogy ugrásaim, s az ezek után leguruló göröngy zöreje elhangozzék, mire a kakas csettegése megszűnik, s e számításomat oly pontosan is végeztem, hogy a kakas semmit észre nem véve tovább dürgött. Már egészen közel, mintegy 30 lépésnyire lehettem a kakastól, midőn az hosszabb ideig szünetelt, de azért kappogott. Én mozdulatlanul állva, s még erősb léhlzetet sem merve venni, majd a szememet néztem ki a nagy szárnyas után ; messze nem lehetett. Végre egy sötét tömeget vettem észre egy alacsony biikkfa-ágon, kételkedtem azonban, hogy az én kakasom legyen, mert azt folyvást hallottam kappogni, ennek pedig semmi mozdulatát sem láttam ; ezenkívül a tömegen se fejet, se nyakat nem vehettem ki, bár a többi része oldalról nagyon hasonlított egy csendesen ülő kakashoz. A fejét és nyakát, gondolám, valami ág takarja még, s jobb kilátás után kell néznem, mielőtt lőnék. Ekkor a kappogás egyre gyorsabb lett, s a sötét tárgy megelevenülvén, leeresztett szárnyakkal a dürgő kakas pompás körvonalait láttatá. Már lövésre emelém fegyverem, midőn észrevevém, hogy keresztben előtte egy faág húzódik, mi lövésem erejét felfoghatja; a legközelebbi köszörülés alatt tehát nagy vigyázva, s négy lépést lábujjhegyen előre téve — fegyveremet lövésre készen tartam ; most teljesen jól kivelieténi silhouette-jét a szürkülő légben, dee pillanatban elhallgatott, a másik pillanatban látám, mint nyújtogatja nyakát és emelgeti szárnyait, hogy elnyargaljon .... Fegyverem azonban előbb dördült, s a királyi madár lefordulva, roppant zuhanással hullott a földre. . . . Odaugrottam, s a mint a roppant állatot felemelném, nem állhatám meg, liogy egy vig kurjantással ne tudósitsam emberemet a szerencsés lövésről, mire az — vigyázva, mint mindig, — a vércse háromszoros sivitásával válaszolt ; s vagy 20 percznyi menés után viszszatértünk a tanyára, hol már barátom várt reánk a kunyhó előtt, kimondhatlan örömmel, mert ő is egy pompás kakast lőtt. Még három napot töltöttünk fenn a hegyek közt, mialatt én még egyet s barátom is egyet, tehát összesen 5 fajdkakast és egy farkast lőttünk. Mint azóta hallottam, az ökörmezői havasokon is lőttek ez időtájt 3 darabot. A hirtelen j beállott hóolvadás miatt azonban mindenfelé zúgó vizek közt, a sikamlós oldalakat sem lehetvén mászni, nem maradhattunk tovább. Í gy I végződtek idei siketfajdvadászataink. P. K. Az én tíz vizslám története. BUJANOVICS LÁSZLÓ TÁBORNOKTÓL. (Függelék) *). Hogyan kell a vizslát előszűr szabadba vezetni ? В vezetésül előre kell bocsátanom, liogy a vizsla helyes vezetése elvben legjobban hasonlítható egy paripa betanításához ; ugy bogy minden lovas, a ki lovát szereti s tud vele bánni, e bánásmódot а körülmények kellő tekiutetbevételével а vizslára is átviheti, s ép oly eredménynyel fogja e nemes állatot is vezethetni. E kis eltérés után áttérhetünk a dolog lényegére. Vegyük fel például, hogy az olvasó egy, szobában jól idomitott vizslát vásárolt, s azt első izben viszi ki magával vadászatra. Ha a vizsla uj gazdája szakember, akkor azt előbbi gazdája által bizonyosan kibróbáltatja, azaz több órai vadászaton mutattatja be, és pedig ugy a mezőn, mint erdőn és mocsáron; ez alkalommal bizonyára bgföbb figyelmét a füttyentés és hivás módjára, azaz az ujonnm vásárolt eb vezetésére irány zá : hogy ezt minél hívebben utánozhassa. — Ha az uj gazda ezt elmulasztotta, akkor nincs más mód, miut a vizslát a szobában és séták alkalmával a füttyentéshez és liiváshoz szoktatni : a mi megdicsérés- és kenyérdarabokkal való jutalmazás által könnyen eszközölhető. Általában igen üdvös dolog a dicséretet és jutalmat újonnan vásárolt vizslánál már az első vsdászat előtt is alkalmazni, lévén ez a legjobb mód, vele I előbbi gazdáját elfelejtetni. Ez pedig leginkább sikerül, ha a vizslát hovabamarább vadászatra viszsziik, s vadászati szenvedélyének eleget teszünk. Miután tehát az uj vizslának természetével már a szobában s a séták alkalmával megismerkedtünk, s miután ennek bizalmát teljes mértékben megnyertük : következik az első vadászat. Itt mindjárt feltűnik azon hasonlatosság, mely a vizsla első vadászata s egy újonnan vásárolt ló első megpróbálása közt létezik. Valamint a tapasztalt lovas nein fogja lovát első intrádára galoppiroztatni, épugy a szakavatott vadászember vizsláját sem szalajtja a legelső vad után; hanem főfeladatának tekinti vizslájának jó tulajdonságai" és hibáival mihamarább megismerkedni : mivelhogy épen ezen megismerésen alapszik a vizsla helyes vezetésének tudománya. Az első kirándulás alkalmával tehát az uj gazda vajmi keveset fog törődni a vad elejtésével, hanem figyelmét a vizsla nyugodt és higgadt vezetésére irányozandja ; nehogy az üldözésre és apportirozásra adott engedelem által a vizslát azon tévhitre vezesse, hogy egyedüli feladata a gyors és heves apportirozás, a mire különben minden fiatal vizsla úgyis igen hajlandó. Ezen állitásom bebizonyítására szabadjon egy gyakorlati példát felhoznom. Valami H. nevü ur egy jó vizslát szerzett, s kivivén magával a vadászatra, mindjárt az elején egy nyúlra lőtt s elég szerencsétlenül mogsebzette. Alighogy ez megtörtént, oda szól a vizslának : »apporte !« s nagy volt öröme, látván mint iparkodik ez a tapsi után, s liogy hozza el. Öröme azonban nem soká tartott ; mert a vizsla fejébe vette, hogy gazdája lövés után mindig azonnal apporte-ot akar ; s minthogy ezen feltevés az eb vadászszenvedélyét, azaz kedvét az üldözésre és megfogásra még fokozta : a vizsla — mely előbbi gazdája higgadt vezetése mellett egészen jól töltötte be helyét — ezentúl legsürgősb dolgának tartá, mihelyt uj gazdája lövést tett, a vad nyomába iramodni. Ugy hogy ez végül kénytelen *) E munka főrészéből már lapunk mult évi folyamában közöltettek egyes részletek.
