Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-12-02 / 50. szám

NOVEMBER "25. 187 4. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 345 nemcsak a tengerparton, hanem az ország belsejében is vadásztársaságokat alakítottak s oly kegyetlen barbarismussal folytatják a vadpusztitást, hogy ennek létszáma máris szemlátomást csökken, s ha az angol kormány erélyes rendszabályokhoz nem nyul, ugy az australiaiak néhány év múlva a többi világrészre szorulandnak szárazföldjüknek vadakkal benépesítésére nézve. Mr. Chatillon, a »Ch. 111.« Echo rovatának vezetője erre megjegyzi, bogy a »néhány év« kitétel valószínűleg lapsus calami lesz, s a levelező »néhány század«-ot akart mondani. * * * A »Ch. 111.« szerkesztőjéhez minden évben kérdést intéznek, hogy ha valaki bármely okból elveszti vadászati engedélyét, lehet-e a bajon valahogy segíteni, vagy okvetlenül uj engedélyjegyet kell fizetni? Felelet: ily esetben sem kettőspéldány, sem más ilynemű kedvezmény nem létezik. Okvetlenül más engedélyjegyet kell szerezni s a 25 francot újra kell lefizetni. Ehhez képest már' csak humánusnak mondható a mi uj vadásztörvényjavaslatunk intézkedése ? * * * Stiriából, Obersteyer-ről irják a franczia lapnak : Chambord grófot, a franczia trónkövetelőt gyakran van alkalmunk látni vadászatai alkalmával, melyekre gyakran kirándul della Grazie herczeg mostoha fivére kíséretében A jövő hónapban nagy vadászatot szándékozik rendezni terjedelmes birtokain a regényes stájer havasok között. Galliacus. Viaskodó szarvasok. A meklenburg schwerini nhg kir. ő fensége — beszéli Meyrinck udvarmester a »Forstliche Blätter« hasábjain — minden évben, a szarvasüzekedés idején nagy társaságot szokott meghívni Fríedrichmoori vadászkastélyába, honnan a közeli erdőkben szarvasokra vadásznak. 1861-ben történt, hogy Frigyes Károly porosz kir. bg. is jelen volt e vadászatokon az elbeszélővel együtt. 0 Fensége a királyi berezeg, gr. Bernstorff fővadászmester kalauzolása mellett, okt. 1-én reggel egy erős 12 ágas után cserkészett, mely a Katthorst nevü pagonyban szokott tartózkodni, hol öt-hat dámát gyűjtött maga körül, melyek vigyázata meghiusitá, bogy a herczeg közelébe férközhessék. . . A nap folytában egy pár hajtás tétetett a közeli pagonyokban, néhány darab erős szarvas lövetett, s egy 16 ágas hibáztatott, mely aztán szokott tartózkodási helyét elhagyva, a Kathorst felé menekölt. Este felé Károly hg ismét e pagonyhoz kocsizott, kiszállt és cserkészni indult az ismeretes 12 águ után, mely erősen bőgött, s melyet lövésre kaphatói remélt, de ismét hiába. Már sötétedni kezdett — beszéli Meyrinck — s lemondván a szarvas elejtésének reményéről, hazafelé indultunk. Egyszerre azon a tájon, hol a keresett 12 ágas üzekedési helye volt, egy másik szarvas erősen rigyetni kezdett, és tisztán kivehettük, miut felql rá a 12 ágas, s mint felesel egymással — szerelemféltésbői — mind gyorsabban és haragoaabban a két agancsár. A két szarvas e közben mind jobban közeledett egymáshoz, a hogy bögésük után észleltük, s gyanithattuk, miszerint nem sokára összecsapnak s viaskodnak. Miután nekem már többször sikerült ily viaskodó szarvasokat meglopni és egyetegyet elejteni, ajánlottam ő kir. fenségének, bár a sötétben kissé merész vállalkozás volt, lopózzunk a viaskodó szarvasok közelébe, és próbáljunk szerencsét. A herczeg kapott rajta. Alig távoztunk a cserkész-kocsitól mintegy 200 lépésnyire, midőn hallottuk, hogy az agancsárok összecsaptak és tőlünk vagy 600 lépésnyire verekednek. Azonnal futni kezdtünk a hogy < sak birtunk, miközben néhány sűrű apró ültetvényt átgázolni, s több vizes árkot átugrani kellett... Vagy 50 lépésnyire lehettünk már a szarvasoktól, midőn ezek homályos körvonalait egy kis rétségen kivehettük. A két felbőszült állat olyan dühös rohamokat tett egymásra, agancsaik oly lármával csattogtak egymáson, hogy azt vártuk minden pillanatban, miszerint egyikök átfúrva ott helyben összerogy, vagy hogy agancsuk törik össze. . . . Lépteinket lassítva közeledtünk most a verekedő szarvasok felé, midőn a herczeg azt mondja: ön balra, én jobbra ! .. . Fn elértettem, s felvont fegyverrel közeledtünk egymás mellett a küzdők felé, mig 25 — 30 lépésnyire értünk, hol féltérdre ereszkedtünk, hogy annál biztosabban czélozhassunk, mert a szarvasok még mindig roppant gyorsan szökeltek ide-oda. Egyik pillanatban nagy kanyarodást tettek hátuljokkal, mig fejeik mintha össze lettek volna nőve; másik pillanatban térdre rogytak, vagy a földön hemperegtek, mindez vagy 15 lépésnyi körben történt. Mig mi ez izgalmas, nagyszerű viadalt több perczig szemléltük volna, a szarvasok ereje — kik különben egyenlő termet- és erőben látszottak lenni — kissé lankadni kezdett, és igy agancsaiknál fogva szorosan egybekapcsolódva, lassan ide-oda tolták egymást, miközben egész oldalukat felénk forditák. Husz lépésnyire voltak csak tőlünk, midőn a herczeg fegyverét arczához emelé és czélzott, én hasonlót tettem, s a balfelőli szarvast vettem czélba, a mennyire a sötétség miatt lehetett, |S a mint a herczeg lövése eldördült, én is elnyomtam a ravaszt. Szarvasom a tüzelésre összerogyott, mig a másik egy pillanatra felütött fejjel állt, aztán előttünk elrohant, ugy hogy közeles-közelből még egy golyót röpitettem beléje. Mig ő kir. fensége ez után nézett, én az enyémhez szaladtam, melyet kissé igen magasan a keresztcsont alatt lőttem át. Fpen kis tőröm után nyúltam, hogy nyakszirten szúrva, a kegyelemdöfést neki magadjam, s evégett agancsára léptem — midőn egy hatalmas lökés ért, több lépésnyire a földre gurultam, s mire felugornám, már a szarvast is talpon és indulni látom. Tőrömet az esés közben elejtve, gyors elhatározással s/.arvaskésemet rántám ki és utánna iramodtam á vadnak, mely szerencsémre éppen egy vizes árokba lépvén előlábával, egy pillanatra megállt. E pillanatot felhasználva, a szarvas hátára ugortam, balkézzel agancsát fogtam, jobb kezemmel pedig iparkodtam aczélomat szivébe verni; szerencsétlenségemre minden szúrásom csak oldalborda csontját érte, s igy a halálos döfés nem sikerült. A megriadt állat, minden erejét összeszedve, felugrott s tova nyargalt velem, mintegy 150 lépésnyire, mi alatt többször hangosan riadozott, 3—43zer az árkokban elbukott s többször kirúgott. Végre mindketten egy árokba gurultunk, s mielőtt felkapaszkodott volna, képes voltam szarvaskésemet szivébe verni, de azután én ii elaléltam A roppant izgatottság és erőkifejtés reactiója volt ez. Arra ébredtem fel, hogy a herczeg nevemet kiabálva keresett, s miután elbeszéltem volna különös nyargalásomat, s fegyveremet megtöltöttem, az ő szarvasa után néztünk. Nem messzire fekve találtuk azt; közeledtünkre felkászolódott ugyan, de egy golyó a herczegtől küldve, leterité. Ez 16 ágas derék állat volt, de egyik szemága a legutó' bi harezban letört. Ez volt tehát az a szarvas, melyet reggel erre felé szökni láttunk, s melyet fátuma itt ért el; a másik ugyanaz a 12-ős volt, melynek folvatója itt volt, s mely tanyáját vitézül megvédte. Kocsinkat emberekért küldve haza, félóra múlva megérkezett gr. Bernstorff fővadászmester, többekkel, s a két szarvast felrakva, vígan tértünk meg a nberczegi vadászkastélyba. Másnap a letört gzemágat és tőrömet is megtalálták a küzdés helyén; amaz egy villás ág volt, s igy a szarvas 18-ágas. Mindkét agancs derék példány, s a Fiicdrichmoori vadászkastélyban ma is látható. Egy eltévedt borz. 1867-ben volt, midőn egy szép máreziusi reggelen, Caro ebemmel szalonkalesre indultam. Utunk a ház melletti kerten vezetett keresztül, midőn Caro hangos ugatása vonta magára figyelmemet, mely egy bokorból hangzott, alig 60 lépésre a háztól. Nagy volt azonban bámulatom, midőn közeledve egy borzot láttam, a mely fogait vicsorította Caromra, jelezni akarván valószínűleg, hogy nincs kedve hátrálni. Miután akkor sem tágított, midőn oda léptem, rá uszítottam Caro-t, s ez oly ügyesen ragadta meg, hogy aztán könnyű volt a borzot néhány jól alkalmazott ütéssel elkábítani. Ezután az istállóban adtam neki szállást, s ételt is tetettem oda számára. Másnap reggel magához tért ugyan már, de az etelhez hozzá sem nyúlt; s miután látszott, hogy az emberi társaság egyáltalában nincs inyjére, ismét szabadon bocsátottam. Ezen aztán meg is örült, s tőle kitelhetőleg sietett a közel erdőbe vissza. Kolozsvári falkavadászatok. November 13. Találkozó Sz. György szőlő. Jelen voltak : legifj. gr. Bethlen Sándor, Macskássy Miklós, gr. Bethlen András, b. Wesselényi Miklós, b. Bánffy György és alulirt. Alig kezdtük meg a keresést, rögtön ugrott nyul a b. Józsika tanyája közelében; elébb a tanya felé ment, majd visszatért, a szőllő felé igyekezve; öt pereznyi futás után megfeküdvén, rövid keresés után a lovasok egyike elől felszökött, de ez friss nyúlnak nézte; holott — mint később megtudtuk — a hajtott nyul volt; e közben a falka nyomra akadt és követte azt az Elővölgyön keresztül a Bakamáiba, hol észrevettük, hogy rókanyomot követtek. Az Elővölgybe mentünk keresni, hol kaptunk is csakhamar egy rendkívül erős nyulat, inely előbb a tetőre ment, onnan a Bakamálon keresztül le a völgybe s a túlsó oldalon ki; a Tekintőre érve, megfeküdt, felugratva a Vaskapuhoz ment, onnan le a tanya felé ; a szántásban másodszor is megfeküdt ; itt megláttam és csak nehezen tudtam felugratni ; nagyon fáradtnak látszott és nemsokára ugyanazon szántásban újra meglapult; megint megpillantottam egy barázda mellett, csak hosszas nógatásra ugrott fel, még volt annyi ereje, hogy kikapaszkodjék a tetőre, hol egy kis térelőnyt nyert; a tetőre érve, a falkát egyszerre, mielőtt segítségükre mehettünk volna, juhászkutyák támadták meg és verekedést kezdtek velők, ez által oly zavarba hozván, hogy a már nagyon kevés szimatot maga után hagyó nyulat éppen midőn már pár másodpercz múlva biztosan elfogták volna, elvesztették. Ily erős nyúllal ez évben még nem találkoztunk; a futam 40 perczet tartott, ebből tiz perez szünet. A szimat ma kivételkép jó volt. November 14. Találkozó: b. Józsika tanyája. Jelen voltak: legifj. gr. Bethlen Sándor, Macskásy Miklós, gr, Bethlen András, b. Bánffy György, gr. Klebelsberg Vilmos és alulirt. A tanya alatt ugratott nyul felment a begyre és nyolcz pereznyi sebes run után a Sz. György szőllőbe menekült, honnan az ebeket ki kellett bivni. Innen az Elővölgybe mentünk keresni, hol kaptunk is egy nyulat, mely felmenvén a tetőre, a Pokolablakában megfekiidt, itt rosz levén a szimat és a hely hozzáférhetlen, elhívtam az ebeket. Harmadik nyulunk a Pokololdal felett ugrott; lemenvén a patakhoz, hosszasan annak medrében bujkált és ott meg is feküdt; innen kiugrasztva, felment a Kapantó felőli oldalra; a tetőhöz közel megfeküdt; innen felugratva, visszament a patakhoz s azon átkelvén, azon hely felé ment, honnan legelőször ugrott volt és ott harmadszor is megfeküdt; a falka azonban egyenesen reá menvén, felugratta ; nemsokára fiis nyul ugrott; de ezt csak a kis Trimmer követte, a falka maradt a régi nyúllal, melyet szép bosszú futás után 200 lépésnyire a fejérdi erdőtől, hova menekülni akart, elfogott. A szimat igen jó; a futam 35 perczet tartott, ebből tiz perez szünet. A terrenum nagyon szép volt, a patakot, mely iszapos volt, négyszer kellett ugratni. November 16. Találkozó: Zsuki berek. Jelen voltak: b. Bánffy Albert, legifj. gr. Bethlen Sándor, Macskásy Miklós, gr. Bethlen András , b. Bánffy György, b. Bánffy Ernő, gr. Klebelsberg