Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-08-26 / 35. szám

Ac GUSZTUS 26. 187 4. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 239 A pesti határban, ugy szintén az újpestiben is fogoly alig van; és azon pár csapat, a mi csakugyan lézengne, a vasárnapi puskások által mas határban zavartatik; [zavarratik mondom, mert biz ezek keveset lőnek le belőle. Nyul kevés, fürj éppen nincs. A soroksári határban, hol személyesen vadásztam, egy néhány csapat fogoly létezik ugyau, de nem sok, mert a májusi egyik jégesés a fiakat vagy tönkre tette, vagy a tojások elzápultak. A legnagyobb csapat, melyet láttam, 5 vagy 6 darabból állott, Ily gyér állomány mellett, ha a vadászatbérlők esztendőre foglyokat akarnak látni, jó volna nagyon kímélni. Nyul kevés van; fürj még kevesebb, még ott is, hol minden évben sok van, alig találni. Haraszti és Taksony határában fogoly valamivel több mint tavaly. Nyul meglehetősen, fürj azonban itt is kevés. Duna-Yarsány környékén fogoly meglehetősen van, nyul is; fürjet azonban csak itt-ott találni. Egyedül Majosháza környékén van fogoly nagy mennyiségben, valamint nyul is; az itteni vadászatokat igen érdekessé teszik a Duna hal partjáról a Thököli erdőkből áthúzódó fáczánok, melyekből igen sok tartózkodik itt. Fürj is igen sok van; hogy miért ? azt régi praktikus törzs-vadász létemre sem tudom megfejteni. Május elején ugyan is nagy számmal mutatkoztak mindenfelé fürjek, de a hónap végefelé beállt nagy hidegben mind elköltözködtek a többi határból, csak itt maradtak meg. Áporka, Latzháza körül fogoly sok, de a sok sürii gaz miatt, mely a Duna partján uralg, hozzáférni és kutyával kizavarni nehéz; nyul jócskán van; fürj már itt kevés. Mind e határokban, a mint fentebb emlite'm, személyesen vadásztam, s ha t. szerk. ur e pár soroknak helyet engedne becses lapjában, a folytatás nem maradna el. Pest, 1874. augusztus 24. Hidasy Imre. (A folytatást szivesen vesszük ; élénkítve ilyformán: augusztus 20-kán a kispesti határban 5 puskás 2 vizsla után 5 órai vadászat alatt lőtt 10 foglyot, 2 fürjet stb. — Csak ilyenformán lehet vadbőségre vagy hiányra leginkább következtetni. Kérjük egyúttal a t. beküldő adressét.) A »Gyöngyös« czimíi vidéki lap irja, hogy a solymosi határban a vaddisznók ugy elszaporodtak, hogy a kukoricza-földeket egész falkák támadják meg s oly pusztitást tesznek, hogy többi közt az ottani jegyző szekereket töltött meg a legázolt és tönkre tett kukoriczával. Gúnyosan jegyzi meg azután, hogy (alkalmasint az ottani) vadászvilág nem találja annyira biztosnak és kellemesnek a vadászatot e nemes vadak ellen, mint az ártatlan nyulacskákra. Simontornya, aug. IC. Sirnontornyán a szarvasvadászatok f. h. 15-én megkezdődtek, s hetenkint hétfőn és szombaton tartatnak. Alkalmam volt az elsőben részt venni, mely alkalommal 4 db lövetett s vagy 10 db jött lövés alá; az elejtett példányokból volt két tehén, egy borjú s egy villás, mind igen szép s felette húsos példányok. Gr. Széchényi Sándor a borjut golyós csőből ritka szépen s messziről lőtte, a másik 3 dbot szünidőt élvező helybeli ifjú nemzedékek ejtették el. Hosszas távollétem alatt sokfelé barangolván, személyes tapasztalat és tudakozódás után Írhatom, hogy a nyári vadászatokra a legsilányabb kilátás van a Dunántul. Foglyaink legnagyobb részt meddők maradtak, s csak páronként, néha egész csapatba összeverődve találni őket; fürj alig egy-kettő határonkint, s a hol valami volt is, pár nap múlva szebb hazába vándorolt. Südőt az idén még nern láttam! De még vizi vadban is szegények vagyunk; oly helyeken, hol esténkint más években 10—14 db kácsát lőttünk lesen, ma egy-két tőkerucza suhogását halljuk fülhegygyel a felbök közül. Kénytelenek vágjunk léhát megnyugodni, ha egy foglyászás vagy fürjezés után estére egy pár vadgerlét s egy csomó seregélyt küldhetünk át a konyhára. L i t s Gyula. Ungvár, aug. 28. Egy másik szórakozott szarvas. Bakonyságinak a mult számban elbeszélt eseményéről nekem is eszembe jut egy ily történetke, mely tulajdon magammal esett meg. A mult szeptember vége felé volt, hogy egy este lesben álltam szarvasra, remélvén, hogy egyik másik a közelben levő sutákhoz látogatván, előttem halad el. Az est nem igen kellemes volt; szél kerekedett néha és esni is kezdett. Miután már setétedett és még semmi sem jelentkezett, haza indultam. Nem sokára leértem a völgybe s kényelmesen ballagtam haza felé, minden elővigyázat nélkül, mi annál feleslegesbnek tetszett, mert a szél teljes erővel fujt hátamba, s igy igen valószinütlen volt, hogy előttem valami vadat pillanthassak meg. Annál nagyobb volt csodálkozásom, midőn egyszerre, alig 80 lépésnyire előttem, az uton keresztben egy 6-ágast lépdelni s megállni látok. A ficzkó nagyon jámbor embernek tarthatott engem, mert daczára annak, hogy észrevett, hogy teljes szimatot szíhatott tőlem, s láthatta, miként fegyveremmel czélba veszem — mégis állva maradt egész szélességében. Ez nagy könnyelműség volt tőle, mert mutatóujjam akaratom ellenére is meghúzta a ravaszt, a lövés eldördült, s a ficzkó — roppant ugrást tévén a siirübe, eltűnt; aztán csendes lett minden. Nem volt mit látni, nem lehetett semmit hallani. No ez ugyan elment — gondoltam magamban — — De hallga ; oda fenn a dombon, egy pár száraz ág. . . Haza érve, elbeszéltem az erdésznek a dolgot. Biztatott a holnapi nappal; majd a vérnyomokon feltaláljuk. Éjjelre kelve azonban megeredtek az ég csatornái, s igy reggel a lövés helyén, akárhogy kerestünk, egy csepp sebvérre sem akadtunk. »Ist das a Pech!« És nincs egy jó vérebünk. Végre az egyik kerülő elkiáltja magát »Vér! Ide nézzen az ur!« s egy lehullott fenyőtöbozra mutat, melynek héjját veresre festette az arra elrohanó vad ; bizonyságul, hogy találva volt. A mint egyszer erről bizonyosak voltunk, egy kevés kombinatióval a szarvasra is ráakadtunk, ott feküdt valami száz lépésnyire, egy jó lapoczkalöve's által halálra találva . . . Még ma is csodálkozom, hogyan lehetett az a szarvas oly vigyázatlan; hisz ehhez hasonló szórakozottság — azt mondják — csak tudós professzorok sajátsága szokott lenni. U n g i. Az én tiz vizslám története. BUJANOVICS LÁSZLÓ TÁBORNOKTÓL. X. Flór a, s e c u n d u s. Azon hosszú időközben, mialatt vadászebek nevelésével foglalkozám, sokszor baliám, ba vadászat közben ebeim egy vagy más módon magukat kitünteték: »Hm ! a ki annyit foglalkozhatik a kutyával maga, mint ez az ur, annak lehet is jó kutyája; de nekem nincs időm hozzá, se magam nem etethetem, se a szobámban bizony nem hálhat.« / Ámbár én se magam etettem kutyáimat, se éjjeli nyugalmamat általok háboritni nem engedtem, mert kivéve a vadászati kirándulásokat, mindig legényemnél tartózkodtak: mégis boszantott egy kicsit az ilyes fecsegés, s hogy még csak látszólagos alapja se legyen, elhatároztam azt ténylegesen megezáfolni. Erre a legközelebbi tavaszon (1861-ben) igen jó alkalmam lett. Volt ugyanis egyik vadászpajtásomnak, b. Herites Taddeusnak, ki Csehországban — hol akkor állomásoztam — Kollin környékén lakott, egy hét hónapos vizsla szukája, melyet Flórának hittak, s melyet a mondott tavasz márcziusában a zelebi erdőmester — kit pedig mesternek tartottak a vadászeb idomitásában — hazaküldött, mert mint mondá, gyenge teste miatt alkalmatlan mindenkorra, hogy vadászeb lehessen. Ezt a Flórát vettem én nevelés alá barátom kérésére az én Flórám mellé, de azon feltétellel, liogy szálláson és tápláláson uránál maradjon, s én csak oktatásra vibessem ki magammal a mezőre. Miután az akkori évszak a legalkalmasabb volt a fiatal ebet páros-foglyokon begyakorolni. tehát Flórám mellett vagy nvolczszor vittem ki magammal uj növendékemet. Ez a II-dik Flóra vékony csontú, sima szőrű, fekete eb volt s igen hasonlitott az én Flórámhoz. Kölyök korát egy erdőkerülőnél töL tötte, hol a sovány táplálás mellett nem igen testesedett meg, de éppen ezért a szokásos k utyabete gsé gen m égkor akölyökkoi'ában átesett, s pedig annál könnyebben, mert a kerülő mindig magával vitte az erdőbe, s igy az idő viszontagságait könnyebben tűrte. Midőn én e második Flórával először mentem ki ápril havában, csakhamar láttam, hogy a szárnyas vadat még kevéssé ismeri, de annál jobban a nyulat, mert ennek láttára mindjárt szem-fül volt, s igen szeretett volna utánna szaladni; erről azonban erélyes leparancsolásom mellett mindjárt az első alkalommal leszokott ; hogy azonban nyulat vagy foglyot megálljon, arról szó se volt. Miután ez az eb, eltekintve gyenge alkatától, igen bátortalan is volt, ugy a szabadban mint otthon, gyanítottam, miszerint első nevelője, az erdőkerülő ridegsége tette őt ily félénkké; ha tehát gazdájától elhozattam, hogy vadászatra kisérjen, ilyenkor mindig vittem magammal 10—12 zsemlyét, hogy ez universalis medic a apró adagokbani nyújtásával először is félénkségét elűzzem. Mielőtt másodszor vittem volna őt a szabadba, előbb odahaza a kerített udvaron egy lőtt nyúlon próbáltam a »megállásra« szoktatni. Midőn ezt a szokásos zsemlyedarabok segélyével megtanulta volna, akkor el-eldobtam előle a nyulat, de nem engedtem, hogy mindjárt utánna ugorjék, hanem várnia kellett egy darabig, azután keresnie, s ba feltalálta, újra lefeküdnie előtte. — Harmadik kimenésünk előtt ugyanilyen gyakorlatot tettem vele egy fogoly előtt, ezt is lehetőleg ugy dobtam el előle, hogy ne lássa, de a szél után és szimatolással keresse, s aztán újra lefeküdjék előtte. Ily fáradozásomnak az lett jutalma, hogy már a harmadik krmenésnél láttam, miszerint ha 1. Flóra fogolyt »állt«, II. Flóra is követte példáját, mig azelőtt a zsineg meghúzásával kellett őt arra emlékeztetni. Negyedik kirándulásunk alkalmával egy általam »kinézett« fogolypárocskát már egyedül kerestettem fel vele, s miután először állott rendese n, le is lőttem előtte a kakast. Az ezután következő négy vadászaton az egyszerű gyakorlat ismétlésére szorítkoztam, de miután a gyakori lövés és kakasok lehullása Flóra secundust kissé igen tüzessé tette, s láttam, bogv már-már szeretné a szárnyast és nyulat mindjárt felverni és utánszaladni — ekkor I. Flórát vettem elő, II-diknak pedig mögöttem kellett járni, s hogy tanulja meg, mi-