Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-05-16 / 19. szám

138 ^VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁJUS 16. 187 4. azért is, mivel ezen á gaucho-k jellemzetes nézeteiket és szellemiránylataikat meg lehet figyelni. Ezek ugyanis vetekednek egymással a bravourban s bizonyos büszkeséget helyeznek abba, hogy elmondhassák ennyi és ennyi struczot ejtettek máiéi. Nem egy közülök a vadászatra sokszor felette kedvezőtlen talajviszonyok mellett hosszasabb fontolgatás nélkül teszi ki magát annak a veszélynek, hogy nyakát szegje, vagy magát öszszezuzza, oly élénk a versengés e minden tekintetben becsvágyó emberek között. A tartomány északi határán elterülő pampas-ban gyakorta láttam két egymással versenyt lovagló gaucho-k egyikét a sikamos talajon lovával felbukni, és pedig néhányszor komoly következéssel. A strucz elejtéséhez — a bolirozáshoz — szükséges készülék, a mely egyetlen gaucho-nál sem hiányzik, igen egyszerű szerkezetű. Ez áll két ököl nagyságú ólom vagy kőgolyóból (bola), melyek egy szorosan záródó bőrzsacskóban vannak s ezekkel együtt egy bőr-szijj két végére erösitvék; tehát olyforma alkotású mint a mi alföldi csikósainknál látható parittya. Rendesen azonban három golyó alkalmaztatik, ekkor két szij szükséges, melyek közül a rövidebb a hosszabbnak közepére erősíttetik. A szélvészként tovaszáguldó struczvadász a bolákat nagy ügyességgel pörgeti feje fölött s kedvező pillanatban az üldözője előtt félig szaladó, félig repülő állat lábai felé veti, melyek, ha a bola ügyesen kezeltetett, ugy összecsavartatnak, hogy az állatnak el kell buknia, mely bukás a madarak királyát menthetlenül Plato kétlábú tollatlan állatának szolgáltatja át. E gyorslábú madár elejtése különben nem oly könnyű. Ugyanis majd sohasem szalad egyenes irányban, hanem jobbra balra kitér ; sőt kifejlett szárnyai segélyével, melyek lényegesen megkönynyitik menekülését, csaknem mindig zigzegben mozog, a mi ugy az üldözést, mint a bolirozást szerfelett megnehezíti. Miután a legszebb tollak a szárnyakon vannak, többnyire csak ezek fejtetnek le s a győzőtől diadaljelként erősíttetnek a nyereg megett vagy épen a ló nyakára. Azonban a gauchok s még inkább az indiánok az apróbb tollakkal ékített mell- és hasbőrt is lefejtik, a mely kerekre vagy tojásdad idomura vágva s nagyobb szárny- és farktollak, kai beszegve G-uiyango-ul (ágyak, pamlagok előtti szőnyegül) szolgál az előkelőbb házakban. Némely indiántörzsek, kik szintén lefejtik a mellbőrt, ezt merőben különböző czélra teszik. így Juninban, az északi tartományok városában láttam néhány gaucho-házban, a Ranqueles indián törzsbeli egyénektől származott fővegeket, melyek egy darab tollas struczbőrből állottak, a mely összevarratván, kúpalakú még pedig elég csinos kucsmává alakíttatott. Hogy a gourmandok egyrészt, másrészt pedig a pepsin készítői és kedvelői a strucz egyébb részeit sem hagyják a dögkeselyüknek eledül, az magától értetődik; megemlítésre méltónak tartjuk még a pepsin-nek készítési módját, melyet a benszülöttek »buche de avestruz« név alatt ismernek. A légen megszárított gyomorfal egy mozsárban megtöretik s azután vagy helyben a rancho-kban jön alkalmazásba, vagy finom szitában megtisztíttatván a nagyobb városok gyógyszertáraiba adatik el; mely por különben az emésztési tehetséget rendkívül előmozdítja, s egyik-másik olvasónk bizonyára ismerendi. Érdekes a struczok eljárása a szaporodási actusra vonatkozólag. Ugyanis a jércze tojásait egy bizonyos helyre rakja, mely rendesen még más fajrokonainak is szolgál rak-helyül, és azután a himnek engedi át a gyakran idegen jérczéktől származó tojások kiköltése't. Ha mar a strucz hozzákészült a kiköltés foganatbavételéhez, a meglevő tojások közül egy elkiilönittetik, a melynek sajátszerű rendeltetése van. Ha tudniillik a költési idő elmúlt s a kifejlődött kis struczok kezdik a vastag meszes tojáshéját áttörni, akkor az elkülönített tojás a költő madártól erős csőr ütések által feltöretik, ugy hogy tartalma kiömlik, a mely vegyi bomlásnak indulván és erős biizt terjesztvén, egész rajokban csalogatja oda a legyeket és más rovarokat, melyek a kibujt, roppant falánk madárkáknak első eledelül szolgálnak. Sajátságos még azon, számos megfigyelés által megerősített körülmény, hogy a strucz a távollétében emberi kéz vagy más állat által elmozdított vagy csak helyében megforgatott tojásokat is rögtön kimustrálja a kiköltendő tojások közül s az enyészetnek adja át. Hogy a sokszor több font sulyu, gyermekfej nagyságú s 13 —14 tyúktojást helyettesítő strucztojások Ízletes tojás- és tésztás-ételek készítéséhez is használtatnak s hogy ez okból is nagyon keresettek, nem szorul bővebb magyarázatra; feltűnő azonban roppant olcsóságuk, ugyanis az általam bejárt vidékeken sehol sem drágább egyegy 8—10 dénárnál. Corrientesben különben 2 J/

3 —3 pesosért is lehet egy tojást kapni. Említésre méltó még, hogy az e vidéki strucz épen nem bir a neki Európában általán vindicált tulajdonnal, mely szerint a veszély pillanatáI ban szemeit behunyná vagy fejét a homokban I vagy egy bokorban elrejtené, hogy igy, botor j öncsalással magát láthatlannak tartván az üldöző i ellenség-, és igy a veszély előtt meneküljön. Lehet, hogy a fövenydus Afrika struezmadara bir ezen tulajdonsággal, de azt bizton állithatom, hogy az itteni struczfaj teljes híjával van e tulajdonnak. A »Rio de la Plata-i« lap után. A vadász évszakai. I. Homályos felhők borítják az eget. Az erdőn át szélvész dühöng, melytől a régi fenyvek nyikorgva és nyögve ütik sudaraikat egymás ellenébe. Némelyik nem birja magát a féklerázta orkán ellenében tartani és lehull recsegve, hogy a föld reng bele. A vizek hömpölyögve gyülekeznek s az eső folyamokban rohan tovább. Nem látni egy állatot sem; az élők félve bújnak gurdélyaikba. Végre lecsendesül a természet. Enyhe tavaszszellők lengenek és enyelegje suttognak a fákkal. Távol déli vidékről a tavasz első hírnökei érkeznek és hintálóznak az ismert fák csúcsain. Már kora hajnalban hallatja mélabús hangját a házi veresfark és a réti csermely partjain kedvesen jár föl és alá a billegény. Nem ok nélkül szemléljük ezeket, mert mindkettő azt jelenti, hogy nemsokára az erdei szalonka is fog költözni. Enyhe tavaszi alkony állt be; csendes permet kezd esni, mely kedvez a szalonkavadásznak és mi a legjobb kedvvel indulunk a fiiszerillatos erdőbe (velünk a hü foglyászeb), miután puska és lőszerrel láttuk el magunkat. Száraz sudaru fenyő alatt foglalunk állást. Az eső megszűnt, a felhők szétoszlanak. A rigó elkezdi alkonydalát énekelni, mely elhangzik messzire a zajtalan erdőben. Elhal csakhamar a végső hang is és mély csend támad körülöttünk. Eljött a szalonka ivésének ideje. Gyors és rövid egymásutánban következő, sajátságosan kiejtett hang üti meg füleinket, mindinkább közeledik s ime — amott a sudár famaradványon át jő egy deli szerelmes pár, fölötte bizonytalan kitérésekkel nesztelenül repülve. Rövid, éles kettős durranás hangzik vissza az erdőben és vidáman hozza elénk Mentor a két lelőtt szalonkát. Azalatt sürü Lhomály terjedt el a fák között. A füles bagoly előbujt odvas rejtekéből és zajtalanul repdes. Állásunkat elhagyjuk. Márezius vége felé közéig. A zord idő, a télies színezet daczára is, melyet a természet még egy izben vett föl, párzani kezd a siketfajd. Puskával fölfegyverkezve korán reggel az erdő azon részébe megyünk, hol egy nappal előbb csőszünk a kakast kihallgatta. Nemsokára a dürgés helyére vezető útra érünk. Csendesen haladunk előre. Mihelyt megszűnt dürrögni, lépésre készen tartva lábunkat várunk, mig a szerelmes madár újból kezdi reggeli zenéjét. Végre meghalljuk a »roppantást«, mely [után közvetlenül a »főcsattanás« és ez után a »csúszás« következik. Három lépést előre ugorva czélnál vagyunk. Lőtávnyira ül a fajd, hurukkolva és szétterpeszkedve — a lövés durran — s halálra sebesitve esik le a hatalmas madár. Hasonlóan, a közönséges fajdhoz ugyanakkor rokona a nyirfajd is sürög-forog' nyírfákkal és fenyérekkel benőtt parlagokon, melyeket tojozó-helynek választott. Gazdag zsákmányra nyújt a vadásznak alkalmat. Még az éj sötétében indulunk az erdőbe és ágak s gályákból épült tojózó kunyhóba sompolygunk. Hajnalodik, halkan kezdi meg a búbos pacsirta reggeli dalát, az első és egyetlen hang, mely megszakítja az éjjeli csendet. Hirtelen tompán sziszegő, nyújtott hangot hallunk, — szerelmi dalát énekli a nemes himnyirfajd. Im, már láthatjuk is. Leeresztett szárnyakkal, hosszú, széles léptekkel közéig méltóságteljesen amott a vágás távol kezdetén. A párzásra hivő hangok egymásután következnek mint felelet a közeledő jérezék halk, enyelgő kodácsolására és mindinkább élénkebb lesz a szerelemvágyó kakas. Csakhamar vetélytársa akad. Lyraszerü léptekkel, szárnyaikkal csörtetve járkálnak és harczra hívják ki egymást. Mulatságos ugrásokkal kezdik meg a támadást, alig husz lépésnyi távolban kunyhónktól, melynek ágai közül villám csattan és a tágas térben tompán elhangzó durranással mindkét bajnok halva fekszik a csatatéren. Kinyíltak a bükkfák bimbói és smaragdzöld lombozatukban játszva kergetőznek a napsugarak. A kakuk hangja messzire hallatszik ki az erdőből, a sudarakon gerlék bulikolnak és a közel tó nádasa fölött hatalmas csattogásokkal repül a gém. Amott az erdő túlsó végén róka üget közel lakja felé, szájában szerencsésen megcsípett vadkacsát vivén eledelül éhező kölykeinek. A vadász már felfödözte a róka lyukát és elhatározta végét vetni a rablócsalád gyilkos kisérleteinek. Kora reggeli órában indulunk, egypár borzebet vezetve zsinóron. Utánunk erdei napszámosok jőnek ásókkal, kapákkal, fejszékkel és egyébb szükséges szerekkel. Csakhamar a lyuknál vagyunk. Miután minden menekülési utat galyakkal és termőfölddel tömtünk be, az idősb borzebet a leghasználtabb főbejáratok egyikébe bocsátjuk. Utána még egy másikat. Nemsokára halljuk a kutyákat ugatni és meggyőződvén arról, hogy ott feküsznek és hogy a meglepett társaság fogva van, kijelölük a helyett, hol ásni kell. Gyorsan foly a munka és csakhamar czélt érünk. A kutyákat kiveszszük, de azalatt tovább ásnak, mig nem a kis rókafiak, mert csak ezek vannak honn, napfényre jönnek. Ezeket zsákba teszszük, hogy itt várják további sorsukat. A rókalakot ismét rendbehozatjuk a munkásokkal, azután hazatérünk. (Folytatás következik.) IV. Minek is keressünk magyar szót a testgyakorlatok ama leghasznosabb s legöná 11 ó b b nemének megnevezésére, — mely hazánkban egészen ismeretlen ! Alig képzelhető, hogy midőn bölcs férfiak kötelezett tantárgygyá emelték nálunk a tornázást, mért feledték ki azon gyakorlatot, mely praktikus egyszerűségében csak az úszással hasonlítható össze; mely az emberi természet önvédelmi ösztönének kifolyása; de melyet az idők növekedő igényei lassanként valódi művészies magaslatra emeltek! — egyszóval, a »B o x o 1 á s t.« A boxolás vagy ökölvívás — »the noble art of Self Defence«, részint mint önvédelmi factor, részint és különösen mint gymnastika, oly lényeges tényezője az athletikai idomitásnak, oly »conditio sine