Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-05-16 / 19. szám

A PRIL 2 9. 187 4. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. " 137 késekkel és bámulatra méltó biztossággal siet ör­vényeken s laza kőrakásokon át biztosabb bely felé. Bőre' felül zöldesszürke, alul fehér s szőre sokkal szárazabb és érdesebb tapintatu mint őzeink téli bundája. Sajátságos még lábainak alkata, melyek oly formájúak, mint ba meg lennének nyomorítva,­miután csakis csülkeinek hegyén állhat. Este elértünk az Ansabahoz, a mely itt Dane­loclinak neveztetik, s a hol az Imér, egy a Meusa begyekből jövő hegyifolyam vele egyesül. A szik­lák közt tovasiető folyamot siirü övben szegélyzi a tropikus növényzet, számos kúszónövények szép guirlandjaival tarkítva azt; partjain számos gázló, bébicz és gém balász, mig a szürkészöld tengeri macska nagy csapatokban társasan .együttélve az erdők sűrűjében tanyáz. Hir szerint oroszlánok és leopárdok is létez­nek e vidéken, de nem volt szerencsém egyet is látni. Hogy e vérszomjas szomszédoktól meg ne le­pessünk, egy magános sziklát szemeltünk ki éjjeli telepnek; burnusumba takarva aludtam, fegyvere­met egész éjjel lövésre készen kezemben tartva. Viradat előtt már ismét talpon voltunk. Midőn az Ansabában mosdottam, egy szép farkast láttam, és Surrur két vadludat lőtt egy lövéssel, melyek a folyam közepén egy sziklalapon foglaltak helyet. Mussian elment az elefántok nyomát felkeresni, magam pedig elhatároztam, a környéken körül­nézni. Sycomorák, tamariskok, karcsú akácziák és ki­geliák. — két láb hosszú gyümölcseikkel, melyek a szalámihoz hasonlón hosszú fonalszálakon függ­nek — a humusgazdag földben buján tenyészvén, pompás erdőket képeztek. Helylyel-közzel vad datolyapálmák tarkiták szárnyas leveleikkel a li­getek zöldjét, és az Adansonia digitata, e faóriás, mely évezrednyi kort ér el, élődiekkel borítva, mindannyin túlemelkedett. A Beni Izrael, vagy törpe antilop (Antilope heroprichiana), bizonyára a teremtés legkecsesebb állatja, kikandikált a bokrokból, melyekben hü házaséletet folytatva állandóan felütötte tanyá­ját. A baknak kötelessége társa biztosságáról gon­doskodni, s egy-egy pár nem igen hagyja oda lak­helyét. Még ba üldöztetnak is, kisebb-nagyobb kört irnak le e körül s mindig visszatérnek oda. A Beni Izrael-t (Izrael fia) egyébiránt nem gya­korlott vadász csak nehezen fedezheti föl, mert sötét fahéj-szine hasonlít a lehullott levelekhez, s mozdulatlanul áll, mig ellenét megpillantá, de azután egy ügyes ugrással egyszerre eltűnik a bokor sűrűjében. Mintegy két óráig mentem az Ansaba partjain fölfelé — a táj neve itt Dschindik volt — mi­dőn Mussián elért azon tudósítássá], hogy az ele­fántok az Iméren felfelé mentek s valószínűleg csak a Salaba hegységben, Meusában állapodtak ; meg. Miután több napot vett volna igénybe fel­keresésük, s az eredmény még igy is bizonyta­lan volt, ennélfogva elhatároztam hogy Surtoch-ba térek vissza s ismét Barkában próbálandók sze­rencsét. III. E napon nem kellett koplalnunk, mint három nappal ezelőtt; ugyanis öt törpe antilop, nyolez frankolin és két lud lövetett, s egy antilop bőr-zsák­ban konyhai szerelékeimet is magammal vivém. Egy barátságos, buja pázsittal fedett helyen, száz­éves sycomorák árnyékában, a lőfegyvert nyuga­lomba téve, a fözőkanál kezeléséhez láttam. A ludmájat s az »izráelfiak« veséjét szeletekre vagdaltam, hagymával megtűzdeltem, borssal s egy salbei-féle növénynyel (mely a nedves helyeken szerteszéjjel nőtt) megfűszereztem, azután a tá­bori palaezkomban levő bormaradékkal megned­vezve, hirtelen parázstüzön megsütöttem. Azután három frankolin-tyuk filet-je leválasztatott, egy­egy nyársra tűzettek és pedig ugy, hogy egy filét mindig egy szalonnaszelcttel váltakozott. A sza­lonna-oldalt a suezi peninsular-cornpanynek kö­szönhetém, s csak a legkipróbáltabb embereket híztam ineg őrzésével. A nyársas-sültek a legnagyobb elővigyázattal süt­tettek s csakugyan reményen felül sikerültek, mert mocsoktalan fehérségük megörvendezteté a sze­met, mig kellemes, olvadó izük mesze felülmulá egy hasonlóan készitett filét de Dindon-t, me­lyet ezelőtt jóval Dignor-nál a Café Foix-ban ettem. Es most a nagy darabokra került a sor. Utá­nozva az őskori roberliauseni czölöpépitők és a Kjökkenmöding-ek lakóinak példáját: a törpe an­tilopok csontjait hosszában széthasítottam, a finom maccaroni-alaku tartalmat kivettem s fekete borsban meghánytorgatva, azzal az »izraelfiak« gerinczét és szegyét megtűzdeltem, azután ezeket egy drót-rostélyon angolosan megsütöttem. Kenyér nem került az asztalra, a helyett egy darab öreg penészes hajó kétszersült szolgált des­scrt-ül, egy nagy kőlap pedig az asztal helyét pó­tolta. Mussian ur szolgált föl az asztalnál és Sur­rur egy pálmaággal a felette szemtelen és tola­kodó legyeket elkergeté. — Később a feketék is étkeztek : főzésük nem volt oly körülményes, a ma­radék hyst szőröstől, bőröstől, tollastól a tiizbe dobták és a félig megszenesedett darabokat nagy étvágygyal költötték el. Étkezés után a bűvös pázsitra leheveredve, nagy kényelmesen szörpölgetém a »kaffai bab«-nak Lie­big receptje szerint készitett forrázatát. E kávé­nem a »Moccát« messze felülmúlja finom izére és aromájára nézve. Kaffa mind e mai napig az európaiak által nem igen látogattatik. Schoá-m le­írása szerint rézszinü, sima fekete hajú galla-tör­zsek lakják, éghajlata kellemes, c's magas begyeit kávéfa-erdők boritják. A kávébab különféle szinü és nagyságú, a mi többé vagy kevésbbé érett álla­potuktól függhet. A galla-fejedelmek kávéban fizetik évi adóju­kat Menileknek, a schoa-i negusnak. Ott azt pál­ma szalmából készült zsákokba csomagolják s igy elefántcsonttal, aranynyal, strucztollal és füstölő­szerekkel együtt az Aussa-tartományokon keresz­tül az adeni öbölnél fekvő Tedjurá-ba szállít­ják eladás végett. Hat bónaponkint 2500 teve szállítja e kincseket körülbelül harminez nap alatt a Djanno nevü gyülhelyről a fent nevezett kikötőhelyig. A partszél máig is Afer nevet visel, a mely valószínűleg azonos a bibliabeli Ophirral. Bevégezvén az étkezést, ismét kelet felé fordul­tunk s hat óra tájban elértük a Bora Beit Andu gerinczét. -— Ott ismét keserves hideg éjjelt töl­töttem, sziklatörmelékre heveredve. Nagyszámú pá­viánesapatok megérkeztünket vad üvöltéssel fo­gadák, s hatalmas sasok és keselyük kerengtek a felhőtlen ég sötét azúrjában. A növényzet főleg vad olajfákból, tamavindák és cypressekből állott, mig az abyssiniai rózsa kellemes illatával messze eltölté a levegőt. Október 30-án reggel utam közel elvezetett azon hely mellett, hol 26-án az elefántokat láttam, és 10 órakor kissé elfáradva elértem Surtoch-ot és ott tanyázó kis karávanomat. Október 31-ike bi­zonyára egyike volt a legfáradalmasabb napoknak egész öt hónapi vadjáratomban. Ot-hatezer láb­nyira szálltunk le a hegységről BarÁa felé, vagy húszszor kellett málhánkat fel- és lerakni, útnak sehol nyoma sem volt, fákat kellett kidönteni, kö­veket az útból elhordani, a szegény öszvérek és lovak sokszor hátuljaikon ülve csúsztak le mere­dek hegyoldalakon, s egy-egy vizes szakadás át­gázolása egy órai időbe került. Reggeli hat órá­tól esti hatig nem igen tettünk meg többet más­fél német mértföldnél (úgynevezett toronyirányban). Éjjeli tanyánkat a Meroni száraz medrében ütöt­tük fel, és pedig a száraz, hat láb magas fűre te­lepedtünk le. Késő éjjel még egy nyolez lábnyi mély vermet kellett a homokba ásnunk, hogy ma­gunknak és eltikkadó állatainknak egy kevés rosz izü vizet nyerjünk; a fris hegyi levegőt is vek­kenő hőség váltá fel. Másnap vadászatra indultam, de most az egy­szer nagyon szegényes credménynyel, a mennyi­ben egészben öt papagájt lőttem. Gyöngytyúk és frankolin itt a vizhiány miatt nem igen fordul­nak elő, és egy körülbelül 20 darabból álló ga­zella falkát (Antilope Dorcas) egy elsietett lövés által ugy elijesztettem, hogy többé lehetetlen volt 1 megközelíteni, azonban gyönyörű látvány volt, a mint gyors futásukban egyik a ^másikon átszök­delve tova száguldtak. Már reggel feltűnt volt, hogy Mussián, a ki rendesen aludt, ba nem volt dolog, Achmed-del, ki szintén bűvész volt s a szentség hírében állott (»Hadji« czimet viselt) titkos értekezleteket folyta­tott. Soká imádkoztak ketten egy közeli halmon, arczezal a szent Kaaba felé fordulva, azután szín­házi látcsőmmel figyelmesen megvizsgálták a tájt, s végre egy-egy fejszével s egy börzsákkal ellátva elhagyták a tábort. Délfelé visszatértek vadméz­zel megrakodva. A többiek azalatt szorgalmasan gyűjtöttek sás­kát ; ugyanis egy felhőhöz hasonló sáskasereg, számtalan ragadozó madártól kisérve, csapott le mellénk, hogy az amúgy is kopár tövises bokro­kat kevés leveleiktől is megfoszszák. Mai étlapunk következőleg alakult össze: papagáj-sült, pörkölt sáska, melynek ize az articsókához hasonló, tehát egészen főzelék-nemü, azután rizskása mézzel: kel­lemes felfrissítő dessertiink is volt egy ugorka­fajban, mely itt szerte vadul tenyész. Mussian és Achmed oda nyilatkoztak, hogy reg­gel Mohammed prófétával volt értekezletük s mi­dőn ez mindentudóságában kinyilatkoztatá nekik, hogy ma nem lesz bús, az ő közbenszólásukra rávetette magát, hogy mindé csemegéket juttassa nekünk. Miután a Kólában, azaz a meleg vidéken vol­tunk — a hőmérő 2 órakor 3 5 fokot mutatott árnyékban — ennélfogva czélszerünek tartot­tam, hogy éjjel masírozzunk. Miután fegyvereink állapotát gondosan megvizsgáltuk, — Barkában hallomás szerint sok oroszlán levén — esteli 6 órakor útnak indultunk. Tolvajok és útonállók e vidéken most ritkák, legfölebb a közeli Kunama és Bazen-ból csapnak néha át. Ott öletett le né­hány évvel ezelőtt egy Paul nevü angol nejével, gyermekével s számos szolgaságával együtt, ugy egy svéd missionaries is. De mióta az egyptomi csapatok a Bogos-t megszállták, e vidék a legtel­jesebb biztonságnak örvend, s ezt leginkább a tu­dósvilágban méltán elhíresült Munzinger-pasa okos kormányintézkedéseinek köszönhetni. (Folytatása következik.) Fogoly- és strnezvadászat a La Platai pampásban. A délamerikai roppant füsikságok, a »pampas« bővelkednek a szárnyasok mindenféle nemében: fürjekben, harisokban és foglyokban; de a vadá­szat ezekre egészen elütő modorban űzetik attól, a mely Európában szokásos. Ugyanis a bosszú kemény tucuaro-nádcsővel felfegyverezett vadász a mozdulataiban felette ügyetlen madár körül ele­inte nagy, majd mindig szűkebbre záródó körök­ben közeleg s azután egy jól irányzót csapással leejti lábáról. Szoktak e czélra burkot is hasz­nálni, melyet egy hosszú bot végére erösitenek s nagy ügyességgel vetnek a madarak fejére vagy nyakába. E módszer annál könnyebben kivihető, mivel ez állatok európai ember előtt majdnem megfoghat­lan ügyetlenséget tanúsítanak a veszély elöli me­nekvésben. Az itteni foglyok mindenesetre nem nagyon félnek az embertől, és még a lovast is sokszor egy lábnyi távolságra hagyják közeledni, mig menekülésre gondolnak. E körülmény abban leli magyarázatát, hogy e vidékeken gyér levén a lakosság a vad nem zaklattatik annyira, mint a túlnépesedett Európában puskás vadászok és ido­mitott foglyász-ebek által. Hisz még a keselyük és más, Ízetlen husuk miatt békében hagyott orv­madarak is félelem nélkül közelednek az ember­hez, hogy a szerte szélylvcl beverő állathullákat fellakmározzák. A madarak rendkívüli nagy száma és könnyű megszerzésük — egyetlen Gaucbo nap­jában 80 —100 foglyot is kerit kézre — ma­gyarázza meg nagy olcsóságát e vadnemnek; ugy hogy egy dénárért 3 — 4 foglyot is lehet venni. Legérdekesebb az itteni vadászatok közül két­ség kivül a struezvadászat és pedig nemcsak az ez alkalommal előforduló esélyek miatt, hanem

Next

/
Thumbnails
Contents