Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-05-06 / 18. szám

130 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁJUS 16. 18-7 4. tértem, már régen- elérte a falkát, mely kígyószerű vonalban egy Surtoch irányában fekvő begynek tartott, mely mögött csakhamar eltűnt. Még néhány puskalövést hallottam, azután minden elcsendesedett. Végleg kimerülve leültem egy kissé emelkedett helyre és onnét vizsgálgatám a tájt. Csakhamar meggyőződtem, hogy lehető ügyetlenül vezettettem ; minden más oldalról könnyebben és biztosabban közelíthettem volna meg az elefántokat, mint arról, melyen jöttem. A sok szétszórva heverő sziklatörmelék, s a "sürü bozót mellett, könvnyü és veszélytelen vállalatnak látszott ez állatokhoz hozzáférni. Az embernek főfigyelmét csak arra kell fordítani, bogy ne a szél irányában jöjjön s zajtalanul lépjen föl; ez okból is czélszeriibb, ha egyedül jár az ember. A nap leáldozó félben volt s éji tanya után is kellett széjjelnéznem. Elhatároztam, hogy a Meroni folyam ágyában töltendem az éjjelt, mert a sok ragadozó állat elöl az ember mindig biztosabb sík helyen, mint a djungelben. Ugyanazon uton, melyet az elefántok is követtek, csakhamar elértem a begyet ; lábaim előtt terült el a Surtoch könnyű ködfátyolba burkolva, mig a Bora Beit Andu phantasztikus alakú csúcsait a leáldozó nap végsugárai tüzárral boriták. Önkénytelenül is eszembe jutott Hildebrand, kinek ecsetje egyedül képes legalább megközelítőleg visszaadni a déli égalj leirhatlan fény-effeotjeit, s sajátságos szárnyalatait. Kellemesen lepett meg, midőn Surrurral találkoztam; ő is lőtt meg egy elefántot, de szintén nem birta megkeríteni. Már beéjjeledett, midőn elértünk a folyamhoz. Szerencsére volt övemben tüzelőszer, fát hamar összehordtunk s nem sokára hat tábortűz lobogott körülöttünk, s mi e tüzkör közepén, korgó gyomorral nyugalomra hajtottuk fejünket s kis idő múlva mélyen aludtunk. Körülbelül éjfél után két óra lehetett, midőn félig megfagyva felébredtem. Sürü köd telepedett le a vidékre s jeges lehellete annál érzékenyebben érintett, miután ingemet levetvén, azt arra fordítottam, hogy a puskazárakat az éjjeli harmat s a Chor (sivatag folyó) mindenen áthatoló fövénye ellen megótalmazzam. Oda mentem tehát a legközelebb leégett tűzhöz, s az izzó parázsot gondosan kidobálván, a mennyire lehetett, elástam magamat a meleg hamuba. A nap már magasra hágott a láthatáron, midőn az abyssinai gébics fuvolaszerü hangjai felköltöttek mély álmomból, és pbönixként megifjodva keltem ki hamuágyamból. (Folytatás következik.) II. Egy élezés franczia diplomata, ki bizonyos ünnepélyek alatt Budapesten időzött, megkérdeztetvén, váljon mi tetszett neki legjoban, azt felelte, bogy szép volt minden, de bogy »ANNYI CSIZMÁT MÉG NEM LÁTOTT együtt soha.« Részünkről csak nevethetünk ezen kedélyes »witznekj,« melyben nincs, mi nemzeti önérzetünket sérthetné. De azért van ám valami, a mi bennünket hazánkban mindig meglepett ; — előbb mosolyra inditva, utóbb szomorúsággal töltvén be keblünket- Nem vagyunk ethnograph usok, sem statistikai curiosumok gyűjtői — de az a »valami«, mely előttünk mindig föltűnt, megérdemli, hogy különös figyelemre méltassuk. Ez a »valami,« tisztelt olvasó, az athletikának különösen keretébe vág, s az atbletikai irodalomnak a »lucus a non lucendo« elv szerint föladatai közé tartozik. Ez a »valami« physikai a p li a t i á n le egyenes következménye. — »Fungus« férfiasságunk fáján. — Ezt a valamit személyes ellenségünknek tartjuk, melylyel mindenütt és mindenkor megmérkőzni s megbirkózni gyenge erőnk szerint szándékozunk. Ez a valami, ez a »fungus,« ez az ellenség, — ez egy szóval: a »m agya r h a s.« »De kérem szépen, amice, dignetur szavait mérsékelni« —- Tessék megengedni, uram bátyám vagy öcsém uram, de bizon csak ugy van; a »magyar has« tény, factor, tényező. Kell vele számolnunk. — Ott van előttünk, közöttünk; sőt igen is jól megvan. Tökéletesen meghonosulva ott domborodik izmosságunk rovására ; egyszóval jól birja magát körünkben. A »magyar lias«-nak meg lehetne irni monograpliiá-ját. — Ügyesebb toll fogjon hozzája. — Mi csak annyit akarunk constatálni, hogy daczára annak, hogy »lovagias nemzet« vagyunk (!!), a has nálunk roppant terjedésnek örvend. A középkorú magyar embernek — ha a mivelt osztályokhoz tartozik, ismertető jele: a has. Ez sehol se találtatik oly kifejlődött állapotban mint hazánkban. Nemzeti institutióinkkal különösen megfér. Társadalmi és politikai viszonyainknak ugy látszik, kedvencz szüleménye. A »magyar has« valódi nemzeti »unicum.« Birtokosa azért nem hizlalt, kövér, zömök. Tagjai azért eredeti soványságukat tán meg is tartották. — Hátulról szemlélve, tán észre sem vehető bonpolgárunk öröme, disze. De azért ott van ám; önállóan, mint valóságos dombormű. — Nem is csoda. Hisz a magyar lias fejlődését s növekedését nincs mi gátolná. Már minap sajnálkozva emiitettük, nincs oly testgyakorlat hazánkban, mely ifjaink sorait lelkesítő vetélykedéssel az ifjúkorból a férfikorba átkísérné. A mit előbb physikai aphatiának neveztünk, fiatalságunk sorait sajnos mértékben áthatja. Azon aránylag kis számú, többnyire vagyonos töredék kivételével, mely divatból vagy passióból a sport különféle ágait űzi, s kivéve még azokat, kik a katonai pályára léptek, — kevesen, igen kevesen vannak, kiket ifjaink tömegéből kiszemelhetnénk, mint híveit a testgyakorlatok »dogma«-jának. — Meg van hát a talaj, a nevelde, a melegház, melyben oly buján csíráz, terjed, s növekedik az elkerülhetlen: has. — Pedig némi büszkeséggel mondhatjuk, a magyar faj kitünőleg alkalmas arra, hogy férfias gyakorlatokban első rangú állásra emelkedjék. — A magyarnak csak akarni a kell, és bizton reméljük hogy nem csak lerázza physikai lethargiáját, mely maholnap a nemzeti erőt compromittálhatja, — de büszkeségét a physikai fejlődés élesztősében fogja majd keresni és találni. — Nézzünk magunk körül és példák nem hiányoznak: bogy a magyar, ba szívvel lélekkel neki megy egy bizonyos gymnastikának, legyen ez bár lovaglás, vivás, lósport vagy pisztolygyakorlat, azt hamar a tökélynek egy meg nem vetendő fokára viszi. Ezt más nemzetek is elismerik. — Tehát megvan a magyarban a tehetség. Megvan szervezetében a ruganyosság szívósság, és »ideg« testi fáradságok elviselése és physikai akadályok legyőzésére. — Ezeket előre bocsátva, nem-e sajnos, liogy éppen nálunk ugy el van hanyagolva az atbletikai nevelés, idomítás és izlés, liogy egyetlen egy nemét is képtelenek vagyunk fölmutatni az atkleticizmusnak, mely önálló és nemzeti jelleggel birna! ! Ugy látszik, liogy az Istenek, midőn nemzetünket alkoták, nemét a »Dualismus«nak akarták életbeléptetni a magyar ember szervezetében. — Ezen dualismus tagadhatlan. A magyar magában hordozza csiráját a »Ii u s z á r«-nak. és csiráját a »táblabírónak.« Vagy azr egyik — vagy a másik van hivatva elsőségre, a szerint a mint vagy az egyik vagy a másik csira részesül különös irányt adó ápolásban. Hogy a »táblabírói« természet nálunk túlnyomó majoritásra vergődött, — s előhbutóbb elnyomná a huszárt, ba eszélyesen elejét nem vesszük — szomorú igazság. — (N. B. »Huszár« alatt mi nem annyira egy lovaskatonát értünk, ki attillát, sarkantyús csizmát stb. visel — liabár pietas-sal meghajolunk előtte is, lianem »huszár« nekünk »typus«-a a magyar lovagiasságnak, kifejezése, képviselője'a magyar férfiúi erélynek.) Tehát »táblabíró«, kinek czégje a has, és »huszár« kinek jelszava a férfiasság — képezi azon 2 typust, melytől megszabadúlni —- melyet elérni föladatunk. — A »V.- és V. lap« olvasói lia megengedik, folytatni fogjuk ezen lapokban észrevételeink sorát. Igyekezni fogunk további digressio nélkül bemutatni különböző ágait és nemeit a test-gyakorlatoknak, — azokat különösen kiemelve, — melyek egyszerűségök és hasznosságuknál fogva legalkalmasabbak leendnek egy erős nemzedéket hazánkban fölnevelni. London, áprilisben Viator. irodalom. Mutatvány a »Történeti lapok«-ból (1. »V.- és Y lap« 15-dik számát) a zsibói ménes történetéből (Folytatás.) II. Cicero fajából. Virágoztak a hozzá-hasonlitbatatlan lángszin Caesar, a Csinos, a courbettoló ifjabb Cicero, Brutus, ifjabb Caesar és Armidor; ez csukaszin szürke, amaz mint atyja lángszinü; s a szép és iskolásságáról híres Madár kancza. Caesar az idősebb. Erdély ennél szebb lovat nem szült. (Jó volna tudni mikor holt ki shány esztendős volt.) Scipio, fija Armidornak Spagniola kanczától; szép, mint atyja, de nagyobb. III. Andaluzónak sok szép fijai vágynák : az ifjabb Andalúzó ; pompásan paszazsiroz. — lüzes, rettenetes tekintetű; — Spagniolo s Superbo, Spagniolnak fija, mint Báró a Tüzesé. Ide tartozik a Spagniola kancza, melly mindenkor igen nagy szép fiakat szüle. Gr. Károlyi József ezért 7 00 aranyat igért a mit. Bárónak; de ez még a szoros barátság mellett is meg nem válhatott a lótól. IV. Alexandernek fijai Fox, Pitt, Admiral, Eclips, az ifjabb Alexander, s két hires kancza Fanny és Jenny. V. Az Arabsz fijai közzül most az eggy Almanzor él. Ez csak 14 markos, s színe szürke. Szebb lovat Neptun soha nem teremte, s a Salomonig felvitt Kocbláni ménes ezt nem szégyelhetné tagjának vallani. (Hol vette az Árabszot atyád f és melly nevet viselt az ?)