Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-12-17 / 52. szám

DF.CZKMRER 17. 1873. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 385 időjárásnak örvendező puskások nem sietnek a hiányon segiteni ; ez oka egyrészt, hogy a legszebb é« legkedélyesebb vadászatok egyikéről küldök lapjának rövid tudósitást, — másrészt azonban, hogy háziurunk iránti hálámat nem ugyan leróni, hanem annak ujabb kifejezést adni törekedjem. Dcczemher 8-kára gyűlt össze gr. Berchtoldt László nagy-surányi kastélyában a meghívott vendégek válogatott koszorúja, magában foglalva nemcsak a lövészek javát, de a derültség és kedélyesség kiváló kedvelőit ; megjelentek a Hunyady családból Imre és Kálmán grófok, gr. Török Miklós, Tóth Vilmos exminiszter, gr. Csóky László Nyitramegye főispánja, gr. Szirmay Géza, gr. Széchényi Pál és Lipcsey szolgabíró ur. A vadászat négy napi tartama alatt lövetett 192 fáczány, 1090 nyul, 23 fogoly, 7 különféle, tehát összesen 1312 darab. Ezen szép eredmény ujabb bizonyítványa annak, mily üdvös volna, ha vadásztörvényünk a községek vadászatára a bérleti kényszert elrendelte volna ; mert a vadászterület nagyobb része községektől kibe'rlett mezőség, mely ezelőtt másfél évvel még mint szabad vadászat vajmi csekély vadállománynyal birt, most azonban okszerű kezelés és szigorii kimélet mellett a legszebb eredményt fog adhatni, miután máris tapasztalni fokozott javulást a vadak szaporulásában, miről az annak idejében beküldendő összes löjegyzék legjobban fog tanúskodni. — Nem tagadható tény az, hogy Nyitramegyében még a jelen szerencsétlen vadásztörvényünk daczára is lehetséges lesz szép vadászatokat tartani, mert nemcsak hogy a községek hajlandóbbak vadászataikat bérbe adni, de a rend kezelése is ugy látszik szigorúbban kezeltetik, mert az illető competens orgánumok is szenvedélyes vadászok ; mégis azonban csak kivánatos volna, ha ezen tisztelt urak példát vennének a megye főnöke crélyességén, ki még a vadászat alatt is egy meglőtt nyúl után siető vizslát agyonlőtt, de egyúttal arra is kellene nekik ügyelni, hogy az, mint ezen esetben, ne a háziúr kedvencz vizslája legyen. Szerencsére ezen közbejött baj a háziúr szivélyes és kitűnő humorral fűszerezett kedélyessége miatt a jó kedvet zavarni nem volt képes, és elválásunk napján a szerencsés viszontlásás a jövő évi idényre a legjobb kedvvel ismételtetett és fogadtatott. Részemről csak azt kívánhatom, hogy minél többször legyen alkalmam hasonló tudósításokkal szolgálhatni. Tisza-füredi vadászatok. Tisztelt szerkesztő ur ! Minden ember elismeri a lóversenyek nemes czélját és nemzetgazdászati nagy horderejét, és becses lapjában kimeritőleg is értesülünk mindenről, mi a versenysportot illeti, ámde kevesebb mérvben mondható ez a vadász-, illetőleg lő-sportra nézve, a mi persze gyakran nem a lap, hanem saját hibánk, mert nem szolgálunk a t. szerkesztőségnek oly adatokkal, melyek a vadászsportnak szánt hasábjait betöltenék. Legyen szabad tehát nekem e tekintetben egyetmást, az ide való vadászállapotokra vonatkozókat, érintenem. Tiszafüreden, a vadásztörvény megjelente után, a közbirtokosság gyűlést tartott, melyben egyhangú határozattá vált, hogy a birtokosságnak azon tagjai, kik a vadászatot rendesen gyakorolni szokták, vadásztársulattá alakuljanak, mely társulatnak, összes közbirtokossági területeit, körülbelöl 40,000 holdat, erdőkkel, mocsárokkal együtt, — díjmentesen átengedje. — A megalakult társulat 23 tagból állván, elnököt, jegyzőt és 8 választmányi tagot választott a maga kebeléből, kikre az alapszabályok meghozatalát bizta első sorban. A választmány meg is hozta az alapszabályokat, szem előtt tartva itteni viszonyainkat, s paragraphusaiban kiváló figyelmet а vadak szaporítására forditott, s egy közgyűlés ezen alapszabályokat helyben hagyva, megerősítette, s mindnyájunkra kötelező erejüeknek elismerte. Egy éve, hogy fennállunk, és köszönet társulatunk minden tagjának, kik a vadászat valódi szellemétől áthatva, nemannyira a vad lövésében mint annak észszerű tenyésztésében lelnek örömet : elég szép vadállománynyal dicsekedhetünk már is. ! September elején kezdtük meg vadászatainkat, a tengerikben és erdőkben, kopókkal, mondhatom jó sikerrel. Fürj gyéren volt, mi annak tulajdonitható részben, hogy kevés kölesvetéseink voltak. A foglyokra is jobbat vártunk, de а tavaszihoz képest még mindig jó eredményt mutathatunk fel. Vízi vadászataink igen kielégitük. Vadludunk, lillikünk, a vadkacsák és gázlók minden nemei, különösen a tőkés kacsák, s ezek közt is leginkább a gácsérok ugy a nagy goyser kaczagó lille, fütyölő lille, hókafejű lille, parti lille, valamint a gyepi szalonka, sárszalonka és becassine, s több más snepfek nagy mennyiségben fordultak elő, fájdalom az erdei szalonkáról ez nem mondható, láttunk egyeseket húzni, de nem ejtettünk el egyet sem, külömben nállunk rendesen nagyon szórványosan jelentkeznek. Irtó háborút üzentünk róka komának, keveset kérdezve, jó-e bundája. Falánkságáe'rt már többnek kellett életével adózni. Ad genus bipeduum tartozó, az enyém tied közt kevés különbséget ösmerö egyénekkel, megbízható kerülőink röviden bánnak el, és egy pár, a törvény utján rájok mért, végrehajtott kemény büntetés igen üdvös hatást gyakorolt, ugy hogy ez oldalról meglehetősen biztosítva vagyunk. Levelem bevégezve , őszintén bevallom, hogy ennek czélja az volt, ha netalán más helyeken, — a miben nem kételkedem, — hasonló viszonyok uralkodnak, kövessék testvéreink in Huberti példánkat, és tegyenek a jó ügyért a mit csak tenni lehet. Ha tisztelt szerkesztő úr a vadászidény bezártával, a társulatunk által elejtett vadak számát és milyenségét kimutatásbankivánja, szívesen szolgálok vele. Maradtam vadászüdvvel kész tisztelője (Igen kérjük. Szerk.) B. R. FelTidéH vaflász-iípl II. RESZ. Felvidéki fajképek. 'Folytatás és vége.) Egy más, az egész városban ismert vadászalak — Jakab ur — néhány év előtt hagyta el földi revierjét, s most tán a holdban lövi az őzeket. Ez vadásztekintély nem volt, hanem mulatságos, tréfás alak, czélpontja az éleznek s gyakori tárgya a nevetésnek, a minthogy ritka társasvadászat tartatott, hol vele egy vagy másféle dévajságot ne követtek volna el. Róla sok adomát hallottam. Egy őzvadvadászatról hazatérve, megkérdeztetett : lőtt-e valamit ? Fejét vakarva vallotta meg, hogy semmit, mert számításában csalatkozott. »Hogyhogy ! hisz Jakab ur csalhatatlannak tartja magát ?« »Hát bebocsátom kopómat a Gründlibe, hol tudtam, hogy egy őzesapat áll, s magam a bükkfához szaladtam fel, merre a felvert vad rendesen átváltani szokott, s ott csendesen várakozom. Kutyám csakugyan nyomra jön s hajtani kezd. Jön dübörögve egy erős bak. Mit csinálsz vele, mondom; ez olyan nagy, hogy nem hirod hazavinni ? No isten nevében eredj tovább ! s elhagytam menni. Egy perez múlva ismét arra robog egy suta. Hát uram fia, ez még nagyobb a baknál. No Jakab, ezt még ugy sem birnád elczipelni, hadd fusson, elég lesz neked a zera is. Hát ime jön hajtva a kopó, elmegy az őzek nyomán, s a zerát még most is várom !« Ha valami vadat lőtt, pedig életében sokat puskázott össze, meg nem állhatta, hogy a szomszédságában lakozó vadászpajtások előtt, kik leginkább ingerkedtek vele, ne dicsekedjék s irigységüket felkölteni ne próbálja. Egykor egy őzecskét hozott haza, melytől kabátja jókora vérfoltokat kapott. Jakabunk otthon rendbehozván zsákmányát, a pecsétes kabátban kisétál a piacz felé s egyik pajkos szomszédját látja kapujában pipázni. Büszkén ellépdelt előtte, köszönt, de nem állott meg, csak a ka. bât pecsétes oldalát tüntette ki. Amaz tudta már hányat ütött az óra, s azt is, hogy Jakab úr őzet hozott haza ; nagy ravaszúl semmit sem szól. csak fogadja a köszöntést. Jakabunknak e figyelmetlenség sehogy sem volt ínyére. A negyedik ház mellől visszafordúl s ismét elsétál amaz előtt. • »Jó napot /« »Adjon Isten /« Vélt titka majd kifúrta az oldalát, megáll s s azt kérdezi : »Hát szomszéd úr semmit sem vesz rajtam észre ?« Amaz erőtetett közömbösséggel végignézi tetőtől talpig . . . Nem látom hogy felhörpentett volna. Vagy tán csakugyan valahol jó früstökre volt invitálva ? Jakabunk félig büszkén, félig bosszúsan a vérfoltokra mutat. Nem látja ezt ? Látom szomszéd, tán valahol sárba esett ? Nem a' szomszéd, hanem nyissa csak ki lá tóit ; vér ! vér ! Ah, pardon, csakugyan vér, tán valahol kutyalakzin volt, s elpáholták ? vagy nem

J nem, orra vére folyt úgy-e ? De már akkor Jakabból az ily bárgyúságnak vélt közönyösségen kitört a dühösen ejtett szó : Bakocska, bakocska édes szomszéd úr! ! ! s lenéző pillantást vetve az oktondi pajtásra, mormogva haza ment, amaz meg nevettében majd hanyattvágta magát. Jó vadnyomozó s átalában szenvedélyes jágér lévén, a medvevadászatokról sem maradhatott el, s egy ily alkalommal a fiatalság oly tréfát űzött vele, mely most, is évek múlva mindenkit megnevettet, ki elbeszélni hallja. Sajnálom, hogy tollam csak halványan ecsetelheti e jól sikerült tréfát ; a szives olvasónak ismerni kellett volna a comica figurát, vagy legalább magoktól a jelenvolt egyénektől hallani a történetet, hogy helyes fogalma legyen a helyzet nevetséges voltáról. A hajtás, melyben medve nem volt, vége felé járt, a hajtók lassan felérkeztek a hegy élére hol a vadászok állottak, s most összegyülekezni kezdtek. Néhány vigkedélyü fiatal ember jobbra-balra sugdosott a hajtók közé, kérdeznék meg Jakabot, ha meglátják, itt van-e ö is ? s ezzel csendesen összejöttek a többi vadásszal Jakab körül, ki épen tüzet rakott. Jön az első hajtó s meglátva Jakabot, kérdezi : Jakab úr is itt van ? Nagy komolyan s büszkén felel : Igeen. Jön nem sokára egy másik hajtó. Jakab úr is itt van ! Itt, itt, hát ki legyen medvevadászaton, ha én nem ! ? A harmadik is kérdezi : Jakab bátya is itt van ? Ennek már kurta választ adott : Itt no !