Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873
1873-12-10 / 51. szám
DF. CZKMR ER 17. 1873. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 377 3. Blitz-Major (ezelőtt Mac-Mahon. Á. m. o. m. k. 38 J.) .... 30 frt, Két utóbbi eladó is. Ellátás és takarmány legjutányosabb áron. William Richards. Mig a beállott fagy lovasvadászatainkat mindenfelé beszünteté, egyúttal lővadászainknak meghozta a legszebb időt, napsütötte, nem igen hideg, száraz napokat. Mégis indult mindenfelé a vadászat, s mezők, ligetek puskadörejtöl hangzanak. Lovas vadászaink nagy része szétfutott Pestről (kivéve a specialistákat), hogy nyul és róka komát más fegyverrel vadászsza. A mult héten, dec. 2—7-ig a Wenckbeimtestvérek békésmegyei birtokain tartattak vadászafok ; különösen b. Wenckheim B. ö exejánál Fáson két nap alatt 1000 darab lövetett és pedig : 532 db fáczán, 470 db nyul, 1 vadmacska stb., megjegyzendő, hogy nyúl már ezelőtt pár kisebb vadászaton is lövetett pár száz darab. Jelenvoltak : gr. Andrássy Aladár, b. Wenckheim L., Inkey Zsigmond, Kárász Imre, gr. Bolza, gr. Wenckheim Frigyes és Rudolf, gr. Festetich Géza, gr. Lamberg Fülöp, gr. Hoyos, gr. D'Orsay, Tomcsányi J., Marburg tábornok, stb. E héten mint halljuk Ürményben gr. Esterházy Imrénél lesz vadászat. — A csepelszigeti szokásos körvadászatok is megkezdődtek, valamint a monostori szigeteken is folyvást tart az. Mult héten a pest-halmi vadásztársaságnak is eredménydús napja volt; 3 — 4 óra alatt 72 darab tapsifüles kerülvén aggatékra. E sporttársulat a főváros irodalmi emberei és magasabb hivatalnokaiból alakult. Elnök Keleti K. min. tan., a társulatban vannak még Ghyczy ezredes, Havas S., b. Eötvös fia Lóránd, Emich Gusztáv, Pulszky Károly, az Eggenberger könyvárusok pár festő, költő, mérnök stb. Dunántul gr. Festetich Ágoston dávodi és bökönyi határain is a mult héten tartattak vadászateletemet tenni. Derék asszony volt, a férje is, össze-visszacsókoltak, ebédre marasztaltak, s leányaikat — igen természetesen — bemutatták a gazdag örökösnek. Ebéd után nénémasszony s bátyámuram egy kis szundikálásra visszahúzódtak, de engem biztattak, hogy csak maradjak húgaimmal s mulassuk magunkat. Meg is volt bennem a jóakarat, s fel is nyitottam a számat, hogy egy szépen elgondolt, udvarias mondókával nyissam meg beszélgetésünket, hanem amint szép húgaim hamisan csillogó szemeibe felpillantanék, a torkomon akadt az egész phrasis ; veres lettem mint egy — pulyka, s alig tudván valami mentséget hebegni, kiszaladtam a kertbe, a sünibe, s elbújtam szégyenemben. Mikor újra bátorkodtam a házhoz közeledni, egyik lugasból a következő párbeszéd üté meg füleimet. „De Ida, hogyan is tudtál annyira megfeledkezni, s azt a szegény gyereket annyira kinevetni!"— „Tudja isten, Biri, de a mint elkezdte a száját tátogatni mint egy harcsa, nem tudtam magamat tartani, . ." Többet nem hallottam, s többet nem is láttak engem az én szép húgaim. Józsival litkon kivezettettem paripáinkat a kert alá, felültünk, s ugy elporoszkáltunk onnan torony irányában a mezőkön át, mintha kergettek volna. Szerettem volna kifutni a világból. Elég volt a bolondság; a regényes álmok kezdtek foszladozni, s feltettem magamban, hogy ez lesz utolsó napom, mint vándorlovagnak. A sors könyvében azonban másként volt megirva ; itt volt az idő, hogy életem fordulóp ontjára érjek. Egészen leverten lovagoltam a zöldelő mezőkön át, lovamra bizva, hogy utat találjon. Józsim egy párszor beszélgetést akart kezdeni, de egy boszus „fogd be a szádat"-tal hátra parancsoltam. Végre azonban nem állhatta a hü lélek. „Úrfi, igy nem jól járunk ám, hisz a vetésekbe tok, valamint a Tiszántúl a gr. Károlyiak sámsoni, szénási vadasterületein; ugy szintén gr. Almásy Kálmán ő exjánál Kétegyházán. Eredményét nem tudjuk. Gácsi vadászatok. Miután e lapok f. évi október havi becses hasábjai egyik számában a tavaszi és nyári vadászidényről voltam szerencsés értekezhetni, ezennel az őszszel és télen foganatba vett portyázás, pászta, cserkészet és hajtások részben kielégítő, részben nem kedvező mozzanatiról sietek mesélni. Magas vadat illetvén az elsőbbség, legyen övé némileg a dicsőség is. Az ez évi rigyetés, mely nálunk október 6. és 10-ke között áll be rendesen, oly hatalmas volt, mint eddig soha ; nincs hangverseny e világon, mely két vagy három agancsár rigyetését felülmúlná, s miután a vadaskertben igen jó a viszhang is, ugy az itteni rigyetési idény leirhatlanul magasztos és unicum ! Olykor hallgattam s néha sok összevisszabujkálás, nagy elővigyázat és jó szélben meg is közelitém erdeink királyát, jól lehet ily jelenetek magamnak nem újság, és mégis elbámultam, elmerengtem, örömmel csodáltam az erős legényt, nagy csendesen hallgattam a bátorság, önérzelem férfias, és be gyakran hattyúdalát. E hangok épen nem oly vérfagyasztó érzelmet szülők, mint Észak-Afrika Beni Auresz czédrusz fedte mogorván árnyalt gugyoriban észlelt oroszlány bögések, lianem a hasonlítást megállja annyiból, mert mind két király magas érkezését nagy hangosan bejelenti. Az afrikai oroszlányt már egy mértföldnyiről hallani, távol zörgésnek mondja, ki ritkán mentünk!" Felébredtem sötét álmodozásaimból s körülnéztem. Közelben egy kis nyirfaliget volt előttünk. Oda lovagoltam s leszállva paripámról, elnyújtóztam a gyepen, arczczal ég felé fordulva, s az uszó felhőket nézegetve, Józsira hagyva, hogy menjen és keresse fel az utat. Egyszerre valami lódobogás zavart fel merengésemből, s amint szétekintek, az erdő sarkán egy tapsifüles rohan a vetések felé, utána két agár, azután egy lovas, — nem, egy hölgy ! Egy amazon, agarászva, egyedül ! — Nem tudom miféle gondolataim lehettek akkor, vagy gondoltam-e valamit : elég az hozzá, hogy egyszerre nyeregben voltam, s vágtattam a szép hölgy után. — Egy kaland ! végre egy kaland ! —- Elfelejtettem világfájdalmamat, csömörömet, s rohantam árkon bokron a vadászat, igazabban a fenséges asszonyi tünemény után. Útközben hol egy árkot hol egy kis alacsony sövényt ugratva át, de jóformán nem is gondolva a lovaglásra, vadászatra , nyúlra és agarakra ; én csak az amazon után vágtattam. Végre észrevett, de ugy látszott, bogy mosolyog. Megint egy alacsony sövény, egy kis árok ; mindig közelebb értem. Most egy széles vizes árok következett ; vájjon neki hajte? — Alig észrevehetöleg szedte össze nemes lovát s röptében ugratta át. En utána, de rábámultomban minden készület nélkül s a helyett hogy átrepülnék — lovam kurtán ugorva, hátsó lábaival az iszapba sülyedt, oldalt visszabukott, s én lábammal alatta az iszapba hanyatlottam, erőtlenül vergődve a barna „sauceban." Az amazon visszanézett s gyönyörű sárgáját egy pillanat alatt feltartva s sarkán visszafordítva, pár galopp ugrással mellettem termett az árok parton. Valóságos junói alak. Nekem ugy tetszett, hogy a mythologia mesés amazonjai egyikét látom, amint lováról leugorva, hozzám sietett. vagy csak egyszer hallotta, és ha felismeri e bátor hangot, alig hiszem, hogy Darwin ama fejezete, melynek czime : »Kampf um das Dasein (létérti küzdelem) eszébe ne jusson. Az oroszlány bátran jelentkezik, jő, neszel, a csaldögre rohan ; ő soha sem gyáva, ő bátran jő, ekként is múl ki. A szarvas szintén távolban jelentkezik, lassan közeledik, olykor egyet-egyet rigyet, és rendes forgóját, ha el nem űzetett, mulhatlan felkeresi. Az őszszel az egyik 16ágast néztem távcsövemen, (a kert tulajdonosa a három erős szarvas lelövetesét eddig nem engedte), fedett állásom és a jó szél daczára mégis felém neszelt, reám mereszté értelmesen kerek nagy szemeit, hátra veté szépen ékes fejét és tátott táp vevőjén ama mélyen buskomoly »au au«-t mondá el, mely a viszhanghan is hatalmas volt, azután meg-megrázkódott, betért a sürühe, de csak pillanatokra, mert a hegyoldalban egy pajtás vagy inkább dalia, szerintem az öreg 18as, ugyan felelt ám a felhívásnak, mire szarvasom nyilsebesen kijött a tisztásra, torokszakadtig felelt, lármázott, nagy bizalmat , önérzést, bátorságot tanúsító lépésben megjárta forgóját és az időközben megjelent suták társaságában a sürübe vonult. Nehogy messze térjek tárgyamtól, csak azt említem, hogy fő- és dámvadból 18 db ejtetett el eddig ez évben, hogy egy gyenge 10-es csak 170, egy 12-es 190 fontot, a csaposok, villások 130—150 bécsi fontot nyomnak tisztán, azaz agancs és belek nélkül, őzbakjaink 35—45 fontig számíthatók átmérőleg. Miután a fáczány is magas vad, ebből tehát lövéssel eddig 31 db került aggatékra. Több izbeni hajtóvadászatink alkalmával, miután fogoly, nyúl, erdeiszalonka ez évben gyérül szaporodtak, illetőleg jelenkeztek, csakis Egy óriásnö, s mégis oly szép, oly fenséges. Szemei intését követve, eleresztém végre a kantár, szíjakat. О lehajol, balkezét lovam fejének feszíti jobbjával galléron csip, egy rántás, és lábam szabad, egy penderités, miközben felegyenesedik, з engem szépen kiteremtett az árokpartra. En sóbálványnyá lettem bámulásomban, s ge'p!leg nyúltam keze után, hogy megcsókoljam. A szép junói kéz azonban egyet került, s alsó testem sáros voltára mutatva, barátságos mosolylyal mondá: „Oh kis öcsém, kis öcsém, mit mond majd ehhez л mama?" Hogy én miért nem sülyedtem el mindjárt a föld gyomrába : máig is csodálom. Annyit tudok, hogy rajtam nem mult. Halálos szégyen, fájdalom, düh czikázták át agyamat és szivemet ; össze voltam zúzva. Ha ádáz ellenség tiport volna le a csatamezőn, s folyt volna vérem patakban — nem szenvedhettem volna annyit, mint e porezben, sőt mosolyogva néztem volna fel reá. О nem vette észre kínomat, s mindent rendben hívén, mozdulatlanul álló paripájához fordult, egy kecses mozdulattal a nyeregbe veté magát, mint egy mindenható istennő, s egy ezüst sipot rózsás ajkaihoz illesztve, nekem egy fenséges kézmozdulattal adieut intve, — a rétség irányában elvágtatott. Mintegy fatuskó bámultam utána, s térdrerogytam megsemmisülésemben. Mintegy száz lépésnyiről még egyszer visszapillantott hozzám, s megállitá paripáját; talán azt hitte, hogy bajom van és segélyére szorulnék ;. . . . hogy ismét mintegy tacskót, mintegy kutyakölyköt galléromnál fogva . . . Haragos villám czikázta át agyamat; egy ugrással lovam hátán termettem, mely ezalatt kiugrott az árokból, s rövid kanyarulatot téve vele, nekihajtattam az ároknak, sarkantyúimat oldalába *
