Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-01-29 / 5. szám

36 'mellett , hogy kellőleg megóvhassuk vadászte­reínkct. Vadászatainkról jövőre bővebben értcsi­tendve, maradtam Hámos József. (Igen kérnők, különösen a nyulak tenyészete köréből. Szer k.l Tisztelt szerkesztőség! Ha a t. szerkesztőség ez évi vadászatunk­ról szóló tudósításomnak becses lapjában he­lyet enged — lehetetlen a visszapillantásnál a nálam avatottabbak által már annyi oldal­ról hiányosnak kimutatott vadárztörvényre nézvo meg nem jegyeznem, hogy - legalább vidékünkön — ! ivatolt törvény jó oldalai­nak sem látjuk in praxi eddig semmi ked­vező hatását, minek oka azonban teljesség­gel nem a törvényben gyökerezik. Azt mondják: uj seprő jól teper. A mi újonnan szervezett közigazgatási közegeinkre talán jobban rájuk illik: uj szita falon függ. Felkötötték ugyan ezen urak a sarkan­tyút s szigorú hangon kiadták a vadásztőr­vény végrehajtására az utasítást, megparan­csolván különösen a megyei pandúroknak, bo°-y minden koloncztalan juliászkutyát kö­nyörtelenül löjjenek le. Azonban a pandúrok természetesen legkevésbbé fordulnak meg le­gelőinken, — a kutyák pedig nem igen szok­tak az országúton vadászni ; — azután min­den járásban van vagy hat pandúr és circa néhány száz koloncztalan kutya ; egy-egy pan­dúrnak a közbiztonság fentartására, önvéde­lemre s kutyalövésre 12 tölténye ; végre egyik juhász — koma, másik sógor; ergo dicső vi­lága van nálunk a canis familiáris Linnéi-nek. A nyájtulajdonosok keveset gondolnak e fon­tos ügygyei. ^A községekre rá lön parancsolva, hogy területeik bérbeadására nézve nyilatkozza­nak, — azután történt egy nagy semmi, mebbe az óperenczián tul néhai Hári János az ítélet napjáig kényelmesen lógázbatná lá­bait. A törvényszabta tilosban, tér és időt tekintve az nem gázol, kinek épen nem tetszik. A vadállományt tekintve, panaszra ok nem volt. Májusi élményeimről a gömöri hollákon — lancaster-csütörtöki casusomról, siketfajd va­dászati malheurömröl t. barátom Csetneki él­vezetes leírásából értesülvén а „V. és V.-lap" t. közönsége; erről nincs mit irnom. A mi szokott vadainkat illeti: fürj és ha­ris nem volt oly böviben, mint tavaly. Kacsa évről évre kevesebb, bár sikeres idényünk, a Sajó befagyása még hátra van. Sárszalonka rendkívül kevés. i Erdei szalonkában azonban duskodtunk i mi is. Hol más években hírét alig halljuk, mint szomszéd baraczai revieremben, a szó teljes értelmében butykáztunk benne, és ha ered­mény kevés, annak oka csak azon láz, mely ezen kedves vad látásánál mindig meglep. — Lövésüknél, bár politikai tekintetben ettől a világtenger választ, 48-as lettem, mellyel nem sokat van mit dicsekednem, miután töredel­mesen bevallom, hogy biz az én Lancasterem másfél8zázszor is szóllott. Azt mondja Brehm, hogy ezen kedvencz vad kedvező időben kétszer költ. Hajlandó lennék hinni, hogy ez idén, midőn a virá­gok kétszer bimbóztak, a fák kétszer gyü­mölcsöztek , ezen kedves kosszuc3őrüek is megkísérlek háromszor is költeni. Annyi bi­í zonyos, hogy a vadász évtizedeken át nem \ nyert általuk anDyi élvet, mint jelen idényben. ! Foglyokat az idény derekán elvétve lehe­I te t •! tni, most azonban annyi van, mint ré­I gen, iv.y tapasztalásom után, vadászheve­j met talán az uralgó járvány is temporálva, j nem volt nehéz feltevésemet megállani, hogy j az erős lánczokat mind meghagyom magnak­Nyul volna. De mi haszna, ha a szomszéd területeket ugy pusztítják a lesi puskások, j mintka a Biela üstököse csakugyan az utolsó évi pályáját mérte volna ki anyafóldünknok. Érdekes vadászatom volt ezekre. T. L. és O. L. barátaimmal, utóbbi terrainjén kimen­tünk vaddisznó- és özekre. Sz. Hubert azon­ban nem kedvezett Ugyanis helyünkre ér­vén, ugy megindultak az ég csatornái, hogy nem győztem a gummi-köpeny felta !álóját eléggé áldani. Néhány órai ázás után, hősie­sen kitartva, kibukkant a nap. Egy lábas erdő és vágás szélén állva, hallom a kutyá­kat^ baj tani, — s íme a magas hegységen, hol nyulat alig láttak valaha, — puskám hegyibe jön egy tapsi. En ugy gondolva, bogy ha a kutya nagyobb vadat ugrat, ö kelmét abban hagyja, eleresztettem. És csak­ugyan kis vártatva zuhanást hallok az olda­lon, de a hajtás mind csendesebb lesz, mig végre csak a szél zizegését hallottuk. Nem minden szemrehányás nélkül, szomo­rún kezdénk haza felé ballagni. Egyszer csak balga ! a hajtás ismét közeleg. Szélyelfutni, helyt foglalni és egy derék hároméves bakot, melyet a derék kopók ugyan kiizza^ztottak, lelőni — egy pillanat müve volt. Másnap — bár dolgaim másfelé hivtak volna — nagy sürgetésre ismét kimentem. A gyönyörű napfényen hijába várva, a ter mat. Hanem tudja-e mit? Önnek egy kis nyilást kell engednie számomra, hogy „ö felségét" szín­ről szinre láthassam. — De hiszen . . . ámbár . . . tulajdonképen . . . — dadogá Mr. Blennerhasset zavarral. — Csupán egy parányi kis nyíláson hadd szem­lélhessem meg. Az egész világ csak arról beszél, mily könnyű futó ő, — mintha csak szárnyakat kölcsözcndettek lábai. Csak egyetlen egy piczi nyilast tehát édes Mr. Blennerhasset. Ha nem mondja ön, fogadni mernék, inikép ez az első eset életében, hogy egy hölgynek óhaját megtagadni szándékozik. — De édes kisasszony, bocsásson meg nekem, — esengett Mr. Blennerhasset, — kegyed az ellen­ség táborához tartozik. -— Mit árthat az önnek? Okozhatok-e én önnek valami kárt ? — kérdé a hölgy a legkomolyabb tekintettel. Néhány lépést ismét szótlanul haladtak odább. — Nos, tehát szabad látnom ? — Ám legyen ; nem bánom ha megtekinti is ön a lovat, de biztositom kegyedet, hogy senki kedveért a világon el nem tértem volna e magam elé tűzött szabályzattól. — És mi az a szabályzat ? — Hogy a lóhoz senkinek közeledni nem sza­bad, saját embereimen kivül. Esténkint, ha a ló fulkároz, az ebeket kibocsátjuk, hogy még csak kö/.elébe se juthasson senki. Hiába, nem lehet egy lónál eléggé ovatos az ember ! — Persze, kivált mikor üzleti tekintetek forog­nak kérdésben. Nemde Mr. Blennerhasset? — kérdé Miss Seton édes mosolylyal. Mr. Blennerhasset ajkába harapott. E hölgy — gondolá — nagyon sokat járhr­toit-kelhetett a világban, mert, mint látszik, min denről kellő fogalma van. — Önnek eljárása nagyon helyes, — folytatá a hölgy. — Des Veux ép azt a szabályt tartja szem előtt lovainál. Egy kalappal tele aranyért зет'lenne ön képes a „Master Butterfly" box-ához férkőzni. — És kegyed mégis olyasmit kiván tőlem, mit des Veux lord sem teljesít. Valóban a legjobb kifogásomul szolgál ez, kegyed óhajának megta­gad tásara. — Oh, épen nem ! Ön ezt egyátalában nem teheti Mr. Blennerhasset, — viszonzá Miss Seton hirtelen. — És miért nem ? — Mert egy gentleman szava zálog, legalább Ashdown-ban a gyanánt fogadják. Mr. Blennerhasset másodizben harapott ajkába. Most ép az istálló elé érkeztek. Egy ott ácsorgó embert oda intett Blennerhasset, s igy szólt hozzá : — Be kell vezetni e lovat az istállóba s meg kell vizsgálni lábait. Hol van Mr. Chinnery ? — Granthamba kocsizott, sir. — Küldje ide Pétert. — Ugy vélem , nem valami nagy sérülést szenvedett a kegyed lova, Miss Seton, — szólt Mr. Blennerhasset, — s mondhatom lia az állat­gyógyászatban való csekély jártasságom nem csal, hogy az két hét leforgása alatt fölüdül. Azonban a legnagyobb gondozást, ápolást igényli addig. — Oli, a felől tökéletesen meg vagyok győződve, s higyje meg nekem, hogy irányomban tanúsított jósága nagy mérvben lekötelez s a legőszintébb hálára készt, — viszonzá Evanista. Simon Péter nem sokáig váratott magára. — - Hivatott, sir ? — kérdé, miközben meg­hajtá magát Miss Seton előtt. — Igen. Volt már ma künn a King? — Még ma nem volt, uram. — No derék. Megígértem a ladynek, hogy megmutatam neki a lovat. Simon Péter késlekedett egy pillanatra. — Nem hallotta, a mit mondtam ? — rivait rá Mr. Blennerhasset. Simon Péter előre sietett, kalauzul szolgálva az istálló felé, nem kevesebb mint négy öt ajtót zárva föl, mig эта boxiioz juthattak, hol King Charming voit. Midőn az utósó ajtót megnyitva, beléptek, akkor ugrott föl Little Joe egy zsup szalmáról, melyen heverészett s sze'pen állást foglalt a ló közelében. — Ah, mily g) ónyörü állat! — kiáltott föl Miss Seton, közeledvén hozzá, s megsimogatva nyakát. -—- Ne nyúljon hozzá a Miss, még nekünk sem szabad ezt tennünk — szólt hevesen Little Joe, egész termetével a ló és a hölgy közé ékelve be magát, s nem a legnyájasabb arezot vetve a ladyre. Evanista mosolygok s kissé visszavonulva, műértő szemmel vizsgálta a lovat. — Ugy tetszik, mintha kissé merev volna e lónak első jobb lába. Nemde? — kérdé a hölgy. — Ám legyen kegyed abban a hiedelemben, — válaszolt Joe boszankodva. — Elég volt már a szemléletből, Miss Setou ? — kérdé Blennerhasset, kifelé hátrálva. — Ahogy vesszük, uram. Őszintén megvallva, én naphosszat elgyönyörködném e remek állatban. — válaszolt Evanista. Mr. Blennerhasset meguyitá az ajtót és kalau­zolt, Joe pedig kapta magát s újra leheveredett a szalmára, gyorsan kárpótolni igyekezvén magát I megzavart nyugalmáért. Simon Péter pedig egy j tömlöcztartó óvatosságával zárogatott be miudeu I ajtót, mintha csak valamely államfogolj leendett felügyeletére bizvn.

Next

/
Thumbnails
Contents