Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-01-29 / 5. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY LAP. 37 meszet na ysága feletti ábrándozás között végre eln.omott az álom, midőn egyszerre közeledő hajtás zaja ébreszt fel. Ideje volt, mert alig tettem néhány lépést, elötör egy öz, mely utólsior üdvözlé hajnalban a kelő ::apot. Megelégedetten ültem le ebédemet elköltendő. Epen egy darab sajttal szájamban, ismét szemrehajtást hallok, pár lépés és mint villám szökel egy gyönyörű zera, — puskám durran és 85 lépés távolra őseihez költözik az erdők e kedves disze. Ily távolság kívül esvén a biztos lőtávolon, minden érdem kitűnő Kirner-Lancasteremé, annyival inkább, mivel öt 0-srét a túloldalon verte át áldozatomat. Képzelhető vadásztársaim irigysége, annyival inkább, mivel két nap alatt nemcsak több puskalövés nem zavará meg enyémen kivül az erdő gnomjainak nyugalmát, de társaim mit sem láttak. Egyébiránt állásom ugy látszik rendes váltója a vadnak, mivel néhány nap alatt B. K. ugyanott teritett le egy gyönyörű vademsét, s mondott csütörtököt fegyvere egy konda-malaczra. A mi a vadak megjelenését illeii, az első bibiczet láttam márcziu3 5-én, az utolsót november 23-án Az első sárszalonkát márczius 20-án, az utolsót nov. 30-án. Az első erdei szalonkát márczius 24-én, az ősziek jöttek okt. elején s mulattak nov. végéig. Az első fürjet láttam april 28-án, az utolsót nov. 15-én. Az első harsot május 8-án. Az időjárást illetőleg az első őszi kikiricset találtam aug. 22-én, mi kora télre mutatna és íme, deczember 27-én még havunk sincs ; a viola, rezeda és búzavirág virítanak. Azonban ma mégis beköszönt az első fagy. Hü vadásztársaui, egy e vidéken szép renoméeben álló vizsla-ifjoncz, mely sokat kérdőleg tekint reám, ha pontos és kitűnő szolgálatai fejében gyakran bibázással jutalmazom hűséges szolgálatait Ezen vizsláról jut eszembe ezen faj kitűnőségéről lelki tulajdonait illetőleg két eclatans eset. Volt nekem egy, már fájdalom elhunyt) kitűnő öreg vizslám. Nem is említve, hogy Pique ur első tulajdonosánál két évig con amore hajtott a kópékkal versenyt, s mégis igen kevés dreszurával rendkívül jeles kutya vált belőle, mely világba revierozva, hűségesen visszatért a megtalált vadhoz vezetendő, csak két különös esetét említem fe

1. Egy téli kacsázásom alkalmával meglátok a hóban egy falka foglyot. Mint még akkor nagyon tüzes, tiatal vadász, nem annyira a szép, mint a nagy számot eredményező lövésnek voltam barátja, s amúgy koczapuskás módjára a földön közzé durrantottam. Kettő kimúlt, három megsebesült. Kutyám marquirozta egyenként, bár már akkor vak volt, s elhozta a két halottat; azután az élőkre került a sor. Agyonszorítani nem merte, de az okos állat tucha, hogy periculum in mora — kissé gondolkozni látszott, s kapja magát, elmegy a közel és szomszédos befagyott patakhoz, a fogoly fejét odaüti a jéghez és ezt ismétli mind a hárommal. Ugyancsak öregemmel szalonkalesen voltam. Az idő rendkívül zord volt s az öreg didergett. D. P. barátom megszánja és köpenyével beteríti. Nem etniitve azt, bogy másnap rám se nézett, elég annyi, hogy fürjekre barátom eljön hozzám. Lelövöm az elsőt, az öreg hozza, el akarom venni — rám mordul. Azon nap lőtt valamennyi fürjet bará— Gratulálnom kell önnek, — szólt Miss Evanista, midőn az udvarra kiértek. — Miért? — Mert a legtökéletesebb teremtmény e ló, melyet szemem valaha látott. Nem hizelgésből mondom ezt, mert azt ki nem állhatom. Hanem a szó a mi szó, Mr. Blennerhasset, önnek nagyon egyszerű fogása van. Megmondjam-e önnek, minő fogásokkal kell élnie ily esetben. — Legyen oly kegyes. — Önnek egyelőre a pénzzel fukarkodni kell. Széliére besze'lik, hogy ön King Charming-nél ötvenet kinál egyért; ez nem jó számitás. Önnek mérsékelnie kell magát s egyre legfelebh is hármat-négyet ajánlnia. — Fogadja kegyed tanácsaórt köszönetemet, — szólt Mr. Blennerhasset mosolyogva. — És most . . . térjünk a sherryre ; rendelkezésére állok, — mondá Miss Seeon. Mr. Blennerhasset a lak felé vette útját. — Minő bort parancsol kegyed : fehéret vagy vöröset ? — Sherry, claret, egyre megy, köszönöm, — viszonzá a hölgy. Mr. Blennerhasset mind a kettőből rakott fel az asztalra, poharat is helyezve azok melle. Miss Seton a clarethől tölte s hirtelen fölhajtá azt. — Ez az, a mire des Yeux azt szokta mondani, hogy finom ital, — szólt a hölgy kedélyesen. — No azt meg kell adni, hogy valóságos gyógyszerré válik az emberben, — jegyzé meg Mr. Blennerhasset, — hanem nyolezvan shillingbe keiül ám tuczatja ! — Soha sem kell az embernek bevallani, Mr. Blennerhasset, hogy mily áron jutott borához ; egy gentleman pinezójóröl eleve föltehető, hogy az hamisítatlan italok rakhelye. Blennerhasset liarmadizhen harapott ajkába, még pedig ezúttal ugy, hogy a vér is serkedezett belé. — Most még egy falat kétszersültet, — szólt kis szünet múlva a hölgy — és aztán „westward ho!" A paripát, melyet Ön számomra fölnyergeltetni szíveskedett, holnap visszaküldöm. Fogadja addig is hálámat ama szívességért, melyet szerencsétlen lovam gondoztatásánál tanusit. Majd elmondom des Veux-nek ön szivólyes vendéglátását s nem kétlem, hogy ö keresni fogja az első alkalmat, melyen háláját személyesen nyilváníthatja. Blennerhasset fölsegitó a hölgyet az eléállitott paripára, ki mielőtt bucsut veendett, kezet nyújtva igy szólt : — Remelem nem veendi ön rosz néven, ha toronyegyenest tartva széltóre ugratom át a sövényeket. Hiába, már ez nekem szokásom. Nem szenvedhetem a kerülőket. — Legkevósbhó sem. Csak tetszése szerint ! — válaszolt Mr. Blennerhasset. — Isten önnel, — szólt a lady, s ostorával könnyeden suhintván egyet a ló vékonyára, sebes iramban vágtatott el a park felé. Midőn Mr. Blennerhasset a lakba visszatért, ekkóp motyogott magában : — Nem sokat adok az egész des Veux család ismeretségére. Lehet ugyan, hogy azt a barátságot néhány ezer fontig kamatoztatni is lehet. Hanem ez a leány mégis csak sajátságos teremtés ; mesterkéletlen csevegése daczára sem tagadhatja meg uri származását. Csak attól tartok, helytelenül cselekedtem, midőn ide hoztam az a lovat .... és me'gis, meg vagyok győződve, hogy a ki a King Cliarming-re fogad, bizonynyal nem válik hátrányára. (Folytatás következik.) tómnak vivé. Hónapokig nem látta, s a nyert jótétet akarta tehetsége szerint meghálálni. Ezen ebtől tanulhatott volna sok ember. Engem legalább az első eset bámulatba ejtett, a második pedig rendkívül megindított. — Mondják azután, hogy a nemes kutyában az ösztönnél nem működnek magasabb lelki tulajdonok. A két eset valódiságáért kezeskedem. Végül idezárom ez idei lőjegyzékemet, nem számos biz az, de nem vaddús vidékünkön, vizsla előtt, engem legalább kielégít. Lövetett : 3 őz, 40 nyul, 13 kacsa, 48 erdei szalonka, 3 sárszalonka, 37 fogoly, 169 fürj, 28 hars, 4 bibicz, 3 vizi tyúk, 6 galamb, 1 fenyves, 1 szajkó, 3 gém, 3 stryx, 3 kaba, 1 kóbor kutya és 1 kóbor macska. — Összesen 367 darab. Hanván, decz. 27. 1872. H a n V a y Zoltán. Agargszat, kopatzak. Mándoki falkavadászat. Midőn e sorokat irjuk, zordon téli idő, rideg moskvai aera s csonttá fagyott talaj létezik. A falka babérjain hever és uakodik, a hunterek egymásra tekintve csodálkoznak a henye életen s szelesen viczkándoznak a reggeli séták alatt, a huntsman és whip szomorkodnak, hogy vége a lialalyknak, elvégre a falkavadászok vetélkednek az élvezettek recapilulatiójában, kellemesen emlékezvén vissza egy erős runre, vagy egy szép ugrásra ; némelyek kedvenczeiket : a derék Parasol-t, a vén Luey-t vagy a virgoncz Bally-t emlegetik, mint jobbjait a falkának, mig mások megelégedésüket nyilvánítják az iránt, hogy 43 halalyhan részesülhettek (tudtunkkal csupán a nagy-miliályi falkatulajdonos dicsekszik ily szép eredménynyel, a mennyiben kitűnő falkájával 43 vadásznapon 45 halalyt csinált.) — Fölösleges, sőt unalmasnak képzelvén a vadászatokat sorrend szerint közölni mindazokra nézve, kik a vidéket és helyiséget nem ösmerik, csakis egyes futamok vagy jelenetek leírására szorítkozunk röviden. A legtöbb run változatosan 25 — 35 perczig tartott, ez lévén azon időköz, mely alatt egy nem éppen fölötte sebes falka, ha check nem létezik, október és november hónapokban be szokta érni nyulát. Deczemherben, midőn a fülesek már megerősödtek, több oly futamot élveztünk azonban, melynek némelyike egy rókafalkának sem válandott szégyenére. Ilyen volt például а decz. 18-ki vadászat, melyen megállapodás nélkül négyszer haladva át a nyiregyliáz-csapi vasúti töltésen és 14 szebbnél szebb akadályokat véve, köztük két eleven akáczsövényzetet, 1 '/

2 öl széles árokkal utánna, 74 perczig követtük a fülest, s számitásunk szerint körülbelől 12 angol mértföldet futottak meg lovaink. Csakis a 68 ik perezhen kezdtük észrevenni nyulunkat egy bizonyos távolságra. A végső pillanatok leirását eszközölni nincs