Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-01-29 / 5. szám

JANUÁR 29. 1873. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 35 Mind a három ló Öreglakon (Somogyban) Kegel Márton lovászmesternél áll, ki bővebben is felel, u. p. Boglár. Nb. Mind e lovak a caroussel-re igen ajánlhatók, s Dedjanie-t tulajdonosa tenyésztésre utólag vissza is valtaná. DARLING, Indian Prince után nevelt 6éves herélt, pej, minden jel nélkül, szép, 16 markon felül 1 hüvely, igen erős, hibátlan, tökéletesen kitanított caroussel-paripa minden teher alá, igen jámbor, tüzelésnél tökéletesen csendes. Szkiczó, u. p. Aranyos-Maróth. Hg Odescalchi Arthurnál tudakozódhatni. Fedező mének: TallÓSOn, a galanthai vagy diószegi vasúti állrmástól 1 óra járásnyira : 1. NORTH COUNTRYMANN fedez . 50 írtért. Istállópénz 5 frt. 2. Y. ENGLAND fedez .... 25 frtért. Istállópénz 5 frt. A tanczák ellátása piaczi áron számíttatik Maw lovászmesternél Tallóson. •8® A nyúl tenyész-kertek ügyében. Felkérjük mindazon urakat, kik a lapunk 3-dik számában Härtung F. úrtól közölt levél értelmében nevezett erdész bejövetelét óhajtják, szíveskedjenek ebbeli elhatározásukat legfeljebb f. é. január 30-ig velünk tudatni. Pár tenyésztőnk már jelentkezett. Tudomásul: Jelentkeztek eddig : gr. Széchenyi Pál, gr. Zichy Nep. János, gr. Nádasdy Ferencz, gr. Pálffy Vilmos, gr. Waldstein János ő excl., gr. Forgách László és Szirmay Gyula. Irtunk Hartungnak. válaszát, mihelyt jő, közöljük. A „Vad., és Vers.-lap" szerk. Cserencsény, 1873. január 20. Igen tisztelt szerkesztő ur ! A mult évi „Vadász- és Verseny-lap" 6. és 7-dik számában „Nyul-tenyész-kertek" rovat alatt megjelent ezikk folytán egyelőre azon vérmes reményben kezdtem mintegy 2700 Qölnyi tenyészkert bekerítéséhez, hogy ha némi eredményre vezetne ezen felületesen s általam gyakorlatilag még üsmeretlen tenyésztése a nyulaknak, jövőre nagyobb tért kerittetnék be. Härtung F. ur czimét biztosan nem tudván, vele levelezésbe nem ereszkedhettem. — Eszerint annyira vagyok, hogy rendesen bekeritett nyulkertem van, melybe mintegy 35 db süldő nyulat eresztettem be. A nyulak nemök szerint fülbélyeggel vannak ellátva ; s igy a mi a szaporulatot illeti, arról jövőre bővebben tudósitandom. De eddigi tapasztalataimból okulva, még sok hiányzik ahhoz, hogy a tenyésztés tekintetében a kivánt eredményhez juthasson az ember, mivel a bebocsájtott 35 db nyúlból legfeljebb 10 —16 darabot láthatok szemléim alkalmával. Vidékünkön temérdek a barangoló házi macska, melyek közül néhánynak nyomait nem egyszer vettem észre tenyészdémben ; néha ugyan a kerítés magassága kiteszi a két ölet, mindazáltal nem elegendő akadály arra, hogy az efféle négylábú ravasz oda be ne hatoljon. E tekintetben ugyan Härtung ur által a csapdák s török ajánltatnak a ragadozó felek pusztítására, de nézetem szerint ehhez is kellő utasítás szükséges, mivel könnyen megtörténhetnék, hogy macska helyett nyulat fognánk a tőrbe. A ragadozó madaraktól azonban biztosabban lehet megóvni tenyészdémet, miután az sürün benőtt tölgy -, cserállománynyal és bokrokkal dúsan vau ellátva, kivévén vagy 100 Qöl területet, mely szántóföld s jelenleg őszi repczével van a nyulak részére tápszerképen elvetve, mit, mellesleg mondva, végkép elpusztítottak a kis kárttevök. Nem lesz tán érdektelen egy kalandom, mely a mult november utolsó napjaiban tenyészdémben adta elő magát. Ugyanis kémszemlét tartva nyulaskertemben, a midőn is a legnagyobb sűrűségben szokatlan robajjal repül fel előttem egy sasféle (speoificus bogarásznevét nem tudom), valami martalékfélét vivéa magával ; azon reményben, hogy tán sikerülend lövés által a vitt prédát megkapnom, hamarjában lekapván apró szalonka-göbecscsel töltött fegyveremet, reá lőttem. Számításom sikerült is ; a préda alázuhant egy még félig megmaradt nyul képében. Tudván azt, hogy ilyetén simpla fejű sasok is, ha prédájukat föl ntm emészthetik egyszerre, vagy véletlenül arról elűzetnek, falánk vágyuk másod- vagy harmadnapra visszacsalja őket az elhagyott hullához, vé'em volt cselédemet azon parancsommal küldtem haza, hogy egy adag strichnint (méreg) hozzon ki a tisztemtől, mi pár óra elteltével megtörténvén , rögtön megmérgeztetve a megmaradt nyular — ott hagytam. Harmadnapra kimenve, ismét kémszemlét tartandó, a midőn is nagy örömömre az emiitett megmérgezett nyúlon ott találtam hívatlan vendégemet élettelenül elterülve. A vendégségben ezen kiviil egy házi macska s három szarka is részt vettek, kik szintén az előbbeni sorsában osztozva, gyönyörű látványt nyújtottak elégtételt követelő vágyaimnak. Végül lehetetlen hallgatassal mellőznöm, hogy a sport terén megyénk egyik kitűnő egyénéről meg ne emlékezzem, kinek fáradhatlan buzgalma s kitartása a vadállományt odavitte, hogy megyénkben revierjét vadmennyiség tekintetében bátran a legelsőbbek közé sorolhatom, s e férfiú szeretett főispánunk Fáy Gusztáv, kinek legtöbb vadászatain van szerencsém jelen lehetni. Huszonkét év előtt, jól emlékszem rá, hogy csak elvétve találhattunk pár őzet, most azonban eddigi szigorú tilalma megtermette gyümölcsét, a mennyiben eddigelé már néhány százra megy az özállomány, ugy szintén a vadsertések is nagy számban találhatók, melyekből a mult évben 12 db lövetett fültövön, s 30—40 özbak s egy medve. Pedig nem csekély feladat ennyi lesi puskás közt és a hiányos s félrendszerü vadásztörvényeink Mr. Blennerhasset már ismerte hiréböl Evanista Setont, söt szinről szinre is nem egy izben látta őt a vadásztéreken, de még nem mutattatá be magát az ashdown-halli társaságban, mintha csak az ellenséges tábort szemlélte volna abban, s noha némi távolban tartá is magát attól, nem kevésbbé kellemesen tölte el napjait, mint bárki más. A sors azonban máskép határozott felöle, mint ö egyelőre vélte. Mr. Blennerhasset gondtalanul járt-kelt a világban, éldelve szivarjának füstjét, ábrándozva jövőjének légvárai felöl. Egyszer a park melletti rét hosszában barangolt el, midőn a park mentén egy lovagló ladyvel találkozott. Mr. Blennerhasset föltekintett mélázó szemeivel s észrevette, hegy a paripa tökéletesen megsántult s alig volt képes tovább vonszolni magát, de egészen meg volt lepetve Mr. Blennerhasset, midőn a hölgyet leszállani látta, s vezetni a paripát kantárjánál fogva, lovagló öltönyének uszályát karjára emelve. A hölgynek sárral fecskendezett ruhájáról itélve, Mr. Blennerhasset sejté, hogy a ló megbotlott s elesett úrnőjével. Egy kis összetákolt fahídon átkelve, tiszteletteljesen közeledett Mr. Blennerhasset a hölgy felé s részvéttel kérdezősködött tőle, nem sérült-e meg ? — Nem, valóban nem, köszönöm, — válaszolt a lady — csak némi kis rázkódást szenvedtem. Lovam egy ároknál elesett s annyira megbénult, hogy aggódni kezdtem miatta, vájjon képes lesz-e saját erejéből haza sántikálni. A falka ma reggel az ashdowni réten sereglett egybe. En örömmel vettem részt a vadászatban, mígnem attól ime teljesen elestem .... Hol van itt önnek lakása, mert nem kétlem, hogy itt valahol a közelben lakik ? Mr. Blennerhasset bólintott fejével. — Veszek magamnak annyi szabadságot, hogy betérek kissé önhöz s fölkérem legyen szives bajomon segíteni és nekem egy poroszkát kölcsönözni, a szegény párának pedig istállójában helyet adni, mig a des Veaux lord lovászainak valamelyikét értté küldhetem. — Örömmel. Nemde Miss Setonhoz van szerencsém ? — Ugy neveznek, — viszonzá a fiatal lady, kémlelő tekintetet vetve a férfira. Mr. Blennerhasset észrevette a hölgy szemöldökének emelkedését, és sietett a hölgy netaláni kételyeit eloszlatni. — En csak itt a szomszédságban lakom s igy nagyon könnyen hallhat az ember a környék nevezetességei felöl. — Hát én is a környék nevezetessége vagyok ? — kérdezé a hölgy. — Kétségkívül. — Es mi által tettem hirre szert ? — Mindenelőtt az által, hogy ama kevés hölgy egyike, kik a falkák után képesek lovagolni. — Tehát valódi amazon vagyok nemde ? — szólt a hölgy pajzán mosolylyal. — Most pedig, kérem, ne Ítéljen ön meg merészségemért, ha kérdezem, hát ön ki ? ' — A világért sem. Nevem Blennerhasset. — Blennerhasset ? — ismétlé Evanista Seton. — Ah! ha jól emlékezem, önnek egy lova is van a Derbyre nevezve, vagy én nem vagyok jól értesülve. — Valóban neveztem egyet. — King Charming-et ? — Valóban, — szólt Mr. Blennerhasset némi mosolylyal. — Sajátságos. Hanem annyi bizonyos, hogy ugyan sokat beszélgetnek ám ön felöl Ashdowuban. És ezt részben ama „dark horse"-nak tulajdonithatni, mint ön amu paripáját nevezi. Önnek jockey-ja elhízott a jó táplálkozástól, minélfogva ön a Mr. Baskerville Little Joe-ját fogadta meg lovarul. Láthatja ön ebből, hogy én mindent tudok. Mr. Blennerhasset csodálkozó tekintetet vetett a hölgyre. — Továbbá szándéka van önnek minden lehetőt megkisérlení, hogy legyőzhesse azt a férget ) . . azt a „Master Butterfly "-t. Hanem hát lássa ön, én soha sem féltem az aféle „dark" lovaktól s ugy hiszem ön sem sokat tart azokról. Mindamellett, remélem, önnek vetélyező istállója nem szolgáland akadályul barátságunk megszilárdításánál. Ha szives lesz ön nekem az utat megmagyarázni a majorsághoz, oda vezetem ezt a szegény párát, hogy ott bénult lába némi gondozásban részesülhessen. — Ha akarja kegyed, e lovat itt hagyhatjuk addig, mig valakit kiküldök érette ; mi pedig, ha ugy tetszik, indulhatunk. — Nem, köszönöm. Én magam szoktam lovamat gondozni. Majd együtt bevezetjük az istállóhoz s aztán bemegyek önnek lakába is, liogy ott egy pohár bort és egy darab kétszersültet élvezhessek, mint ez már ilyen időtájban szokásom. — Tehát erre induljunk, — szólt Mr. Blennerhasset, s karját nyujtá Miss Setonnak, ki, ugy látszik,, tökéletesen meg volt elégedve uj ismeretségével. —- Mégis csak furcsa volt ez a mi összetalálkozásunk — mondá a hölgy kis idő múlva. — Vége-hossza nem lesz Des Veux nevetésének, ha majd estebédkor elmondom neki e kalando*) Czélzás Butterflyre, mi lepkét jelent.