Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-01-29 / 5. szám

JANUÁR 29. 1873. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 35 Mind a három ló Öreglakon (Somogyban) Kegel Márton lovászmesternél áll, ki bővebben is felel, u. p. Boglár. Nb. Mind e lovak a caroussel-re igen ajánlha­tók, s Dedjanie-t tulajdonosa tenyésztésre utólag vissza is valtaná. DARLING, Indian Prince után nevelt 6éves herélt, pej, minden jel nélkül, szép, 16 markon felül 1 hüvely, igen erős, hibátlan, tökéletesen ki­tanított caroussel-paripa minden teher alá, igen jámbor, tüzelésnél tökéletesen csendes. Szkiczó, u. p. Aranyos-Maróth. Hg Odescalchi Arthurnál tu­dakozódhatni. Fedező mének: TallÓSOn, a galanthai vagy diószegi vasúti ál­lrmástól 1 óra járásnyira : 1. NORTH COUNTRYMANN fedez . 50 írtért. Istállópénz 5 frt. 2. Y. ENGLAND fedez .... 25 frtért. Istállópénz 5 frt. A tanczák ellátása piaczi áron számíttatik Maw lovászmesternél Tallóson. •8® A nyúl tenyész-kertek ügyében. Felkérjük mindazon urakat, kik a lapunk 3-dik számában Härtung F. úrtól közölt levél értelmé­ben nevezett erdész bejövetelét óhajtják, szíves­kedjenek ebbeli elhatározásukat legfeljebb f. é. ja­nuár 30-ig velünk tudatni. Pár tenyésztőnk már jelentkezett. Tudomásul: Jelentkeztek eddig : gr. Szé­chenyi Pál, gr. Zichy Nep. János, gr. Nádasdy Ferencz, gr. Pálffy Vilmos, gr. Waldstein János ő excl., gr. Forgách László és Szirmay Gyula. Irtunk Hartungnak. válaszát, mihelyt jő, közöljük. A „Vad., és Vers.-lap" szerk. Cserencsény, 1873. január 20. Igen tisztelt szerkesztő ur ! A mult évi „Va­dász- és Verseny-lap" 6. és 7-dik számában „Nyul-tenyész-kertek" rovat alatt megjelent ezikk folytán egyelőre azon vérmes reményben kezdtem mintegy 2700 Qölnyi tenyészkert bekerítéséhez, hogy ha némi eredményre vezetne ezen felülete­sen s általam gyakorlatilag még üsmeretlen te­nyésztése a nyulaknak, jövőre nagyobb tért ke­rittetnék be. Härtung F. ur czimét biztosan nem tudván, vele levelezésbe nem ereszkedhettem. — Eszerint annyira vagyok, hogy rendesen bekeritett nyul­kertem van, melybe mintegy 35 db süldő nyulat eresztettem be. A nyulak nemök szerint fülbélyeg­gel vannak ellátva ; s igy a mi a szaporulatot illeti, arról jövőre bővebben tudósitandom. De eddigi tapasztalataimból okulva, még sok hiányzik ahhoz, hogy a tenyésztés tekintetében a kivánt eredményhez juthasson az ember, mivel a bebocsájtott 35 db nyúlból legfeljebb 10 —16 da­rabot láthatok szemléim alkalmával. Vidékünkön temérdek a barangoló házi macs­ka, melyek közül néhánynak nyomait nem egy­szer vettem észre tenyészdémben ; néha ugyan a kerítés magassága kiteszi a két ölet, mindazáltal nem elegendő akadály arra, hogy az efféle négy­lábú ravasz oda be ne hatoljon. E tekintetben ugyan Härtung ur által a csapdák s török ajánl­tatnak a ragadozó felek pusztítására, de nézetem szerint ehhez is kellő utasítás szüksé­ges, mivel könnyen megtörténhetnék, hogy macska helyett nyulat fognánk a tőrbe. A ragadozó madaraktól azonban biztosabban lehet megóvni tenyészdémet, miután az sürün be­nőtt tölgy -, cserállománynyal és bokrokkal dúsan vau ellátva, kivévén vagy 100 Qöl területet, mely szántóföld s jelenleg őszi repczével van a nyulak részére tápszerképen elvetve, mit, mellesleg mondva, végkép elpusztítottak a kis kárttevök. Nem lesz tán érdektelen egy kalandom, mely a mult november utolsó napjaiban tenyészdémben adta elő magát. Ugyanis kémszemlét tartva nyu­laskertemben, a midőn is a legnagyobb sűrűség­ben szokatlan robajjal repül fel előttem egy sas­féle (speoificus bogarásznevét nem tudom), valami martalékfélét vivéa magával ; azon reményben, hogy tán sikerülend lövés által a vitt prédát megkap­nom, hamarjában lekapván apró szalonka-göbecs­csel töltött fegyveremet, reá lőttem. Számításom sikerült is ; a préda alázuhant egy még félig megmaradt nyul képében. Tudván azt, hogy ilye­tén simpla fejű sasok is, ha prédájukat föl ntm emészthetik egyszerre, vagy véletlenül arról el­űzetnek, falánk vágyuk másod- vagy harmadnapra visszacsalja őket az elhagyott hullához, vé'em volt cselédemet azon parancsommal küldtem haza, hogy egy adag strichnint (méreg) hozzon ki a tisztemtől, mi pár óra elteltével megtörténvén , rögtön megmérgeztetve a megmaradt nyular — ott hagytam. Harmadnapra kimenve, ismét kém­szemlét tartandó, a midőn is nagy örömömre az emiitett megmérgezett nyúlon ott találtam hívat­lan vendégemet élettelenül elterülve. A vendégség­ben ezen kiviil egy házi macska s három szarka is részt vettek, kik szintén az előbbeni sorsában osztozva, gyönyörű látványt nyújtottak elégtételt követelő vágyaimnak. Végül lehetetlen hallgatassal mellőznöm, hogy a sport terén megyénk egyik kitűnő egyénéről meg ne emlékezzem, kinek fáradhatlan buzgalma s kitartása a vadállományt odavitte, hogy me­gyénkben revierjét vadmennyiség tekintetében bát­ran a legelsőbbek közé sorolhatom, s e férfiú szeretett főispánunk Fáy Gusztáv, kinek legtöbb vadászatain van szerencsém jelen lehetni. Huszon­két év előtt, jól emlékszem rá, hogy csak elvétve találhattunk pár őzet, most azonban eddigi szi­gorú tilalma megtermette gyümölcsét, a mennyi­ben eddigelé már néhány százra megy az özál­lomány, ugy szintén a vadsertések is nagy szám­ban találhatók, melyekből a mult évben 12 db lövetett fültövön, s 30—40 özbak s egy medve. Pedig nem csekély feladat ennyi lesi puskás közt és a hiányos s félrendszerü vadásztörvényeink Mr. Blennerhasset már ismerte hiréböl Evanista Setont, söt szinről szinre is nem egy izben látta őt a vadásztéreken, de még nem mutattatá be magát az ashdown-halli társaságban, mintha csak az ellenséges tábort szemlélte volna abban, s noha némi távolban tartá is magát attól, nem kevésbbé kellemesen tölte el napjait, mint bárki más. A sors azonban máskép határozott felöle, mint ö egyelőre vélte. Mr. Blennerhasset gondtalanul járt-kelt a világ­ban, éldelve szivarjának füstjét, ábrándozva jövő­jének légvárai felöl. Egyszer a park melletti rét hosszában baran­golt el, midőn a park mentén egy lovagló lady­vel találkozott. Mr. Blennerhasset föltekintett mélázó szemeivel s észrevette, hegy a paripa tökéletesen megsántult s alig volt képes tovább vonszolni magát, de egészen meg volt lepetve Mr. Blennerhasset, midőn a hölgyet leszállani látta, s vezetni a paripát kantárjánál fogva, lovagló öltönyének uszályát karjára emelve. A hölgynek sárral fecskendezett ruhájáról itélve, Mr. Blennerhasset sejté, hogy a ló megbotlott s elesett úrnőjével. Egy kis összetákolt fahídon átkelve, tisztelet­teljesen közeledett Mr. Blennerhasset a hölgy felé s részvéttel kérdezősködött tőle, nem sérült-e meg ? — Nem, valóban nem, köszönöm, — válaszolt a lady — csak némi kis rázkódást szenvedtem. Lovam egy ároknál elesett s annyira megbénult, hogy aggódni kezdtem miatta, vájjon képes lesz-e saját erejéből haza sántikálni. A falka ma reg­gel az ashdowni réten sereglett egybe. En öröm­mel vettem részt a vadászatban, mígnem attól ime teljesen elestem .... Hol van itt önnek lakása, mert nem kétlem, hogy itt valahol a közelben lakik ? Mr. Blennerhasset bólintott fejével. — Veszek magamnak annyi szabadságot, hogy betérek kissé önhöz s fölkérem legyen szives bajo­mon segíteni és nekem egy poroszkát kölcsönözni, a szegény párának pedig istállójában helyet adni, mig a des Veaux lord lovászainak valamelyikét értté küldhetem. — Örömmel. Nemde Miss Setonhoz van sze­rencsém ? — Ugy neveznek, — viszonzá a fiatal lady, kémlelő tekintetet vetve a férfira. Mr. Blennerhasset észrevette a hölgy szemöl­dökének emelkedését, és sietett a hölgy netaláni kételyeit eloszlatni. — En csak itt a szomszédságban lakom s igy nagyon könnyen hallhat az ember a környék neve­zetességei felöl. — Hát én is a környék nevezetessége vagyok ? — kérdezé a hölgy. — Kétségkívül. — Es mi által tettem hirre szert ? — Mindenelőtt az által, hogy ama kevés hölgy egyike, kik a falkák után képesek lovagolni. — Tehát valódi amazon vagyok nemde ? — szólt a hölgy pajzán mosolylyal. — Most pedig, kérem, ne Ítéljen ön meg merészségemért, ha kérdezem, hát ön ki ? ' — A világért sem. Nevem Blennerhasset. — Blennerhasset ? — ismétlé Evanista Seton. — Ah! ha jól emlékezem, önnek egy lova is van a Derbyre nevezve, vagy én nem vagyok jól értesülve. — Valóban neveztem egyet. — King Charming-et ? — Valóban, — szólt Mr. Blennerhasset némi mosolylyal. — Sajátságos. Hanem annyi bizonyos, hogy ugyan sokat beszélgetnek ám ön felöl Ashdowu­ban. És ezt részben ama „dark horse"-nak tulaj­donithatni, mint ön amu paripáját nevezi. Önnek jockey-ja elhízott a jó táplálkozástól, minélfogva ön a Mr. Baskerville Little Joe-ját fogadta meg lovarul. Láthatja ön ebből, hogy én mindent tudok. Mr. Blennerhasset csodálkozó tekintetet vetett a hölgyre. — Továbbá szándéka van önnek minden lehe­tőt megkisérlení, hogy legyőzhesse azt a férget ) . . azt a „Master Butterfly "-t. Hanem hát lássa ön, én soha sem féltem az aféle „dark" lovaktól s ugy hiszem ön sem sokat tart azokról. Minda­mellett, remélem, önnek vetélyező istállója nem szolgáland akadályul barátságunk megszilárdításá­nál. Ha szives lesz ön nekem az utat megmagya­rázni a majorsághoz, oda vezetem ezt a szegény párát, hogy ott bénult lába némi gondozásban részesülhessen. — Ha akarja kegyed, e lovat itt hagyhatjuk addig, mig valakit kiküldök érette ; mi pedig, ha ugy tetszik, indulhatunk. — Nem, köszönöm. Én magam szoktam lova­mat gondozni. Majd együtt bevezetjük az istálló­hoz s aztán bemegyek önnek lakába is, liogy ott egy pohár bort és egy darab kétszersültet élvez­hessek, mint ez már ilyen időtájban szokásom. — Tehát erre induljunk, — szólt Mr. Blen­nerhasset, s karját nyujtá Miss Setonnak, ki, ugy látszik,, tökéletesen meg volt elégedve uj ismeret­ségével. —- Mégis csak furcsa volt ez a mi összetalál­kozásunk — mondá a hölgy kis idő múlva. — Vége-hossza nem lesz Des Veux nevetésének, ha majd estebédkor elmondom neki e kalando­*) Czélzás Butterflyre, mi lepkét jelent.

Next

/
Thumbnails
Contents