Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-07-23 / 31. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. személyesen indult megnézni a két vonszalékos helyet. A lódögnél sem farkas sem róka nem jelentkezett, s csak egy meggebedt szarka bevert ott; de a farkasdögöt keresvén, megütközéssel győződött meg, hogy az sehol sincs s körülötte a fris hóban embernyomnál egyebet nem talál. Mint maga beszélte nekem a derék erdőmester, az ijedtségtől — a hideg daczára — csurgott róla az izzadság, világos levén előtte, hogy itt kétlábú farkasok jártak a pecsenye után. Kik tették ezt ( Azt tudta, hogy csak Farao barna népétől telik ilyen, de melyik hát ? a jólészi czigányokra gondolt legelébb, mert ezeknek volt tudomásuk a farkasról, do miután ő maga Jólészen lakik, nem hitte őket erre elég vakmerőknek ! Tehát а berzétiek ? Bizonyosan csak ők ! Haza rohant, befogatott s lóhalálba elhajtatott Berzétére a czigánysorrn, hol éppen az öreg dádét találta szemközt. — Hol a farkas, ilyen-olyan megátalkodott tolvajok ? — Mi türés-tagadás tekintetes erdőmester ur, megettük biz azt. Szegény Tomori majd eldűlt ijedtében. — Oh ti szerencsétlenek, hisz az mérges dög volt ! Megd—tök tik is tőle ! — s képzeletében már kinos nyögéseket vélt hallani a kunyhókból. — Kérem alásan, nem les semmi bajunk, — vigyorgott a dádé — mert — s itt nagy önérzettel homlokára mutat — éesel, éssel, nemcsak sersammal tudjuk mi a módját, elástuk a gyomrát s megkövetem alásan a husa jó volt! — s valóban, a farkasból csak a gyomrot s beleket semmisítették meg, a többit jóizüen elköltötték s kutyabajuk volt tőle. * * # A strychninnek egészen másforma működéséről olvashattunk a „

Jagdzeitung" 1871. egyik számában épületes dolgokat. Reichenauban ily méreggel impregnált húsdarabokat szórtak el a mutatkozott szemtelen rókák ellen. E falatokat azonban egytől egyig varjuk hordták el, mikre a méreg nem igen rögtön hathatott, mert mindössze csak kettőt találtak belőlük megdermedve. Az egyiket megette a fürdöintézet neufoundlandi kutyája, s belehalt, a másikat megette egy róka s ez is el- i dőlt. Ezt bundájából kivetkezetten ott hagyták feküdni. Következő éjjel jön egy róka N10 2, eszik a róka Nro 1-böl s beledöglik. Ezt is azonképpen ott hagyták. Negyedik éjszaka jön ismét egy róka Nro 3, kóstol a róka Nro 2-böl s ez is beadja a kulcsot. Folytatása következik stb. Nem akarok a történet igaz voltán kétkedni, de nekem se vegye senki rosz néven, ha e mellett báró de Manx szalonnás végű zsinórra felfűzött kacsái jutnak önkénytelenül is eszembe ! Midőn még számosabb volt a farkas hazánk e felső részén, akkor sok helyütt gyakorolták a lesvadászatot, partba épitett leskunyhókból vagy lesgödrököl, melyek elé dögöt, rendszerint egy agyonlőtt kutyát czövekeltek le. A vadászat e neméhez rendkivül sok türelem és kitartás igényeltetett, s fél vagy egész éjszakát csikorgó hidegben — tüz, világítás, pipa nélkül magányosan tölteni s el nem szundikálni — valóban nagy feladat. Nem is adta arra magát más, mint az, ki nappal nem volt elfoglalva s fáradva, mint például a télen befagyott s szünetelő magányos malmok, fűrészek, hámorok munkásai s más passionatus puskások, kik könnyen áldozhatták s tölthették ébren éjjelüket az ily lesekben. Uri leskunyhókból, mely kényelmesen berendezett két osztályból állott, hol tehát felváltva egyikben a vadra lesni, másikban kártyázni, társalogni, pihenni lehetett, Gömörből csak egy volt előttem tudva, Okolitsányi uré Guszouán, melyből, mig j fennállott, temérdek róka s néhány farkas is lo- i vetett. Ez is azonban három év óta nem hasz- j náltatik, mivel azon dülö, melyen áll, s mely a leâvadâszatra a legalkalmasabb, a comassatió következtében más birtokost kapott, ki nem-vadászlétére költeni nem akart fenntartására s ledüledezni hagyta. A völgyek mentében inajd minden helység mellett voltak azelőtt egyszerű leskunyhók. Ezek is most — a róka is fogytán levén — nagyobbára összeomolva vannak. (Folytatás következik.) Hol tartózkodnak nyulaink ? E czim alatt jelent meg a „Waidmann'

l-ban egy czikk, melyet szerzője igy kezd meg : „A ki képzett vadász ekar lenni, kell, hogy az állatok természetrajzát, különösen a hazaiakét, ismerje; szükséges, hogy tudja kezelni a dúvad irtására szolgáló kelepczéket, tőröket s más eszközöket. — — Mindenek felett kell szeretnie a természetet ; észszerű vadászgazdának kell lennie, ki a vadat nem pusztítja ; vadállományát ismeri és a vadat az év és nap minden szakában, bárminő időjárat mellett felkeresni tudja." Hány vadász van, kinek szivére köthetnők, hogy szerezze meg magának az előbb elősorolt ismereteket és tulajdonokat, mit ha tenne, menynyivel több sikert aratna, s gyönyört, élvezetet szerezne magának s hány vadastér bírna a mostaninál sokkal gazdagabb vadállománynyal? Különösen a vad életének tanulmányozása nyújt sok élvezetet és válik jutalmazóvá az által, bogy a vad életét ismerő vadász mindig még egyszer annyit fog lőni, mint más, és ott is talál vadra, hol más keresni sem mer ; a mellett vadállománya gazdag lesz, mert óvni tudja. Ez utóbbi állításunknak mintegy illustratiój ául fentebb idézett szerzőnek a nyul tartózkodási helyeiről szóló tapasztalatait közöljük, saját észleleteink után tett jegyzetekkel kisérve. Mellőzve a nyul életrajzát — mondja a szerző — csak arról szólunk, hogy a nyul hol tartózkodik a löidény alatt, jó vagy rosz időben. Természetesen nem akarunk mást adni, mint tapasztalatok egy gyűjteményét, mely utmutatásul akar szolgálni a gyarló vadásznak és az olyannak, kinek nincs ideje, hogy gyakran észleljen. Szülőhelyét a nyul különösen szereti, és csak folytonos, naponkint ismétlődő zaklatások után hagyja el azt egyidőre, de megint visszatér kedves fekvésébe ; csak ha nem térhet vissza, vagy nyugalomra semmi kilátása nem lehet, marad ki egészen és telepedik le oly helyre, hol üldöztetésével felhagyva, nyugalomra talált, vagy tanyát üt a repezeföldeken vagy oda vonul, hol zord időben táplálékáról gondoskodnak, a mint az 1870 — 71 telén Németország oly vidékein észleltetetti melyeken a vadállomány kellő gondozásban részesült. A nyulak tartózkodási helyeik után neveztetnek el erdei, mezei, mocsári (vagyis nádi) nyulaknak s különböző színezettel birnak, habár egy fajhoz tartoznak. Nálunk bizvást hozzá tehetjük negyediknek az agarak kisértö manójául szolgáló homoki nyulat. Az erdei nyul nagyon szép színezetű, tömör alkatú, csakis nagyobb erdőterületeken található, melyeket nem hagy el. (Az ily erdők szélén élő nyulak, melyek legelni kimennek a közeli vetésekre, elvert mezei nyulak). Az a nyul, mely az erdő méljében született, nem hagyja el soha szülőföldjét, legyen az lomb vagy fenyőerdő, s ekként azzal táplálkozva, a mit ott talál, husa sokkal Ízletesebb a mezei nyúlénál. Az igazi mezei nyul legfeljebb hébe-korba húzódik meg egy bokor alatt, különben a szabad mezőn tanyáz. Ott, hol a téren berkek találhatók, a nyul is a körülmények szerint hol azokban, hol a mezőn tartózkodik, de az tény, hogy a berekben vetett nyul mindig oda vált vissza, s a mezőn vetett csak akkor lát el a berekbe lelapulni, ide iglenes menedéket keresve, mikor nagyon üldözőbe vétetik. Igy aratáskor, kukoriczaszedés idején az ott honos nyulak egyidőre a közeli csenderesekbe vagy szöllőkbe húzódnak. A mocsári nyul szintén ragaszkodik szülőföldjéhez, legszivesebbeu egy buezka tetején üti fel tanyáját, s onnan ellát a közel fekvő rétik és vetésekre, de hajnalon mindig visszatér, e szerint a nyul minémüsége a vadastér minémüségétöl függ, attól, hogy ez vegyesen mocsáros és cserjés, kizárólag erdőkör, vagy váltakozik mezei vadásztérrel ; hogy hegyes, völgyes-e, avagy alanti fekvésű levén, nyirkos, mit a nyul nem kedvel ; liogy a terület homokos-e vagy termőföld, végre, hogy az erdő lomb- vagy tűlevelű fákból áll. Az elősorolt okok egyik-másikának következménye azon tény, hogy némely vidék erösebb, más gyöngébb, kisebb nyulakkal bir. Igy például a mezei nyul jóval nagyobb, mint a vörös homoki. Ott, hol tengeri nyulakat tenyésztenek, meglepöleg kicsinyek a nyulak, mi kétségtelenül a korcsosodás által okozott . fajzás következménye. Szerzőnk helyes észrevétele szerint a kevés bokrokkal biró termékeny síkságok legkedvezőbb tenyészbelye a nyulaknak, azonban kedvező hely számukra az elszórt erdőségekkel bővelkedő dombos vidék is, homokos talajú begyeken már gyéj rebben jelentkezik, és minél magasabbra hatolunk : fel a havasi erdőkben , annál ritkábban talái lünk rea. i Ott a zord égalj, a hosszú tél akadályozzák , elszaporodását, e mellett nélkülöznie kell a mivelés alatti földeket, már pedig a nyul nemhogy : kitérne a földmivelés elől, hanem ott, bol szüzj föld mivelés alá jön, azonnal elszaporodik. Rend' szerint nagyobb számmal találjuk szántóföldeken, ; mint ugaron vagy éppen parlagon, használatban ' nem levő területeken, mivel a mivelés alatti föl• deken könnyen jut gazdag táphoz. Ha zordon tél j idején tápjukról gondoskodunk és vadászterünkön I minden évben egy hajtóvadászatot tartunk, hogy ; a kannyulak tulszámát kilövessük, akkor gyors elszaporodásukra bizion számolhatunk. Szeptemberben még csak pecsenye-nyulat lenne I szabad lőni, s azt is lesből, hogy meggyőződjünk a felől, vajon nem poczkos-e, mivel ez gyakran előjön szeptemberben, sőt a mult őszön számos példa volt arra októberben és jóval későbben is. E hónapban a mezei nyulak rendszerint repcze-, répaföldekben, lóheresekben vagy káposztásokban sunyolnak. Szép, tiszta időben találhatók a sarjuban és a tarlón meglapulva. Ilyenkor na-« gyon közel bevárnak, minek egy eclatans példáját tapasztaltam az őszön ; egy délután fogolyvadászatról hazatérve, a Küküllő partján álló kocsinkba akartunk ülni, én és G. L. barátom, de meggondolkozva, a közvetlen közelünkben levő alig 3—4 öl széles és 140—150 öl hosszú csenderest bejártuk, fáradt kutyáinkat visszahagyva. Semmit sem találva, beszélgetve jöttünk csaknem ugyanazon nyomon vissza, midőn G. előtt egy szép nagy süldő felugrott, melyet ö lelőve, beszélgetve haladtunk tovább, s im alig tiz ölnyi távolban közvetlenül lábaim elől pattant fel egy másik. Az erdei nyul ép ugy lelapul ilyenkor a harasztvagy bangafü között és nagyon közelre bevár. Októberben, mikor a mezőn több mozgás van, a szálas tarlóra, repeze- és répaföldekre húzód-