Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873
1873-06-25 / 27. szám
210 VADÁSZ ÉS -VERSENY-LAP. Junius 15. 187 3. A környékbeli birtokosok közt, kikkel barátságos ismeretséget tartottam, volt S. báró is. Egy szép juniusi délután a báróné tiszteletbeli látogatására lovagoltam át а к—i kastélyba, hol a ház asszonyát meglehetős izgatottságban találtam a báró egyik vadászebe miatt. A vizslát a báró Büchsenspannerjének vadászebbé kellett volna idomítani, de az csak annyit értett az idomitáshoz, mint a hajdú a harangöntéshez, s ebből éppen megérkezésem előtt egy kis kutyakomédia keletkezett. A Büchsenpanner ugyanis a makacs kutyát, melyet Lordnak hivtak, koplalás által akarta tanulékonyabbá tenni ; ez azonban ravasz ficzkó volt és sikerülvén kimenekülnie, egyenest az urasági konyhába tartott, hol egy szépen sült és éppen felszeldelésre készen álló kacsát elkapva — pár ugrással megszökött. E vakmerő annexion először elképedő, de csakhamar magukhoz térő konyhacselédség persze utánna ! Az üldözött a belle étage-ba retirált ; de üldözői oda is követték, fel az emeletre, hol a lármára néhány szobaajtó nyilt fel s kíváncsi leánykák fürkésztek a lárma oka iránt. Lordnak szűkülvén a világ, nem tudott magán másként segitni, mintliojy félretéve minden illedelmet, a nyilt résen át berohant a kastély úrnőjének szentélyébe, s ott egy ugrással annak hófehér ágyára ugrott fel. E biztosnak tartott menhelyen aztán, félretéve minden álszemérmet, sietett prédáját elkölteni, s nagyban hozzálátott a kacsapecsenye fogyasztásához, mig az őt lihegve üldöző fehérnépet fogai rémitő csattogtatásával kellő respektusban tartotta. Hogy a bárónét e vakmerő betörés mennyire felháborította, el lehet képzelni, s azt is, hogy Lordnak a kastélyból pusztulni kellett. Hogy e száműzetés azonnal életbeléptethessék, engem kért fel a báróné, miszerint a kutyát tekintsem sajátomnak, de azonnal vigyem is magammal. Ámbár nem volt szerencsém közelebbről ismerni ő Lord-ságát, de a házurnő iránti figyelemből elfogadtam őt. Midőn a legénytől átvenném, ez százféle okot tudott felhozni, a miért ebből a kutyából soha sem lesz — szalonna. Először is már harmadik tavaszát átélte, s a kastély előbbi tulajdonosa, valami R. gróf, már tavai idomíttatta vadászával, de nem ment vele semmire. Az ily kitűnő attestatumok hallatára, nagy kedvem volt, az alig hogy kapott ajándékon minélőbb túladni, ámbár a kutya igen arányos alkatú, szép állat volt, minőt még keveset láttam akkor. Eredete angol és spaniol keresztezés volt, középnagyságon felül, bosszú finom szőre koromfekete, csodálatraméltó szép fejjel, szép fülekkel és pompás farkkal. Alig volt azonban Lord egy félóráig nálam, mialatt hat darab zsemlével vendégeltem meg, beláttam, hogy Lordnak kutyaélete lehetett előbbeni helyén, mert amint a kocsiról leszáltam, s a kötélről szabadon eresztettem, teljes örö m mel jött utánnam s az elhagyott tanyára egy gondolattal sem látszott emlékezni. Mig szállásomra értem volna vele, egy derék vadásszal (a nyugabnozott K. főhadn agygyal) találkoztam, ki hallomásból már ismerte Lordot, s most gúnyosan kérdezte: »Aztán te azt hiszed, fiatal bajtárs, hogy te majd átidomítod ezt a kutyát!« — »Az bizony, ha az ö el is viszi« feleltem, s kétségtelen, hogy Lord ez Ígéretemnek köszönheti mindazon sok ezer korbácsütést, mit a következő másfél esztendő alatt tőlem kapott, mert akkor megfogadtam, hogy majd én megtanítom móresre. Erre pedig hogy csak egy mód volt, azt hamar beláttam ; ahány falat kenyér, annyi korbácsütés, mert Lord egy tökéletesen elrontott kutya volt, s annyi volt a bűne, mint a b...ja. A szobában lopott mindent, s ha megvertem, még ellenszegült ; a mezőn semmire sem figyelt, szanaszét futkosott, egyetlen vadat sem állt, hanem amint megérezte, azonnal fel is zavarta, s aztán saját passiójára addig kergette, mig belefáradt, a vadászra vissza se nézve, a kit mérgében megüthetett miatta a guta. By égbekiáltó rosz erkölcsök mellett, mik csakis az elhanyagolt első nevelés következményei voltak, az én megkezdett humánus rendszeremmel semmire sem tudtam menni Lorddal, s kénytelen voltam a jutalmazás és dicséret helyett— nevelésem alapszabályául a korbácsolást alkalmazni. Az első leczkéket szobában adtam neki, a »figyelj«-re tanitva. E végből egy egész üres szobát kellett használnom, mert különben vagy az almáriom mögé retirált, vagy az ágy alá bujt a kutyaházi, s e biztos helyről fogait vicsorgatta. Még az üres szobában is kötélre kellett őt eleinte vennem, mert ha hittam, csak ugy jött, ha egy darab kenyeret is adtam neki, különben pedig süketté tette magát, s rám se hederített ; szükséges volt tehát, liogy a kötéllel egy pár jó rántást adhassak neki. A »feküdj le, előre, lapulj le« (Couche, Avance, Hüten) féle tempókra 14 nap alatt betanítottam őt a szobában. Napjában háromszor volt előadás, mindig éhgyomorra, s csak azután kapott enni, ha engedelmeskedett. Ha néha nyakaskodni kezdett, ugy a tüskés nyakravalót kapta, s hozzája egy adag korbácsot nyomatékul. Az első 14 nap után már magammal vittem a szabadba, persze tüskés nyakravalóval és kötélen ; a kötelet, mely jó hosszú volt, néha elbocsátottam, hadd búzza maga után ; csak ha nem engedelmeskedett, vagy megakart szökni, kaptam meg a kötélvéget s jót rántottam rajta néhányszor, ez aztán a mint látszott megtanította őt, hogy nem oly könnyű rajtam kifognia. A szabadban először mindazon fogásokat gyakoroltam be vele újra, miket a szobában tanult, s csak ezután kezdettem meg vele a keresést, 30—40 láb hosszú pórázon. Hol ez, hol amaz iránybani keresésre szoktatandó, a mint én más oldalra fordultam, kézzel intettem neki is, és szóval is biztattam : »szépen keress ! — körüljárj« egyúttal pedig a pórázzal egyet rántottam rajta. Ha engedelmeskedett, akkor megdicsértem: »Bravó! — szépen keress!« Ha 25 lépésnél tovább távozott, ugy füttyentettem neki, vagy pedig rákiáltottam »lassan lassan« s egyúttal egy rántást tettem a kötéllel, melyet már előbb felvettem. A »lapulj le!« féle tempót napjában legalább tízszer kellett vele gyakoroltatnom, mind a holt mind az élő vad előtt, miután nagy pasziót mutatott, amint a vadat megpillantotta, azonnal utánna ugrani, kétségtelenül azt hivén, hogy ő azt mindjárt elhozhatja; miután az egyetlen dolog, a mire fiatalkorában tanították, az aportiroz â s volt. Miután feltettem magamban, hogy Lordot augustusban fogoly-vadászatra magammal viszem : ennélfogva már julius közepe felé, amint az aratás kezdődött, naponként kivezettem a mezőre 1— pórázon. Ily alkalommal, valahányszor egy szegény tapsifüles mutatkozott, ha még annyira volt is tőle, azonnal utánna iramodott, ha csak a kötelet erősen nem tartottam ; és csak folytonos rángatás és számtalan korbácsütés után szoktathattam őt annyira 14 nap alatt — hogy az olyan nyulak után nem szaladt, melyek lőtávolon kivül mutatkoztak. Azután meg egy eleven Lapint is tartottam kéznél, hogy ha sokáig nem akadunk nyúlra, Lordot ezen gyakorolhassam. Yizbe menésre is kezdtem Lordot tanítani. E végből a pórázról leeresztvén őt, kezdetben egy-egy dai'ab zsemlét egészen közel a viz szélére vetettem, hol az ugy is igen sekélyes volt ; majd kissé mindig távolabb hajítottam be a zsemledarabokat, mélyebb vizbe is. Aztán magam is bementem a vizbe ; s ha Lord ki akart szökni, akkor kurtára fogtam őt s velem kellett sétálnia ; a kenyér-kereset e módja azonban nem igen tetszett neki. Miután Lordnak az ő nyakasságát mindenkép meg akartam törni, e végből néha egész álló óráig gyötröttem őt egy ugyanazon tempó gyakorlásával, mig csak többször egymásután hiba nélkül meg nem tette azt. Ez természetesen sok küzdelmet és türelmet igényelt, miután őkeme gyakran, ba nyilt engedetlenséget nem mert is mutatni, de szenvedőlegesen viselte magát s mindent rosszul tett. Végre augustus közepéig mégis annyira í vittem vele, hogy naponként 1—2 tuczat foglyot lőttem előtte ; persze vigyáztam is rája, s mindig csak egyedül mentem ki vele, hogy figyelmét senki el ne vonja, s csak olyankor lőttem, ha Lord jól megállta a vadat. Nyulakra még ekkor nem akartam vadászni, de annál inkább volt rá kedve Lordnak; mert ha néha jól megállta is őket, a mint kiugortak, azonnal utánnuk iramodott 20—30 lépésnyire. Eközben beállt az ideje a nagyobb fogolyvadászatoknak is, s miután én elég vigyázatlan voltam megígérni, hogy azokban augustus vége felé már Lord is fogja magát produkálni : ennélfogva egy nap K. főhadnagy s előbbi gazdája, b. S. előtt be is kellett őt mutatnom. Ez utóbbi annyira elcsodálkozott a változáson, mit én Lorddal két hónap alatt végbe vittem, hogy Biiehsenspannerjét azonnal el akarta csapni, miután Dianának e koczapuskása azelőtt mindig nagy fennen kiabálta, hogy az az eb nem képes valamit megtanulni ; s csak közbevetésemnek köszönheté, hogy ura továbbra is megtartotta őt. Lord mind a két vadász előtt becsülettel működött, mert másik eb nem is volt künn, s nyulakra senki sem lőtt. Hanem ha
