Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-04-23 / 17. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 137 sere s megjelenése Arad, Kurtíts körül april 26, 27-ke körül várható. ; onnan fölmegy Ungvár és Nagy-Szalánczra. Szerk. Válasz gróf Sztáray Béla urnák. A gróf által a „Vadász és Verseny-lap f. évi 16-dik számában az áitalam ugyané lap ezévi 12-ik számában közlött ezikkre tett megjegyzéseit, — babár polemizálni nekem sincs szándokomban — érintetlenül azért nem hagyhatom, mert emiitett czikkemnek a lovas vadászatra vonatkozó részét félremagyarázta ; s e lapok szük keretét tekintve, csakis röviden és csakis két okból vagyok kénytelen felszólalni. 1-ör nem foglaltatik indítványomban, hogy én a lovas vadászatot határozottan megtiltani véleményezem. Czikkemnek erre vonatkozó része igy szól : „Az árverési feltételekben — ha azon tulajdonosok, kiket a bélbeadandó ingatlan fele részénél több illet — kívánják, a lovas vadászat megtiltható." Vagyis én csak a lehetőséget akartam hangsúlyozni, de határozott megtiltást nem indítványoztam. Itt tebát először kérdésbe jön, vájjon az illető község egyátalán kiakarja-e zárni határáról a lovas vadászatot, s ba igen, ez esetben is a szavazatok többsége dönt. Ebből tehát nem következik, miszerint a lovas vadászat országszerte mindenütt már a törvény értelménél fogva kizár„tik ; ez utóvégre is egyezkedés tárgya, s azt hiszem akárhány község — ha kivált jelentékenyebb haszonbért Ígérnek, a lovas vadászat gyakorlását is engedélyezni fogja, következve a falkavadászat nemes szenvedélyének utja nem vágatik. De különben is a lovas vadászatok a legtöbb esetbeD nagyobb kiterjedésű birtokokon alapittatnak, vagyis olyan területeken, a melyek termésük nagyságánál fogva a törvény által megszabott árverés keretén kivül esvén, ezekre nézve az indítványozott módositás batálva közömbös marad, mert ezeken a lovas vadászat az illető tulajdonosok által szabadon gyakoroltathatik. Ezen módositványt egyebeken kivül még azzal is lehet indokolni, hogy a legtöbb község főleg azért vonakodott a községi vadászterületet bérbe adui, mert az uj vadásztörvény értelme szerint a lovasvadászat gyakorlása éppen nem korlátoltathatik, ezt pedig az illető községbeüek szinte nem' más okból kívánnák a feltételekbe beillesztbetőnek törvény által kimondatni, mint abból, hogy biz a lovas vadászat veteményeikben mindenesetre olynemü károkat okoz, melyeket — kivált miként a tisztelt Gróf emiitette — ha május hónapban becsülnének meg, tizedrészben sem látnák megtérithetöknek. 2-szor. Czikkemböl azt, hogy „a falkavadászatok nagy mérvben idézik elő a nyulpusztitást" — kimagyarázni már csak azért sem lebet, mert én épen ellenkezőleg azt állitottam, hogy a falkavadászat kevés számú nyulat feltételez, igy hát a kevésből sokat pusztítani lehetetlen ; csak a menynyiben a nyul szaporítása a falkavadászatnak nines érdekében, a nyul elszaporodásának akadályul szolgál s kivált ha még rókákat is tenyésztet a falkavadászat, az apró vad jelentékeny megdézsmálást fog szenvedni. Eöri Farkas Kálmán. Képek az állatvilágból. II. Vadgalambjaink. A „strikeok" mai korszakában valósággal bámulnom kell azon, hogy a galambok, nagy számú pártolóik védelme alatt nem demonstráltak vadásztörvényünk ellen. Részemről a strikeoknak barátja nem vagyok, de annak még is örvendettem volna, ha a kétlábú tollas lények a kétlábú, tollatlan bonatyáknak bebizonyították volna azt, hogy bizony hiányos az a törvény éa azt, hogy bonatyáink nagyon okos emberek ugyan, de az állatok életét nem ismerik, mert ellenkező esetben nem blamálták volna magukot a galambok excommunicatiója által. De e strikeolás elmaradt. Miért? Ugy hiszem nem csalódom, azt állitva, hogy védőik az általánossá vált hitet a galambok szelidségéről megtörni nem akarva, szegény párákat görnyedni engedték a drákói törvény súlya alatt. Ez eléggé nem hibáztatható mulasztás volt, annál inkább, mivel az tévhiten alapult, mert minden madárismerő jól tudja, hogy a galambnak igen nagy epemirigye levén, oly hamar haragra gyul, mint egy zsémbes vénasszony. E hibát helyrehozni akarom s azért megkísérlem kedvenczeim védelmét. Miért ne tenném ezt ? Hát homo nem idéîte-e I törvényszék eleibe Darwint jogainak csorbításáért, a mint az tüzetesen elő van adva a per folyamát tárgyazó : „Homo versus Darwin" czimü könyvben. Követem az utánzásra méltó példát és mint a galambok védője, a sportvilág Ítélőszéke elibe idézem a magyar vadász-törvények alkotóit. Vádaim alaposok. Vádlottak a vadászati törvény 14 §-a által az óvásidény kedvezményeit megvonják védenczeimtöl, azokat földönfutóknak nyilvánítva, uton utféleni legyilkoltatásokra szabad kezet engednek, tehát ellenük a statarialisnál is szigorúbb, permanens rendszabályt léptettek életbe. Tudvalevőleg azonban nem létezik sehol a világon büntető törvénykönyv, melynek alapján egy } vádlottra ítéletet lehetne hozni a tényálladék megállapítása előtt. E szerint a galambok elleni szigorú törvény csakis az illetők természetrajzi ismeretének hiányában náluk gyökeret vert elöitélet, és indokolatlan gyanúra támaszkodva, hozathatott. E felöl könnyű lesz meggyőznöm az aeropagként felhívott sportvilágot. Tekintsük először is védenczeim külsőjét. A család legtekintélyesebb képviselője az ö rVÖ8 galamb (columba palumbus. Ringeltaube) elegáns hamvas-szürke felöltönyt visel, csinos bíborvörös mellényt, fehér nyakravalót, kabátján zöld érezfényü hajtókát, és az egész öltözék kiegészitéseül rózsaszin harisnyát. E ruházat nemes ' egyszerűséget, finom izlést, csint árul el, azon nincs semmi kihivó, semmi az iparlovagok kirívó, Ízléstelen öltözékéből, 6emmi, mi a zilált toilettü, kóborló tolvajra, a munkakerülő, házról házra járó koldusra emlékeztetne. Kérem megfontolni azt is, hogy az örvös galamb, bárha nagyon érzékies és ez által bizonyos mormonita hajlamokat árul el, de szive heves vágyainak kielégítése után mintegy a blazirtat játszva, a fenyves vagy vegyes erdők magányába vonulva vissza, oly közönynyel tekint a világba, ' mint az Erzsébet-tér г о u è-i szokták tenni, s esze ágába sem jut kirepülni a könnyelmű madarak vig dalától zengő, müvelés alatti földekre, tehát a mezei gazdának kárt nem is okozhat. Hát az erdésznek ? Annak sem, mivel ma már minden szakképzett erdész átlátja, hogy czélszeriibb ültetés, mint vetés által erdösiteni, miért is a vetágyak jelentőségüket csaknem egészen elvesztették, a galambok pedig csak is az által okozhatnak kárt az erdőben, ha a vetágyakban levő magvakat kiszedik. E szerint a vadásztörvény alkotói akkor, mikor a kiválóan erdőn lakó örvös galamb üldöztetését szentesitették, annak adták bizonyítékát, hogy az erdötenyésztésben, kivált a mesterséges erdősítésben tájékozatlanok, a mit nagyon kell fájlalnunk, mivel tudvalevő dolog az, hogy — különösen nálunk — nagy nemzetgazdasági jelentőséggel bir az erdő, mit egy jeles finanezierünk is elismert több esetekben, melyeknek elösorolása azonban jelenlegi vádomhoz, illetőleg védelmemhez nem tartozik. A közönséges vadgalamb (C. oenas, Wilde-, Hohl- und Rlautaube) az előbbinél jóval kisebb s amannál még szerényebben öltözködik, a mennyiben mellénye halványabb színezetű s a febér nyakkendőt is nélkülözhető, fényűzési ezikknek tartja. A g ö r 1 e (C. turtur. Turteltaube) már kissé többet tart a külsőre, mintha ismerné azon német mondat jelentőségét : „Leute machen Kleider, und Kleider machen Leute." Mantillája rozsdabarna, feketével ízletesen tarkálva, mi kissé kaczér ellentétben áll halvány-pirosas mellválla- és fekete szegélyű, kék toll nyakékével és élénk, karminvörös harisnyáival. E ruházat, az igaz, bizonyos keresettséget árul el, de éppen nem emlékeztet csavargóra, gonosz kópéra, hanem inkább derült kedélyű kis leánykára. Védenczeim ruházatán e szerint nem lehet fennakadni. Tehát valamely oly ismertető jellel birnak, melynek alapján a betyárkodás vagy csirkefogói hajlamok alapos vádja alá eshetnének ? Megvallom, ilyenre náluk nem tudok találni. Mozdulataik néha naivságot, máskor bizonyos elfogultságból eredő ügyetlenséget árulnak el, de legkevésbbé sem a „mauvais sujet" hetyke cynismusát. Nagy, sárga vagy barna szemük tekintete is ártatlan, némelyiké majdnem bárgyuan merev, de ama fenyegető villogásban soha sem lobban fel, mint a sólymoké, vagy más légi zsiványoké. Azután meg a csőrük káváján levő pergamentszerü felduzzadt hártya, mely orrlyukait elfödve, lenyúlik a szájnyílásig, no ez aztán éppen „tejes-szájuság"-ot árul el, minek nyomaira nehezen találhatnánk egy „Pulwer und Blei"-ra ítélendő subjectumnál. Az eddig mondottakra ellenvethetik azt, hogy a külszin gyakran csal. Elfogadom a tétel igazságát, de tagadom, hogy védenezem ellen alkalmazható legyen A védelem alá vett ügyet úgyis nyilvános jury elébe állítottam, tehát védenczeim egész életfolyamát föltárom előttük, hadd olvashassanak abból, mint nyitott könyvből s azután ítéljenek nyugodt lelkiismerettel, legjobb tudásuk és meggyőződésük szerint. Én nyugodtan fogom bevárni hozar.dó Ítéletüket. Mielőtt azonban életiratuk előadásához kezdenék, szükségesnek tartom megjegyezni, hogy habár valamennyi hazai galambfajokat védem, mégis kiválóan a közönséges vadgalambról szólok es annak életrajzát adva, csakis annyiban fogom megemlíteni a többi fajokat, a mennyiben azok életmódjuk és szokásaikban eltérnek a közönségestől. Tekintsük a vadgalambok első megjelenését. A kora tavaszszal megjelenő pacsirta csengő dallal hirdeti jöttét, az érkező gólya egyhangú kelepeléssel csinál maga részérc reclamot, és őket mindenki örömmel fogadja, a költök pedig megéneklik mint a tavasz e 18 ö hírnökeit, noha nem ök azok, hanem a szerényen, zajtalanul február végén beköszöntő galambok, kiket senki sem vesz számba. No de ez mindegy, hisz az emberek között is vajmi gyakran fitymálják az úttörőket. Ezért a mellőzést vádként nem is hozom fel senki ellen, hanem áttérek megérkezésük utáni nehéz küzdelmeik és üdvös működésűk rövid vázolására. Még küzd a tél a tavaszszal, még a békavirág sem merte sárgabodros, fejkötős fejét kidugni, a varjuk is a falu között őgyelegnek s gyakoriak a fagyos éjszakák, a zimankós napok, a paceirta melegebb égalj alatt, örvendve létének, útra sem gondol s galambjaink már itt csatangolnak vetéseinken apróbb-nagyobb csapatokban, kitéve a zordon idők vészeinek, s ép ilyenkori munkálkodásuk legüdvösebb reánk nézve. Igaz, hogy ez időtájt szemmel látható tanúi a közelgő tavasznak nem mutatkoznak, de a természetben minden már ébredezni kezd uj életre ; a fák rügyei duzzadoznak, a halálsápadt pázsit alig észrevehetöleg zöldülni kezd, s a vetéseink közötti gyom magvai gyors csírázásnak indulnak, hogy idejük legyen felülkapDi a még gyenge gabonán. Ekkor az üldözött vadgalambok vállalkoznak a gyomnak csirájában való