Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-01-10 / 1. szám

JANUÁR 10. 1872. des részvételt, egész éven át gazdálkodnak, csakhogy abban néhányszor legyenek képesek kikölcsönzött lovon kedvüket tölteni. Angolországban mindenki lovagol, kinek csak legkisebb alkalma van reá. Soha nem fogom felejteni, hogy Torquay-beu, hol tengeri fürdőket vettem, milly sebesen vágtatott el ablakaim alatt naponként bizonyos órában a péklegény egy magas vérű csinos pej lovon, kenyereit hordván ki. A plébános ott kilovagol leányaival és a bérlő vagy fia a legfárasztóbb vadászatokat végig kiséri, vagy hogy növendék vadászlovait eladhassa, vagy csupa szenvedélyből a dolog iránt. Ki falura megyen egy családot látogatni, annak arra kell elkészülve lenni, hogy a leányokat messze sétákra kisérje lóháton, melly alkalommal sokszor szép ugrások fordulnak elő, minthogy az egész ország át van szegdelve árkokkal és sövényekkel. És hogyan tanulnak ott az ifjak lovagolni ? Mint gyermek, a fiu vagy leány, egy biztos öreg pony-ra ültettetik és kilovagol atyja vagy egy öreg lovász mellett, kiknek mindegyike tapasztalt, sokszor igen jó lovas és kik a legjobb tanácsokat képesek adni. Nemsokára a meet-hez*) viszik az ifjút. Itt lát ő sokszor 100, de néha 300 lovast is együtt minden caliber-ből ; van ott jó és rosz, vakmerő s előrevigyázó, durva és finom. Minden lovas és ló ismeretes és mindenki tudja, mit képes az véghezvinni ; itt nincs szájhős, ki az embert megcsalhatná, mert a próba megmutatja. Mikor a gyermek suhanczczá lesz, megengedtetik neki, hogy egy hack-en — azaz könnyű paripán — a vadászatot egy darabig kisérhesse és mielőtt szakálla megnő, már sok vadászatot kisért végig, többnyire 5—6 óráig a lovon ült, a sok ugrástól gyakran nagyon elfáradt a nyeregben (a legbiztosabb mód szilárd ülést kaphatni) és sokkal több tapasztaláson és esésen ment keresztül, mint nálunk akár sok öreg lovassági ezredes, ha ez véletlenül nem vala szenvedélyes lovas és saját bőrét privatim nem hordta vásárra, mint ezt sokan tenni szokták. De itt még azon előnye van az ifjú angolnak, hogy csak szemeit kell fölnyitnia és másokon egy hét alatt annyit tapasztalhat, a mennyit mi itthon egy év lefolyása alatt sem láthatunk. E mellett mindenki érdekkel viseltetik a vadászat és lovaglás iránt, minden esemény megvitattatik, és okai megfontoltainak. Ki nálunk magánosan sokat nem próbált és hyppologiai könyvekben sokat nem olvasott, az egész életében nem tanulhat annyit, mint a mit ott egy vadászati idényben részint beszélgetve, részint szemlélgetve sajátíthat el magának. Ha mindezt összevonjuk és hozzá még tekintetbe vesszük azon lágy éghajlatot, — melly egész télen át megengedi a vadászatot és lo*) Vadász-gyülhely. Az élénken mozgó és tánezoló alakok most ezüstös fc'nyt nyertek általa, mig a zúzmarától fénylő fákat a mesebeli üvegerdővé változtatta át. Es ez erdőből csakugyan előjöttek a pajkos „dryad"-ok , e lenge istennők, hogy a holdvilágitotta erdő aljában, a jég sima tükrén, a halandóval csintalan játékot űzzenek, s előttük mint fényes árnyékok lebegve, maguk után csalják a kétes félhomályba. , ' [ De megszólalt a zene, a meggyújtott lámpák fénye aranyos sugárt vont a jég fölé, a vidám, fáradhatatlan korcsolyázók uj kedvvel kezdik pályájukat, mig mi bemegyünk az ízléssel rendezett melegítő termen át, abba a sötétvörös kényelmes boudoirba, hol olly kellemesen lehet pillanatig álmodni ; s ha a meleg kályha mellett kellemes társaságban ülve, perezre behunytuk szemeinket*— a jégversenytér magicus alakjaival együtt megjelenik képzeletünkben, s az „ezeregy éj" csodáit látjuk szemeink előtt fölmerülni. E hosszú, zavart tárczának pedig az legyen a vége, hogy e szép téli mulatságok rendezőinek ügyességüket és fáradhatlanságukat szépen megdicsérjük. Karlovszky M. Ida. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. vaglást, — valamint a sok jó lovast, kikkel az ifjú naponként érintkezésbe jő és kikkel lovagolhatni szerencséje van, akkor az alkalom olly nagynak à — lehetne mondani — tolakodónak mutatkozik, hogy a fiatal embernek szükségkép derék lovassá kell válnia, hacsak nincs annyira megfosztva minden képességtől, hogy jobban cselekedett volna, ha azt kezdetétől fogva abban hagyja. Ellenben lehet-e képzelni, hogy az ifjak maguktól jó lovasokká válhatnak olly vidéken, a hol soha sem látnak lovagolni? Nálunk egész nap lehet utazni minden időszakban a nélkül, hogy lovasra találjon az ember, és ha a véletlen olly látványt hoz is elibénk, akkor tizet lehet egy ellen fogadni, hogy nem örülünk rajta, kivévén ha az egy kis parasztgyerek, ki szőrén ülve lovával a legelőről haza vágtat ; ez azután igazán emeli a lovas ember szivét. Sokszor gondolkoztam arról, mért találkozik épen nálunk olly kevés lovas, a hol az emberek folytonosan azt beszélik egymásnak, hogy a magyar lóra termett, a hol sarkantyút szeretnek hordani és örökké a huszárról ábrándoznakjs mégis a műveltebb osztályokból igen kevesen lovagolnak? Nagy része attól tart, hogy műveletlennek látszhatnék , ha maga foglalkoznék lovakkal, vagy hogy digestióját elronthatná, ha egyáltalán erős commótiót csinálna. Lehet, hogy a kelet szomszédsága és a dignitásróli keleti fölfogás is valamivel hozzájárul. A keleti nem abban keresi öntudatának elégtételét, hogy mindenütt, hol tenni kell, az első legyen, mindent saját kezeivel tudjon megfogni és másokon túltenni, mint a nyugoti ; hanem egy bizonyos méltóságteljes tétlenségben. Szívesen parancsol és minden physical tevékenységet szolgákra szeret bizni, mig ő komor kifejezést igyekszik megtartani. Azért találjuk mi a legszélső nyugoton a „G о a head"-et és a legszélső keleten a palankint. — A mi ezen két szélsőség között fekszik, többé-kevésbé a geográphiai álláshoz méri fölfogását. Van még egy tényező, melly nálunk a test-gyakorlattóli idegenkedést elősegíti. Mikor a természet fia a műveltség első fokát elérte, t. i. átlátni kezdi, hogy tanulnia kell, és hogy az ész a test fölé állítandó, közönségesen abban mutatja haladását, hogy a testet egészen megveti és szinte szégyenli erősnek lenni. — Aművelődédés ezen fejlődési folyamán a népek is keresztül mennek és már magasabb műveltségjele, ha a test is kellően ápolt a tik, és ha a szellemi fejlődés ideálját nem keressük többé halavány és kimerült testben, hanem ha Gröthevel mondjuk : „Ich lobe mir ein Genie das einen tüchtigen Körper hat." Akármi legyen az oka, az tény, hogy, ha Ieszámjtj.uk a néhány szenvedélyes lovast, millyenek ittott mégis előfordulnak, továbbá azokat, kik katonák voltak, az anglomanokat, kik a divat kedvéért lovagolnak ès a parasztokat, Magyarországban igen kevés lovast találni és ennélfogva itt a látásból nem tanulhatunk semmit. Azóta, hogy az iskolai lovaglás, ugy mint azt atyáink űzték, többé nem divatos, a legjobb akarattal sem juthatunk hozzá, hogy csinosan lássunk lovagolni a polgári életben, kivéve az akadályversenyeken, a hol ami három igazán jó steeplechase-lovasainkat mindig nagy örömmel nézem meg. De ezek nem elegendők arra, hogy 12 millió ember szemei jó lovagláshoz szoktattassanak. * * * Felső-Magyarországban él egy öreg ur, kit jól ismerek. О már néha egy kissé nehezen jár ; de mihelyt lóra ül, azonnal 30 évvel ifjabb és fáradságot nem ismer. Ifjú korában huszár-tiszt volt, ismeretes a hadseregben arról , hogy minden csökönyös és gonosz lóval boldogulni tudott. Azóta sok éven át jószágán lakik, sokat lovagol és az agarászatnak nagy barátja ; keresztül-kasul practicus lovas azon egy sajátság kivételével, hogy régi időkből azon előítéletet hozta magával , hogy angolosan ügetni nem akar, hanem rázatja magát. 3 Szomszédságában a nálunk ritka kutya-falkák egyike lőn alapitva, és öreg urunk természetesen ennek szorgalmas kísérője lőn. Ezen alkalommal sok anglomanokat láthatott és nem igen épült az angol lovaglási modoron. Egykor azonban egy igazi angol jelent meg a vadászatnál, ki a szomszédságban látogatáson vala. Erről az a hir járt, hogy nagyon jó lovas és Angolországban is olyannak tekintetik. Öreg urunk bizodalmatlanná téve mindaz által, mit eddig inint angolt tanult ismerni , szemügyre vette a fiatal embert és feszült figyelemmel kisérte. Szemlélésének eredménye az volt, hogy magában mondá : „Ez jól lovagol ugyan, hanem ugy lovagol mint én, és nem látok benne semmi angolt. " Egyszersmind észrevevé, hogy az angol is mindig ő reá figyel. A vadászat végeztével hozzá megy és következő beszélgetés fejlődött közöttük : Az öreg ur : „Szabad kérdeznem, hol tanult lovagolni, mert ön egészen a mi módunk szerint lovagol." Az angol : „Követem, én ellenkezőleg azt találom, hogy ön egészen ugy lovagol mint m i, leszámítva különös ügetési módját. Azon pedig, hogy különben egészen angol vadász-lovas módon lovagol, annyival inkább csodálkoztam, mert figyelmeztetve vagyok arra, hogy önben egy valódi katonás lovast fogok látni, és arra voltam elkészülve, hogy lovával folyvást paradirozni és ennélfogva tőlünk elmaradni fog. Az öreg ur egészen elcsodálkozva és néhány valódi anglomanra mutatva : „Tehát Angolországban nem ugy lovagolnak, mint azon urak !" Az angol : „Igen, a ki nem tud lovagolni ; mégis illy furcsa alakokat többnyire a continensen találtam, a hol az emberek megfoghatatlanul azt hiszik, hogy ez angolos." íme egy példája, hogy minden ut Rómába vezet. Nagyon feltűnő, hogy az anglomanoknak sikerült a lovaglásban való annyi rosz szokást nálunk mint angol módot elhíresztelni. Már husz év előtt sokaktól angol és elegáns módnak tartatott, a nyereg leghátulsó szélén ülni púpos háttal, a vállakat fölhúzni, a könyököket eltartani, előre nyújtott lábbal és nagyon lenyomott lábhegyekkel jó nehezen a kantárszárba csüggni. Ifjú koronban magam is elhittem, hogy ugy lovagolnak az angolok ; de azóta elég alkalmam volt az ellenkezőről meggyőződni, és láttam, hogy a jól lovagló angolok milly csinosan ülnek a lovon. Egyébiránt csak Herring természet-hü képeit kell megtekintenünk, hogy arról meggyőződhessünk. Hogy az angloman urak, kik az angoloknál is angolosabban akarnak lovagolni, tulaj donképen miért ülnek olly furcsán a lovon, az előttem sokáig titok volt és maradt is volna, ha egy angol, ki a continen'tálokat jól tanulmányozta, erről föl nem világosit. Ez elbeszélte nekem, hogy, miután Angolországban az ifjak kevés leczkét vesznek és minthogy a lovaglást többnyire csak gyakorlásból tanulják meg, igen sok egyéni különbséget lehet náluk találni ; és kinek kevés tehetsége van a lovagláshoz, az ennélfogva néha a legfurcsább szokásokat veszi föl. Hogy továbbá a vadászgyülhelyen sok ember jelenik meg, kik tulajdouképen nem lovasok, csak megtekintik a vadászat elindulását és azután csöndesen haza lovagolnak. Mindennek következtében a külföldi ott igen furcsa és különös jelen eteket lát. Ezek közül természetesen a nevetségesebbek legjobban feltűnnek neki, a mi mindenben megtörténni szokott, de semmiben annyira mint a lovaglásban, hol a legtermészetesebb ülés mindig a szebb és a jobb is. Ha most a külföldi véletlenül gyönge lovas és a jó ülés szükséges kellékeit nem ismeri, akkor egy boltoslegény, ki magának ünnepet szerez, jobban szemébe fog tűnni, mint a legtapasztaltabb lovasok, kik egészen észrevétlenül mennek el mellette, annyival inkább, hogy otthon Péter és Pál is ugy ülnek mint azok, ezek pedig nem angolok , és : „Nemo profeta in patria." Stonehenge szerint egyedül Angolországban és Walesben körülbelül 100, — azaz : száz — kutyáié