Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-02-21 / 7. szám

54 FEBRUÁR 21. 1872. Azonban még ezt sem sokalta volna, de ezalatt elősietett Jancsi, a gróf inasa, s egy golyófegyvert nyújtván át urának, a gróf ezzel fején kö szüntve — megadta a maczkónak a kegylövést. Az elejtett állat egy derék, pompás nőstény medve volt, s fogsorairól Ítélve, már jó idős lehetett. Ekközben, az öreg nőstény medvére tett két első lövés után, a kisebbik medve — melly szintén nőstény, majd 2 éves s 150 font súlyú volt — Drávetzky úr és Jancsi közt kitörni akar ván, Drávetzky úrtól egy kemény lövést kapott, ennek daczára is azonban egy meredek hegyoldalon, bár nehézkesen és sok vért vesztve — felkapaszkodott. Drávetzky úr s egy másik lövész a süriibe utána mentek a medvének, mig a sebvér-nyom követését egy az illyenekben nem igen jártas lövészre hagyták, kit azonban, maguk is a sűrűség által egymást nem látva, szem elöl vesztettek; egyszerre azonban hallják puskája csettegését, majd másodszor is hallják, mire a csütörtökös puska gazdája elkezdett kiabálni : „ide, ide ! itt van !" A két vadász siet a helyre, honnan a lövész kiabálását hallja, de medvét sehol sem lát, mig végre az ember egy fára mutat, mellyre a talpas, mintegy 4 öl magasságban felkuporodott. Tiz lépés távolságra a fától, mind a két vadász egyenkint lőtt a medvére, melly szegény mind a két lövésre felordított és szűkölt. Midőn a 4-ik lövés is eldördült, és a puskák üresek voltak, talpas koma gyanitott valamit, mert lassan megfordult a fán, s fejjel előre kezdett lemászni. Drávetzky ur két társa illyeseket látva s a maczkó támadásától félve, nem tárták tanácsosnak a mulatságot s kereket oldtak, az egyik még Drávetzky ur töltényeit is magával vivén siettében. Drávetzky úr azonban megállta helyét, mig a medve, örülve, hogy az üres puskás ur elől könnyen szabadulhat, tovább ügetett a sűrűségben. Mikor végre a megugrott lövészek Drávetzky úr kiabálására töltött puskákkal és a töltényekkel viszatértek, mind a hárman megindultak az erősen vérző medve csapáján, s alig 150 lépésnyire ráakadtak, de már dermedten. Vadászat után a lövészek és hajtók nagy áldomást ittak az elejtett medve bőrére. (Jagdz.) Elefánt-vadászatom Afrikában. De Frégomain Gusztávtól. Olvasóim között alkalmasint többen vannak, kik S о fa 1 á - ban még nem voltak, de ha valamelyiknek kedve kerekednék oda menni, ugy csak azt a tanácsot adhatom, mit Punch ur a házasulandóknak adott, t. i. „tartózkodjanak tőle." Képzelni nem lehet nagyobb nyomort, mint azon időt, mit az ember ezen afrikai faluban tölt, melly a Mosambik csatornában, Madagaskar szigettel szemben fekszik. Neve arab és héber nyelven „ a 1 v idéket jelent" és valóban olly alant is fekszik, hogy a Sofala folyó mentében fekvő mocsáros helyekeni lakást csak is a krokodilok és hippopotamok állhatják ki a folyton uralkodó láz miatt. Az arab földirók azt állitják, hogy hajdanában ezen ország roppant sok aranyat termelt és ebből nagy volt kivitele(bizonyosan azért nincs most semmi), uralkodójuk czime pedig, ki mindig négyszáz hóhér kíséretében járt : „nagy boszorkány" és „nagy zsivány" volt: de a civilisatió, melly mindenüvé befurakodik, már ide is behatolt annyira, hogy négyszáz hóhérral többé nem kisérteti magát, én legalább soha nem láttam ezeket kíséretében, és azt hiszem, a kivégzések sem nyilvánosak többé. Czime sem a régi már, hanem „alattvalói atyja" só't jelenleg becsületes minisztériuma is van. Ezelőtt néhány évvel megfordulván Sofalában, egy portugál kereskedőnél volt szállásom, ki hivatalosan elefántcsont, mellékessen pedig „feketehús" kereskedéssel foglalkozott, és elég furcsa módon. Nevezetesen, minden agyar, melyet súlya szerént egy-vagy két néger hozott a tartomány beljéből, nagy vitorlás csónakra pakoltatott, és a négerek is vele küldettek Madagaskárba ; és rendesen ott is maradtak , nem annyira önszántukból , mint a kapitány machinatiójából. Midőn kérdeztem tőle,hogy miért szükséges majdnem minden agyarhoz egy embert is eladni ? laconice azt felelte : azért, mert az agyarak úgyis hamarabb elfognak fogyni, mint ezek a „damnd niggerek" és szitkozódott, hogy mielőtt az angolok orrukat oda is beütötték, dolgai jobban mentek. Még Indiában elefántvadászatok csak azért tartatnak, hogy elevenen fogják el őket és aztán megszelídítsék, addig itt Afrikában csak csontjai és agyarai végett üldözik ; különben az itteni faj sokkal kisebb, gyengébb és nem olly tanulékony, s már a régibb időben észrevették, hogy az itteni és az indiai elefánt között külömbség van, és hogy amazok bátortalanabbak. A charthágóiak álliták ezt, kik hadjárataikban használók. Jelenleg egész Afrikában találhatók tökéletes vad állapotban és vadászatuk halálukkal végződik. A bennszülöttek különös módon vadászszák; több töx-zs egyesül és egy h о p o-t készitnek. Ez egy hosszú, gyakran mértföldekre terülő, mindenféle anyagból félkörben összetákolt kerítés , mellyen bizonyos távolságra nagy nyílások vannak hagyva. A szemközti oldalról széles és mély árokkal kerítik be, mikor ez már elkészült, a törzsek megindulnak a vadászatra. Hetekig hajtják az előtalált állatokat a palánkok irányában és midőn végre sikerült azokat ide beszorítani, nyílásukat berakják. Ekkor kezdődik a tulajdonképeni vadászat. Nyilazás és éktelen lárma által az árok felé kergetik a beszorult állatokat, ezek ide bele ugrálva agyon nyomják és tapossák egymást. Ily módon megtörténik, hogy száz meg száz különböző állatot fognak össze, és köztük nem ritkán egy egész kis csapat elefántot. Nagy és haszontalan mérszárlás ez, mert a bus besózásához nem értvén, ott helyben frissiben eszik meg, de azért természetesen nagy része tökéletesen elromlik, ámbár ők azzal, hogy szaga van, nem sokat törődnek. Tanuja voltam egy valóságos kis csatának, melly egy a vizén uszó és a léget mértföldnyi területben elbüdösitö hippopotamus birhatásáért folyt. Régi vágyam volt vadászjegyzékembe egy elefánt elejtését beírhatni, de ez többféle okból mind ez ideig lehetetlen volt, egyik legnyomósabb talán az levén, mert mindig olly vidéken barangoltam, hol illynemii állatok nem léteztek. Sofalában olly kedvező alkalom nyilt erre, hogy nem nyughattam, mig nem meg kisértém. Alig mult el hét, hogy az elefántok ne jöttek voln a folyóra inni, de sok megjárta, mert a krokodilok csak azt várták, hogy ormányukat vizbe ereszszék és aztán a végéből egy darabot szépen leharaptak. Házigazdám, ki ismerte szándékomat, nem akarta megengedni, hogy egyedül menjek, azt mondván : „Várja be egyik szolgámat, mig ez visszaérkezik, most épen agyar-bevásárlások végett van távol. A Settite folyam partjain Abissiuia határánál született ott, hol csupán karddal vadászszák az elefántokat. Ez szinte hihetetlennek látszhatik, pedig igy van. Kitűnő lovasok és mig egy pár közülök egy elefánt által kergetteti magát, addig egy másik hátulról kerüli meg és midőn beérte, nyilsebességgel leugrik lováról és kardjával két kézzel lemetszi orrmányát." „Az ördögbe — mondám, — „ha önnek szolgája csak i g y érti ezen mesterséget, ugy nem igen fogok vele vadászhatni," Portugálom rögtön bemutatta szolgáját, mihelyt az megérkezett. Arab néger volt a H a m г a n törzsből, de olly kimondhatatlan neve volt, hogy kénytelen voltam őt Józsefnek elkeresztelni. Rögtön hozzáláttam az előkészületekhez és miután pár napig távol szándékoztam lenni, egy kis ökröt is vettem, hogy fegyvereimet és az eleséget hordja. Midőn elindultam , mintegy 20 szálas ficzkó követett önkénytesen, csupán azon czélból , mert gondolák : midőn én enni fogok, ök is kapnak valamit. Nem is csalatkoztak, mert József első nap olly bőven bánt éléstárunkkal, hogy én rögtönzöttt sátramban alig tudtam aludni, folyton azon töprenkedvén, hogy maradt-e valami holnap reggelire. Ebbeli aggodalmam nem is volt felesleges, mert reggel midőn felébredtem, körülnézek és látom hogy ökröm terherbordóból átváltozott élelemszerré és e gaz ficzkók már derekasan el is fogyasztották, ugy hogy csak nagy bajjal bírtam egy ezimbot megmenteni, melyet büntetésül József hátára akasztva folytattam utamat. Hogy hova megyek ? arról képzeletem sem volt, csupán annyit tudtam, hogy Józsefemet követem, ki egy elefántot fog velem lövetni а Monomotapa tartomány irányában, és hogy e vidéken az emberek csak főve vagy sülve szeretik egymást. Patakok által dúsan öntözött síkságon vitt utunk, és а partokon nem egyszer láttuk keresett állataink nyomát, de saját becses személyöket nem. Második nap este, midőn utólsó falatomat Józseffel megosztám, bármily egyébb ehető állat is talán kedvesebb lett volna előttem. A bennünket kísérő ficzkók, midőn látták, hogy már semmink sincs, megszöktek mindenemet magokkal vivén, kivévén fegyvereimet és egy üveg arakot, mellyek kettőnkön voltak. Harmadnap reggel nem volt már mit reggeliznünk, éhségemet а járás és Józseffeli beszélgetés által csillapítottam le, ki egy szót sem értett ugyan, de azért saját nyelvén felelt. Egyszer megpillantottunk e nagy pusztaságban egy csoport pálmafát s feléjök irányzók lépteinket, a föld sziue tele volt mindenféle állatok nyoI maival, de azért egyet sem láttunk. Midőn a nagy hőség miatt utunkat már lehetetlen volt folytatni, akkor érkeztünk a pálmák árnyába, s én azonnal leheveredtem és egy perez alatt elaludtam. Olly nyugodalommal aludtam, mint olly ember, kinek szive nyugodt és gyomra üres. Szép álmom volt ; a „Nagy boszorkány " látogatott meg és négyszáz elefántot ajánlott föl nekem, melyeket а szomszédtól, „ Monomotapa" császárjától lopottt el. Egy nőstény elefánt hivó hangjára ébredtem fel. Szemeimet felnyitván láttam, hogy Józsefem utánzá e hangokat, ki a távolban egy felénk tartó csapatot vett észre. Hívásunkat hallották, mert néha meg-megálltak és felénk fordulva figyeltek és szimatoltak. Kis vártatva kivehettük, liogy három him által vezetett husz nőstényből álló csapat tart felénk. A két fiatalabb him kivált a csapatból és közeledett, de ugy látszott, hogy észrevettek benünket, inert idöközönkint félelemteljes hangokat adtak, és csak azért közeledtek , hogy meggyőződjenek róla : hogy miféle fajhoz tartozó állatok vagyunk. Buzgóságuk azonban kissé közel is hozta őket. Fegyverünkkel készen egy bokor mellé rejtőzve vártuk. Czélba vettem egyiket homloka közepén cs azon pilanatban adtam tüzet, midőn át akarta vizsgálni bokrunkat orrmányával, mi reánk nézve igen csiklandós lett volna. József fegyvere az enyém után dördült, e peresben mindketten egy pálmatörzs mögé huzódtunk, és szerencsénkre, mert réuoitö dühvel taposták össze bokrunkat és vad futkosással kerestek bennünket. Már gyanakodni kezdtem, hogy golyóm tán csontján elcsúszott, midőn az enyém elkezdett inogni, térdeire esett, próbált felkelni, de néhányat lépve össze rogyott és elnyújtózkodva kiadta páráját. Társa ezt látva hozzá szagolt megállt felette, darabig csak nézte, aztán elölábaival és orrmányával próbálta mozgatni : látván azonban, hogy nem éled fel, sobes vágtatva elmaradt csapatához rohant , és nem sokára valamennyien eltűntek láthatárunkról. Nagy csodálkozásomra kisérö ficzkóim, mint egy villanyütésre körülöttem termettek, és mialatt tüzet élesztettünk, a legjobb részeket eltulajdoniták. Bizonyára szeretnék tudni olvasóim, hajó volt-e a