Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872
1872-11-04 / 48. szám
NOV EMBE R 20. 1872. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 353 S minthogy az egyletből semmi rendű feddhetlen életű és solid jellemű egyén kizárva nincs, természetesen csakis egybeolvasztó s egyesítő demokratikus jelleggel birhat, s mert csak a vadászati törvény foganata mellett érheti el kitűzött czéljait, ugyanezért e törvényt szigorúan megtartani és megtartatni érdekében állván, nem ajánlhatjuk eléggé, hogy Szeged város józan közönségének példáját más városok és népesebb községek vadászközönsége is kövesse; s akkor a vadászati szenvedély amalgamizáló hatása mellett el nem maradhat a biztosított mulatság, egyesülése a társadalmi elemeknek, megerősödése a társulási szellemnek, s gyökösödése a törvény-tiszteletnek, miknek demoralizált és demorálizáló korunkban mindenfelől oly nagy szükségét érezzük. Vidékünk ismert jellegénél fogva mi, természetesen csak a kisebb vadászat — kleine Jagd — gyakorolhatására egyesülhettünk, mert a túzokot kivéve, melyet a német vadászdiplomatia a nagy vadászatba sorozott, egyéb ebbe való vadunk nincs. Vizi vad, fürj, galamb, fogoly, nyul, róka, erdei szalonka s elvétve vadmacska és farkas képezheti csak lősportunk tárgyát ; s nagyobb társas vadászatok jóformán csakis nyúlra tarthatók. A többi vad az egyéni vadászat keretébe esik. Ez idén bőven kijutott a kisebb vizi vadból és az erdei szalonkából. Ebből, jóllehet már September közepén kezdte öszi búzását, még tegnap is találtunk marosszéki szederindás füzeseink- és nyársfáinkban alig tiz holdnyi téren hatot, s meg vagyok győződve, hogy ba többet és tovább járunk utánna, még most is, ily késő időben, többet találnánk, mint más években az idény javában. Mi legyen oka ezen meglepő bőségnek és a liuzás tartósságának ? azt biz én egész határozottan nem birom megfejteni. De mert bizonyos, hogy ez idén a szalonkák húzása csak kelet felől délnyugatnak erős, minthogy tudjuk, mikép már Komáromon tul, Ausztria felé és Németországban éppen nem dicsekedhettek ama bőséggel, minőre régi vadászok erro felénk alig emlékeznek ; s mert az is bizonyos, hogy a szalonkák a folyó év tavaszán rendetlenül, szakgato'tan s nem mint máskor szokásuk, délfelől északnak, hanem keletnek búztak, gyanítható, hogy keleten tanyáztak, és miután tavaszkor aránylag igen kevés pusztíttatott el, ezen uj fészekhelyeiken tápszer-bőség és kedvező időjárás nagyban elősegítette szaporodásukat, talán kétszer is költöttek, s e két valószínű tényező kihatásának kell tulajdonitanom azt is, mikép az itt lelőtt számos példány többnyire eleven színezetű nagy bagolyfejüket tüntetett elő, s a hamvas tollazatú kisebb fajtájúak a ritkaságok közé tartoztak, rosz conditióban levöt pedig éppen nem találtunk. Ezen jelenség után kíváncsiak lehetünk a jövő tavaszi húzásra, melyet alig merünk szegényesnek jósolni. Azonban qui sait? Eddigi vizi, fogoly és nyulvadászatainkról közelebb. SEMPER IDEM. Isaszegh, dec. 1. Rendkivüli időjárásunk van ; tegnap még 4 szalonkát lőttem esteli húzáson ; a királyi erdőkben még többet láttak : egy héttel ezelőtt pár baraezkfám virágzott, s nov. 1-én a valkói főerdész, Huber, az erdejében szedett friss szamóczával kedveskedhetett kis főherczegnőnknek Mária Valériának. Rókánk sok van; a napokban kis kőrvadászatot tartunk reájuk ; miről majd alkalmilag többet. P. A. Orosz vadászok és vadászatok. I. Jávor-szarvasra. Késő őszszel, midőn az első hó fehér lepellel borítja a roppant orosz síkságot, midőn messze földön egyetlen élőlény, egyetlen város vagy falu tornya se látható, s csak egyes erdőfoltok sötétlenek e kihaltnak tetsző magányban, mely csak fehér mezőből és sötétben reá boruló mennyboltozatból áll, néha napján a láthatár szélén egyes pontok merülnek fel, melyek mindig jobban közeledvén, végre repülő szánokká bontakoznak ki. Volhynniai vadászok ezek, Mazeppa utódjai, kik száz meg száz verstnyiről jönnek, hogy a rokitnoki erdőségekben jávor-szarvasokra találkozzanak. Ha az ember a nagy czári birodalom térképén széttekint, a volhynniai és minski kormányzóságok területén, ott hol Kiew fölött a Przypice folyam a Dnjeperbe szakad, roppant terjedelmű, mocsáros erdőségek nyomát találja megjelölve, ezek a rokitnikai erdőségek, melyeket a Przyp'ce folyam áradásai elönlvén, a legpusztább ез kietlenebb vadont alkotják. E roppant területü mocsarak és erdők közt alig találni ember-lakta helységekre, csak a rajta áthúzódó rsászárut hoszszában vannak katonai és posta-állomások, jóformán egyetlen épületek, melyekre e név illik. A falvak messze félre esnek ez úttól, ha ugyan falvaknak nevezhetni azon pár sárgunyhóból álló galyibát, melyek napi járó földre feküsznek egymástól, s melyekben csak nyomor és tehetlenség tanyáz. Lakosaik csak kevés fokkal emelkednek az állatok fölé ; nyelvök igen korlátolt mind szavakban mind kifejezésben, és száz meg száz szó van az orosz nyelvben, mit nem értenek, pedig a szomszéd területen használják. Egész gazdaságuk a vadászatból, egy pár jubból, egy kis zab- és burgonyaföldből áll, miket a vizenyős erdők magasabb dombjain mivelnek. De e mocsáros erdők rengetegeiben annál liozzáférhetlenebb vaczkaik vannak a vadállaloknak. Csapatonként tanyáz benne a farkas, sok a medve és biuz, mely innen a podoliai erdőségekbe is áthúzódik ; roppant kondákban jár a vaddisznó is, melynek főtanyája itt van, s mely innen Podolia, Bessarábia és Galliczián, Bukovinán át egész a Kárpátokig barangol nagy csürhékben ; legkedvenczebb tanyájuk mégis a bessarabiai erdőségek, a Pruth és Dnjster folyamok közt, egész Bukovina nyugati széléig. Ezeken kivül megjelen néha a rokitnoki erdő mocsarai közt a jávor is, ez Ősvilágl szarvas; bár az utóbbi években, elkedvetlenítve a nagy vadászatok által, miket a bessarabiai és volhynniai nemesek és bojárok tartottak reá — felebb húzódott észak felé, a lithvaniai erdőségekbe. A jávorra, mint az északi vadászatok fővadjára, sokszor több száz verstnyiről érkeznek volhynniai vadászok s a nagyobb hajtásokban részt vevők sokszor szintén több száz veretnyire húzódnak a vadászattal. A jávorvadászat késő öszszel kezdődik, midőn az első hó ezüstje csillámlik a fák levelein, és foltonkint fehér lepellel fedi a mohos gyepet. Ekkor érkeznek szánaikon a vadászok mindenfelől, hogy a pásztorok útbaigazítása folytán felkeressék azon erdőrészeket, melyekben e ritka ősvadat gyauitják. Messze benn a mocsarak és sürü bozótok közé, hol buja mohlegelők kékülnek, húzódik a jávor, a legjárhatlanabb és vadonabb helyekre, hová a környékbeli parasztok szolgálnak a vadász vezetőjéül. Ilyenkor csodálatosan megelevenülnek oz őserdők, melyekben néhol talán még soha ember nem járt.. Egyik helyen a bozótból vad félénkségben villogó farkas szempárja világit elő, s a másik pillanatban már megugrik, sebes, csavargó futással menekülvén a sürübe a vadász elől, kinek golyója ugy sem érné. Emitt fenn, egy vén tölgy görbe ágán, végig nyújtózkodva s a fához szinre és testre hasonlítva, vadmacska leskelődik; órákig hasal ott fenn az ágon, mozdulatlanul, de figyelemmel kisérve a vadászatot, s hagyván maga alatt elhaladni hajtókat, vadászokat, de nem a vadat, ha szerét teheti. Igy haladnak a vadászok mind beljebb, az erdei talaj mindig egyformán puha és sik, nem akar vége szakadni. Némely magas helyen egyszerre vigályosb lesz, egész halmaz fenyő hever a földön, miket a vihar döntött le. A parasztok itt óvatosan nézegetik a talajt; medvenyomokot keresnek. Ily magasb pontokon (talán felnyomódott szikla-alapon) nem igen mélyen gyökeredzik a fenyő, s egy jókora vihar rakásra dönti őket; az ily „széldöntések" alatt, körülfonódva repkénynye'., mohával és földdel, egész barlangok képződnek ; ezekben tartja a talpas téli szállását, a legpompásabb hajlékot találván bennök bó, eső és zivatar ellen, s maga is segitvén azt száraz harasztul, mohával minél conforttabbá tenni. Deczember elején szokott a maczkó a téli tanyára költözni s csak martiusban mondja föl a szállást, hol alkalmasint keveset háborgatva aluszsza át a telet, behavazva ugy, hogy sokszor ki se jöhetne. Ha egyszer neki feküdt, akár van behavazva, akár nem, akkor a vadászok egészen vaczkáig mehetnek s nem mozdul. A hajtók és kutyák ébresztik fel, midőn már meg se szökhet. De a jávorvadász nem törődik most vele s ha csapáját látja az erdőben, vagy találkozik is vele, futni hagyja s Talpasmester fut is, mint. a farkas, sőt ha meglövik is retirál. Csak ba körbe fogják vadászok és kutyák з nem menekülhet, akkor kezdi bőrét félteni, s hátulsó lábaira guggolva, védelmezi bundáját. Végre a jávorok közelébe érnek vadászaink ; egyes friss nyomok elárulják őket. A vadászok ellállnak, a hajtók nagykört ölelve megindulnak. Lassankint ismét elcsendesedik
